KÜLFÖLDI NAPLÓ.

Teljes szövegű keresés

KÜLFÖLDI NAPLÓ.
Peel Robert nyilatkozása, mellyet az alsóházban a’ motozási jogra nézve tett, hogy tudniillik Anglia az éjszakamerikai szerződésben azon jogát, miszerint megvizsgálhassa, ha az amerikai lobogók igazán amerikai hajókon vannak e? fel nem adta, igen rosz benyomást tett az éjszakamerikai congressusban. A’ congressus néhány tagjai e’ magyarázatot a’ szerződés elferditésének keresztelék, ’s a’ szerződés foganatositására szükséges költséget akarják megtagadni.
Ama’ hir, mintha Abinger lord a’ kincstári törvényszék főbiróságáról lemondott volna, ’s e’ miatt a’ birói kar főhivatalaiban változások váratnának, a’ Times által alaptalannak hirdettetik. Ama’ hír whig lapok által vala terejsztve.
Több angol kereskedők emlékiratott nyujtottak be Aberdeen lordnak, mellyben a’ vászonfonalra vetett súlyos franczia vám ellen panaszkodnak. Aberdeen lord erre azt válaszolá, hogy az angol kormány ez iránt felszólalt már a’ franczia kormánynál, ez azonban mit sem használ; ’s ’a minister továbbá kijelenté, miképen nincsen is oka remélni, hogy a’ franczia kormány, legalább egyelőre tavalyi kereskedelmi politicájától eltérend.
Mart. 16–17-kére forduló éjjel Angliának több helyein földrengés tapasztaltatott, a’ nélkül azonban, hogy lényeges kárt tett volna. Megjegyzésre méltó, hogy mintegy 48 órával a’ guadeloupai földrengés előtt az angol szorosban több óráig tartó iszonyú vihar dühöngött. Ugyanakkor Angliában, Scotiában, Irlandban, Frankhonban, Hollandiában ’stb. nagy hó esett, és a’ meteorologiai szerek nagy légváltozásra mutatának.
Ama’ legujabb befogott egyént, ki Peelt állitólag meg akarta ölni, Colley Edvardnak hívják; vallatásából csakugyan bebizonyult az őrültség, és ő rögtön felvigyázat alá tétetett.
Az angol és franczia kormány közt febr. 13-kán szerződés köttetett némelly gonosztevők kölcsönös kiadása iránt. A’ szerződvény, mellyet mind az angol hivatalos Gazette, mind pedig a’ Moniteur közöl, mart. 13-kán erősittetett meg. Az illető bünesetek ezek: gyilkosság, gyilkosmerény, pénzhamisitás és csalárd bukás. A’ szerződvénynek nincsen visszaható ereje, ’s előlegesen csak 1844-ki januar. első napjáig leend érvényes.
Strassburgi hirek szerint a’ német vámszövetség és Frankhon közötti alkudozások nem sokára be leendnek fejezve; a’ kölcsönös engedmények azonban egyelőre csak némelly czikkekre fognak kiterjesztetni. Strassburgban egy német hatalom (Poroszhon?) consulságot akar állitani.
Oldenburgi hirek szerint Hannoverának a’ német vámszövetséghezi csatlakozását sokan már bizonyosnak hiszik, sőt időhatárul arra 1844-ki jan. 1-jét ki is tüzék. – Legyen nekik az ő hitök szerint!
A’ brüsseli gyarmatositó társaság vezérlete alatt két hajó kivándorlókkal, a’ harmadik szükséges bútorokkal megrakva Guatemalába elindult mart. 16-kán Antwerpenből és Ostendeből. A’ legközelebbi szállitás jövő őszszel fog történni. A’ vélemények ezen vállalkozás körül ekkorig igen különbözők; a’ részvények jó kelete azonban legnagyobb bizonyság, hogy az ügy a’ közvéleményben viszhangra talált.
Brüsselben mart. 16-kán Falk Antal hollandi követ, a’ németalföldi diplomatia Nestrora meghalálozott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem