Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
A’ nagy graefenbergi betegnek ama’ munkája, mellyből egy fontos érdekes mutatvány már e’ lapokban közöltetett, legközelebb csakugyan megjelent illy czím alatt: „Szózat a’ magyar és szláv nemzetiség ügyében.” – Báró Wesselényi Miklóstól. – A’ munka czíme tartalmát, szerzője neve annak szellemét, mellyért a’ Wesselényi név kezeskedik, annyira megismertetik velünk, hogy többet szólni róla fölösleges; csak hálánkat mondhatjuk a’ nagy férfinak, hogy e’ fontos ügyben tömérdek szenvedései közt a’ külföldön is fölemelé nyomatékos szózatát. De a’ magasztos szellem magasztos lélekrázó panaszszal kezdi műve bevezetését; mint polgári halott szólal meg az iró, számüzöttnek ’s nem-élő tagnak tartja magát nemzete nagy családjában. Csak képe létezik már honfiai között, ’s az is, mint polgári elhunyté, a’ dísztermekből mellékszobákba szorítva. – Ezek az iró panaszai; mi bennök honért annyit szenvedett hazafi szavát tiszteljük, de ellene kell mondanunk: Wesselényi él hazánkban, ’s élni fog mindig, neve szivünk legszebb érzelmeinek gyöngye, képe soha sem vándorland ki dísztermeinkből, soha lelkeinkből. Térjen hazájába minélelőbb a’ nemes báró, ’s a’ közlelkesedés megczáfolandja borús sejtelmeit; mert a’ magyar nem érdemlené nemzet lenni, ha csak perczig is feledné tisztelni a’ Wesselényi nevet. – A’ munka kimondhatlan fontos jelenet. – – Majus elsejét, ezen kellemes benyitóját a’ várt tavaszi életnek, gőzhajótársaságunk saját ünnepélylyel szentelé, bizonyosan eszközlésére azon férfinak, kinek városunk annyi éldeletet köszön; ’s ki lenne ez más, mint gróf Széchenyi István? Ugyanis délutáni két órakor ,Pest’ nevü uj gőzös az öreg ,Sámson’ kiséretében, mindenik egy-egy katonai zenekarral ’s ellepetve ingyen meghivott vendégek által – valóban, mondhatjuk, a’ közönség nagy lelkesedést mutatott most az egyszer közvállalat iránt . . . ingyen – délutáni 2 órakor a’ rendes állásról fölfelé indult, a’ Rákóczy-induló harsogása közt. Dunakeszi alól visszatérvén gróf Széchenyi István, fenállva az oldalfödözeten, a’ közönség ’s két város boldogságára felköszönte, ’s a’ háborított ’s már-már legyőzött vizi lakosok engeszteléseül, egy palaczk és pohár bort, ’s egy darab kenyeret löke libatio gyanánt a’ Dunába azon kivánattal: hogy e’ haza minden lakójának mindig legyen elég kenyere és bora. Erre a’ hajók ismét indulának fölfelé, ’s Dunakeszi alatt találkozván a’ Bécsből jövő „István”-nal, a’ három gőzös zeneharsogás és ágyúdurrogás közt tért vissza a’ fővárosba. ’S mindnyájan hálát érzénk a’ nemes gróf iránt, mert szélgyorsasággal ragadt czélunk felé, ’s mégis egyikünknek sem lett baja. – April. utólsó estején, valamivel 8 óra előtt, az országuton, a’ Huszár-háznak majdnem tőszomszédságában álló műlovarkör lángot vete, ’s a’ tűzlármára oda csődült bámészkodó sokaság előtt vigan ropogva ége. Mi azt gondolók, hogy Wolf igazgató, ki ma adá a’ bódéban utolsó mutatványát, még nagyszerű tüzijátékkal akarja búcsuul a’ közönséget gyönyörködtetni, annyira nem volt semmi készület az oltásra; sőt ezen véleményünkben az első vizipuska késő megérkezte is megerősite, mert az, akármint iparkodék, sem adhata vizet, ’s egészen hasonló szerepet játszék a’ bajjazzoval, kinek – mint tudjuk – semmi működése sem sikerül. Valóban már szinte csudálkozni kezdénk W– elmésségén, de édes csalódásunkból a’ szomszédházak repedező ablakai ráztak fel, sőt a’ Huszár-ház keskeny éjszaki sarkának ablakai már füstölgeni kezdének, ’s mégis a’ körüllevő épületek csak a’ jó isten ótalmára voltak bizva. Végre néhány uj vizipuska is érkezék, ’s a’ lángok tovább-harapózása meggátoltatott. láttunk egy nehéz, oltószerekkel terhelt szekeret, egészen a’ magasztalt fontolva-haladás szellemében lovak helyett emberektől vonatni, ’s illy készületek után, valóban szerencsének mondhatni, hogy csak a’ műlovarok fabódéja égett hamuvá. Reméljük, tanulságot vesznek belőle az illetők, jövőre a’ fecskendők gyarlóságán és az oltószekerek fontolva-haladásán segíteni, ’s meg nem engedni többé, hogy a’ várost veszélyeztető faalkotmány a’ város közepére épittessék. – Folyó hó 8-kán adatik a’ nemzeti szinházban kedvelt Lendvayné jutalmául először: „Párisi éj” Vaudeville 5 felv., az eredeti franczia zenével. Erősen hiszszük, kimondván, hogy ezen mű Lendvayné jutalomjétáka leend, kinek mindnyájan annyi szép és vidító órát köszönhetünk, szinte szükségtelen a’ közönséget pártolásra buzdítani, említenünk, miképen maga a’ szinmű Párisban hónapok óta folyvást nagy tetszéssel adatik, és zenéje egészen átment az életbe.
