Pozsony.
Pozsony.
April 24. (Folytatás.) Előkerült tehát másnap a’ választmányi munkában a’ házi adó kérdése, mire a’ nagy tömeg harsogá: „nem adózunk!”, ’s e’ szavak is hallatszottak: „dobjuk ki, a’ ki adózik”, miket ezen párthoz tartozó fölvilágosultak azzal támogattak, miszerint ámbár elismerik, hogy ki mikint részesül az alkotmány jóvoltaiban, akkép a’ status szükségeihez aránylagosan hozzá járulni is köteles, de olly terhet, melly évről évre állandósittatnék, az 1715: 8-ik czikknél fogva teljességgel el nem vállalhatnak; mert a’ diaetalis pertractatiók azt tanusitják, hogy kimondatván egyszer az elv, miszerint valamelly teher elvállaltatik, a’ hozzá kötött föltételek el szoktak maradni, már pedig biztositás nélkül az iránt, hogy a’ status szükségei ’s azoknak fedezésére a’ nemzet által kitűzött források jövedelmeinek mibenléte fölfedeztetik, hogy a’ hozandó áldozat a’ nemzet által kezeltessék, ’s egyedül a’ nemzet által kitűzött czélokra fordittassék, és a’ számadók és kezelők felelősek legyenek, semminemű terheket el nem vállalnak*, mire nézve talán a’ másik rész is egy értelemben vagyon. Mondatott ugyan, miképen most a’ kérdés csak az, hogy miután a’ házi pénztárt illető költségekkel való terheltetést azok, kik most azt viszik, igazságosnak nem ismerhetik, mert a’ megyei közigazgatásba befolyásuk nincs, birákat, tisztviselőket nem ők választnak, de ők fizetik, ’s e’ miatt a’ nemesség iránt nehéz szivvel viseltetnek, ’s minthogy a’ megyebeli tisztviselők a’ legrégibb időkben is a’ nemesség által fizettettek, ha ezen teher, mellyet ők méltán nyomasztó adónak nevezhetnek, mivel azzal jogtalanul terheltetnek, vállaikról levétetik, ezzel a’ nemzetnek ereje öregbittetik, kormányunk szilárdittatik, mert illy igazságos tettel azok, kik constitutiónk kegyeiből kizárva valának, hozzánk simíttatnak, ’s alkotmányunk érdekébe beszövetnek, mire honunk topographiai helyzeténél fogva méltó figyelmet fordítani a’ fenyegető veszély sürgetőleg int, – komolyan meg kellvén fontolnunk, hogy egy óriási hatalom, melly más constitutionalis nemzeteket letapodott, ’s más népeket különfélekép magához édesget, hozzánk mindinkább közelg, ’s ennélfogva ha többi polgártársainkat magunkhoz föl nem karoljuk, ’s azokkal egy nemzetté összeforrni nem fogunk, ez a’ maroknyi aristocratia magát föntartani képes alig lesz: de hasztalan volt illyeket ’s ezekhez hasonlókat előhozni akarni, mert ki sem hallgattattak, ellenök csak a’ „nem adózunk!” harsogott. Kisérletet tön egyik érdemes táblabiránk M. J. a’ köznemességet példákkal fölvilágosítani; de mindjárt fölszólittatott, hogy csak röviden nyilatkozzék, ’s igy jártak többen is, ’s mint szárnya-szegett madár a’ szabad röpülés áldásától megfosztva, véleményeik – bár lehetőségig röviditni karák – ki nem hallgattattak. Illy tiszteletbe jött nálunk a’ szólásszabadság! – ’s illy móddal határozattá lön: hogy a’ házi pénztár költségeit föltétlenül el nem vállaljuk; ezenfölül egyik igen nagy érdemü hazánkfia, ki hazafiuságát sokszor kitünteté, ’s mindnyájunk tiszteletét birja, gr. E. J. azt inditványozá: hogy jövendőben is, ha illy lényeges kérdések lesznek köztanácskozás alá kerülendők, a’ köznemesség a’ tanácskozásra különösen meghivassék, – mi határozattá is lön. – Vajha ez valaha torkukra ne forrjon azoknak, kik mostani diadalukat – mellyet a’ várnai győzelemhez hasonlithatni – ennek köszönik! Én ugyan csekély belátásomhoz képest ebben sem józan politicát, sem eszélyt nem látok, ’s azt mondom: rajta uraim! csak rajta! vágjuk alattunk a’ fát, neveljük elleneink kárörömét. – Továbbá az ősiség jött tanácskozás alá, jelesül a’ választmánynak azon véleménye, hogy az örökös felvallások, a’ mennyire ollyanok által tétetnek, kiket jogilag illet, fölbonthatlanok legyenek, mi ismét hosszas vitákra szolgált alkalmul; mert mi szeretünk ám auctiocskákat kicsikargatni, azért hosszas pörlekedést kezdeni ’s költeni, habár nincs is reményünk, hogy a’ pörök végét unokáink is elérhessék, ’s ebben tartják némellyek az ősiség erejét. Egyik a’ köznemességből fölszólala, hogy biz ő az ősiséget, mellyet ősei vérökkel szerzettek, föntartani akarja; mert különben honunkat holmi idegenek, zsidók ’s uzsorások elöntik, ’s a’ törzsnemzetségnek utóbb ki kellene vándorlaniok vérrel szerzett honukból; mire tb. N. J. ugy nyilatkozott, hogy eddig ő az ősiség ellenvolt, de az előtte szóló által capacitáltatott arról, hogy az örök felvallások megsemmisitése utját ’s ezzel az ősiséget föntartani szükséges; – mi ellenfölhozatott, hogy az ősiség hitelünket akadályozza, mi nélkül örökké szegénységben fogunk sinlődni, ’s az uzsoráskodók kőrmei közé kerülünk; – itt azonban most nem ez a’ kérdés, hanem az örök felvallások; mire nézve tb. M. J. azt hozá föl, hogy a’ ki jószágát örökre adta el, a’ vevőt arról tette biztossá, miképen a’ vett jószágnak birtokában örökké megmarad, bármi ürügy alatt gyengittessék meg tehát ezen eladás, a’ vevő megcsalatik, ’s kérdi: valljon csalni szabad e? – mire egy köznemes csakhamar azt felelé: okkal móddal miért ne? – mi eliszonyodásra birta a’ hallgatóságot, ’s itt Ciceróval fölkiálthatunk: „o tempora, o mores!” mennyire elfajult a’ nemzeti jellem! őseink nem csak azt, mire magukat irva kötelezék, hanem azt is, mire csak kezöket és szavukat adák, megmásítani gyalázatnak tartották. Most az egoismus minden jobb érzést kiirtani törekszik hazánkfiai szivéből. – Megnémult a’ sokaság, ’s miután a’ köznemesség ritkulni kezdett, ’s azok közül, kik ben maradtak, sokan a’ választmány véleményére áttértek, de többen az urak közül is az ősiség eltörlésének kérdését jobban felfogák, végre csakugyan határozattá lön: hogy az örök felvallások felbonthatlanok legyenek. – (Folyt. követk.) –
Mégis csak szeretnők azon logicát felfogni birni, miszerint megmutathatni, hogy ezen okoskodások a’ megyei házi adóra csak akkint is illenek, mint német példabeszéd szerint: szem az ökölre. – Sezrk.
Olgyai Gáspár.
