FRANKHON.
FRANKHON.
A követkamra némelly hasznos dolgok közt legutólsó időkben sok üres szalmát is csépelt – rendes sorsa a’ kamrai vitatkozásoknak, ha a’ nevezetesb pártkérdések jól vagy roszul le vannak dögönyözve, ’s ha a’ Palais Bourbon tikkasztó lége a’ verítéket követ urak homlokaira hajtja. Többek közt az idegen menekvőknek egy évre megint engedelem adaték Frankhonban maradhatni. Beaumont ur megjegyzésére, hogy a’ kormány állitott ugyan szláv tanitószéket Párisban, de hogy mind e’ mellett is számos lengyel gyermekek nőnek föl Frankhonban, kik legkisebb oktatást sem kapnak anyanyelvökből – Duchatel belminister csak annyit felelt, hogy a’ financialis választmány a’ menekvők költségrovatát alább szállitotta, ’s ha külön elemi iskolák állittatnának a’ lengyelek számára, ugy e’ kiadási rovat szükségkép tetemesen nagyobbodnék. Ezen kivül a’ kamra jobbára a’ budget egyes rovataival foglalkozott, többet közt a’ Palais Bourbon azon részének, mellyben a’ követkamra üléseit tartja, ’s melly Aumale hg-nek, mint a’ Condé család végrendeletes örökösének tulajdona, megvásárlására a’ kormány 5,047,475 frankot kért, melly öszveg, több ellenző nyilatkozatok daczára, meg is szavaztatott. Az Oceaniában alapított gyarmatok számára a’ kormány az országos költségvetésben 5,987,000 frankot rótt föl. E’ rovat fölött három napig tartott a’ vitatkozás, ’s miután a’ Taiti és Marquesas szigetek elfoglalásának kereskedelmi és tengerészeti haszna kifejtetett, a’ kért rovat nagy többséggel megadatott. – Jun. 13-kán Ledru Rollin által Jaqueminot tábornok ügye – mellyet már emlitének lapunk – hozatott szőnyegre. Sérelmül terjeszté elő a’ szabadelmű követ, miképen e’ tábornok a’ szajnai nemzetőrsereg parancsnokává neveztetvén ki, nem tartá szükségesnek magát követi állásában uj választás alá vetni. Duchâtel gróf belminister azonban példákkal bizonyitá be, hogy olly esetekben, mikor a’ kinevezés csak megujittatik, nem pedig uj hivatalra neveztetik ki valaki, nem szükséges uj követválasztásnak történni. E’ nyilatkozat utána a’ kamra napi rendre ment át.
Az unalmassá lenni kezdő hirlapi és kamrai vitákról Frankhonban egy más sajátságos jelenet voná el ’s forditá magára a’ figyelmet. Frankhonban is támadt egy izgató, éles nyelvű ’s hatalmas befolyásu, kinek tetszését és helyeslését sokszor már áldozatokkal is kész volt a’ doctrinair-kormány megvásárolni; – egy antagonistája támadt a’ ministeriumnak, ki jellemének tisztasága, erkölcseinek szigorusága és elveinek szilárdsága által talán még veszélyesb rá nézve, mint ama’ roppant arányban növekedő népszerüség által, melly már a’ tuileriákban is aggodalmat okozott a’ mult nagy kamarai viták alkalmával. Lamartine e’ férfiu, kinek jellemén hasztalan iparkodnék a’ fondorkodó kajánság rágódni, kit Frankhonban ellenségei is „az erényes” czímmel tisztelnek meg. Maconban jun. 4-kén a’ jeles férfiu ünnepélyes, de egyszerű lakomával tisztelteték meg, mellyet hasztalanigyekezett a’ kormány meggátolni. A’ vendégek száma 1500-ra szorittatott, ámbár mintegy 10 ezer ember kivánt részt venni benne. Bouchard ur a’ maconi maire segéde volt az ünnepély rendezésével foglalkozó választmány elnöke, ’s hogy a’ nagy tömeg által nagyon feltünővé ne legyen a’ dolog, az ebéd Bouchard ur kertjében adatott, közel Lamartine ur lakához. Az ünnepély délutáni 3 órakor kezdődött. az elnökszemélyesen hozá el Lamartine urat lakásáról, ’s a’ kert ajtajánál a’ megyei tisztikar 12 tagja fogadá a’ tisztelt férfiut; háromszoros tapsrobaj dörgött elébe a’ kertben ’s kert körül összegyült és mintegy ötezerre menő sokaság részéről; egy katonai hangászkar zenéje mellett csendesen ’s a’ legnagyobb renddel ment végbe a’ lakoma. Beszédet csak Bouchard és Lamartine urak mondottak. Amaz hangos toastot mondott az ünnepély hősének, ’s kijelenté, hogy nem csak a’ jelenlevő sokaság, hanem az egész megye melegen osztozik követe politicai nézeteiben, ’s hogy egész Frankhon a’ közvélemény valódi müszerének tekintőit. Zajos tetszés követé e’ szavakat, ’s Lamartine ur egy, e’ perczben közkivánatra rögtönzött szószékről következő emlékezetes beszédet mondott választóihoz. Mindenek előtt örömét fejezé ki fényes fogadtatásán, ’s beszédét ekkép folytatá: „Ezen öröm, higyék el uraim! sokkal kevesbbé érdekli bennem az embert, mint a’ polgárt. Valóban igen aljas gondolkozásu volna azon nyilvános férfiu, ki illy szives fogadásban anyavárosa lakosainak részéről csak magát látná, ’s ki e’ szép órából, ez őszinte örömzajból nem vinne egyebet magával önzése kielégitésénél, holott a’ nyilvános hangulatnak nagy és komoly nyilatkozatát ismerhetné meg benne. Ha ennek tárgya csak önszemélyem volna, ugy a’ benyomás szükségkép olly korlátozott, olly mulékony volna, mint saját létem. E’ mesterséges sátrak még el sem hordatnának, a’ rajtok függő cserlombkoszoruk el sem fonnyadnának, és életem ezen édes órájának emlékezte, félretolható szinpadi diszitmény gyanánt, már el volna enyészve. Ellenben ha személyességemmel illőkép hátralépek, és e’ mai ünnepélyben egyedül politicai cselekvényt szemlélek, ugy az egyszerű polgár neve elv polczára emelkedik. Hagyjuk el tehát az illetődés és hála szokott formaságait, ’s szólunk fényes nappal komolyabb tárgyakról. Komoly minden, mi a’ népet érdekli. Mit teszen gyülekezet helye a’ dologra? Nem volt e hajdan szokásban lakomáknál a’ bölcsészet legnehezebb tárgyai és a’ köztársaság legfontosabb érdekei fölött vitatkozni; De mielőtt szólni kezdek, nem kellene e kérdeznem: miért e’ gyülekezet, mellyen minden karzatból, mindennemű életmódú, öltözetű polgárokat szemlélek, ’s hol csak kevesen hiányzanak régi barátim közül, kik a’ kormány irányában hivatalos állásuknál fogva e’ lakomán nem mertek megjelenni? Tisztelem elmaradásuk okát; de fájlalom, ha talán azt hivék, hogy ma e’ helyen szavakat hallandnak ajkaimról, mellyek hozzám ’s hozzájok nem lennének méltók. Igenis én azt kérdem: mi oka, hogy annyi itt összegyült polgárok, a’ földbirtokostól kezdve a’ kézmüvesig, és attól kezdve, kit napi munkája táplál, azon férfiuig, ki értelmisége után él, legdrágább érdekeiket bizalmatlanság nélkül teszik kezeiben? Örömmel vallhatom meg: mert semminemü közfal nem választ el bennünket, mert akadály nélkül egy nemzeti családot képezhetünk. Az 1789-ki revolutio lerombolá ama’ közfalakat, melly bennünket, egy közös haza gyermekeit, három vagy négy külön castákra osztott vala. A’ mai napon uralkodó jogegyenlőség nem szülhet egyebet, mint egyenlőséget honszeretetben, és minden érdekek összeolvadását. Sőt a’ jogegyenlőségnek még nagyobb eredménye is volt; mert egyedül neki köszönhetjük a’ politicai gondolkozás és elvek közösségét. Ki szorosan fontolni akar, ugy fogja találni, hogy e’ szinleges véleménykülönbség, e’ politicai szinezetű fölszín alatt ugyanazon alapeszme változatlanul marad, ugy hogy köztünk tagadhatlanul közös politicai hitvallás uralkodik. Csak némelly előitéletek salakjaitól kell azt megtisztítani, hogy ellenállhatlan fényben fölragyogjon, ’s minden értelmiséget, minden kedélyeket áthasson. Hogy mi voltakép ama’ nagy kérdésekre nézve egyetértünk, mellyek századunkat mozgaták ’s még folyvást mozgatják, nem volna nehéz bebizonyitanom. Kérdezzem bár ma e’ gyülekezetben vaktában a’ szegényt vagy a’ gazdagot, kérdezzem bár jobb vagy bal szomszédomat, ’s meg vagyok győződve, hogy még ollyanoktól is, kik institutióink szellemét legkevesbbé vizsgálák meg, vagy legkevesbbé gondolkozának egy jó kormány politikájának kellékeiről, ugyanazon választ fogom nyerni. Nem mindnyájan ugy vélekednek e önök, hogy a’ jogegyenlőség a’ polgári társaság különféle osztályai közt sokkal inkább képes az egyesnek erkölcsi méltóságát és a’ nemzet hatalmát emelni, mint a’ casták előjogainak és szabadalmainak egyenletlensége? Önök kivétel nélkül igent fognak mondani! (Minden oldalról „igen, igen!”) Meg vannak önök velem együtt győződve, hogy nyilvánosan megvitatott törvények mindenkit köteleznek, és senkit nem aljasítanak le; hogy a’ szabályozott szabadság sokkal inkább mozdítja elő a’ nép erkölcsiségét, mint szenvedőleges meggörbedés egy despotai rend alatt? Önök ismét „igen”-nel fognak válaszolni. (Mindenfelől „igen, igen!”) – Menjünk egy lépéssel tovább. – Meg vannak e önök győződve – mi kevés évek előtt még nem történt meg – hogy a’ keresztény felebaráti szeretet az emberek közt előbb vagy utóbb minden nemzetek rokonulásának elve leend; hogy a’ nyers erő uralmának és a’ hóditásoknak ideje lejárt; hogy még a’ hősi dicsőségről is le kell mondani, ha a’ hon szent védelmén nem alapszik; hogy a’ háborúi hajlamot azon előitéletek sorába kell helyezni, mellyek a’ világot többet vakiták mint amit használtak; ’s hogy következőleg a’ nemzetek jó egyetértése és a’ munkát szabadságot és honjavát magában foglaló béke minden bölcs kormány szükséges feladata? Sziveik mélyéből fognak önök ismét igent mondani; mert tudják, hogy én csak nemzeti méltóságunk fentartása mellett ohajtom a’ békét, ’s nemzeti becsületünk drágább előttünk utolsó csepp vérünknél (Igen! igen). Meg vannak e önök győződve, hogy a’ nemzet nincsen a’ kormányért alkotva, hanem a’ kormány a’ nemzetért; következőleg, hogy a’ kormánynak kötelessége előmozditani azon eszméket és érdekeket, mellyeket minden nemzet minden időszakban igényleni hivatással birt? Szerintem országos forradalmakat semmi sem igazolhat mint a’ kérlelhetlen szükség! Távolitsunk el örökre illyes gondolatokat. Isten és saját éberségünk és tapasztalásunk megóvand bennünket tőle (Hosszu szünni nem akaró tetszés). Ezen ezerhangu igenkiáltásról ismerem meg, mennyire igaz volt állításom, hogy mi a’ legfontosabb politikai és társadalmi igazságokra nézve egyértelmüek, egyérzelmüek vagyunk. Létez tehát Frankhonban egy politikai nemzeti hitvallás. Kik vélt skepticismusunkról beszélnek, tulajdonképen inkább megróvást érdemlő közönösséget, vagy önhaszonleső hitlenséget árulnak el. Már pedig ha egy nemzet annyira érett, hogy közös politikai hitvallása van, akkor eléggé érzett szabadságra is! akkor meg is van mentve! Akkor nem mesterre vagy gyámnokra többé, hanem csak bölcs, becsületes országvezetőre, csak értelemre és jó törvényekre van szüksége.” (Folytatása következik).
