Gömör.

Teljes szövegű keresés

Gömör.
Pelsőcz, mart. 30. Bocsásson meg ön, hogy levelezői tisztemet, melly nálam édes kötelességgé vált, legközelebb nem teljesíthettem. Egy rövid, de fájdalmas betegség kivette kezemből a’ tollat, mellyel – a’ zöld asztal mellett megőszült t. biráink egyező itélete szerint – megyénknek legemlékezetesebb gyülését, azon gyülést, 236mellyen – mint politicai crisisen – nekünk is át kellett esni, megiramodottam. De – hiszem – Gy.D. barátom e’ hiányt kipótolta. Már most egészségem helyreállván, szükség, hogy helyt álljak én is. – Az erős tusa után kissé pihenni kivánó RR. több elmaradt tárgyak folytatása végett, mai napra gyülést tüztek ki. Az ezen felolvastatott törvényhatósági körlevelek tárgyai többnyire ollyanok levén, mellyekre nézve utasitásunkban már intézkedtünk, azokat szíves tudomásul vevők. – Tolnának, az orosz r. catholicusokon elkövetett lélekismereti erőszak elleni felszólalását, a’ XVI szepesi városok lelkes és alapos kérelmét pártolók. Nem pártolhatók ellenben Veszprémnek az országgyülési nyilvánosságot nem kevéssé korlátozandó inditványát, ott, hol egy szabad és minden tekintetben czélirányos országgyülési hirlappal még nem dicsekedhetünk*. – Varasd latin levelét – noha már egyszer visszaküldők – csakhogy ez által is megmutassuk, mikép mi nyelvünk előmozditását erőszakolni nem kivánjuk, felolvastattuk, ’ s azt, hogy az ilirismus iránti nyilatkozatát kedvesen vettük, vele tudatni fogjuk. – Elérkezett már hozzánk is ő felségének az országgyülésre meghivó k. kir. levele; mellyből felséges fejedelmünknek a’ törvény megtartása és hazánk boldogitása körüli atyáskodó gondoskodása feltünvén: azt hosszas „éljen”-nel kisértük. – A’ követválasztó gyülés april. 12-kére tűzetett ki Pelsőczre. A’ tisztválasztási kihágások korlátozására hozatott szabályos határozatiank, erre is kiterjesztetvén, megujittattak. – A’ józan értelmiség megyénkben soha még jobban, mint most, együtt nem tartott. Kevés hiján, mindent egy czél, egy remény lelkesít. És ez mind az emlékezetes nap eredménye, mellyen az intelligentia – melly az előtt, ha nem is elvre, legalább az elágazó vélemény különféleségére nézve, több színvegyületet viselt – egy életkérdésnél, t. i. a’ házi adó kérdésénél annyira összeforrt; mi több, azon sorompók is, mellyeket a’ mult tisztválasztás – fájdalom! – közünkbe állitott, nagy részben annyira ledöntettek, hogy már most a’ békés haladók lobogói közt alig tarkállik 3 vagy 4 tagból álló kis fractio sötét zászlaja. – Igy tehát mi nyugodtan nézhetünk követválasztó gyülésünk elébe: fogja ön gondolni? Mert az csak nem lehet, hogy annyi ész, moralis erő és olly szent akarat bármi ármány által meghiusittassék. Nyughatik e biztos alapon reményünk? erre nézve a’ következőket kell tudni. Találkoztak ugyanis, kik ama’ zártkörü conservatismus fegyvereit, mellyeket az igazság és haladás baráti elszórtak, diadallal fölszedve ’s a’ köznemesség közt kiosztva, most már „főképen” az ellen irányozzák, ki minap az igazság, törvényesség és józan politica fegyverével nyers erejöket leverte, czéljaikat törekvéseiket meghiusította. – Jelen gyülésünk alatt is többször nyilt fel tanácsteremünk ajtaja, a’ jámbor törvényhozók csoportonkinti betódulásakor, kik már is készek lettek volna követet választani, de ollyat, ki sem adózni, sem vasuton, sőt még csak az egyenes töltésen nem akarna járni. A’ mult gyülésen egy köznemes ujságot vallá meggyőződésre szülőjének. Hogy tehát minél inkább terjesztessék a’ nyilvánosság ’s annál többen tudják, mi van abban a’ P.H.-ban, kihuzatták velök – szerencsére – a’ 231-dik számot, és elolvastká előttük a’ szabolcsi gyülést, de nem azért, hogy annak szörnyeitől elrettentsék, hanem hogy azzal ingereljék. Legyen ez most elég előzményül; a’ kifejlendőkről nem mulasztandom el önt – tudósitani. Most még elleneink ugyanis csak leplezve működnek. De vagy kijő a’ világosságra, és ekkor átadhatom őt a’ nyilvánosságnak, vagy ha annak sugárait ki nem állhatja, akkor – ugyis magától fog dőlni a’ semmiségbe. – Az egyesült intelligentia Sz–nyi Károlyt és Sz–sy Viktort szólitá fel most is a’ követségre; az utóbbi azonban lemondván, N– Károly főjegyző és D– Pál tb. közt osztott meg ’ vélemény, mig végre az utóbb nevezettnek szerény nyilatkozata e; kétséget is elháritotta.
Nézetünk szerint a’ nyilvánosság megszoritását még akkor sem, ellenben a’ jó rend bizonynyal megkivánandja, hogy a’ hallatóság a’ tanácskozásokat ne zavarja; – mire azonban olly tanácskozási terem szükséges, hol a’ hallgatóság elkülönözve lehessen, a’ nélkül hogy ezen elkülönzés a’ hallgatóságot tettleg kizárja, ’s igy a’ nyilvános országgyülést, mellynek korlátlan nyilvánosságra, alkotmányunk egyik legdrágább kincse, – a’ terem szük és alkalmatlan voltánál fogva tényleg titkos gyülése átváltóztatná.
–Szerk.
Bodon Ábrahám.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem