SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Szerb határszél, majus 18. A’ Stambulból tegnap érkezett posta tudósitása szerint Sarim effendi eddigi tárczáját elvesztette, ’s helyébe reisz effendinek a’ bécsi követ Refaal pasa neveztetett ki. – Kölcsönös látogatásokat, ünnepélyes elfogadásokat ’s számos ágyúzásokat kiéve, vidékünkön semmi nevezetes nincsen. – F. h. 11-kén a’ zimonyi katonai parancsnok, tábornoki őrmester Ungerhoffer többek kiséretében cserkesz Hafiz pasa látogatására ment Belgrádba, hol kitelhető legnagyobb ünnepélyességgel fogadtatott. Hafiz pasa is öt nappal későbben több főrangu katonatiszt kiséretében Zimonyba ment, ’s egyuttal az angol főconsult Fonblanquot is meglátogatta; ’s hasonló ünnepélyességgel fogadtatott. – Kiamil pasa csupán emberei kiséretében ment Stambulba – Vucsics és Petronievics – kiknek hir szerint nehány nappal ezelőtt kellett volna leköszönniök – még mindig a’ kormányon vannak, ’s az ozman székvárosba-menetelről még eddig szó sincsen. – Mint mondják az Albionból fuvó szél a’ Neva fagyát meglágyitotta, ’s megeshetik, hogy a’ szerb ügyek dermedtségökből kivetkezve, nem sokára viritó alakot váltandnak. – Sándor herczeg még mindig utazik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem