Torontál.

Teljes szövegű keresés

Torontál.
Nagy-Becskerek, april 27. napja azon dicső nap, mellyen Torontál megye karai és rendei – kik jelenleg a’ hongyülésre küldendő utasitással foglalkoznak – a’ házi adónak nemesek általi aránylagos viselését mondhatni – egyesült, köz lelkesedéssel fogadák el. – Alig találkozott 3–4 egyén, ki ezt módositással, országos subsidiumra teendő ajánlat czím alatt kivánná fizettetni, ’s igy valóban, méltán tündökölhet megyénk, édes honunk egész színe előtt fényképen, mert olly lelkesedéssel vivatott ki a’ kor eme’ nagy és fő kérdése, minővel igen kevés megye dicsekhetik. – Sok volna elősorolni a’ jeleseket, kik lelkesülve szóltak e’ fontos ügyben; de nem lehet – csekély tollammal is – ki nem emelnem H. M. és K. L. lelkes szónokinkat, kiknek szívhez, ’s észhez irányzott tartalomdús beszédét az elragadt közönség szünni nem tudó éljenzéssel fogadta. Ugy nem lehet a’ torontáli köznemességet is – mellynek száma a’ 800-at haladja, ’s nem jobbágytelken lakók, hanem igen keveset kivéve, általánosan birtokosok – méltán és valóban magasztalólag nem említenem, kiknek nagy részét egy pár egyén fölizgatni szándokolván, mihelyt a’ jó ügy baráti által – kik előttük a’ közbizodalmat rég kivítták – az ügy igazságáról meggyőzettek, ennek azonnal engedvén, azt nyilvániták: mikint ők teljesen meg vagynak arról győződve, hogy a’ torontáli Kk. és RR., mint szintén az összes törvényhozó test is, csak azt teendik, mi üdvös, és a’ mit a’ kor lelke kivánand. A’ jelen volt helybeli, és minden egyes nemesi helyből több egyén által képviselt köznemesség pedig átalánosan, honunk legnagyobb dynastáival egyhangzólag kivánta a’ házi adót elvállalni. ’S igy e’ megyének szeretve tisztelt főispánja a’ közkivánathoz képest, saját meggyőzédésével összegyezőleg kimondván a’ határozatot, a’ mai napi gyülés befejeztetetett. Ennyit a’ mai napról, nehogy tudósitásom a’ postáról elmaradjon. Közgyülésünk folyvást tart. – Követválasztásunk majus 3-kán leend. –
Varga Ferencz ügyvéd.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem