Nyitra.

Teljes szövegű keresés

Nyitra.
April 26. Folyó évi april 20-kán kezdett követválasztó és utasitó gyülésünk mindössze 3 napot foglalt el. Első nap nyilvános szavazattal ment végbe a’ választás, minthogy a’ felkiáltás utját igen korszerűleg nem tartá czélirányosnak elnökünk. A’ győző párt hire már több mint másfél hónap előtt szárnyra kelt, ’s kik az itteni viszonyokba mélyebben hatottak, ama’ párt győzelmét előre tudhaták. Másod alispán Bosányi Simon és főjegyző Batthyány Ferdinánd osztoztak a’ többség-fonta bizalomfüzéren. – – Az első nap története egy diplomaticus ebéddel lön befejezve. – Másnap, azaz pénteken, ugynevezett országos ügyekkel megbizott választmányunk munkálata kezdett tárgyaltatni. A’ terem megtelve olly emberekkel, kikben megyénknek moralis büszkesége foglaltatnék, – ha szivben lélekben öszpontosulnának, ha egyenkint külön érdekeknek nem tömjéneznének, ’s ha ekkép mindannyin ellenkező irányba nem huznák a’ közjó szekerét. De, boldog isten! ők mint fonynyadó levelek látszottak nekünk, kiket az évszázados fának – municipalis alkotmányunknak – törzsöke azért nem táplál többé nedvével, mert ők sem ápolják a’ törzsököt! – Követutasitásunknál a’ köznemességnek alig volt egy tagja a’ teremben látható. Csütörtökön a’ választásnál több mint 1500 köznemes, ’s már pénteken mind egy szálig eltakarodva! Honnan van ez? Tán mivel péntek volt, ’s előitélet vonta vissza őket? De hiszen harmadnap, azaz szombaton, sem jött közülök senki, hogy okulna a’ köztanácskozásban; pedig sokan a’ városban tartattak – de csak szükség esetére, ha netalán a’ kaputosok az alkotmányt fel akarták volna forgatni, azaz ha a’ választmányi munkálaton kivül, valami radical inditványt sürgettek volna. De hát ollyan volt az a’ választmányi munka, hogy érette nem is lett volna érdemes a’ köznemességet bemenettetni? – kérdi az olvasó bizonyosan. ’S mi azt feleljük, hogy – noha a’ választmány müve, igenis, illy kisszerű, olly érdeküres volt, minőt csak a’ rögtönzés compingálhat össze 3 rövid nap alatt – ez mindazáltal a’ dologhoz mit sem tartozik. Mert hol van az megirva, hogy egy választmány hamarjában összecomponált dolgozatát a’ közgyülés egyetemére ráparancsolhatná? Mi a’ követutasitási közgyülést különösen olly erejűnek, olly méltóságosnak hiszszük, melly csupán az észt és a’ rendet köteles sinórmértékül venni vitatkozásiban; az észt, mondjuk, melly legbiztosb, legbecsületesb consiliarius akkoron, midőn egy megye, mint a’ törvényhozásnak előkészitő factora, törvényjavaslatokon munkálkodik. Tehát nem a’ választmány munkájának kicsinyes tartalma, sem a’ szegényebb nemességnek jelen nem volta az ok, hogy megyénk – mikép egy ügyvéd mondta – a’ hátramaradásban első leend. Mert ha a’ választmányi dolgozat nem volt kielégitő, ha abban korkérdéseinknek egyedül ketteje csak érintetett, de legkevesbbé sem fejtegettetett, nyitva volt az ut inditványozásra, tárt mező a’ szabadszólásra . . . . ámde mit mondunk? nem nem! lelke meggyőződését csak két rendületlen igazságbajnok mondhatta ki. Tarnóczy K. és Borsiczky István, voltak merészek inditványozni az ősiségnek – eltörlését talán? koránsem. Csak legszelidebb módositását; ’s ezt is negyvennyolcz, többnyire érdektelen választmányi pontjaink nem annyira tárgyalása, mint csupán felolvasása végén. ’S mi lett a’ szelid inditványból? nem csak megbukott, hanem még azon általánosabb sem fogadtatott el, miszerint anyautasitásunkba iktattatni kéretett, hogy Nyitra megye a’ reformkérdésekre nézve pótló utasitásban fog adni véleményt. –

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem