MIÉRT BUKOTT MEG SOK HELYT A’ HÁZI ADÓ?
MIÉRT BUKOTT MEG SOK HELYT A’ HÁZI ADÓ?
Hiresek vagyunk mi magarok a’ „vitam et sanguinem! sed non pecuniam”-ról. Ezen ősi typusnak lehet hát tán oka, gondolám magamban, hogy fizetni akarunk. Vagy tán nem fizethetünk, minden jóakarat mellett is; mert hiszen aránylag olly kevés pénz, mint e’ honban, csakugyan a’ világon sehol sincs is ám. Nincs keesetmód, mert kereskedés, gyáripar ’stb nincs, ’s mert vannak, mik bár ne volnának! És ebben fölötte sok igaz van; de az istenért! hát a’ szegény adózónak több e pnéze? Mit szól a’ külföld? ha megtudja, hogy arra ezreket rovunk alig néhányan, ’s magunkra csak pár forintot vetni moralis gyülés kell. Minek – magunk közt mondva – törvényes alapját szabad legyen tagadni. Magunk szükségeire pedig, minmagunknak, általunk előre meghatározandó mennyiségben és azután kivánandó szoros számadás mellett is ki hinné, ha nem tudná, hogy nem-szabadnak állittatik, a’ szabadon-fizetés önkéntes megajánlása? ’S mégis ugy van. Ennek okának, sőt okainak kellvén lenni; közlöm azokat, csak gondolatébresztésül, műkép én találom.
1) Ürügy maga az „adó” czím, melly nálunk rosz szagú. – Ezt tapasztalás után merem állitni. Mert ha a’ nemességnek azt mnodják: „adózni akar e?” mind azt feleli: „nem biz én, átkozott legyen, a’ ki bennünket parasztokká akar tenni!” és kérdeznők az adózókat igy, tán azok is azt felelnék. Hanem ha a’ megyei szükségek pótlását emlitjük, szelidülnek és hajolnak. Ez igy van*. – Ha például azt mondjuk: látják, urak! a’ tisztviselőket mi választjuk magunk közül, nem illő e hát, hogy aránylag mi is fizessük? – ez a’ megyeház a’ mieink, itt csak mi tanácskozunk, mi restaurálunk, nem igazságos e hát, hogy mi is fizessünk hozzá? ’stb. egy szóval ha specificáljuk, mit akarunk? bizony hajlandó a’ köznememsség helyes érzete, csak el ne csábittassék, idnen jóra. – De tévedne, ki e’ czimnek „adó” kelletinél nagyobb fontosságot adna e’ kérdés (igazán) eldöntetésére nézve; mert a’ szó nem teszi ki. Pénz körül fizetés a’ fődolog, ’s nevezzük bárminek, csak fizetni ne kelljen, jobb szeretjük, mint az adózónak is mindegy, bármi rovatba irassék adója.
E nézetben nem osztozunk. Sem a’ nemzetet olly gyermekesen gyermeknek nem hiszszük, miszerint egy szó escamotirozásával megegyezését kiildomozni lehetne, sem ha lehetne is, illy utoni győzelem sükere nem vezetne, sem végre az ügy elleneit olly botoroknak nem gondolhatjuk, hogy meg ne tudnák ’s meg ne akarnák, a’ hol ’s a’ kiknek kell, magyarázni, mikint a’ közszükségek pótlása annyi mint adó. – Tán még az adóügy bukásánál is szomorúbb állapot volna, ha közügyeinkben illy különböztetések birhatnának fontossággal. ’S hogy nagygyal nem bir, nem is birhat, azt értekező ur alább igen bölcsen jegyzi meg.
– Szerk.
– Szerk.
2) A’ szatmári szerencsétlenül kibocsátott és botrányosan visszavont pontoknak nagy befolyása volt e’ tárgyra*. Mert sokan féltek a’ historiai tényeket ignorálni látszól által tiszta papirosra iratni szándéklott chartától; ’s jól mondatott e’ lapokban, hogy ezeknek czélja nemes lehete, de tényielg nem jó szolgálatot tettek inditói általuk a’ reformügynek. Adj fel több szókat a’ gyermeknek, és megtanulja azokat, bár idegen nyelvbőliek legyenek is; de tedd neki feladásul egy szótár megtanulását, ’s elkedvetlenülve, sőt makranczczal löki azt félre. És ne feledjük, hogy több megyében is vannak Urai a’ nemességnek.
Ez igaz.
– Szerk.
– Szerk.
3) Lelkemben meg vagyok győhződve, hogy két olly kitünőleg jeles haznákfiainak minden jókban fájdalmat gerjesztő viszályai is – mellyek rég várt ürügyül zsákmányoltattak ki sok roszakaratuak által – e’ kérdésre károsan hatottak*. Elég ok arra, hogy megszünését és a’ közösen szeretett haza közjavára dolgokban ’s nem szavakban való versenyzésöket tiszta szivből ohajtsuk. Mintha erről irta volna Garay „Hazám bújában” a’ haza e’ szivreható szavait:
Ha jól fogjuk fel a’ tisztelt értekező czélzását, e’ nézetben sem igen osztozhatunk. – Higye meg tisztelt barátunk, hogy ha ezen ürügy nincs, a’ roszakaratnak kerestek ’s találtak volna, ha pedig nem találnak, csináltak volna ürügyöt, mellyet rosz akaratuk fedezgetésére kizsákmányoljanak. – Ez olly természetes rosz, mellyet a’ világon semmi ildom sem képes kikerülni.
– Szerk.
– Szerk.
„Egyenkint, igen, szerettek!
Ah de együtt szétoszoltok;
Magzatok, mig igy gyötörtök,
Nem lehet az anya boldog.”
Ah de együtt szétoszoltok;
Magzatok, mig igy gyötörtök,
Nem lehet az anya boldog.”
4) Felülről a’ tárgy iránti részvét – ha nem csalódom – egészen hiányzott; legalább még magas helyzetüek is azt vélték, hogy ez érdembeni felsőbb nézeteket nem tudhatni. Innen, hogy sok helyt a’ főispánok részt sem vőnek a’ tanácskozásban; ’s ha igen, ugynevezett alkotmánymentőleg léptek föl, holott magas állásuk, a’ kiváltságosok látszólagos érdekei ellen, de mindnyájunknak ’s az egész honnak tartós valóságos érdekei mellett föllépniök engedte, tán kivánta is volna. Ezért azon rendbeliek közül is, melly minélelőbb kiválólag csak ugy nem fog adózni egyedül, ha mindnyájan adózunk, vagy ha nem mystificálja magát, jelenleg tán adózik is, igen e’ rendből is a’ többség – mert tisztelet a’ dicső kivételeknek! – nemcsak a’ nép, de saját érdeke ellen is nyilatkozott. ’S e’ kormánykérdéssé nem tételt csak tisztelni lehet, mint a’ loyalitás ujabb jelenségét; de fájlalni is kell a’ dologra nézve a’ teljes passivitást, mivelhogy az okos előrehaladás ’s alkotmányszerű békés, folytonos kifejlődés zászlóját kezébe vett felsőség illy igazság mellett néma néző nem maradhatna.
5) Nem levén e’ szerint semmi felső befolyás sokan nagyaink közül, kikre biznoy többecske esnék, nem éreztek hajlandóságot a’ fizetésre; ’s ez elég volt, hogy lekötelezetteik különben szabad kezei ezáltal megköttessenek. És felhitták a’ szegény nemességet, mint annak jogai védelmezői; ’s e’ jámborok elhitték, hogy ők védelmeztetnek és nem a’ védelmezők!! ’S nem látták által, hogy egyes közbirtokos nemesre egy garas sem esnék sok helyt, mert a’ mit most előljáró uraimék megesznek isznak a’ közjövedelmekből, abból illetőségük, jobb számvétel mellett, bőven kikerülne, még maradna is, Ide járul – hogy őszintén kimondjam vélekedésem. –
6) Az is, hogy sok helyt a’ fizetni készek, akár küzdeni, gyülölködni nem akarásból, akár előre kétségbeesvén a’ győzelemről, akár már a’ bőszült nyers erőnek erkölcsi hatást szegezni ellen erővesztegetésnek tartották, akár becsületességi önérzetből épen semmit, máshol tán kelletinél kevesebbet tettek, mindenütt kevesebbet pedig, mint némelly csak magok hasznát vadászók, és igy semmi eszközt eléggé alacsonynak nem tartók. Tisztelet nekik, kik tiszta meggyőződésből ellenzék a’ házi pénztár költségei fedezésébeni részvételt! Átok a’ gyáva haszonkeresőkre! Ezek faluztak, és mást is tettek, toborzottak, költöttek, étettek itattak, paroláztak, magok és mások mellett ’s ellen; ’s mikor igy felbőszítve, elámitva, „nem adózunk”-ra betanitva tódult be már a’ szegény félrevezetett nemesség, beszélhetett neki bárki, bármi ékes szólással, mind hiában.
7) Köznemességünk értelmi állapotja kisebb, hogysem ellenkező benyomásoknak ellene állhatna. Honnan tudják közülünk is sokan illy kérdséek állapotjait, hanemha – fájdalom! egyetlen olvasmányukból – a’ hirlapokból? ’S ezeket kevés nemes községek járatnak; mire nézve sz.biráink figyelmét szabadjon felhíni, mert ők csak egy ajánlással is sokat tehetnek járásukban*. De örülhet minden becsületes annak, ’s bátran kitarthatjuk a’ külföld előtt is, hogy az intelligentia, vagyis értelmes rész, mindenütt a’ fizetés mellett nyilatkozott; ’s hol cortesek nincsenek, vagy azok bűnösen nem használtattak, meg is állt ez. ’S ennél nagyobb örömre még csak az szolgálhat, hogy a’ köznemesség csak elcsábitás, csak félrevezetés után lépett föl ez ellen; mert annak értelmessége is, már is nagyobb, hogysem e’ kérdést, ha az előtte eléggé felvilágosittatott, isten és annak igazsága szerint ne kivánná vala eldöntetni. Valóban jól mondá Jefferson, hogy „a’ nép mindig a’ jót akarja, de sokszor félrevezettetik azok által, kik birodalmát megnyerni, mint megérdemelni inkább törekednek.” Hogy tehát ez ne történhessék, ennek módja, mit az ebben is jeles Zala megye rendelt, hogy t. i. járásonkint nagyobb községekből több értelmes köznemesek is neveztessenek az utasitáskészitő választmányba, kik a’ higgadt tanácskozást nyugodtan hallván, saját okosságukra támaszkodhatnak, otthon ismét polgártársaikat egyről másról felvilágositandók. ’S hogy ez más ’s több helyen is nem használtatván, szomorú lett a’ következés: késő fájdalmat gerjeszthet sok jók szivében. – Ezen okok tán nem alaptalanok; ’s merem mondani, mégsem okozák az adó kérdése megbukását, hanem okozta kizárólag egyedül és csupán az, hogy:
Nem csak hogy nem a’ minden hirlapok által – becsületökre legyen mondva – egyforma hővel pártolt vitázás, sőt épen ennek nem ismerése okozá hát a’ kor e’ nagy kérdésének álfelfogását a’ nemességnél.
8) Némelly uri emberek alacsony czéljaik elérésére használták ez alkalmat. Mondák, hogy ezután a’ nemesnek is parasztadót kell fizetni, katonát tartani, pandurral fog utra kövecshordás végett hajszoltatni, most van ideje a’ jobbágytelen-lakó nemesek adója megszüntetésének is. Ezeket és száz más efféléket hazudoztak. Tisztválasztás! követség! szabadságaink arany sarkai, vajha soha átok alá e’ miatt ne kerüljetek! ’S a ’csábitók nemesi jogok apostolainak adták ki magokat. Ez a’ kebellázitó; ’s nem az, hogy itt, vagy amott, a’ többség illy véleményben volt. Mert ez szabad volt, és leszen mindig. Kiknek tehát van szivök, van honuk, van istenök, tegyék, mit a’ lelkes zólyomiakról olvasunk e’ lapok 222. számában, hogy: gyalázatos embernek nyilatkoztassék, ki nyers erőt használ – illyesekben.
’S megemlékezvén az 1836-iki hires V. és VIII. t.czikkekre, az ezek miatt történtekre, ’s utóbb mégis dicsőséges feltámadásukra, hittel higyük, hogy Magyarország nem volt még, de lesz. Bizzunk istenbe, ’s nem hágy el. Fát sem vágnak le egy vágással – mond a’ magyar; csakhogy, fájdalom! a’ „maga kárán tanul a’ magyar”-t is ugyan mi mondjuk.
