FRANKHON.

Teljes szövegű keresés

FRANKHON.
A választásnyomozási ügy – melly annyi pénzbe, időbe és papirosba került, és a’ kormány ’s választmányi tagok közt olly tömérdek összeütközéseket idézett elő, – be van fejezve. Legbotrányosabb Pauwel urnak langresi követnek bünlajstroma; ’s ennél – ha lehet – még botrányosb a’ követnek a’ kamrában kiosztott igazoló emlékirata, mellyből igen kevés védokot merithetni Pauwel urra nézve. Ez emlékirat legnevezetesb része Pauwel urnak Cajol urral langresi alispánnal, és e’ két ur nejének egymás közt folytatott levelezése, mellyből egyebek közt kisűl, hogy Pauwel ur Cajolnak, ámbár még a’ mult választás előtt jóval, 2000 frankot kölcsönzött, következőleg e’ kölcsönt vesztegetésnek nem tekinthetni; kisűlt továbbá, hogy a’ két ur már rég ismeri egymást; hogy inkább az alispán volt a’ követ kegyencze, nem pedig megfordítva; hogy Pauwel ur az alispán érdekében már régebben Thiers kormánya alatt mindennemü erőmüveket mozgásba vala hozandó, ’stb. Pauwel ur nyilatkozata végén önkint mond le a’ követségről; a’ kamra azonban a’ lemondást nem fogadván el, Pauwel urra kimondá a’ kárhoztató itéletet, ’s választását nagy szótöbbséggel megsemmité. Pauwel ur a’ ministeri többséghez tartozott. Floret ur Carpentras követe, ki szinte igéreteket tőn ’s egyik választója fiának egy kis hivatalocskát szerzett hasonlag kizáratott a’ kamrából. Allier ur embruni követ, ellenben megerősittetett. Ez a’ ministerek ellen egy kis demonstratio vala, mert mindnyájan Alher ur ellen szavaztak, ki a’ szélső balon foglalt helyet. Igy végződött ez ügy, melly körül a’ követkamra igen aggodalmas féltékenységet fejtett ki a’ kormány ellenében. – Május 10-kén valahára a’ czukorkérdés is szőnyegre került. E’ tárgy körül fölötte nevezetes változás történt, jelesül a’ honi répaczukor gyárosokkal. Ezelőtt ők a’ honi czukoripar megszüntetéséről mit sem akartak tudni; most ellenben – miután meggyőződtek, hogy a’ Dumont-Passyféle módositvány, miszerint a’ gyarmati és honi czukor lépcsőzetenkint egyenlőleg lenne megróvandó, egyenesen annyit tenne mint kármentesités nélkül semmíteni meg a’ honi répaczukorgyártást – teljesen megnyugszanak a’ miisteri törvényjavaslatban; sőt jobbra balra oltalmat kérnek saját barátaik ellen. Igy p. o. Lamartine urnál máj. 8-kán 62 czukorgyártó jelent meg. A’ kamrában azonban erős párt van, melly erőnek erejével fen akarja tartani a’ honi répaczukorgyártást, ’s a’ czukorgyárosok most mindent elkövetnek, hogy a’ ministeri javaslatnak lehetőleg sok szavazatokat szerezhessenek, ’s Lamartine, ki a’ tengerészet érdekeinél fogva különben is legmelegebb pártolója a’ gyarmati czukornak, megigérte a’ pártolást. E’ fölött a’ követkamrai elnöknek is benyujtatott egy kérelem, mellyben a’ czukorgyárosok részéről kijelentetik, hogy tétovázás nélkül a’ kormány tervéhez járulnak. Illy előzmények után hozatott a’ tárgy a’ követkamrában valahára szőnyegre. Mindjárt az első ülésben emelkedének mind helyeslő mind ellenző szózatok. Mermilliod, ki a’ vitatkozást megkezdé, az álladalom tengerészeti, gyarmati, kereskedelmi érdekeinél fogva a’ törvényjavaslat mellett nyilatkozott. Okoskodásának végeredménye ez: két rosz közűl a’ kisebbet kell választani. a’ közálladalom azt kivánja, hogy egy hasznos, de számosb és nagyobb érdekkel össze nem férő iparág feláldoztassék, ’s bármi fájdalmasan essék is illy áldozatot hozni, a’ közérdek tekintetéből a’ kisajátitás ösvényét kell választani. Garnier-Pagčs ur, fivére az elhunytnak és elveinek örököse, ki ez alkalommal először szónokolt a’ kamrában, sem a’ javaslattal sem a’ választmány által inditványozott módositással nem elégedett meg, ’s a’ két czukor közötti súlyegyent akkint ohajtá helyreállitatni, hogy a’ gyarmati czukoradó lassankint 30 frankra szállitassék le, a’ honi czukor ellenben 5 frankkal nagyobb adóval rovassék meg. Jollivet a’ ministeri javaslat, Houzeau Muiron pedig a’ választmányi vélemény mellett nyilatkoztak. A’ kereskedelmi minister is felszólalt a’ törvényjavaslat védelmére. A’ vitatkozás már több napokig tartott ’s Lamartine ur és a’ financzminister is hallatták már magukat. A’ nevezetesb vitatkozási pontokra veszünk még alkalmat visszatérni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem