HONÉRDEKŰ JEGYZETEK.

Teljes szövegű keresés

HONÉRDEKŰ JEGYZETEK.*
Ezen becses értekezésnek, mult számunkban közlött szakaszát a’ közlekedési eszközökről értekező ur a’ közmunkákról szólva azzal végezi: hogy „ezeknek pénzzeli megváltását czélszerűnek semmi tekintetben sem tartja”; erre egy kis jegyzéket iránk, melly a’ szedésnél tévedésből elmaradott, mellyet tehát most pótolólag ide iktatunk. – Ugy véljük t. i., hogy tisztelt barátunk kétségtelenül a’ kényszeritett megváltást érti, mert az önkénytest miért ne lehetne megengedni? – sőt azt hiszszük, kész pénzre számitva kellene a’ közmunkákat kivetni, a’ közterhek egyéb nemeinek kivetésére szolgáló rovatkulcs szerint, de mindenkinek szabadságot adni, hogy iletőségét készpénzben vagy munkában rója le; csakhogy eziránt természetesen a’ kivetéskor mindenkor nyiltkozni tartozzék, ‘s nyilatkozása változhatlanul kötelező legyen, miszerint a’ közigazgatás magát alkalmazni tudja. – Mi nem képzeljük, hogy másképen igazságos kivetést tenni lehessen; – mert mig nem igy vettetik ki, mindaddig egy ember a’ másik fölött, egy helység a’ másik fölött leszen terhelve, ép ugy, mint a’ deperditáknál. – Aztán ezen kivetési mód az, melly az ingyen kényszeritett közmunkának, moralis fulánkját eltompithatná, sőt még áldássá is változtathatná. – A’ váltságdíjt olcsóra teljeséggel nem tennők, hanem tennők ollyanra, mellyért szegény ember dolgozni örömest elmegy. – Az erősb, a’ vagyonosb, ki idejét nyereségesebben tudja hsználni, megváltaná illetőségét; a’ szegény pedig nem csak saját illetőségét dolgozná le, hanem a’ közmunkában még keresetmódot is találna, mit nem mindig ‘s nem mindenütt lel, ‘s adóját is leróhatná, mi miatt most örökös gondban, inségben nyomorog.
Szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem