Vezérczikk. (Szemle és értesités.)
Vezérczikk. (Szemle és értesités.)
Majus 14-ke elkövetkezett; egy uj időszak küszöbén állunk. A’ ki meg tudná mondani, mi lesz e’ napok végeredménye, a’ ki meg tudná mondani, minő érzelmekkel térendnek vissza, kiket a’ nemzet elbocsátott, hogy a’ magyarnak törvényt hozzanak – – Ámde hagyjuk a’ jóslatokat; mert egyenkint ösmerjük bár az összes tömeg alkatrészeit, – azt, hogy egybekeverésök vegytani processusából mit fejtend ki ama’ még ismeretlentényező, az események roppant hatalma, ezt ember megmondani képtelen. És ez jól van igy. Hagyd reméljenek még a’ félők is.
| – – sit coeca futuri |
De kettőt mégis állitni merünk; mert e kettő végett „nem kell vizsgálnunk a’ felhőfutást, sem a’ szeleknek jós fuvallatit”; e’ kettőnek kulcsa részint a’ természet örök törvényében, részint az alkotmányos szerkezet sajátságában rejtezik. – az első az. hogy kik a’ haladás kerekét megakasztani, vagy épen a’ cast-ok hatalmát a’ multkor dicsőségébe visszahelyezhetni remélik, azok meg fognak csalatkozni, mert mint a’ folyót kútfejéhez, ugy nemzeteket is a’ multba visszavinni nem lehet. A’ második az: hogy kik az országgyüléstől mindent remélnek, szintugy meg fognak csalatkozni. Despota, kinek akaratja kényénél egyéb törvényt nem ismer, rendelhet mindent tetszése szerint, – sikerrel e mindig, vagy néha az élet még a’ padisah hatalmát is ki nem neveti e? az már más kérdés; – de alkotmányos országban, hol annyi különféle szinezetű vélemények és akaratok hatalma ’s egyezkedése bir a’ törvényhozásba befolyással, ott mindent tisztán és egészen egyik rész sem érhet el, valameddig emberek közt véleményben, hitben, akaratban különbség lesz. Már pedig a’ st. justi kolostor celláiba vonult hatalmas császár példájából rég megtanulhatók, hogy nem csak az ezernyi ezerleg szerteágazó emberi értelmet ’s indulatokat, de még csak az élettelen óramüvet sem lehet mind egyenlő járásba hozni. –
Ezen igazságoknak elfelejtése okozá, hogy egy igen tisztelt nagyérdemű hazánkfia, lapjainknak ’s a’ pártnak, mellyhez tartozunk, annyira ellenségévé lőn. – A’ fontos időszak, mellynek e’ mai nap kezdetét teszi, az időszaki sajtónak hivatásában is változást okoz, ’s ha eddig a’ véleménysurlódás volt talán főhivatása, most – ha és a’ mennyire szabad leszen – e’ fontos időszak chronographjává lennie, inkább a’ hű historicusság válnék bizonynyal főbbik feladatává, mit ha teljesitnie szabad leszen, részünkről legalább a’ polemicus rész egy időre alkalmasint háttérbe szorul. ’S azért szabad legyen még most az ó korszak utólsó perczében a’ lefolyt harmadfél év mozgalmainak ’s különösen az időszaki sajtó hatása pragmaticai részének philosophiájához egy rövidke adalékkal járulnunk.
Lamartine a’ halálos büntetésrőli hatalmas értekezését azon állitással kezdi: hogy „mielőtt a’ törvényhozó valamelly socialis meggyőződést törvénynyé alakitana, a’ bölcsészetnek már sokkal előbb szabad arról vitatkoznia.” Igen hibáznak e’ szerint, kik az elmélkedő sajtót azon tactica szempontjából itélik, mellyet mint törvényhozók – jól vagy roszul – követendőnek vélnek. – A’ sajtó köre, hivatása egészen más, mint a’ törvényhozóé; amannak előbbre kell járnia, amannak a’ jövendő kengyelfutójának is kell lennie, amannál sem erény, sem törvény ama’ lassuság, melly a’ törvényhozásnál többnyire kénytelenség, sőt gyakran (nem mindig azonban) tán bölcseség is, mert mig amannak mai tévedéseit a’ holnapi nap kiegyenlíti – opinionum commenta delet dies – emennek tévedése átok gyanánt nehezkedhetik a’ társaságra. – ezen különböztetést nem tarták szemeik előtt, kik az időszaki sajtó működését a’ törvényhozás szempontjából birálgaták, ’s e szempontból gyülölék, vagy szereték azt. – A’ sajtó elmélkedik, de nem határoz, mikint a’ törvényhozó. – a’ törvényhozónak, ki a’ socialis meggyőződést törvénynyé szerkezi, állása egészen sajátlagos, ’s nem csak a’ sajtóétól, de még azokétól is egészen különbözik, kik a’ törvényhozás közvetett tényezői. Némi külföldi lapok honi tudósitói, midőn például Pest megye utasitásait emlitnék, azokat igen területes programmnak mondák, ’s gáncsul tevék ki, hogy kevesebbre nem szoritkozott. Ez ismét csak szereptévesztésből ered. A’ törvényhatóságok bizonyosan nagyon hibáznának, ha utasitásaikat a’ teendők minimumára szorítanák. Majd megteszi ezt az élet maga, megteszi a’ törvényhozás akadékos működése – ne cseréljük fel a’ szerepeket. – Balvélemény az, hogy a’ törvényhatóságok öszpontosulást eszközölnének, hahogy utasitásaikban csak egy-két tárgyra szoritkoznak. Ez nem öszpontositás volna, hanem volna szerteágazás és megakasztás; mert nincs hatalom, melly azt eszközölhetné, hogy az önállásu municipiumok, mind egy ösvényre nyomuljanak; ’s igy minél szélesb programmokkal látják el követeiket, annál sikeresebben módot nyujtanak, hogy a’ socialis meggyőződés néhány kérdésbe központosulhasson. A’ országgyülés által megfutandott kör legkisebb leszen, mert az cselekszik; a’ törvényhatóságoké tágabb, mert ezek a’ cselekvésre javaslanak; a’ sajtóénak pedig még tágabbnak kellett lennie, mert ez a’ javaslatok iránt csak elmélkedik. – E’ szerint áll egymás fölött a’ pyramis három lépcsőzete; ’s tért, időt, kört és szerepet zavar, ki a’ torony alapzatát rakók ellen felzúdul, mivel hogy azt szélesbre rakák, mint felül a’ torony csúcsa leszen. – Ez volt többek között gróf Széchenyinek is egyik tévedése. –
És van egy másik tévedés is. Midőn egy nemzet az átalakulás korszakát éli, soká tart, mig az ülepült szokásosság kéjelmeiből kizavart emberek magokat tájékozzák, ’s még a’ jobb ember is a’ minő hévvel csatlakozik bizonyos sejtelmekhez, miket benne egy kis elmélkedés, egy kis széttekintés a’ külföldön ébresztett, ép ugy csak későn, csak hosszas küzdelmek után jő minden specialitásokra nézve önmagával tisztába, csak későn barátkozhatik meg minden corollariumával azon eszméknek, mellyeket hő kebellel fölfogott, a’ nélkül hogy akkor, midőn fölfogá, azoknak lánczolatán végigment ’s magának számot adott volna, valljon képes leend e nevelése hiányain, előitéletein, szokásain, körülményein annyira erőt venni, hogy mindent akarjon, mit következetesen akarnia kell? Ha ekkor aztán eljő az idő, és eljő a’ logica hatalma, ’s az illy tisztelt férfiak töredékes eszméit kifejti, rendszeríti, föltételeiket meghatározza, természetes prostulatumaikat szabályozza, minden pillanatban azon veszik észre magokat, hogy nem gondolák, mikint a’ dolognak még illy kifejlését megérik, ’s hogy ők egyetmást nem akartak, mert róla nem gondolkoztak, midőn elveiket fölálliták. Nincs pedig kínosb állapot, mint ez az önmagávali küzdés állapota, ez a’ hasztalan iparkodás kimenekülni saját logicánk kötelékeiből, mellyekkel a’ következetesség kérlelhetlen hatalma a’ jó ember szivét, eszét, mint Laocoont a’ kigyók, körülfonja. És az ember kínain könnyít, ha másra fogja azon nem-akarás okát, mellynek önkeblünkbeni észrevételére más nem egyebet tőn, mint alkalmat nyujtott. – Ezen második tévedésben vannak sokan, van maga gr. Széchenyi István ur is, ki a’ Pesti Hirlapra kimondhatlanul haragszik, mert az szolgált alkalmaul, hogy maga magának kénytelen legyen számot adni bizonyos elvek logicája iránti véleményéről, mire nézve annakelőtte tisztában nem volt. Én a’ nemes gróf politicai életéről kimondom minden tisztelettel véleményemet. A’ hol valami egyes materialis dolognak kiviteléről van szó, legyen az casino, lóverseny, gőzhajózás, híd, ut, selyemtenyésztő-egyesület, vagy akármi roppant dicső vállalat: ott a’ nemes gróf e’ honnak páratlanpolgári hőse, ’s büszke öntudattal ütheti meg mellét, mondván: hogy a’ mit ő végbe nem visz, azt más bizonynynal végbe nem viszi. Szóval: ő vállalatoknál a’ kivitelnek embere, habár itt-ott később némi vállalatából nem az leszen is, minek azt eredetileg gondolá. De mint politicai reformator – deákos-magyarul szólva – opportunitási celebritás. – A’ ki a’ nemes gróf Hitelét, Stadiumát most megolvassa, lehetetlen nem látnia, mikint mind az koránsem olly mélyen combinált ’s minden következményben végiggondolt átalakulási tervezet, minőt a’ közvélemény jelen állapotja kivánna, hogy azon roppant hatást megközelitse, mellyet a’ Hitel czimű munka tön, – hanem az egy igen szerencsés opportunitási jelenet volt; az abban tolmácsolt gondolatok tömérdek főben lappangtak már, mikint tűzkőben a’ szikra lappang, és a’ Hitel volt az első varázsszó, az volt az aczélütés, mellyre a’ szikra világba pattant, és ez gr. Széchenyi roppant érdeme, melly őt opportunitási celebritássá tette; – ámde ha későbbi munkáival az előbbieket egybehasonlitjuk, minden lapon kézzelfogható nyomait találjuk annak, hogy a’ Hitel irója elég statustudományi képzettséggel nem birt, ’s mint politicai reformator sok dolgok iránt önmagával tisztában nem volt. A’ Pesti Hirlap alkalmul szolgált a’ nemes grófnak önmagával tisztába jőni, ’s midőn keblében a’ született ’s nevelt aristocrata az itt-ott kiejtett democraticus irányu elvek természetes corollariumaival örökös küzdésben van: e’ küzdés kellemetlensége a’ P. Hirlap iránti gyülöletben tör ki; – pedig mi ’s pártunk, bizony a’ nemes gróftól csak köszönetet érdemelnénk, mert alkalmul szolgáltunk, hogy a’ ns gróf önmagával talán 10 évvel hamarabb tisztába jött, mint különben történt volna. ’S ez mindig nyereség.
Azon időszak, mellyben a’ politicai jellemek önmagukkal tisztába jőnek, egy olly crisis, mellyben gondolkozó embernek mellőzhetlenül át kell esni; de át kell esni az egész nemzetnek is; mert ennek, mint egyéniségek aggregatumának kifejlődése szintugy lélektani törvények szerint mehet csak végbe; ezért kell egy harmadik tévedés gyanánt említenünk azoknak hiedelmét, kik az átalakulás crisiének okát egyéniségekben keresik, mikint t. i. azok akár sajtó utján, akár más hatályos eszköz általnyilvánulnak. Nem akarjuk ez által azt mondani, hogy azon bősz jelenetek, mikkel napjainkat imitt-amott az értetlenséggel visszaélő boszu, bűn, nagyravágyás befertőzteté, az erkölcsi mozgalmak crisisének mellőzhetlen része volnának; mert a’ dolgot szerencsés esetben merő erkölcsi harcz is kétségtelenül bevégezheté, ámbár alig tudunk példát a’ történetek évkönyveiben, hogy egy nemzet, mellynél a’ kor szükségei által igénylett javitásokat akármi körülmények időn túl késlelteték, az átalakulás cisisét a’ nélkül tulélte volna, hogy a’ szellemi mozgalmakat itt-ott anyagi kicsapongás ne kisére; és bizony igen gyönge statusférfiak, kik azt hiszik, hogy egy egész nemzet életének ezernyi műkerekei mind a’ z ő tervök szerint fognak mozogni, mint egy gépelynek alkatrészei; mert – a’ mint mi már máskor is mondók – egy nemzet, kivált alkotványos nemzet, senki kedveért nem fog élni systematice, az illyen escamotirozás történhetik ott, hol egy minister összeül maga magával, és két szem közt elvégzi a’ törvényhozást; – nálunk ez teljességgel nem mehet. – Azonban legyen bár, hogy az illy anyagi kicsapongás a’ szellemi crisisnek szomorú kénytelensége, vagy jó szerencsével mellőzhető gyarlósága: csak annyi tagadhatlan, hogy maga a’ szellemi crisis, vagyis az, mit hatásnak ’s ellenhatásnak nevezünk, egyáltalában kikerülhetlen. – Nincs olly hatalmas egyéniség, nincs olly félisteni bölcseség, melly ezen phasis alól a’ nemzetek kifejlődését fölmenthesse. Egyes emberek, egyes pártok hamarithatják azt, vagy késleltethetik; ennyi az egész. Ámde a’ késleltetés nem csak nem bölcseség, sőt szerencsétlenség, mert a’ kóranyagot csak növeli, ’s erősebb lázakat időz elé; ellenben a’ gyorsitás valóságos szerencse, mert a’ minek lenni kell, azon minél hamarabb átesünk, annál jobb. – Csak az tehát az egész kérdés: valljon hazánkra nézve igazán drágák e a’ pillanatok? valljon eléggé megértek e bajaink, és bajainkat eléggé elvenen érezzük e, miszerint már ideje volt, hogy az átalakulás crisise elkövetkezék? mi azt hiszszük, e’ részben alig van ember, ki kételkednék; és azért és illy értelemben nem csak nem akarjuk tagadni, hogy az időszaki sajtó azon része, mellyet kezelni szerencsénk van, viszhatást is okozott, hiszen hogy okozott, arra gróf Széchenyi ellenségeskedése legvilágosabb példa; sőt inkább okunk van ezt a’ hatás jelének venni; mert amaz e’ nélkül lehetetlen; és teljes meggyőződéssel állitjuk, hogy a’ Pesti Hirlap következetes működése az átalakulás mellőzhetlen phasisát néhány évvel meghamaritotta, ’s ezt – azt hiszszük – olly nemzetnél, mellynek pillanatai drágák, valódi szerencsének kell tartani. – Ha egykor a’ polgári szabadság világügye (mint már Bentham is ohajtá) historiographra talál: örömmel fogja az a’ XIX-ik századról följegyezni, hogy a’ reformok ügye még elleneit is munkásai körébe hóditotta. Amott van Anglia, és Angliában van tory kormány, de ez a’ whig párt egykori tanait hozza életbe, ’s maga már hajdani nevéről is lemondott, a’ tory nevet conservativ-vel váltotta fel, azt gondolván, hogy e’ névhosszabbitással magának tekintélyt szerez, mint Bubb, ki a’ rege szerint tekintélyszerzés végett magát Sillabubbnak nevezé. Ekkint vagyon ez minálunk is. A’ hajdani pártoknak még csak nevök sincs; a’ nem-akarás hosszu neveket talált fel köpönyegül, ’s magát itt fontolva-haladó-nak, amott alkotmánymentő-nek, 318harmadik helyütt isten tudja minek nevezi; jelül, hogy a’ reformok ügye fejökre nőtt, ’s még a’ szabadság ellen sem lehet már máskép mint a’ szabadság bitorlott nevében harczolni. – Illy korban, illy körülmények közt, a’ párt, mellyhez tartozni szerencsénk van, ha kortársaitól gyanusitásokat arasson is, az utókortól egykor bizonynyal elismerést aratand, miérthogy az átalakulást kénytelen crisisét meggyorsitotta. –
Ezen nyugtató önérzettel tekinthetünk vissza harmadfél éves pályánkra, a’ végeredmény a’ sajtótól nem függ; de azt hiszszük, hivatásának hiven megfelelt, ha az eredmény lehetségét megközelité. Dolgozó társaink, kiknek férfias közremunkálata, annyi megtámadások közt törhetlen hűségü gyámolunk volt, ebben – reméljük – megelégedést találandnak, és ösztönt a’ jővendő kitűrésre is. Valóban ha visszatekintünk pályánk multjára: tény gyanánt szabad fölemlítenünk, hogy mióta az időszaki sajtó működése nemzetünk politicai életével közvetlen viszonyba lépett, figyelem fordult felé, a’ nemzet összes tömegéhez képest parányi körökből ugyan; de ezen körökből élénk figyelem, minőt talán még akkor sem leszen többé képes ébreszteni, ha majd egykor tán egészen szabaddá leszen, ’s a’ szabad sajtót olly capacitások kezelendik, minőket csak szabad sajtó képezhet, ’s minő köztünk senki sem lehet, mert mi csak most éljük a’ képező sajtó suhancz éveit. Ezen is át kellett esnünk kétségtelenül, mint az adó kérdésének az első bukás crisisén, mint gyerkőczének az ifjuságon, hogy férfivá legyen. – Nekünk ugy látszik, hogy a’ fontos időszak, mellynek a’ mai nap kezdetét teszi, pályánk homokán is térszakot jelöl; ’s ha édes hazánk közügyének ekkorig körülmény szerint csekély elmélkedéseinkkel véltünk némi hasznot tehetni, ’s működésünk nem volt egészen hatástalan; most ez idő szerint azt véljük főkötelességünknek lenni: hogy a’ mit ’s a’ mennyit az országgyülésről közölnünk engedve lesz, azt olvasóinkkal lehetségig hiven, lehetségig gyorsan közöljük.
