HAVASALFÖLD.

Teljes szövegű keresés

HAVASALFÖLD.
Bukurest, maj. 22. A’ fejedelem koronként ujabb jeleit adja éber figyelemnek, mellyel főleg az igazság kiszolgáltatását kiséri, mit közelebbről egy a’ kotrocsányi zárda és annak némelly javai haszonbérlője Anglesku Tivadar között keletkezet per alkalmával is bebizonyitott. Észrevevén t. i. a’ pör folyamába becsuszott némelly rendetlenségeket, az igazság kiszolgáltatási hivatal által minden törvényszékekhez a’ büntetőkön kivül, olly rendeleteket parancsolt tétetni: miszerint a’ hatóságok előjárói figyelemmel legyenek azon rendetlenségek és visszaélések, – mellyek azok által követtetnek el, kiknek a’ hozott határozatok teljesedésbe vétele kötelességök, – ugy szintén mindazon erőszakos hivatalnoki önkényeskedések iránt, mellyek által a’ perfolyam összebonyolittatik gyakran a’ peres felek kiszámithatlan kárára. Ehezképest jövendőre nézve mind azok, kik határozatuk tételében részrehajlóknak vagy igazságtalanoknak találtatandnak, minden tekintet nélkül keményen fognak büntettetni, és felelősök lesznek mindazon károkról, mellyeket részrehajlások vagy vigyázatlanságuk okozand. Hasonlag az ügyvédek által elkövettetni szokott visszaélések gátlására közhirré tétetni parancsoltatik: miszerint azok kik ügyvédséget folytatnak, felelősök lesznek minden vigyázatlanságokból származható károkra nézve, hogyha például az itéletek kimondása alkalmával jelen nem lesznek, a’ törvényes lépéseket megteendők, vagy pedig a’ törvényektől kiszabott időszak alatt a’ jelentett fölebbvitelt folytatni elmulasztják, és ezen esetekben közkereset alá is fognak vettetni. Egy más rendeletben meghagyatik az igazság kifürkészesére esküvallomást csak azon esetekben használni, ha minden más bizonyitási próbák hiányzanak. Mivel – igy szól a’ rendelt – erényes tanu esküvés nélkül is igazat mond, a’ rosz lelkületü pedig ez által csak vétkeit tetézi, hitszegésre kényszerittetvén. Az országgyülés ap. 3án (17ik ülésben) egy a’ városok jövedelmit gyarapitó törvényczikket alkotott, mellynek pontjai ezek: a) minden a’ fővárosba beviendő bor vagy pálinka hordóért az eddigi vám kétszeresen fizettessék, b) marhákért, fával és egyéb terhekkel megrakott szekerekért a’ fővárosban 4 para, más városokban és szabad helyeken 2 para c) egy játék kártyától, melly számosokat teszen szerencsétlenné, pénzök és idejökből kizsákmányolván, 20 kr. dij, és az illető hatóság által reájok bizonyos bélyeg tétessék. ezen czikknek a’ fejedelem általi megerősitése váratik. A’ fejedelem aprilis 5ről egy előterjesztést közölt a’ Rendekkel, mellyben azon kivánatát jelenti ki, hogy tekintetbe vevén már 1841 ik évben a’ Rendek eleibe terjesztett inditványt, miszerint volt praesidens gróf Kiseleff Pálnak, ki nagyon terhes körülmények között különös bölcseséggel folytatta az ország kormányzását ’s ez által a’ haza méltánylását megérdemelte – emlékszobor emeltessék. Ezen előterjesztésben ki van jelölve a’ hely és a’ reá forditandó kötség t. i. a’ kincstárból tizezer, a’ papok u. m. érsek, püspökök és zárdák részéről öt ezer arany, melly előterjesztést a’ Rendek mély alázattal fogadván, annak megerősitését kérték, mi meg is történt. Braila uj rendőrségi szabályokat kapott és a’ polgári hatóság második tagja hivatala körébőli kicsapongások ás huzavonákért hivatalától elmozdíttatván bűntető kereset alá vettetett. Beszélik, hogy a’ fejedelem majus hó végével az országgyülés bezárása után el fogna Konstantinápolyba utazni, nem egyébért, hanem mivel talán ugy illenék. (E. H.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem