FRANKHON.
FRANKHON.
(A’ titkos költségek fölötti követkamarai vitatkozások folytatása.) Mart. 2-kán némi kérelemek előterjesztése után Peltercau de Villeneuve veszi föl a’ vitatkozások mult napon elejtett fonalát. Ő a’ titkos költségeket nagy poltiticai szükségnek tekinti, ’s némi okoskodások után, mellyeknek tulajdonképen nem sok értelme vagyon, kijelenti: hogy a’ ministeri eloszlás mindig fontos ügy; mert gyöngíti a’ hatalmat, az állhatatlanság szerencéstlen bélyegét üti a’ nemzetre, elhasználja és lankasztja a’ statusférfiak tekintélyét, ’s mindezeknél fogva a’ szónok fentartja szavazatát. Utána Tocqueville ur foglalja el a’ szószéket. „Uraim! – mond a” jeles szónok – a’ kamra tegnap élénk figyelemmel hallgatá Dulaure ur beszédét, mellyben okait adá elő, mik őt a’ kabinettől elszakadni és az oppositiohoz csatlakozni készték, – azon oppositiohoz, melly mindig szerencsésnek tartandja magát illy érdemes és kitünő férfiút üdvözölhetni soraiban. Hasonlag hallotta a’ kamra a’ külügyek ministerének válaszát is, melly minden szónoki ékességei és tagadhatlan szépségei mellett is oda megy ki: ,Mi nem mondjuk, hogy a’ reformok szükségének ideje valaha el nem érkezik; de mi ez időt majd akkor hozzuk közelebb ha nekünk tetszeni fog...’ (Többféle szózatok: „Guizot ur ezt nem mondotta,”) Nézetem szerint a’ külminister ur szavainak értelme következő: ,Azt gondoljuk, hogy egykor talán még szólhatunk az 1831 és 1833-ki szerződvényekről; majd foglalkozunk még e’ tárgygyal, ha tetszeni fog az angol kabinetnek?’ (Teste ur közmunkák ministere: „Guizot ur ezt nem mondotta; ez szavainak valóságos eltorzitása.”) A’ szónok azon nézetből indul ki, hogy itt nem egyes személyek, hanem nagyszerűbb dolog, t. i. az ország egyetemes ügyei körül forog a’ kérdés. Szigorú birálat alá veszi a’ kormány bel- és külpoliticáját. Megmutatja, mikép a’ parlamentaris hatalom félelmet ’s aggodalmat gerjesztett azoknál, kik azt hiszik, hogy a’ nemzetnek adott szabadság meghaladja a’ szükséget és az erkölcseket, ’s mivel azt nem lehete homlokegyenest megtámadni, mellékes ut választaték annak megrohanására. „’S tudják önök – kérdi a’ szónok – mikép ment ez végbe? A’ mód igen egyszerű. A’ választókat ama’ roppant kegygyel, mellyel a’ hatalom bir, vesztegetek meg, a’ követeket pedig ama’ kedvezésekkel, mellyek részint ezeknek, részint ezek által másoknak adattak, igyekezének megvesztegetni. Megvallom, e’ theoria nem uj; Guizot ur mint követ már 1837-ben válla ezt egy lakománál, mellyet választói tiszteletére adának.” A’ szónok itt elmondja Guizot urnák akkori szavait, mellyek értelme oda megy ki: hogy a’ polilicai világban a’ feleknek egymást támogatniok kell; mert igazságos, hogy ollym emberek, kik őszintén segéd kezet nyujtanak a’ közérdekeket előmozditó politicának támogatására, helybeli érdekeik gyümölcseit is arassák. A’ szónok kifejti röviden e’ vesztegetési rendszert, ’s következőkben vonja össze beszéde velejét: „Meg vagyok győződve, hogy a’ kormány csalatkozik, kün tulzott bizalmatlansága ’s attóli folytonos félelme által, hogy önmagán könnyen sebet ejthet; ’s még inkább csalatkozik itthon, ha folyvást kisebbíti, korlátozza és gyengíti e’ nemzetet, ’s önszenvedélyeinek, öngyengeségének félelmeivel rémítgeti azt. A’ kormánynak e’ két vezéreszméjét én lényegesen hamisnak és veszélyesnek tartom. ’S e’ vezéreszméket én a’ kormány minden bel- és külcselekvéseiben tapasztalom. Én tehát ellene fogok szavazni, a’ bizalom legkisebb jelét is megtagadom tőle, mert bizalmamat legkisebb mértékben sem birja. De ki kell egyszersmind jelentenem, hogy bármillyen ministerium kövesse is ezt, ha cselekvésében csak nyomát fedezem is fel a’ fenemlített két vezéreszmének, mellyekből nézetem szerint minden bel- és külhibáink és gyengeségeink eredtek, bárminő legyen is azon ministerium, bármelly oldalról jőjön és bárminő személyekből keletkezzék, én szilárdul fogok ellene harczolni.”–Harlé ur a’ ministerium mellett nyilatkozik, ’s a’ titkos költségekre szavaz. Larcy ur szinte a’ rendszer kérdésének fejtegetésébe bocsátkozik, az oppositio szellemében a’ kormány ellen nyilatkozik, kijelentvén egyszersmind, hogy ámbár a’ mostani ministeriumhoz neki és barátinak legkisebb bizalmuk sincsen, a’ kormány ellenségei mindazáltal csak olly föltétel alatt számolhatnak pártolásukra, ha forma szerint arra kötelezik magukat, hogy a’ mostani politica helyett mást fognak követni, jelesül hogy a’ választást a’ vesztegetések mirigyétől tisztán tartandják, a’ sajtót a’ septemberi törvények bilincseiből kiszabadítandják ’stb. A’ ministeri párt hivei közül még de Vatry ur szavaz a’ kormány mellett, ’s ezután a’ kamra feszült figyelme közt Lamartine ur megy a’ szószékre. „Uraim! – kezdi a’ szónok – a’ kamra, ugy látszik, meg van győződve, hogy az ország e’ nagy vitatkozást ugy szólva csonkának tartaná, ha a’ kamra és a’ szónokok napokig kirekesztőleg csak a’ ministerségi kérdéssel ’s egyik vagy másik kabinetnek adandó elsőség fölötti kisszerű tusával foglalkoznának. Nem! itt részemről és az oppositio részéről nem ministerváltoztatásról van szó; hanem a’ kérdés – mikint néhány nap óta mindenki mondja, ’s mit én ezennel ismétlek – sokkal magasb körben forog; mert itt az oppositio részéről az egész rendszer megváltoztatása körül forog a’ kérdés. És valóban nem volna e ugy szólva, gyermekes és hozzánk nem illő játék, nem volna e önámitás egy nagy politicai pártra nézve, ide csupán csak azért jőnünk, hogy néhány tulajdonnevek fölött vitatkozhassunk, a’ nélkül hogy a’ roszat minden név alatt megtámadnók? Nem annyi volne e ez, mint ha az oppositio magát mindig csak faltörő gyanánt használtatná, valamennyi ministeriumok kapuinak berontására, ’s csak azon bizonyosságot tartaná meg, hogy holnap azon 198férfiak ellen fog harczolni, kiket mag ministeriumba léptetett? Nem! az oppositionak nem ez a’ föladata, nem volt ’s nem is leend soha e’ hazában. Az oppositonak sokkal fontosabb gondolatai, sokkal szigorúbb köteleségei vannak, mint e’ vagy ama’ kormánynak ellenszegülni. ’S e’ kötelesség: közönösség, ellenszegülés valamennyi kormány ellenében, melly által a’ jelen rendszer személyesítteni fog.” A’ szónok, kit jobbról számos morgás, balról tetszés zajos jelei kisérnek, a’ kormány vezéreszméje ellen irányozza vádjait. „A’ fenálló rendszer vezéreszméje – mond a’ szónok – melly hét év óta külügyeink vezetésében mutatkozott, nézetem szerint, kettős tévedésen és balraértésen alapszik, mellyet fölötte veszedelmes volna meghagyni közöttünk és Europa között. E’ kettős tévedés pedig e’ következő: Kétséget gerjesztének az országban önmaga, Europában pedig Frankhoz iránt. Bennünket minszemeinkben olly nép gyanánt rajzolának, melly minden pillanatban kész uj forrongást előidézni ’s a’ világot ujra meg ujra a’ propaganda és hóditás szörnyeivel elárasztani. Az europai súlyegyent fentartó hatalmakat ellenben ugy festék Frankhon előtt, mintha szenvedelemmel ’s gyülölettel telve, naponta olly czélra szövetkeznének, hogy Frankhont a’ politicai világban őt illető helyről kiirtsák. Ime ez eszme kettős tévedésen alapszik! Frankhon a’ juliusi forradalom legdühösb izgalmai közt sem álmodott arról, hogy medréből kirontván, Europát a’ császárságból fenmaradt hódistási eszmékkel eláraszsza. A’ juliusi revolutio, legnagyobb fellobanásakor is tudta magát mérsékelni; egy hatalmas statusférfin – ugy hiszem, e’ részben senki sem fog engemet meghazudtolhatni – Perier Kázmér az erőt méltósággal és mérséklettel tudá párosítani a’ külpoliticában kormányának első éveiben. Ő bebizonyitá ama’ tagadhatlan ’s Frankhonra ugy mint Europára illeszthető igazságot: hogy Frankhon nagy, és komoly szabadsága nem megegyezhetlen a,, szárazföld többi hatalmainak monarchiai institutióval; sőt hogy mi azt meg akarók évni, azért tartottuk meg, ámbár módosított alakban, a’ monarchiát.” (Vége következik.)
