SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Belgrád, majus 8-kán. A’ belgrádi uj pasa, Hafiz, birodalmi szeraszkir, tegnap érkezett meg Zimonyba a’ gőzhajón, ’s onnan ide kisértetett álgyúk durrongási közt. Elébe mentek a’ mostani pasa Kisamil, a’ török vársereg zenekarával ’s a’ török tisztviselőkkel együtt, kik kalemejdánon keresztül a’ várba kisérék magas vendégöket. A’ szerb kormány részéről senki sem fogadta. A’ szerb ügyekre nézve általános hiedelem az, hogy az Obrenovicsok ki lesznek a’ választásból rekesztve, noha a’ portának ezen kivánatára, melly Pétervárba megküldetett, Russiából válasz még nem érkezhetett. De különben is a’ dolgok ugy állanak, hogy az Obrenovics párt a’ legjobb esetben is meg fog oszlani ’s egy rész az atyát másik a’ fiát akarandja, ’s igy a’ vetélytárs nélkül álló Sándornak könnyü lesz ezen töredékek ellenében kivívni a’ többséget magának. Ez két oknál fogva csaknem bizonyos: először mivel Sándor ellen Russia eddig kifogást nem tett, azután pedig mivel Sándor utolsó utjaiban – mellyekből még maig sem tért vissza, felébreszté atyja dicső emlékezetét, ’s a’ népnek hajlandóságát teljes mértékben birja. Az Obrenovics párt kettős combinatiója az, hogy vagy Milos legyen a’ fejedelem ’s hozzá Mihály iskolába járjon, vagy megforditva, ’s ekkor Milos legyen fiának belső titkos tanácsosa. – Belgrád majus 9-én. Hafiz pasánál ma tisztelgettek az europai hatalmak itteni megbizottjai, valamint a’ szerb tisztviselők is. Vucsicsot a’ pasa kitünő szivességgel fogadta ’s a’ sultani jóakarat és az ország nagyai üdvözlete felől biztositotta. Ezzel meg van hazudtolva azon hir, hogy neki Petronievics, Garasanin és Szimics uraknak el kellett volna az országból távolittatniok, mi épen annyit tett volna, mint a’ sasnak szárnyait vagdosni el ’s aztán azt mondani neki: no menj és repülj!
Szerb határszél. Nem lehet nagyobb ellentétet képzelni, mint minőt a’ szerb ügyek körüli levelezők közt tapasztalhatni. Mig a’ szerb nép nemzeti organumai, ugy szinte a’ magyarországi szerb-szláv hirlapok egy szívvel lélekkel kedvező hangulatot mutatnak a’ mostani szerb kormány iránt, ’s Gyorgyevics Sándort a’ nép kedveltekint állitják elő, addig a’ német lapokban katározottan ellenséges irány szemlélhető Sándor és kormánya ellen. – Szerbia most kezdette legelőbb egy rendezett népszerü kormány jótékonyságát élvezni, ’s az ország egyik végétől a’ másikig népszerüen hangzik Czerny György fiának neve; az Obrenovicsok mindent elkövetnek, hogy egy Oroszországtól gyülőlt és üldözött kormány elébe akadályokat gördithessenek, ’s a’ fondorkodások illy ellenséges viszonyok közt sem akarnak sikerülni. ’S a’ német lapok mégis folyvást a’ Petronievics-Vucsics kormány népszerütlenségéről csevegnek! – Ezt magában nem tartanók nagy szerencsétlenségnek, ’s a’ fizetett és nem fizetett halálmadarak miattunk itélet napjaig huhoghatnák halotti éneköket, ha Europa hangulatának Szerbia sorsára olly nagy befolyása nem volna, ha Szerbia Europa közvéleményét nélkülözhetné. De a’ szerb viszonyokról elterjesztett balvélemények, mellyek többnyire aljas, vesztegetett ’s jó zsoldért magát a’ legszennyesb czélra is áruba bocsátó forrásból eredének, már is megtermették a’ fanyar gyümölcset. Szerbia ellenségeinek sikerült diadalt aratni. De ne örüljenek e’ diadalnak, mert „es ist noch nicht aller Tage Ende.” – Mi tehát megint fejedelmet fogunk választani! Nem vagyunk e boldog nép? Milost – ha különben a’ dolog rendes folyamata meghagyatik – nem fogjuk megválasztani, erről ön meglehet győződve. – Nincsen emberi erő, melly bennünket rábirhasson, hogy Mihályt, ismét önkint fejedelmül fogadjuk, ’s nem hisszük, hogy az orosz kormány szigora is annyira mehessen, miszerint Mihályt nyakunkra tolni ohajtaná. Ha tehát a’ dolog rendesen megy, ugy kétséget sem szenved, hogy Sándor minden becsületes szerb örömére Szerbia trónján marad. De mi orosz biztost kapunk a’ választáshoz, és ez ama’ botránykő, mellybe ütközni olly annyira félünk. De ügyünk isten kezében van; ’s habár az emberek, talán saját legnagyobb kárukra, elhagytak is, bízunk ügyünk igazságában, mellyet a’ gondviselés megvédelmezend, ’s bizunk egy igazságosabb jövő kor itéletében, mellyet semmi mulékony önérdek nem leend képes megvesztegetni. Europa egy megfoghatatlan tévedés miatt feláldozott bennünket, ’s igy önkezével rontá le legjobb védfalát bizonyos veszélyek ellen, mellyek nem olly mesze vannak, mint némellyek hiszik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem