Pest.

Teljes szövegű keresés

Pest.
A’ követutasitás főbb pontjainak hátralevő része itt következik:
26) Már az 1836-ki országgyülésen készen volt a’ törvényjavaslat előző vizsgálat nélkül, de szerkesztői szabatos felelőség mellett kiadandó országgyülési hirlapok létrehozása iránt; de a’ főrendi tábla meg nem egyezése miatt, sem akkor sem későbben az 1840-ki országgyülésen ő felsége elibe nem juthatott. Pest megye RRei illy hirlapok lételét kétségtelenül most is szükségesnek tartják: ugy vélekednek mindazáltal, hogy a’ sajtószabadság körébeni intézkedés itt meg nem állhat, hanem annak akadályát, a’ kormány által felállitott előző könyvvizsgálatot, egészben megszüntetni, ’s a’ lehető kihágások megtorlására törvényeket kell alkotni: követ urak tehát utasittatnak, hogy a’ képviseleti táblának két országgyülésen határozattá lett megállapodása szerint, az országgyülési hirlapoknak létrehozását eszközölni ügyekezzenek, egyszersmind azonban az 1840: V. t.czikkbe iktatott, középponti könyvvizsgáló collegiummal egyesült tudományos tudta nélkül ’s annak alkotmányos jogai sérelmével kormányrendeletileg létesített könyvvizsgáló collegiumnak, sőt általában az előző könyvvizsgálatnak törvény általi megszüntetését, ellenben a’ sajtószabadság felállitását, ’s mind a’ sajtó-kihágások megtorlása, mind az irói jogok ’s tulajdon biztositása tekintetéből sajtótörvények alkotását sürgessék, és számos hiányaink czélszerű pótlásának, a’ törvények iránti tisztelet terjesztésének ’s fejlődésünk biztos előmozditásának hathatós eszközének, a’ szabad sajtónak kérdését még ez országgyülésen kimeritő tárgyalás és elintézés alá vétetni inditványozzák.
27) A’ mult országgyülésen gyorsirászat segitségével szerkesztett főrendi napló mindenkit meggyőzvné, hogy a’ naplónak ez uton szerkesztése minden más módnál czélszerűbb; e’ tekintetből a’ képviselői tábla naplóját is gyorsirók által ohajtják Pest megye RRei szerkesztetni. Egyébiránt a’ mi a’ kerületi ülések naplóját illeti: ezuttal elegendőnek, ’s a’ czélnak, melly nem egyéb annál: hogy a’ követek magokat mind arra nézve, hogy az ülésekben jelen voltak, mind az iránt, mikép szavaztak, igazolhassák, ’s ha jelen nem voltak, vagy netalán utasitásaikkal ellenkezőleg szavaztak, feleletre vonathassanak, tökéletesen megfelelőnek látszik, ha a’ kerületi ülésekről jegyzőkönyv vitetik, ’s abba a’ jelenlévők, a’ tárgy, a’ szavazat alá került kérdés ’s a’ szavazat eredménye, a’ szavazó követek neve és szavazataik minőségével együtt pontosan följegyeztetik, ’s ez a’ kerületi jegyző aláirásával hitelesítve, minden követ által megbizóinak hetenkint megküldetik. A’ tanácskozások ’s vitatások közlését a’ megye Rrei, mint már fentebb is érintve volt, hirlapoktól várván.
28) A’ népnevelés szükségét már az 1836-ki országgyülés átlátta, ’s egy e’ részben munkálandó országos választmány kiküldése iránt felirt ő felségének, de megtagadó választ nyert, melly ámbár némi biztositást foglalt magában, ő felsége abbeli igéretében, hogy fejedelmi kötelessége szerint gondoskodni fog azon intézetnek, mellyet az országgyülés javaslatba hozott, felállitásáról: de a’ nemzetnek legszentebb jogát, t. i. a’ nevelés elrendeléséről felügyelést, ktéségbe hozá; a’ következő országgyülés ujabban felfogá ez ügyet, ’s kerüelti választmányt nevezett, annak munkálatát azonban idő rövidsége miatt tárgyalás alá nem vehette. Mindenki tudja, hogy ez ideig ezen közönségesen érzett hiány pótlására igen kevés történt, de ha több történt volna is, azokéba beszólni ’s e’ részben legjobb belátása szerint intézkedni a’ nemzetnek teljes joga sőt kötelessége is. Követ urak tehát utasittatnak, hogy a’ mult országgyülési választmány munkálatának azonnali tárgyalás alá vételét inditványba hozván, a’ népnevelés ügyében teendőket törvény által létesittetni ügyekezzenek.
30) Az oszággyülési terheknek a’ képviselt osztályok által viselését Pest megye RRei már két orsz. gyülésre adott utasitás nyomán jelen országgyülést illetőleg is bevégzett ténynek tekintvén, ezzel szoros kapcsolatúnak tartják az országgyülési szállások bérét is, ’s ámbár a’ RR. a’ mult országgyülés végeztével igazság ’s méltányosság elvéből indulva, követeik szállásbérét kifizetteték, ’s jelen alkalommal törvény nélkül is hasonlót teendnének: részletes magányintézkedéssel azonban a’ csomó megoldva nem lévén, ugy vélekednek, hogy azok, kik az országgyülésre személyesen meghivatnak, önmagok, a’ képviselők szállásbérét az illető törvényhatóságok, a’ kir. hivatalnokokét pedig a’ kir. kincstár megtériteni köteles legyen, ’s erre kötelező törvény alkottassék; nehogy azonban a’ bérnek megszabása csupán a’ háztulajdonos önkényétől függjön, mindjárt országgyülés kezdetén országos választmány neveztessék, melly a’ városi hatósággal egyetértőleg a’ szállások bérét házankint meghatározza, ugy mindazáltal, hogy ezen bér eddig szokásban volt nagyságu szállásokért egy követtől ’s a’ hozzá tartozóktól, naponkint egy p.forintnál nagyobb ne legyen; magához értetvén: hogy a’ ki az eddig szokottnál nagyobb szállást kiván, azt csak szabad és nem kényszerített alku utján szerezhesse meg. Egyébiránt ebből önként következik, hogy e’ törvénynek az országos választmányok tagjai szállására is ki kell terjesztetnie.
31) A’ nemzet szabadválasztásától függő országos hivatalok betöltését illetőleg: a’ RR. mult alkalommal is fentartván magoknak, hogy minden olly esetben, midőn illy hivatal megürül, a’ fejedelmi kijeleltek nevei velök közöltessenek, ’s követeik csak a’ nyert utasitás értelmében szavazhassanak; ezen utasitást jelenre azzal toldják meg: hogy jövőben a’ választások kérdése is ép akkint, mint akármelly más orsz.gyülési tárgy, a’ két tábla közt üzenetek és viszonüzenetek utján tárgyaltassék. Egyébiránt a’ nemzet szabad választásától függő egyik koronaőri hivatal ő felsége által Ürményi Ferencz ő nagyméltóságának arra alkalmazásával jelenleg csak ideiglenesen lévén betöltve, minthogy ő felsége ezzel e’ megye rendeinek elég kitünőleg nyilvánitott akaratát méltóztatott megelőzni: követ urak utasíttatnak, hogy ezen érdemteljes polgárnak e’ hivatalban országgyülésileg ’s törvény általi megerősitésére szavazzanak.
32) Az eredmény, melly az országos választmányok munkálataiból eddig mutatkozék, nem felelhetén meg a’ nemzet várakozásának: Pest megye RRei ennek okát az országos választmányok abbeli szerkezetében találják, miszerint a’ két tábla küldöttei száma közti aránytalanság eddig rendkivül nagy volt. Hogy tehát ezen, ennyi idő- és költségpazarlással járt eredménytelenség jövőre nézve megelőztethessék, követ urak oda tartozandnak munkálni, hogy az illy kiküldetésekben a’ két tábla közti igazságos arány megtartassék, ’s valamint a’ képviseleti tábla küldöttjeit maga választja, ugy a’ főrendi tábla is az általa megbizandó tagokat titkos szavazattal jelölje ki; végre pedig azt is eszközöljék, hogy az országos választmányok összejövetelének napját mindig maga az országgyülés tűzze ki.
Eddig terjed a’ közgyülés első hetiben megállapított utasitás. A’ magány- ’s közigazgatási tárgyakkal elfoglalt második hét előre kitűzött napján még számos pontok soroztatták az utasitások közé, mellyek nevezetesbjeinek rövid kiemelésével, jövő számunkban bezárandjuk ezen gyülésrőli hosszas, de reméljük, olvasóink által nem kedvetlenül fogadott jelentésünket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem