FRANKHON.
FRANKHON.
(A’ titkos költségek fölötti követkamarai vitatkozások vége.) Eamartine ur beszédét következőelg folytatá: „Mi a’ másik vezéreszmét illeti: miszerint Europa folyvást egy összes szövetséget képez ellenünk, miszerint Frankhont szünet nélkül kizárni ohajtja az őt jogszerűleg illető helyről az europai súlyegyenben, miszerint Frankhonban folyvást a’ forradalmak tűzhelyét szemléli, mellyet elnyomni szükség, és minden mozgásnál, melly nálunk, minden megrázkodásnál, melly a’ világ politicai rendszerében történik, a’ pilniczi coalitiót kész megujítani ellenünk, hogy Frankhont kitörölje a’ nemzetek sorából: e’ vezéreszme nem kevesbbé hamis az elsőnél, melly nekünk nem csak mindenben és mindenütt akadályt vet, hanem ránk nézve minden szövetséget és minden rendszert is lehetlenné tesz.” Állitásainak bebizonyitása végett a’ szónok a’ nagy külhatalmak Frankhon iránti rokon- vagy ellenszenveinek okait fejtegeti. Oroszország – habár Frankhon eszméi és szenvedélyei, a’ juliusi forradalom által ébresztett cselekvési és gondolkozási szabadság és a’ Lengyelországba elhatott szikra miatt eleinte némileg aggódott is – csakhamar átláthatá, hogy illy ragálytól csak egykorú ’s egyenlő társadalmi müveltségü statusokban félhetni, és hogy a’ sajtó- és szószabadság nem alkalmazható a’ roppant orosz birodalom uj népségeire; hogy ellenben egy erős és hatalmas Frankhonra mind Németország mind Anglia ellenében szüksége van. Ausztriának, számos más érdekei vannak, mellyek rá nézve Frankhon létezését az europai mérlegben szükségessé teszik; mert ha Ausztria Frankhonban ellensúlyt nem találna, ugy a’ naponkint növekedő orosz hatalom, főleg a’ Duna felől, sokkal veszélyesb lenne rá nézve, mint bármi veszély, melly a’ Rajna felől fenyegetné. Hasonlag áll a’ dolog Poroszországgal is, melly, ámbár egy részt a’ diplomatiában ugy, mint a’ földabroszon, Oroszország előcsapatának tekinthető, ’s ennélfogva méltán lehet és kell is ovakodni tőle, más részt – legalább e’ pillanatban – békés hatalomnak tekinthető, mert csak béke által állandósithatja uj szerzeményét, t. i. a’ német néptörzsökök nyelv, vallási türelem és kereskedelmi szövetség általi egybeolvadását, melly eszközök által minden esetre biztosb hóditásokat vihetni végbe, mint háborúk által. Épen ezért kell Poroszországnak a’ békét ohajtania; de ohajtania kell egyszersmind, hogy Frankhon is teljes erőben és cselekvőségben fenálljon, ’s támaszpontjául szolgáljon egykor, ha egykor némi vetélytárs viszályokat költene keblében, vagy az követeltetnék tőle, hogy az orosz hadnak egyik szárnyát képezze. Fontolja csak meg Poroszország, mi veszélyes helyzete volna Oroszország vagy Ausztria ellenében, ha Frankhon lealacsonyittatnék, vagy a’ nemzetek sorából kitöröltetnék. Angliára áttérve, a’ szónok megvallja, hogy itt a’ legélénkebb, legkényesebb és legaggasztóbb kérdések forognak fen, ’s kérdi: igaz e, hogy Anglia és Frankhon sem földön, sem tengeren nem férhetnek el egymás mellett? igaz e, hogy az egyiknek szükségkép a’ másik gyülöletének áldozatává kell lenni? igaz e, hogy Anglia politicájnáak állandó czélja nem egyéb, mint Frankhon lealázása, vagy épen megsemmisitése a’ szárazföldön? A’ szónok erre határozottan nemmel felel, ’s e’ nemet két szóval bizonyitja. Anglia két cselekvőségi körben forog: mint tengeri, kereskedési és iparüző hatalom, és mint szárazföldi hatalom. A’ szónok megengedi ugyan, hogy Anglia e’ kettős viszony mindegyikében féltékeny. „De – kérdi a’ szónok – hol fekszik Anglia valódi és állandó alapérdeke a’ szárazföldön? Valljon nem abban áll e az, hogy a’ szárazföld ne legyen kirekesztőleg egy kéz zsákmánya, hogy e’ mindenhatóság, melly ellen az utrechti és bécsi kötés óta folyvást harczol, egy birodalom által ne alapittathassék meg? Bármelly hatalom legyen is az, melly a’ szárazföld uralmát kirekesztőelg sajátjává tenné, azt Anglia onnan el fogja űzni.” A’ szónok megmutogatja, hogy bármikép rázza is meg Anglia a’ szárazföldet, egyetlenegy pont azonban széttörheti szárazföldi befolyásának emeltyüjét. „Anglia vagy franczia vagy orosz szövetségre szorúl, de különösen Frankhon szövetségére, támaszpontúl egy ázsiai hatalom, t. i. Oroszország ellen, melly olly gyakran árad ki határai közül, ’s melly Ázsia belsejéig és a’ Rajnáig dobta keztyűjét Anglia elébe; ’s ezért, ugy vélem, nem lehetetlen, hogy lelkünk mélyében még némi szép és nemes reményt ápoljunk egy valóban szabadelmű szövetség fentartása iránt, melly előttünk minden időben szükségesnek látszék, valahányszor a’ szárazföldön komoly veszély fenyegeté a’ szabadságot, ’s melly e’ tekintetben – és ezt ne feledjék önök – a’ szárazföldi béke szövetsége lehetend és maradhatand. Igenis, ha a’ szárazföld két roppant egyenlő erő közt megoszolnék, egyik oldalon Frankhon, a’ másikon Oroszország állana, és nem létezne közbenjáró, ki az összeütközést elhárítsa, – azon összeütközést, melly a’ világ súlyegyenét szükségképen megrendítné és lerontaná, – akkor, igenis, elkerülhetlen lenne a’ háború, még pedig talán egy végnélküli háború. Anglia egyedül játszhatja illy közbenjáró szerepét, ha egyik vagy másik féllel szövetkezik, ellensúly gyanánt egy szárazföldi egyetemes monarchia álma ellen, melly még mindig szerencsétlensége volt azoknak, kik róla álmodni merészlének. Ez Anglia szövetsége által támogatott súlyegyenen feneklik a’ világbéke; ’s e’ békére azon századnak leginkább van szüksége, mellynek feladata: a’ szabadságot megalapítni és a’ műipart kifejleszteni. Ez eszmét föltételesen kell kimondani. Tudom, hogy Anglia szövetségét Frankhonra nézve kellővé tenni fölötte nehéz, mert keserű érzelmek, kínos tapasztalások választják el a’ két nemzetet egymástól.” A’ szónok nézete szerint azonban e’ szövetséget józan és nemzetszerű föltételekre lehetne visszavinni, ha Frankhon ügyei olly kormány kezeiben volnának, melly az ország maradó és eleven erőire támaszkodnék, mellynek politicája nem mérne kétféle mértékkel, miszerint Angliának mindent megad, Frankhontól mindent megtagad. Csak két érintkezési pont van Anglia és Frankhon közt: kelet és Spanyolhon. Keleten, hol a’ porhadásnak indult török birodalom romjai Europa politicai vágyainak tárgyai lettek, Anglia nem tagadta volna meg, a’ szónok meggyőződése szerint, Frankhontól az ezt illető fontos szerepet; mert ajánlatot tön Frankhonnak, mellyet ez elég gondatlanul elutasított. L. ur az angol kormánynak egy sürgönyére hivatkozik, mellyben a’ franczia kormánynak az javasoltatott, hogy a’ két hajóhad egyesülvén, Stambul alá evezzen, és az orosz hatalmat fékezze ’s visszaverje. Frankhon nem egyezett meg benne. Lehet e tehát panaszkodni, ha Anglia sem keleten sem Spanyolhonban, hol a’ barátságot közötte és Frankhon között a’ négyes szövetség köté meg először, nem nyujt többé kezet Frankhonnak? De legfájdalmasb, legmérgesb érintkezési pont Spanyolhon. Itt a’ szónok hosszasan elősorolja a’ ministerium vétkes mulasztásait ’s hanyagságát, mellynélfogva Frankhon befolyása Spanyolországban lassankint elveszett és Anglia befolyásainak fegyvertárába ment át, és Frankhno számára semmi sem maradt, csak a’ statusquo, mellynek paizsa alatt Oroszország a’ Kaukasust lassankint szétrombolja, a’ görögszláv népségekkel gyarapulván, naponta közelebb nyomúl Konstantin városáhz, és a’ Rajnán Poroszország súlyát erősbíti; Ausztria hasonlag mindegyre mélyebben gyökeresíti meg uralmát Olaszországban, várakat várakra épit, Velenczét ujra feltámasztja, Triesztig vaspályát von, ’s befolyását Görögországig terjeszti, mellyért Frankhon haszon nélkül harczola; Poroszország Németalföld súlypontját Frankhon szemei előtt kiforgatja helyéből; Anglia végre a’ chinai birodalom kapuit töri fel ágyúival, és 400 millió uj fogyasztó szerez roppant productiójának. ’S e tényről, melly nagyobb, mint annak idején Amerika fölfedezése volt, a’ kamra semmit sem látszik tudni, hanem évekig, hónapokig, órákig nyomorú vitát folytat egy vagy más ministeri név fölött, hogy megtudhassa, ki azon férfiu, kinek ministersége alatt veszíthetne még többet cselekvőségéből, jelentőségéből és hatalmából az európai világban. A’ szónok végül párhuzamot vonván a’ juliusi kormány és Frankhon régibb kormányai és dynastiái közt, megmutatja, hogy ezek közül mindenik hozott sajátságos állami és szövetségi rendszerével egy nászajándékot az országnak: p. o. ezek az angolok kiüzését Frankhonból, amazok spanyol- és olaszországi háborúikat, IV. Henrik és a’ Bourbonok Frankhon egységét és a’ belháboruk lecsillapitását, XIV. Lajos Spanyolországban és a’ Rajna tartományokban kivivott befolyását, Napoleon az europai szárazföldnek esztelen és gyümölcstelen, de legalább nagyszerű meghódítását, sőt még a’ restaurationalis a’ spanyol uralkodóházzali szövetséget. L. ur ekkép végzé beszédét: „Hol a’ ti nászajándékotok? Minden rendszerek, minden szövetségek és politicai elvek közötti örökös ingadozásban áll e az, melly mindenkit elégületlenné tesz, mindenkit bátortalanít, mindenkit elkeserít, a nélkül hogy valakinek valódi fájdalmat okozna, önöket az egész világtól elszigeteli, ’s utóbb nem hágy más választást önöknek, mint egy illy büszke nemzet lealacsonyitását vagy kétségbeesett háborút? Ki vezeti ki majd az álladalmat a’ lehetetlenségek ezen varázsköréből? De ha egykor a’ szükségnek ezen embere hazánkban feltünik, több tenni-valója leend, mint Richelieunek és Napoleonnak, mert a’ ti hibáitok szomorú éveit kellend jóvátennie. Nem arra van szükségünk, hogy ministerek menjenek és jőjenek, ’s ismét meg ismét ugyanazon tévedéseket és tehetlenségeket hozzák magukkal. – Korán sem! – A’ rendszernek magának kell elesnie, és vele mindazon férfiaknak, kik megkisértenék azt ujra személyesíteni. Kettőből csak egy lehetséges: vagy frankhon szűnik meg Frankhon lenni, vagy ti szüntök meg kormányozni.” E’ beszédet hosszú izgás követi, mi közben a’ vitatkozás fonala megszakad. A’ zaj csillapultával Guizot ur felelt a’ maconi követnek. „Tizenhárom év óta – mond a’ külminister – minden ministeriumnak, minden mulékony változás daczára, egy vezéreszméje, egy uralkodó politicája vala, és az előttem szóló ur ezen eszmét, ezen politicát vádolá. tudta e, mit rótt meg ’s kit vádolt? Mit ön a’ kormány vezéreszméjének nevezett, az magnáak az országnak vezéreszméje volt. És minő alapra építi a’ tisztelt követ ur vádját? Ama’ két föltétlen: hogy Frankhoz folyvást kész Europára rohanni, és hogy Europa folytonos szövetségben áll Frankhoz ellen. 1830-tól 1835-ig szünet nélkül czáfolgatám barátimmal együtt e’ két eszmét, mellyet az oppositio minduntalan ujra meg ujra fenhangon hirdetett. Nekem és barátimnak ezen eszmék személyesítését tulajdonítani annyit tesz, mint bennünket tulságos hálátlansággal és gúnynyal illetni.” A’ szónok nem akarja Lamartine urat Oroszországba, Poroszhonba és Ausztriába követni, hanem Angliánál állapodik meg, ’s ennek ellenébeni politicáját, jelesül Spanyolhnora nézve, már ismert és a’ kamrában több változatokkal elmondott okaival igazolja; megmutatja, hogy Spanyolhonra nézve, már ismert és a’ kamrában több változatokkal elmondott okaival igazolja; megmutatja, hogy Spanyolhonban közbenjárulni sem alkalom sem szükség nem vala, mert legkisebb ok sincsen azt hinni, hogy Espartero katonai dictatorságra törekedett volna. A’ szónok különösnek tartja, hogy a’ kormány békés politicáját legyen kénytelen igazolni, holott közönségesen nem a’ béke, hanem a’ háború-igazságosság kiván bizonyitást. Az oppositio mindig békéről beszél, holott minden szava háborút lehel. Illy szellemben adogatja vissza Guizot részint az előtte szólónak, részint Lampartine urnak a’ kölcsönt; külföldre hivatkozik, melly a’ franczia kormánynak tizenhárom éves politicáját mindenben helyeslé. Végül a’ szónok ezeket mondja. „Az mondatott, ugy önfeláldozás nélkül semmi valóban nagy és jó nem történhetik. Az élet helye szenvedésekkel, bármi helyzetben legyen is valaki. ’S minél magasb a’ helyzet, annál súlyosabban éreztetnek. A’ tisztelt követ azt mondá, 207hogy én egy fölöttem álló magas személy iránt örömest mutatok tiszteletet. De gondolja meg, hogy e’ magas személy 12 év óta golyók és orgyilkosok tőrének czélkalapja volt, ’s még most is béketüréssel őrködik Frankhon jóléte és dicsősége fölött; ’s ez nem valódi practical önfeláldozás e? (Ledru Rollin: „Ez nem parlamentaris kifejezés.”) Ez, ismétlem, valódi önfeláldozás, és önök hálátlanságot tanusítanának egy egész kormány-időszak iránt, ha ezt elfeledhetnénk:” A’ minister beszédét hasonlag általános izgás követé, ’s a’ gyülés elhalasztatott. A’ vitatkozás e’ nagy párbaj után csak másodrendű szónokok által folytattaték, – és mint már megirók, a’ – kormány kettős diadalával végződék.
A titkos költségek fölötti harcz óta némi csend szállt a’ kamrába. Némelly középitmények javitása vagy helyreállitása, a’ jegyzői hivatal rendezése ’s hasonló alsóbb érdekű tárgyak foglalák el ’a kamrát. Az oppositio azonban, ugy látszik, nem hagyott fel szándékával, a’ kormány helyzetét, hol csak lehet, nehezíteni. Igy a’ régi terv, melly régebben Remilly ur által lőn a’ kamrában előterjesztve, miszerint t. i. fizetett hivatalnokok tiszti állása a’ követséggel törvényleg megegyezhetlennek nyilvánittassék, megint szőnyegre hozatott. Az inditvány előterjesztését Sade ur vállalá magára, ’s a’ követkamara osztályainak mart. 13-kán tartott ülésében a’ javaslat valamennyi osztályban tetszéssel fogadtatott. E’ fölött az oppositio még más tárgyat is tart készen, a’ ministeriumnak kelepczéül, t. i. a’ kamrai titkos szavazat eltörlesztését; ’s a’ fenemlített napon a’ követkamarai osztályok többsége e’ javaslatot is, mellynek előterjesztője Duvergier de Hauranne vala, helyesléssel fogadá. A’ kamrák és közönség figyelmét azonban e’ pillanatban leginkább Guadeloupe szigetének legujabb szerencsétlenség foglalja el. E’ szigetet t. i. febr. 8-kán délelőtt tizenegyedfél órakor borzasztó földrengés látogatá, melly nem csak itt, hanem Haytiban és egész Nyugatindiában tapasztaltatott. Pointe-a-Pitre, a’ szigetnek egyik legnevezetesb városa, a’ guadeloupei kormány jelentése szerint, teljesen összeomlott. Ötven czukorlisztőrlő malom közül csak három maradt fen; a’ romoktól eltemetettek száma több ezerre, az összes kár pedig mintegy 60 millió frankra tétetik. A’ földrengés melly nem csak az említett iparűző várost, hanem számos helységeket is semmivé tőn, mintegy 70 másodperczig tartott, ’s iszonyú villám- ’s menydörgéstől kisértetett, ’s mit a’ földrengés épen hagyott, azt a’ legborzasztóbb tűzvész emésztette meg. Az inséggel küzdők száma igen nagy, ’s mintegy 15,000 ember maradt hajlék nélkül. E’ hallatlan inség enyhitésére azonnal mindenünnen segélyezések siettek a’ nyomor helyére, ’s mihelyt a’ rémitő hír Párisba érkezett, a’ tengerészeti minister azonnal mart. 11-kén harmadfélmillió frankot kért a’ kamrától a’ guadeloupei gyarmatosok segélyezésére, ’s a’ kamra nem is késett a’ tárgyat azonnal az osztályokhoz utasítani, hol mart. 13-kán már véleményadás végett tanácskozás alá is vétetett. E’ közben központi segélyező bizottmány is alakult Roussin admiral vezérlete alatt, és számos aláirások nyittattak meg, mellyekhez a’ király 20,000, a’ királyné 10,000, Adelheid herczegnő 10,000, Monpensier hg 1000, Clementina hgnő 1000, Rotschild testvérek, kik a’ sort megkezdék, 10,000 frankkal járultak ’stb. Moule városa csaknem egészen Pointe-a-Pitre sorsában részesült. A’ hirlapok borzasztó részleteket közöltek e’ szomorú catastrophából, ’s ugy látszik, hogy ’a veszély még korán sem tudatik egész nagyságában.
