KÜLFÖLDI NAPLÓ.

Teljes szövegű keresés

KÜLFÖLDI NAPLÓ.
A’ panamai földszoros átmetszésére csakugyan komoly intézkedések tétettek. E’ végre Baring és társa az ujgranadai köztársasággal szerződést kötött, mellynek értelmében a’ köztársaság a’ csatorna kiásására szükséges földön kivül annak két partján 80,000 holdat, az ország belsejében pedig 400,000 holdat enged át. A’ csatorna öt esztendő alatt készül el.
A’ londoni udvaron levő görög követet Trikupis urat kormánya visszahivta, és a’ követ már készül is hazájába visszatérni.
Port-Natalban különös angol gyarmati kormány állítatott, ’s mig a’ kormányzó beiktattatik, addig egy biztos igazgat. A’ jóreményfoki kormányzó az anyaország utasitását közlötte a’ törvényhozó tanácscsal. Annak értelmében a’ port-natali parasztok angol oltalom alá vétetnek, azaz sem Port-Natal függetlensége nem ismertetik el, sem az nem engedtetik, hogy más hatalom alá menjen. A’ szinek különbözőségére nem leszen semmi tekintet, a’ benszülöttek ellen méltatlanság nem fog türetni; a’ rabszolgaság minden neme eltöröltetett.
A’ Sandwich szigetekről, mellyeket ezelőtt az angolok elfoglaltak, de mellyekről az angol kormány önkint lemondott, a’ Times következő felvilágositást ad: „Az angol kormány 3-ik Tamehameha király és a’ Sandwich szigetek függetlenségét Angliatól és minden más hatalomtól elismerte, a’ királyt azonban saját kérésére oltalom alá vette és vele kereskedési szerződést kötött, miszerint az angolok vám nélkül vihetik be áruikat. A’ szigetek elfoglalása előbb azért történt, mivel a’ király váltságpénzért egész királyságát az angoloknak engedte, ’s mig az iránt a’ kormánytól utasitás érkezett, Carysfort fregatte kapitánya Paulet G. lord Anglia részére elfoglalta. E’ szigetek, mivel kikötőépitésre alkalmasok, az angol czethalászatra nézve nagyfontossággal birnak; a’ föld mindenütt igen termékeny; a’ lakosokat az angol téritők a’ keresztény vallásra téritették, ’s nehány szigeten már egyház és iskola is van.
Cobden ur, Villiers ’s némelly más rokon gondolkozásu parliamenti tagok társaságában diadalmasan folytatja a’ gabnatörvények elleni táborozását, ’s már sok helyen sikerült a’ földmüvelőket és haszonbérlőket e’ törvények kártékony hatásáról meggyőznie. Legujabban Colchesterben tartott mintegy 6000 hallgató előtt felolvasást, még pedig teljes diadallal Tyrell és Ferrand urak ellenében. – Newcastleban a’ napokban 20,000 szénásó tartott a’ szomszéd grófságokból gyülést, mellyben elhatároztatott, hogy Anglia minden bányászai, munkabérök, ’s általában jogaik fentartására egyesüljenek.
Wolff József az ismeretes richmondi zsidótéritő, nyilt levelet intézett az angol hadsereg tisztjeihez, mellyben kétségét fejezi ki, hogy Stoddart ezredes és Conolly kap. Bokharában kivégeztettek volna, ’s felszólitja a’ tiszteket, hogy valaki közülök kövesse őt ezen foglyok kiszabaditására. Ha pedig olly tiszt nem akadna, csak költséget adjanak az utra, ő a’ kiszabaditást turkomán baráti és egy dervis segedelmével kieszközli. E’ felszólitásnak még eddig, ugy látszik, semmi sikere sem lett.
Párisban Orleans hg halála napját jul. 13-kán minden egyházban megülték; özvegye 10,000 frankot adott a’ Seine megyei ispán kezébe, hogy az ő és a’ párisi gróf nevében 200 igen szegény, neveletlen magzatu özvegy közt ossza ki: 5000 frankot pedig a’ fővárosi munkásgyámolitó egyesületnek ajándékozott.
Russia ’s Frankhon közt ismét bensőbb diplomaticai viszony keletkezik, mit az is mutat, hogy Pahlen gr. orosz követ több mint éves távolléte után Párisba visszatér. Benkendorf gr. orosz rendőrminister szinte oda váratik.
Parisban jul. 14-kén mint a’ Bastille bevétele évnapján nagy demokrata-lakomát tartottak, melly alkalommal Ledru Rollin aláirási ívet nyitott a’ repeal-egyesület középponti pénztára számára, és igérte, hogy a’ begyült pénzt maga viszi át. A’ National szerint Ledru Rollin egyuttal azt is tudtára adja a’ repealmozgást intéző választmánynak, hogy ha az eddigi békes mozgalom erőszakossá találna változni, Francziaország épen ugy nem fogja tőlök segitségét megtagadni mint ezelőtt félszázaddal az amerikai köztársaságtól nem tagadta meg. Tehát nem csak Amerikában, hanem Frankhonban is rokonszenvek nyilatkoznak Irland ügye iránt.
Jul. 5-ikeig terjedő algieri hirek szerint Lamoriciere tábornok uj razziát vitt végbe a’ kereisek ellen. Gery ezr. maskarai főparancsnok jun. 22-ike éjszakáján Abd-El-Kader táborát álmában meglepte, 300 rendes katonáját megölte, 150 elfogott az emir és egy kalifa zászlóját, 500 tevét, 180 fölnyergelt lovat, 100 terhelt öszvért, 500 puskát, kardot, pisztolyt, egy szép nyeregszerszámot, a’ marokkói császár ajándékát, a’ kalifákkal és más tekintélyes személyekkel folytatott levelezést, mint szinte ezen háború történetének kéziratát zsákmányul nyerte. Az emir hires fekete hadi méne megöletett, ’s maga az emir is csak emberei nagy hozzáragaszkodásának köszönheti szabadulását, kik hirtelen lóra ültették és testökkel fedezve menték meg urokat.
A’ portugal cortesgyülés nov. 15-ikig van elhalasztva, ’s a’ kormány főbb előterjesztései végzetlenül maradtak; a’ ministerium azonban uj kölcsönre hatalmaztatott föl. A’ kormány egyik előterjesztése volt, hogy Ferdinand király a’ hadsereg főparancsnokává neveztessék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem