Középszolnok.
Középszolnok.
Zilah, maj. 3. A’ követküldés vagy nemküldés mellett fölhozott okok következendők: a’ nem küldőké: hogy a’ meghivó-levélnek nem tartoznak engedelmeskedni, mert az nem törvényes uton jött a’ megyéhez. Ugyanis vagy Magyarországhoz tartozik e’ megye, vagy Erdélyhez. Ha valójában Magyarországhoz tartoznék e’ megye: a’ meghivó-levélnek a’ magyar cancellariától egyenesen e’ megyéhez kellett volna. Ha pedig Erdélyhez tartozik – hová, véleményök szerint, az 1836-ki törvénynél fogva is tartozik – az erdélyi főkormány utján kell vala a’ meghivó levélnek is elküldetni. De nem tartoznak engedelmeskedni azért is is, mert azon meghivó levél olly törvényen alapul, mellyet Erdélynek ’s ekkép Középszolnoknak is kirekesztésével hoztak, ’s melly ellen, mint sérelmes ellen, Erdély szót is emelt. Ha már alkotmányos honban élünk, mi kétséget sem szenved: ugy – mondának – olly törvénynek, melly rólunk nélkülünk rendelkezik, nem tartozunk engedelmeskedni mindaddig, mig visszakapcsoltatván valósággal Magyarországhoz, minden Magyarhon hozta törvényeknek engedelmeskedni tartoznak, ’s ők készek is lesznek. Nem tartoznak végre engedni azon magyarhoni 1836-ki törvénynek azért is: mert egyfelől e’ megyében kihirdetve soha sem volt, másfelől ellenkezést foglal magában a’ czikk, midőn elején a’ részeket a’ magyarhoni országgyülésre meghivatni rendeli, utólja pedig a’ részeket, a’ valóságos visszakapcsolásig, előbbi állapotjukban hagyja. – Ez ellen a’ követeket küldeni akaró fél következő okokkal vívott: A’ meghivó levél miránk tartozik; mert Középszolnok megyéhez van küldve, ő felségének a’ magyar királynak ’s törvényes hivatalnokainak aláirásával ellátva; és a’ fejedelem szentséges parancsa elleni engedetlenkedés lenne követeket nem küldeni. hogy a’ visszakapcsolást rendelő törvény sine nobis de nobis hozatott, nem egészen igaz; mert 1790- ’s 1833-ban is e’ megye magyarországhozi visszakivánkozását kijelentette. ’S ha ezt tán nem nyilvánitották volna is, 1740 körül, midőn a’ részek Erdélyhez visszakapcsoltattak, szinte rólunk nélkülünk tétetett rendelkezés. ’S ha ez nem sérelem a’ másik véleményű félnek, a’ mint ezt Erdélyhez ragaszkodásával bizonyitja, ugy az 1836-ki visszakapcsoló törvény sem sérelem. De érvényes ezen törvény azért is, mert a’ magyar király és Magyarország megegyezésével hozatott. ’S végre nem is ellenkezik a’ törvény önmagával, mert a’ visszakapcsolást ő felségére bizván, a’ felség ezt azzal kezdi meg, hogy a’ részeket a’ magok ügyéről tanácskozni meghíja. – Másik oldala a’ vitatkozásnak volt: tanácsos e, hasznos e követeket küldeni? A’ nem küldő rész – melly, ugy látszik, fél, hogy a’ követküldéssel a’ visszakapcsolást siettetni fogja, károsnak hiszi a’ követküldést; mert fél, vagy legalább ijeszt másokat, hogy ha rólunk nélkülünk hozta törvénynek egész készséggel engedelmeskedünk, semmi helyhatósági jogokat, mellyekben mint Erdélyhez tartozók, főkint a’ vallás és só dolgában, Magyarországnál szerencsésebbek vagyunk, meg nem fogunk nyerni. Továbbá ugy lehet nézni – monda – ezen visszakapcsolásbani megindulást, mint az egész Erdély egyesülendésének kovászát. ’S e’ fél – mint monda – csak azért kivánja magát Erdélyhez tartatni, mert ha Erdély a’ részek elszakadása által meggyöngül, azontul Erdélyben a’ magyarhonnali egyesülésnek többsége bajosan lesz, és nemzetiségi ’s más kérdések is gyöngülni fognak. – Ez ellen a’ követet küldeni akaró fél okai következők voltak: Ha most önkényt nem megyünk Magyarországhoz, ’s nem sietünk követeink által vallási és sóbeli jogainkat fentartani, 20–30 nap mulva kényszeritni fognak, ’s akkor mi sem köthetjük ki előbbi jogainkat, ’s felülről sem fognak engedni semmit. Hogy Erdély minél előbb egyesüljön Magyarországgal, arra szükséges Erdélynek meggyöngülése, hogy gyöngeségét érezvén, annál inkább ohajtsa az egyesülést Ezenfölül – monda e’ fél – magasabb szempontból véve a’ dolgot, üdvös lenne követeket küldeni; mert mind a’ vallási, mind a’ szólásszabadsági sérelmek elleni fölirást a’ mult országgyülésen Kraszna és Zaránd megye hathatósan támogatta, ’s több ízben csak ezek tartották fen. ’S igy egy-két üdvös tárgyat követeink által előmozditván, az által Erdélynek is az azokbani utat kiegyengetnők. Végre szerencsétlenebb állapot nincs, mint e’ megyének mostani kétes helyzete, midőn az ifjak, kik törvénypályára készülnek, nem tudják: Erdélyben vagy Magyarországon végezzék e be tanulási pályájukat? ’s ezenfölül ezen visszakapcsolási kérdés örökös ingerültségben ’s egymás ellen fenekedő pártosságban tartja e’ megye fiait: szükség tehát ennek minél előbb véget vetni. Azt kivánni, hogy Magyarország ezen törvényről lemondjon, ’s azt kivánni, hogy a’ felség többször is nyilvánitott akaratát ’s Magyarországnak adott szavát visszavonja, igen sok volna ’s nem kevesebb, mint ő felségét önmagának compromittálására kérni. Nem levén tehát más mód e’ nyomasztó helyzetből szabadulni, int a’ lehető leghamarabbi visszakapcsolás, ezt siettetni kell az által is, hogy követeket küldjön e’ megye, kik minden szózatukat a’ Cato „delendam esse censeo Carthaginem”-jekint azzal végezzék: „vissza kell kapcsolni a’ részeket.” ’S e’ két utólsó okban osztozott a’ közlő is. – Egyébiránt ha e’ mezőn győzött volna is e’ rész, a’ napidíj kérdésében minden bizonynyal megbukott volna a’ követküldés. – Miután a’ főispán megkérdezte: akar e még valaki a’ tárgyhoz szólani? és senki sem jelentkezett, a’ kérdést igy tűzte ki: „akarnak e a’ tek. RR követeket küldeni?” ’s mielőtt szavazatra bocsátná, lecsilapitván a’ „nem küldünk” ’s „küldünk” kiabálásból eredett zajt, megkérdezte a’ RRet: meg vannak e a’ kitűzött kérdésben nyugodva? Ekkor egy küldeni akaró tag a’ kérdést igy kérte föltétetni: „akarnak e a’ RR. engedelmeskedni ő felsége szentséges parancsának?” ’s akadtak néhányan, kik e’ kérdést hévvel pártolák, de csakugyan nem tűzetett ki*. Végre midőn a’ többség kijelentése következett volna, a’ küldeni akarók többsége fölmelegité a’ III. részből a’ sanior és potior pars-ot, ’s távolról érteté, mintha ennélfogva az ő részén lenne a’ többség; de a’ főispán ugy nyilatkozván, hogy „vota non ponderanda, sed numeranda sunt”, e’ nyilatkozat a’ küldeni nem akaró félnek abból eredt ingerültségét, hogy ő a’ sanior és potior pars-ból kirekesztetik, lecsilapitá, ’s a’ küldeni akarók is kijelenték: mintsem ezen elvkérdést szavazatra bocsátnák, inkább magok sem kivánnak követeket küldeni. – Másnap a’ követeket küldeni akaró fél a’ nem-küldés okait föliratban inditványozá ő felségével tudatni, ’s a’ tegnapi győztes fél még ezen ártatlan sőt illedelemparancsolta lépést is csak vitatás után engedé meg. Eszembe juta nekem is, hogy a’ győzelmes többnyire ollyan, mint a’ vízkóros: minél többel iszik, annál többet kiván; ’s hogy a’ politicai pártoknak bűne, győzelmőkben mértéket nem tartani, ’s elfeledni, hogy a’ melly tényt elnyomatottnak megbocsátunk, azt felülkerült vagy uralkodó féltől eltürni sem lehet.
Illy esetekben mindig szomorúan emlékezem vissza, milly keserű érzelmeket ébreszte Erdélyben ’s Középszolnokban is a’ tisztujitási sérelem tettleges orvoslásakor az ellenzékben, ’s bennem is, néha az elnöknek ’s néha az ellenpárt más tagjainak is e’ furfangos és kinpadra vonó kérédse: „akarnak e ő felsége törvényes parancsának engedni?” ’S e’ keserű érzelem nem engedi elfelednem: „quod tibi non vis fieri, alteri ne feceris”. – Közlő.
