Szatmár.
Szatmár.
Szatmárból a’ követválasztás folytatása. – E’ lapok közelebbi számában összeállitók a’ helyzeteket, mikint azok kün a’ tartományban alakultak*. Most olvasóinkat Nagykárolyba, a’ megye székes városába, vezetjük, honnan a’ választás előtti napon (apr. 19.) bármerre tekintettünk, mindenfelé szomorú kilátások mutatkoztak. Egész ország tudja talán, hogy a’ két szinezet, melly szemközt álla most egymással, régen küzd már, ’s mindig változó szerencsével. Mindeniknek valának emlékezetes botlásai; mindenik többször bukott el már, ollyannyira, hogy most egyikről, majd másikról hitték, hogy soha nem fog fölemelkedhetni. ’S győzelem és veszteség között mindenik fél mégis fentartotta magát. És voltak idők, mellyekben e’ pártok feszülten és elkeseredve viaskodtak; most azonban az 1841-diki tisztujitásra tett ellenzéki készületeknek csak árnyékát láttuk elannyira, hogy majdnem elhivők: mikép az ellenzék inkább megjelenni, mint győzni akar. Mind e’ mellett nem valának gyengék; ezt a’ másik félnek roppant készületei, nagy izgatásai és rettentései bizonyitják. És e’ készület okozá talán, hogy általában higyék: mikép e’ két párt, melly annyiszor mérközött már, most utólsó harczát fogja víni, a’ mint egy táblabiránk apr. 19-dikének délutánján első alispánunknál tartott nyilvános conferentiában ki is mondá, hogy egyik pártnak veszi kell. Magas vala és büszke a’ hang, melly e’ szót kimondá; ’s minden jelenlevők érezheték, hogy nem maga pártját értette. Mikép is hitte volna azt? Hiszen U–nak és G–nak zászlói a’ NEMESI SZABADSÁGÉRT utczáinkon lobogtak már; ’s az egy pár ezer ember, melly e zászlókat kiséré, ugy jött, mintha épen törökök ellen vezették volna. Magasan emelte föl mindenik rettenetes botját, mennyire épen karja érhete, ’s kihivólag harsogák éljeneiket. Már elmult estveli 5 óra, ’s még a’ városban csak az U–-párt emberei voltak, ha talán azon ötven vagy hatvan embert kiveszszük, kik a’ közseregektől elszakadva K.– Á.– szállásán, a’ megyevárral általellenben, várták társaiknak megérkezését. Az ellenzéki zászlók késedelmének okát ki nem tudtuk találni. Egyszerre azonban borzasztó tudósitások érkeznek mindenfelől. A’ Nagykárolyba utazó nemesség főleg két utvonalon öszpontositja magát: Vállajnál a’ Nyir, Kraszna- és Szamosköz alsó része; a’ felső rész pedig Szatmár vidékével és a’ bányai járással Kasodnál. ’S im eljön a’ tudósitás, mikép a’ K–-párton levők élelme Kasadon kiraboltatott, ’s ők magok elleneik által visszaijesztve szerte oszoltak; másik tudósitás: mikép a’ csengeri hidnál visszaverettek, kik arra jövének; ’s azok, kik a’ tudósitást meghozák, csak ugy bocsáttattak által, hogy eltagadták szavokat, és elfogadták a’ jellemző dalt, melly ott osztogattatott. Azon perczbenjön a’ hir több felől, hogy itt is, amott is – ki győzné mind azt részletesen leirni! – U–sy ’s K– választóinak utjokat állták, és azok futással menekültek haza tüzhelyükhöz. A’ legnagyobb viadal Vállajnál történt, hol az U–ták az ellenzéki választóknak mintegy 120 szekerét tökéletesen megverték, és elszélesztették. Mintha az ellenfél taktikája az lett volna, hogy rajtok kivül a’ választáson senki se legyen. E’ borzasztó merényeknél azonban az U–ták még meg nem állapodtak. Nem volt elég, hogy ellenfeleiket minden utvonalokon megtámadják, élelmöket elrabolják, őket magokat leverjék és szerteüzzék, – mind ez nem volt elég. Minekutána a’ vállaji tömeg semmivé tétetett, ben, székes városunkban, feltámadtak, ’s zászlóval és zeneszó mellett kócsagos vezérekkel, a’ rémült lakosoktól üres utczán, fényes nappal megindultak a’ megyevár felé. Senki nem sejté iszonyú czéljokat. K– Á–nál épen számos barátai voltak, midőn a’ zene közeledék, ’s egyszerre egy becsületes ember sietve rohan be hozzájok, kérvén, hogy a’ szállást azonnal hagyják el; mert ha tiz perczet késnek, veszve vannak. Ők azonnal elhagyák a’ házat, ’s az épen általellenben levő megyevárba menekültek, mig a’ felbőszült tömeg a’ K– udvarát csakugyan megrohaná. Nem kiméltek semmit. A’ cselédeket és a’ szekeres embereket ott találtak, agyonverték, ütötték még a’ barmot is; a’ háznak ablakait, zsaluit, ajtait, széllyeltörték, a’ butorokat összeszaggatták, kamrát, pinczét feltörtek, a’ borokat kieresztették, az élelemtárt feldulták; nem volt ment még egy darabka fa is, mihez férhettek. A’ megyevárban szállásoló urak majd valamennyien a’ kapu előtt álltak, ’s elkeseredtek, hogy semmit nem tehetnek e’ hallatlan erőszak meggátlására. És a’ tömeg folytatta pusztitásait, mig tárgyat talált; széllyeldarabolta még a’ hivatalos irományok tárát is, ’s az iratok rongyait elszórta a’ romok között. Eljött maga U– B–, ’s összetett kézzel kérte őket, hogy hagyjanak fel ez iszonyusággal, ha becsületét szeretik; mert ha nem, mindjárt elhagyja e’ várost. Hasztalan vala. Szavai elhangoztak a’ tömeg zendülésében és a’ rombolások lármájában. Hűtlen hív emberei azt gondolák, hogy nekie egy roppant diadalt készitenek; ’s nem sejték fanaticus bőszültségökben, hogy illy diadal koronájában tövisek vannak; ’s a’ rom felett a’ megtorlás angyalának haragja fölgerjed. Mikorra a’ nap leszállt, pusztán állott a’ ház; a’ megsebesített cselédek és szekeresek elvitettek, ’s egy közülök, kit a’ bőszült rombolók a’ kutba vetettek, még életben kiszabadittatott. A’ rombolók zeneszó mellett visszavonultak a’ szállásokra; övék volt már hatalom ’s dicsőség. Csak egy csapat keresé U–syt és K–ot, kik néhány ismertebb barátaikkal a’ rombolás ideje alatt K– Zs– ’s U– B– szállásán, a’ megyevárban, találtak menedéket. Lemondának igényeikről, ’s midőn alkonyodáskor tudósittattak, hogy Vállajnál széllyelvert hiveik közül mintegy hatszázan Csinálosra egybegyülekeztek, és bejőni akarnak, rendelést adtak ki, hogy térjenek vissza, mert itten reájok csak veszély várakozik. Hasonló rendeléseket adtak ki másfelé is, hol hiveik maradéki szállásoltak; sőt még a’ kenyeret is, mellyet ezek számára D– F– adott, az ellenfélnek odaajánlották. Már csak azokért aggódtak, kikről gondolák, hogy hívségökért még veszélybe jutnak. Ezeket keresék és keresteték össze, kik ugy valának, mint Byron mondja, hogy kinozva a’ rémverseny által látták a’ halált jőni is, menni is. Estveli 9 órakor R– I– aljegyzőnk szállásán, épen U– szomszédjában, elvégre néhányan összegyülekeztek, ’s minekutána bátorságban még itt sem látták magokat, minekutána egy óra elfolyása alatt két izben jelent meg a’ megye udvarán égő gyertyákkal egy csoport nemesség, melly életökre törekedett, ’s mellyet egyedül U– B– közbejövetele és kérelme távoztatott 292el, nem várták többé elmaradt rokonaikat, hanem éjfél előtt fél órával U–sy és K– testvérek, néhány szorosb barátaik kiséretében elhagyák a’ várost, ’s egyenesen hazamentek. És a’ tömeg, melly egyedül marada ben, ugy bánt ez éjen a’ várossal, mint ellenség a’ meghódoltatott tartománynyal. Nem csak házakat, de boltokat is feltört és kirabolt. Az eddiglen tett vizsgálat szerint, melly pedig még elvégezve nincs, egy pár száz udvar érezte az erőszak súlyát. Még éjfél előtt meglepték K– lerombolt szállását is, ott egész éjjel dorbézoltak a’ feldult eleségen, és a’ kamara padlatára szeszt töltvén, azt meggyujtották; mielőtt azonban a’ tűz elterjedhetett volna, szerencsés kezek által kioltatott. Nem volt többé, ki U–sy vagy K– nevét kimondani merte volna: ez a’ párt tökéletesen veszve volt. Reggel még hat óra előtt mintegy 500 főnyi tömeg bejött a’ megye udvarára U– és G– nevével; és K– Zs– az emelet folyosójáról leszóla hozájok: mikép még igen korán jöttek, mert a’ választás 8 órakor kezdődik; azért vonuljanak el még, ’s csak a’ kijelelt időre térjenek meg és botjaikat ugyan elhozhatják, de senkit ne bántsanak. A’ tömeg engedelmeskedék. Mindnyájan ugy tartók, hogy erre szükség sincs; hiszen a’ ki ekkor azt mondta volna, hogy a’ választás koszorúja nem U–t és G–t fogja illetni, azt mindnyájan bolondnak tartottuk volna. – Ám az emberek ügye isten kezében volt. – A’ választás előtt mintegy pár száz főnyi nemesség jött be a’ megye udvarára, egy igen csekély becsü vörös zászlócskával; U–sy és K– nevét hangoztatá. Ki meri őket nevezni? gondolók magunkban; ’s minden ember szánakozva nézett le a’ kis hadra, mellyről azt hittük, hogy nem tudja a’ történteket. K– B–, Á–nak testvére, kéretett meg többek által, hogy bátyja nevében küldené el e’ kis hadat, nehogy a’ nagyobb tömegnek verekedésre alkalmat nyujtsanak. És K– B– elszólta őket az udvarról, de ismét visszajöttek; másodszor is megfejté nekik: mi veszély várakozhatik itt reájok, és kivezeté őket. Ám azok ismét visszajöttek, és határzottan kimondák, hogy választani akarnak. Ekkor magokra hagyattak. ’S a’ mikint ide jöttek, ugy voltak most is: uri vezér, vagy főnök nélkül, hangoztatva neveiket. Néhány U-ták, kik ben valának, az emeletben levő jegyzői szállás elébe vonultak. Végre U– B– és K– Zs–, kik épen a’ főjegyzői szobában voltak, kijöttek a’ folyosóra, ’s midőn a’ kis had meglátá őket, néhányan a’ lépcső felé futottak, melly az emeletbe vezet. És ott fen volt menedék-keresés annyira, hogy u– és K–, kik tegnap elleneiket fedezték még, most a’ levéltárban kerestek bátorságot, számos hiveikkel. A’ kis had emberei pedig, kik az emeletre jöttek, egy pár ajtót, hol ellenfeleiket elrejtve lenni gondolák, beütöttek; miután azonban R– I– aljegyzőnk által megfeddettek, hogy ez szent hely, ’s hogy itt nem szabad garázdálkodni, eltávoztak az udvarra. De hagytak oda fen olly félelmet, miszerint senki lejőni nem mert. És a’ kis had még folyvást maga birta a’ választási tért, ’s folyvást hangoztatta neveit. Mi nem értettük ezen embereket; pedig józanok voltak, szörnyen józanok. Nyolcz óra elmult. Az urak gyülöngtek, ’s nem félt senki a’ kis hadtól. Igaz, hogy ott az udvaron nem is nyult senkihez és semmihez. Végre eljött első alispánunk is, kire a’ mélt. főispán ur az elnökséget átruházta, minthogy maga betegsége miatt Sárközről ki sem indulhatott. Két negyed mult kilenczre, ’s még az U–ták el nem érkeztek. El nem tudók gondolni okát. Ekkor hallók csak az előzményeket: mikép e’ kis had nem a’ tegnapi napon Vállajnál elszélesztett választók töredéke, mint előre gondolók, hanem hajnalra érkezett a’ városba, ’s csak itt hallá a’ történteket. És nap feljöttekor K– lerombolt szállásán állongtak elkeseredve a’ pusztulás felett ’s az erőszakon, mellyet társaik szenvedtek. Boszút fogadtak; ’s már, mielőtt a’ megyevár udvarára jöttek volna, az U–tákkal tanyáikon és az utczán öt ízben víttak meg. Támadtak és támadtattak; ’s kün a’ csata már a’ vasvilláig ment, mellyből kettőt a’ megye udvarán is láttunk. Ezek a’ csaták igen természetesen zavart okoztak a’ háromszinü lobogók alatt. Hiszen a’ tér már tegnap nyerve volt, U–sy és K– még a’ várost is elhagyák: ugyanazért a’ nagy tömeg vezérei együtt, másutt szállásaikon ’s a’ megyeháznál biztosan időztek, nyugodva a’ fáradalmak után; ’s most, midőn a’ kis had föllépett, olly hirtelen ’s már a’ meglepés zavarában is nem tudták összeszedni magokat. A’ nagy tömeg váltig kész volt mindenre. Első alispánunk szeme láttára rohantak egy vasárus boltra, és ott ’s másutt is bárddal ’s vasvillákkal fölfegyverkeztek. Iszonyodtak, a’ kik mind ezt látták, és a’ csatát, melly illy vadsággal folyt a’ kis had és a’ nagy tömeg részei között. Ezek azonban mind a’ megye udvarán kivül történtek. Ezek az apró összeütéseken nyert győzelmek tevék a’ kis hadat olly bátorrá, hogy választani merjen. – Eslő alispánunk megnyitá a’ választást, felolvastatá az országgyülésre hivó királyi levelet ’s a’ főispánét, melly az elnökség átruházásáról szólt, miknek következtében felhivá a’ rendeket választásra. Csak U–sy és K– nevét hallá; mert U–-ták még nem valának. Első alispánunk igazságos akart lenni; ’s tudván, hogy még egy nagy tömeg választó van a’ városban, kimondá, hogy szavazni kell. Erre küldöttséget nevezett, és törvényszéket rendelt ki, K– Zs– elnöksége alatt, a’ kifejlendő kihágások fenyitésére. Jó idő mult el, mig a’ szavazatszedő küldöttség összeült; azonban U–ták még sem érkeztek. Végre már nem tudtak mire várakozni; a’ szavazat megnyittatott, és a’ kapuk bezárattak. Alig ment el néhány szavazat, ím a’ vaskapura érkezik a’ háromszinű zászló nagy tömege, borzasztólag fölfegyverkezve. Egy rémitő öldöklés helyévé lesz a’ megyevár udvara, ha a’ nagy tömeg bejön. De a’ kis had jól tudta ezt; és példátlan elszántsággal, csapatokra osztva magát, felváltva védve a’ kaput és minden ollyan részt, mellyet az ostromlók a’ kőfalon készitettek. E’ mellett folyvást szavaztak. Az ostromlók azonban nem tágitottak. a’ mint köveztek ők a’ kapu védelmezőire, hasonlóan köveztek ő reájok ezek. Sőt amazok kivülről már be is lőttek, ’s egyet a’ kis hadból megsebesítettek; ez azonban lőtt lábbal is szavazni ment. Megpróbáltak az ostromlók mindent, kapuszárnyakat és deszkákat raktak a’ rostélyos vaskapuhoz, hogy bejöhessenek. De a’ kis had el nem veszté jelenlétét; rendet tartott még a’ vizitalban is; és megvédte a’ kaput ’s réseket. Életökért harczoltak ők már. ’S mikor szavazásukat bevégzék, mikor az ostromlók épen a’ megyevár szegénél lakó postamesterre rohantak, hogy nekiek puskát és lőport adjon, a’ kis had, mellynek a’ megye udvarán már helye nem vala, utólsó elszánással, egyszerre kirohant egy kis ajtón, mellyet addig megvédett, elleneire, és egy rövid tusa után ugy szélylyel üzte az ostromlókat, hogy midőn D–y P– főbiránk elnöki meghagyásánál fogva kiment, hogy a’ szavazni kivánókat behíja, már akkor puszta volt a’ kapu, ’s még azok is, kik a’ postamesterre mentek puskáért, szerteüzettek. De nyolcz ember ott feküdt a’ csata helyén, kettő egészen meghalva, a’ többi nehéz sebekben. A’ kis hadból, a’ meglövetetten kivül, csak egy kapott sebet. A’ nemzeti zászló ezrei mind elhagyák a’ várost; csak a’ kis had jött megint vissza a’ szavazatok eredményét hallani, melly szerint Ujfalassy Miklós és Kovács Ágost. 143 szavazattal 4 ellen országgyülési követeknek elválasztattak, és a’ választás elnökileg megerősittetett. Történt ez tizenegyedfél órakor. Ujfalussy és Kovács után lovas legény küldetett. Egy nagy bámulás foglalt el minden embert. Darab ideig csak a’ hallgatás beszélt. És a’ kis had, melly tegnap dél óta éhezett és szomjazott, ebédelni ment; ’s még az nap délután, miután élelemszereinek maradékát a’ raboknak kiosztotta, eltávozott, a’ nélkül hogy valami kárt tett volna. Bün volt az, mit ezek elkövettek; ’s mégis, mi nem tudjuk hogyan történik, minden ember szíve megesett rajtok. Csekeiek valának, mint mondják. Mi elhiszszük, hogy legtöbben oda valók is lehettek; de bizton mondjuk, hogy sok más helységbeliek is. Délután már minden csendes volt. Csak a’ következő napi közgyülésre gondolánk. Mi leszen mind ebből? alig tudott az ember felelni az isten kezének annyi nyomai között. Azon fél, melly elveszté a’ választás koszoruját, fölötte ingerült volt. Csak eg férfi volt nyugodt közöttük: U– B–. A’ mindenre kész sugallások közt is ő megtartá nyugalmát. Ellenei féltek e’ nyugalomtól. ’S lám ő a’ másnapi közgyülésben az öngyőzelem legszebb koszoruját vítta ki magának. – Elmondjuk azt a’ jövő számban. –
’S mikint mi az összeállitást adhatók. – Szerk.
Többen.
