NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
Wyse ur inditványa, miszerint az irlandi fegyverbill vitatását megelőzőleg Irland ügyében vizsgáló választmány neveztessék ki, az alsóházban jun. 19-kén, miként már emlitők félrevettetett. A’ tanácskozás folytában legérdekesb volt a’ jun. 16-kai vita, melly főleg Roebuck ur és sir James Graham belminister közt folyt. Peel, ki 1815-ben Irland főtitoknoka volt, egy esetet beszélt el azon korból, nem annyira a’ fegyverbill támogatására mint egy előtte szóló ur (Murphy) tévedésének megigazitására. Murphy ur t. i. egy esetre hivatkozott, midőn egy nő, kinél pisztoly találtatott rejtve, deportatióra itéltetvén, egyik birói személyt a’ szerencsétlen nő férje igazságos boszúja vad fellobbanásában agyonlőtte. Peel ez esetet ekkép adá elő: Tipperary grófságban egy csoport nép egy házat megrohant ’s fölgyujtott. Blaker ur, birói személy, fáradatlanúl nyomozá a’ gonosztevőket, kik közül nehányat el is fogatott. Blaker ur azonban egykor egy casheli törvényszéki ülésből lakhelyére Lismachughra visszatérvén, négy vagy öt lesben álló embertől agyon lővetett. A’ többi utak, mellyeken haza térhetett volna, hasonlag el valának állva gyilkosok által. A’ kormány mindenik gyilkosért 1000 font sterling jutalmat hirdetett a’ fölfedezőnek, kivevén ha a’ fölfedező maga is a’ lövők közé tartoznék. Ekkor bizonyos ember, egy haszonbérlő természetes fia, két gyilkost fölfedezett ’s magának 2000 font sterlinget fizettetett ki. Későbben azonban kisült, hogy a’ feladó volt a’ főczinkos, sőt a’ tett alkalmával jelen is volt, de személyesen nem lőtt. Peelnek is fenyegető leveleket küldött, miért, hogy csak 2000 és nem 5000 font sterlinget fizetett ki nekie. Peel e’ történethez megjegyzé, hogy illy erőszakos események, mellyek épen csak Irlandban lehetségesek, s’ mellyek minden tekintélyes, és hivatalt viselő személyek életét veszélylyel fenyegetik, határozák őt főleg arra, hogy e’ törvényjavaslatot előterjeszse. Roebuck ur erőteljesen nyilatkozott Wyse ur inditványa mellett, ’s a’ fegyverbill ellen főleg azt idézé föl okul, hogy Irlandban a’ bűnök folyvást kevesbülnek, hogy Angliában is majd nem olly számosak, hogy a’ fegyverek bélyegzése, vagy a’ fegyverbélyegek meghamisitása igen könnyü ’stb. Fő ok azonban, mellyre a’ szónok támaszkodék, az volt, miszerint Irland társas viszonyainak szétbomlása szükséges következménye az egyházi és földbirtoki természet- ellenes viszonyoknak, jelesűl pedig az országos egyház túlsulya, mellyet a’ szónok rákfenének nevez, mellyből a’ kormányzási rendszer minden ereibe maszlagos, undoritó rothadás áradoz, ’s mellynek teljes romlását a’ ház színe előtt őszintén ohajtja. A’ szónok Hume szavaira emlékezteti a’ kormányt, ki ama’ megjegyzést tevé, miszerint legsikeresebben ugy hárithatni el a’ papság ellenségeskedését, ha jó fizetés adatik nekiek, ’s ekképen teljesleg henye állapotba tétetnek. A’ békebirák elleni rendszabályokat a’ szónok törvényteleneknek nyilatkoztatja, ’s meg van győződve, hogy Peel azokat szivében nem helyesli; e’ bánásmóddal a’ kormány olly szikrát gyujtott, melly Irland egész társadalmi állapotát lángba boritni fenyegeti. Graham belminister tagadá az Angliában és Irlandban elkövetett bünök közötti arányegyenlőséget, ’s az utolsó négy évbeli bűnstatistika összehasonlitása után megmutatja, hogy Irlandhoz Anglia e’ tekintetben ugy áll mint 50:75. A’ minister elősorolja a’ katholicusoknak adott engedményeket, minők: 1829-ben az emancipatio törvénye, 1831 parliamenti reform törvénye, 1833 egyházi javak, tizedleszállitás és nevelés körűli törvény. Emliti a’ szónok Canning és Peel beszédeit, mellyeket 1817-ben az emancipatio mellett és ellen mondának. „Én akkor, „Én akkor, – mond a’ szónok” állandó védlője valék hatholicus polgártársaim jogainak. Támogatám igényeiket, mert hivém nemességök és vezéreik nyilatkozatait, hívém főpapjaik nyilvánosan letett szent esküit, hogy mihelyt egyenlő polgárjogokat nyernek, illetetlenűl hagyják az uniót és a’ protestans egyházat. De tisztelt barátom (Peel) akkor kifejezett kétsége ama’ bizonylások bizhatósága iránt, intő joslatnak bizonyult be.” Ekkor a’ szónok Russel lordhoz az oppositio vezéréhez fordulván, ugy vélekedék, hogy ha a’ nemes lord az irlandi országos egyház megszüntetésére Roebuck ur által már 1834-ben tett, de akkor félrevetett inditványt, ugy szinte a’ birtoktörvények megváltoztatását korszerűnek tartja, ezt külön törvényjavaslatokban kellene a’ ház elébe terjeszteni; mert a’ ház, a’ törvényhozás méltóságához, ’s nemcsak országos férfiu hanem minden józan és becsületes ember magaviseletéhez egyaránt illetlen illy kérdésekkel csak amugy alkalmilag játszani. Russell lord ingerülten válaszolt. Kamattal adá vissza a’ belministernek ama’ vádat, miszerint itt mindennemű általános, ide nem tartozó okoskodások hozatnak elő Irland tárgyában; megmutatja ama’ kifogás alaptalanságát, melly a’ régibb engedményekre hivatkozólag gördittetik Irland ujabb követelései ellen. Az emancipatio törvénye – ugymond – csak első alapja volt Irland összes törvényrendszere megváltoztatásának. Lehet e olly embert kárhoztatni, ki földalatti börtönből föld fölöttibe tétetvén, magát még mindig rabnak hiszi? Irland tömérdek, ’s valóban kiáltó sérelmei ellenében vakon elbizni magát a’ többséggel, annyit tenne mint Lyndhurst lord szellemét követni, ki egykor az ireket vérben, vallásban és nyelvben idegeneknek mondván, e’ nyilatkozattal mindennemű repealbeszédekre dús és veszélyes anyagot nyujtott. Reméli azonban a’ szónok, hogy a’ kormány nem felejtkezendik meg ország ’s királyné iránti kötelességéről ’s nem alkalmazandja cselekvését sem Lyndhurst lord sem a’ belminister szelleméhez. Sokkal ingerültebb vala még némelly kath. tagok kifakadása, kik a’ katholicusok elleni szó- és hitszegési vádat gonosz és gunyteli rágalomnak nevezék. Clements lord ekkép kiálta föl: „a’ tisztelt baronet beszéde Irlandban a’ békét erősebben meg fogja renditeni ’s nagyobb kárt okozand mint O’Connellnek minden beszédei. Szánakozom olly emberen, ki illy kifejezésekre szabadítja föl magát.” Csak bajjal sikerült a’ belministernek szóhoz juthatni, hogy magát kimenthesse, és kijelentse, miképen ő azt hiszi, hogy a’ kath. főpapoknak, mikor polgári egyenlőségnél egyebet nem kértek, nem volt ugyan szándékuk a’ kormányt megcsalni, de ön magok csalódtak, mert ollyasmit igértek mit az emberi természetnél fogva megtartaniok nem lehetett. – Jun. 20 és 21-kén kevés érdekes fordult elő. 22-kén a’ czukorvám javaslat forgott szőnyegen. Ewart ur a’ gyarmati és idegen czukrot egyenlő lábra állittatni inditványozá, de 50 szavazattal 135 ellen kevesbségben maradt. Hawes ur az idegen czukorra vetett vámot 63 shillingről 34-re inditványozá szállittatni, de nem jobb szerencsével, mert ezen inditvány is 465203 vokssal 122 ellen félrevettetett. – 23-kán a’ ház bizottmányilag ujra tanácskozás alá vevé az irlandi fegyverbillt, miután sir H. W. Barron inditványától, miszerint a’ kérdéses törvényjavaslat Angliára is kiterjesztessék, önkint elállott. A’ bill első záradéka nagy többséggel el is fogadtatott. Különös figyelmet érdemel Peel Robert engesztelő nyilatkozata Angliára nézve. Ő t. i. nyiltan kimondá meggyőződését, miképen Irlandot csak türelmes merséklet, teljes igazság és részrehajlatlanság szellemében lehet kormányozni; megvallja az irlandi földbirtokosok és haszonbérlők közötti törvényes viszony nyomasztóságát is, de e’ részben leginkább csak a’ földbirtokosok erkölcsérzetétől vár orvoslást; egyébiránt ismét erőteljesen nyilatkozék az országos protestans egyház és az unio fentartása mellett. A’ bill végelfogadtatása legkisebb kétséget sem szenvedett.
