Vezérczikk. (Két ellenvélemény.)
Vezérczikk. (Két ellenvélemény.)
A’ polgárjogi qualificatiókról lapjaink 234-ik számában közlött elmélkedés kiegészitéseül még két ellenvéieményről kell szólanunk. De midőn valamelly módok és eszközök czélszerüsége taglaltatik, az elhatározó tekintetet elvégre mindig magának a’ czélnak tiszta fölfogása adja meg. Nem lesz tehát fölösleges néhány szóval annak vázlatát ismételnünk, mit mi a’ kir. városok belszerkezetének javított rendezésében vezéreszme gyanánt elfogadtatni ’s követtetni ohajtunk. A’ ki velünk ezen alapeszmére ’s igy magára a’ czélra nézve is egyet nem ért, azzal mód- és eszközről hasztalan vitatkoznánk; mert az vagy ellenkező, vagy legalább divergens irányban indulván, egészen más czél felé megyen, és igy természetesen egészen más módokat és eszközöket is kell választania; mi pedig szerény javaslatainkra nézve nemcsak érdememnek nem, sőt inkább hibának ’s egyszerű félrevetésre elegendő oknak találnók, ha az áltlaunk javasolt módokat és eszközöket saját irányukra azok is alkalmasaknak joggal mondhatnák, kik ép ellenkező czélt tüztek ki magoknak, mint a’ melly ez ügyben szüntelen szemeink előtt lebeg. A’ kik ellenben a’ czélra nézve velünk egyetértenek, azoknak a’ szándéklott kis vázolat szerény véleményünk becsének megitélésében érvényitőül (próbakövül) szolgálhatand.
Alapeszmnék a’ kir. városok rendezésében az: hogy mi a’ kir. városi polgárokat (kik a’ tanács ’s a’ zárt körű ugynevezett választott polgárság tagjain kivül eddigelé semminemű positiv alkotmányos jogoakt nem gyakorlottak) nemcsak papiroson, hanem valóságban is alkotmnáyos polgárokká tétetni ohajtjuk, – polgárokká, kik alkotmányos jogokkal birjanak, ’s azokat tevőleges befolyással gyakorolják is. – Erre legczélszerűbb módnak véljük a’ városi szerkezetet akkint rendezni, miszerint az ős magyar instituttióhoz a’ megyei szerkezethez tudnillik assimiláltassék: de képviseleti rendszerre legyen alapítva; ’s igy egy részről a’ megyeszerkezeti önigazgatás (selfgoverment) elvének elfogadásával a’ városi idegen növény a’ magyar alkotmnáy kertjében ugy szólván acclimatizáltassék; más részről a’ képviseleti rendszert – mivé alkotmányunknak előbb-utóbb fejleni kellend – a’ megyékre is előkészitse. – E’ szerint ki van tüzve a’ czél, ’s ki van tűzve a’ rendszer, melly azon czélra vezet. A’ képviseleti rendszernek gyakorlatba-vételére pedig képviselőkre van szükség, kik a’ polgárokat országos dolgokban, – és képviselőkre, kik a’ városi beligazgatásban képviseljék. Amaz az országgyülési követek hivatása, emez egy képviselő testületé, melly azon czélra vezet. A’ képviseleti rendszernek gyakorlatba-vételére pedig képviselőkre van szükség, kik a’ polgárokat országos dolgokban, – és képviselőkre, kik a’ városi beligazgatásban képviseljék. Amaz az országgyülési követek hivatása, emez egy képviselő testületé, kettős hatással birand, t.i. teendi mindazt, mi egy tanácskozó ’s határozó testület köréhez alkotmányos korlátok közt tartozik; és választandja a’ köztisztviselőket, vagyis azokat, kik által a’ kezeiben nyugvó közigazgatási hatóságot végrehajtja. Ezen szerkeeztnek továbbá természetes kelléke, hogy mindkét rendbeli képviselők, t. i. ugy az országosak, mint a’ városiak, azok által választassanak, kiket képviselniök kell; mert ha nem választanának, ugy senkit sem képviselhetnének; már pedig képviselniök kell az egész polgárságot: tehát az egész polgárság által kell választatniok; azaz mind azok által, kiket a’ törvényhozás a’ polgárosztály alkotmányositása szempontjából polgárjogokra képeseknek itél, ’s jogszerüség és józan politica szerint kell hogy itéljen. – És itt vagyunk a’ polgárjogi qualificatióknál, mellyekre nézve véleményünket, okokkal támogatva, mi már előadók; két ellenvéleményt pedig taglalat alá venni jelen ’s jövő értekezésünk föladata.
Első azoké, kik ugy vélekednek, hogy a’ városi képviselő testület ne a’ polgárok összessége által választassék, sőt általában ne is választassék, hanem tagjai azon városi lakosok legyenek, kik legtöbb adót fizetnek; például ha Pesten a’ képviselő testület ezer személyre, Ruszton talán ötvenre szabatnék, azt amott a’ legtöbb adót fizető ezer, imitt 50 lakos képezze. – ’S a’ többiek? fogja kérdezni a’ nyájas olvasó, – mind azok, kik akár vagyonuk, akár keresetmóduk, akár előfizetéssel összekötött értelmiségök által minden megkivánható kezességet nyujtanak, hogy a’ közállomány fentartása ’s közjólét előmozditása iránt érdekkel viseltetnek, – mind ezek minő jogokkal birandnak? felelet: semmivel, teljességgel semmivel; hanem lesznek lakosok, kikről azt mondanók, hogy alkotmányos polgárok, gúnyt mondanánk; mert a’ legkevesebb alkotmányos jogban sem lennének részesitve. Mi legalább alkotmányos polgárnak azt teljességgel nem tarthatjuk, ki még csak annyi joggal sem bir, hogy egy vagy más uton azoknak választásába befolyna, kik a’ község dolgait igazgatják; ez a’ jogok minimuma, a’ mi szabadságban alantabb állana, mint az utólsó falusi zsellér, ki valamelly hegyközi zugfaluban egy gunyhót bir, vagy határában egy nyolczadrész vékányi burgonyaföldet irtott; ezeket pedig alkotmányunk sánczain kivül levöknek akará az eddigi magyar statusjog, mig a’ kir. városok polgárait országrendnek nevezi. Gyönyörű országrendiség volna valóban, melly ekkint rendeztetnék! Satyrának jó volna talán, de alkotmányosságnak még a’ mystificationál is szomorúbb, mert gúny. – Mi nem kétségeskedünk egyenesen kimondani, hogy a’ városi képviselő rendszernek ezen módját minden kigondolható módok közt a’ legmonstruosusabb véleménynek hiszszük, – ollyannak, melly midőn kimondja, hogy a’ képviselők senki által sem választanának, egyszersmind magára a’ legsúlyosabb criticát mondá ki; mert kimondotta, hogy a’ képviselők senkit sem képviselnének. – Ez tehát nem volna javitás, nem volna előlépés, hanem volna elvben még a’ mostani rosz rendszernél is rosszabb valami; mert a’ mostani ugynevezett választott polgárok valakit mégis csak képviselnek, képviselik választókat; de amazok, kikről szó van, a’ világon senkit sem képviselnének. – Ezen eszme a’ magyar statusjogban még idegenebb, mint minőnek a’ városok jelen szerkezetét joggal hiszi a’ közvélemény; de illy alakban az egész világ institutióinak tömérdek abnormitásai közt is egyedül ’s péla nélkül állana; mert vannak ugyan statusok, melylyekben a’ pénzaristocratináak több kevesebb súly engedtetik: de arra, hogy a’ pénzaristocratia, még pedig bizonyos számu egyénekre szoritva, a’ polgári állományban minden mást a’ legkisebb polgárjogból is kizáró egyedüli elem és hatalom legyen: erre példa tudtunkra széles e’ világon sehol sincs, ’s ha mégis van valahol, azt bizonynyal mindennek nevezhetnők, csak alkotmányosságnak teljességgel nem. --És igy mi nem hiszszük, hogy az 1843-ki országgyülés, mellyet felséges királyunk egyenesen haladásra ’s a’ mult országgyülések által elvetetett magvak bővebb kifejlésére hivott össze, – mi nem hiszszük, hogy ezen országgyülés illy haladástól, illy reformtól szívvel lélekkel el ne forduljon; – annyival inkább pedig, mert a’ törvényhozásnak bizonyos logicája kétségtelenül van, melly a’ letett előzmények természetes következményeit kifejteni ügyekszik, ’s előbb utóbb ki is fejti. – Igy például a’ házi adó aránylagos együttviselése megbukhatik ugyan egyszer vagy kétszer: de a’ ki magát mystificálni nem akarja, minden más okot félretéve, kénytelen lesz megvallani, hogy a’ kérdésnek bizonyos jövendőjét, már akkor alapitá meg a’ törvényhozás, midőn a’ jobbágytelken lakó nemeseket adó alá vetette; – ebből a’ törvényhozás logicája amazt okvetlenül el fogja következtetni. – Hasonlón van a’ dolog a’ kir. városokkal. Ha csak akkint lesznek rendezve, hogy rendezetteknek se mondathassanak: ekkor idegen isolált állásukat megtarthatják; de ha rendezésök akkint megy végbe, hogy az assimilatio elve szerint alkotmányosittatnak: ekkor az említett törvényhozási logicus kénytelenségnél fogva, a’ városok rendezése, a’ megyék egykori rendezésére kétségételenül igen nagy hatással lesz; elannyira, hogy ha a’ királyi városok köréből a’ képviselő testület szabad választatásának elve kizáratnék, ’s helyébe a’ legtöbbet adózók monstruosus képviselősége tétetnék, ezzel egyszersmind le volna annak is alapja téve, hogy egykoron a’ szabad választás elve a’ vármegyei institutitóból is kiküszöböltessék. Ez tehát nézetünk szerint ép azon elvnek adna halálos döfést, melly nemzetünknél századok viszontagságain keresztül magát igen nagy részben fentartá ’s mellyben a’ magyar nemzet törvényes szabadsága paizsát, alkotmányos élete egyik biztositékát méltán keresi.
Ezen tekinteteket a’ szabad választás elvének feltartására, ’s helyébe a’ pénzaristocratia legmonstruosusabb nemének be nem fogadására elegendőknek véljük, ’s azért a’ felhordható okok legióját mellőzve, még csak kettőre bátorkodunk tisztelt olvasóinkat figyelmeztetni. – Első az: hogy ezen pénzaristocratiai kisérlet a’ választói joggal birók vagyis polgárok öszvegét bizonyos meghatározott számra szorítaná, ugy hogy oda bejutni nem lehetne, hacsak egy már ben levőnek kiszoritásával nem. – Ennek minden testületnél, a’ melly választatik, szükségkép igy kell ugyan lenni; mert ha választunk, tudnunk kell azoknak számát kiket választanunk kell; de hogy olly testületnél mellyet senki sem választ, sőt a’ melly maga leend választó még pedig első ’s egyenes választást gyakorlandó, a’ polgárjog, (tehát tulajdonkép a’ polgárok száma is, mert a’ többiek miben volnának polgárok?) zárt körre ’s meghatározott darab számra szoríttassék; ollyformán, hogy habár én ma mind azon biztositékot kimutattam is, mit ezen monstruosus polgárjogrendezés tőlem kivánt, ’s igy a’ legtöbbet adózók vagyis más szóval a’ polgárok lajstromába be is jutottam, holnap azonban vagy egy év mulva találkozzék, 226ki nálamnál egy garassal több adót fizet, ’s e’ miatt én már gyakorlott polgárjogomból megfosztassam, a’ polgárok lajsromából kitöröltessem, ’s a’ jogtalan tömeg közé taszittassam; – következőleg hogy a’ polgárjog senkinek saját tehetségétől, vagyonától, adójától nem, hanem inkább attól függjön, hogy más mennyi adót fizet, – ez valóban olly képtelenség, mellynek valamit, a’ mi kevesbbé alkotmányos, kevesbbé szabadságszerű, még csak gondolni is nehéz.
Második, mire tisztelt olvasóink figyelmét kikérjük, az: hogy azok véleményének, kik a’ polgárjogot a’ legtöbbet adózók egy bizonyos számára kivánják szoritani, a’ censussal ’s censualis véleményüekkel semmi köze.
Jöjjünk tisztába a’ census fogalmával. Az europai statusjog olly irányt vőn, miszerint szükségesnek tartaná, a’ választói jogot (vagyis tulajdonkép a’ polgárjogot, mert a’ ki még csak nem is választó, az bizony nem is polgár) az egész néppel közössé nem tenni, hanem bizonyos minőségéhez szorítani, melly némi biztositékot nyujtson, hogy a’ választói jogot csak olly egyének gyakorlandják, kik mégis annyi képzettséggel, annyi belátással csak birnak, mennyi ezen jog gyakorlatánál kivánatos, ’s kikről némi valószinüséggel fötlehető, hogy ezen jogot nem fogják szándékosan a’ közállomány kárára fordítani. – Tehát belátás és jóakarat véleték föl kellék gyanánt; ’s ez ellen in thesi nem hiszünk embert, ki ellenvetést tehetne; – ámde olly mértéket, melly az emberek eszét ’s lelkiismeretét fokszámra kimutassa, mint az égettbor erejét, – illy mértéket ’s pedig általános alkalmazható feltalálni nem igen lehet: – Az europai statusjog tehát azon segédeszméhez folyamodott, hogy a’ ki egy bizonyos vagyonnal, vagyis inkább jövedelemmel bir; ’s hogy amannak aránylag érdeke is több a’ közállomány fentartásában. – E’ szerint tehát a’ agyonosságnak egy bizonyos neme véteték a’ polgárjogi képesség mértékének; – viszont pedig némelly helyütt (mert például Angolhonban nem igy van ezen vagyonosság mértékének az adó (census). Im ez a’ censualis rendszer theoriája, t.i. a’ ki bizonyos mennyiségü adót fiezt, az annyi jövedelemmel bir, miszerint valószinűleg föltehető, hogy magát némileg kimüvelni módja volt, ’s a’ közállományhoz önérdeke által csatoltatik.
Ezen véleményt barátai egyszerre átlátandják, mikép azok, kik a’ polgárjog gyakorlatát csak a’ legtöbbet adózók bizonyos számára kivánják szorítani, a’ censusnak Europa-szerte meglehetősen népszerű eszméjével teljességgel nem takarózhatnak, mert tervök ettől lényegében különbözik, sőt azzal merőben elkenkezik. – Ugyanis: a’ censualis rendszer jellemző alapja abban áll: hogy a’ törvényhozás megszabja, mennyi adót kell az embernek fizetni, miszerint választóvá, vagyis polgárrá lehessen (például Francziaországban 200 frankot!! ’s ezt nevezik aztán alkotmányos országnak!), ’s a’ ki illy adó mennyiséget fizet, az választóvá lesz, minden tekintet nélkül arra, valljon más is annyi, vagy talán több adót fizet e? – ellenben a’ legtöbbet-adózás qualificatióját pártolók véleménye szerint, a’ törvényhozás nem határozná meg a’ megkivánt adómennyiséget, és senki sem tudná megmondani, minő vagyonnal vagy jövedelemmel kell az embernek birnia, hogy polgárrá lehessen, sőt a’ polgárrá-lételt nem is az határozná, hogy az ember mennyi adót fizet, hanem az, hogy nincsenek e mások, kik több adót fizetnek? – Továbbá a’ censualis rendszernek sajátsága, hogy a’ ki bizonyos meghatározott adót fizetvén, vagy (mint Angliában) jövedelmet bizonyitván, a’ választók lajstromába beiratott, mindaddig választó marad, mig adósa vagy jövedelme kevesebbre nem csökken, mint mennyit a’ törvényhozás megkiván; – ellenben a’ másik rendszer szerint az ember választói jogát mind a’ mellett is elveszithetné, hogy sem adója sem jövedelme nem csökkent, a’ mi merő statustani képtelenség. Harmadszor, a’ censusnak lényeges sajátsága: hogy ya’ meghatározott adómennyiség ugyanazon egy osztályba tartozó lakosokra nézve egyenlő legyen; – például Francziaországban akárhol fizessen valaki 200 frank adót, Angolhonban akármellyik városban szedjen, vagy fizessen valaki 10 font sterling (100 p.ft) házbért, akárhol birjon olly szabad, vagy örökbérleti fekvő birtokot, melly 10 font sterlinget jövedelmez: ez által mindenütt választói képességet nyer; a’ másik vélemény szerint pedig a’ minő vagyon az emberi Budán alkotmányos polgárrá képesítené, az Pesten még semmi jogot nem adna, ellenben a’ mi Pest városában választóvá jogositna, az Budán az alkotmány sánczai közül ollyat szorítana ki, a’ ki különben ott polgárjoggal birt volna, ha történetesen egy nálánál gazdagabb pesti lakos Budára nem vetődik. Negyedszer, a’ censualis rendszernek alapja az: hogy valaki elég adót fizessen, vagy elég jövedelemmel birjon; a’ másik vélemény pedig az „elég” szót csak viszonylag ismeri, elégnek tartja t. i. a’ keveset is, ha nincs a’ ki többet fizessen; ellenben elégnek nem tartja a’ sokat is, ha van, a’ ki még többet fizet. – Végre ötödször, a’ censualis qualificatio nyitva tartja a’ polgárjogi cathegoriát az egész nemzetnek, mihelyt tagjai a’ szükséges adó- vagy jövedelemmennyiségre emelkednek, habár számuk százezrekre vagy milliókra növekedjék is; – a’ másik vélemény ellenben bizonyos számra, zárt körre szoritja a’ polgárok számát, mellybe az, a’ ki ben nincs, csak ugy juthat be, ha valaki mást onnan kiszorít. – A’ különbségi egyetvonala e’ szerint a’ végtelenig huzhatnók, mert egyetlenegy lényeges pont sincs, miben a’ két rendszer összeegyeznék; de már csak ezek is tökéletesen elegendőknek hiszszük, hogy mindenki meggyőződjék, miképen a’ taglalat alá vett véleményt még csak a’ censualis rendszer divatszerüségével sem lehet palástolgatni; ’s mi teljes hittel reméljük, hogy Magyarhonban illy abnormaitásnak, melly alkotmányunk typusával merőben ellenkezik, jövendője nincs. –
Másik ’s már alaposabb vélemény épen a’ censualis rendszer, mellyről jövő alkalommal szólandunk. –
