Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
April havába lépünk; ez azon hó, mellyben a’ nemezti szinház igazgatója egészen önállólag kezdi a’ terhes pályát; eddig kezei a’ régibb ’s csak most szünő szerződések által némileg kötve levén; ’s ennek daczára is ő már annyi erőt ’s jó szándékot tanusíta, hogy jövőre tőle jónál egyebet nem várhatunk. Tekintsük bár a’ nemzetiség ügyében honi dramaturgiánk iránt tett szép igéreteit, vagy a’ közönség nemesebb mulatságára nézve azon éldeleteket, mellyeket már szerze, agy köztudomásul szerezni fog: mindenkép megérdemli a’ közönség pártolását. Most a’ szinházi év elején uj bérletet nyit, majdnem fél áron több élezetet nyujtandó, mint a’ német szinháztól várhatni: felszólitjuk tehát, sőt kérjük mind azokat, kiknek szivében a’ hazafiság nem puszta hang, pártolják a’ pártolásra méltó intézetet; kérjük azokat, kik szinházban csak gyönyört keresnek, látogassák nemzeti szinházunkat; higyék, teljesebben érik ott czélukat, mint a’ talán közelebb, de mégis jóval hátrább lévő németben; gondolják meg, hogy kellő pártolás még több áldozatra erősiti és lelkesíti a’ derék igazgatót, ’s a’ szinháznak nyujtott pártolás eső gyanánt fog igy a’ pártoló közönségre visszaáradni. A’ szinházról levén szó, nem mellőzhetjük el, egy a’ városban kóválygó hazug hirt megemlíteni. Szinházunk néhány megfordított jóakarói, még pedig – mint becses mesterségükből kitünik – infimae qualitatis, azon hirt rebesgetik, hogy Luczer k. a. elrémülve a’ minapi Vieuxtemps-féle szinházi botránytól, visszaküldé szerződését, ’s nem fog szinpadunkon énekelni; remélhető, senkit sem botránkoztatunk meg, kimondván, hogy ez hazugság. A’ derék énekesné erről nem is álmodott, ismert talentumánál semmi ármánytól sincs oka félni, ő husvétra, utólsó levele szerint is, bizonyosan itt leend, és szerződése szerint tizszer lépend föl. De tudósitá arról Bartay urat, mikép e’ napokban több névtelen levelet kapott, természetesen névtelent, mert illy emberek saját müveiktől is pirulnak, ’s mindnyájok tartalma egy vala, t. i. azon ijesztés, hogy a’ magyar szinpadon ki fog fütyöltetni, a’ lelkes énekesné azonban elég észszel birt megvetni az illyen alávalóságot, ’s ezért hálánkat előre is kifejezve, azt mondjuk neki: jőjjön bátran, ’s azon méltánylatot fogja nyerni, mellyet tehetségei bizonyosan érdemelnek, ’s mellynek hiánya miatt egy idegen müvész sem panaszkodhatott szinpadunkon. Nem akarjuk kutatni a’ hazug levelek korholóit, nehogy gyanusítani látszassunk; alávalóknak sem akarjuk őket mondani, mert ez felesleges; csak azt jegyezzük meg, hogy a’ tisztelt énekesné annál nagyobb szivességet érdemel részünkről, mert megveté a’ közönségünk ellen intézett rágalmakat. Még egy szinházi botrány van hátra, ezt ugyan nevetséges aljassága miatt emlitésre sem méltattuk volna, ha egy magyar lap szinte fegyverül nem használja. Az eset röviden és igazán ez: a’ nemzeti szinházi pénztárnok, előfizetést gyüjtendő a’ szinházi czédulákra, belépe egy kalmár boltjába, meg tudnók nevezni, de még a’ herostratusi dicsőség ezen torzképére sem méltó őkelme, – ’s előfizetésre szólitá fel őt; de ennek az árpalében diluált komlótól eléggé megkelt képe a’ gunymosoly redőitől borittatván el, egész fővárosi, de legalább ez esetben bizonyosan nem magyar urbanitással felelé: „Én a’ magyar szinházi czédulát még szemetemen sem szenvedném meg.” A’ szemetet hihetőleg azért említé, mert navita de ventis. Az emlitett magyar lap ebből azt látszik következtetni, hogy a’ pesti német lakók legalább még most ellenségei a’ nemzetiségnek, ez megsértése a’ német közönségnek, mert annak minden becsületes tagja bizonyára ugy megveti ezen neveletlen ember alacsony kifakadását, mint bármelly magyar. – Nem hiszszük ugyan valóságát azon régi közmondásnak: „Vestis facit monachum”, – de hiszszük, ’s talán hiszi velünk mindenki, hogy a’ nemzeti öltözet ha nem is tényezője, legalább mégis némileg bélyege a’ nemzetiségnek; azért kivált most, az országgyülés küszöbén állván, ajánljuk a’ közönségnek Klasszy Venczel pesti magyar szabót. (Boltja a’ ferencziek terén Eggenberger könyvárus mellett, Hunyady Lászlóhoz), kinek nemzeti öltözeti részletes rajzait látni alkalmunk levén, mondhatjuk, hogy ezekben régi képeket mint legtisztább forrást használván mintául, tőle e’ nemben csak jelest várhatná.
