NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
(O’Brien ur inditványa fölötti alsóházi vitatkozás vége.) Eliot lord, irlandi főtitoknok, mikint várni lehete, az inditvány ellen nyilatkozott. Legfőbb kifogás részéről az inditvány ellen az volt, hogy az fölötte sok és különnemű tárgyakra kiterjeszkedik. Beszéde hatástalan volt, mert ámbár nagyából bevallá Irland bajait, más részről mégsem vala képes sükeres gyógyszert nevezni, és a’ kormány jó szándékából eredett rendszabályok ismétlésére szoritkozott. Szerinte – és ezt régebben már Peel Robert is megjegyzé – a’ közhivatalokat viselő catholicusok csekély számának okát nem a’ kormány részrehajlásában, hanem a’ katholicusok ellenszegülő jellemében kell keresni, minthogy a’ kormány természetesen nem támaszkodhatik ellenségeire. Sajnálkozását fejezé ki az egyházi rendnek a’ repeal mozgásban tettleg tanusított részvéte miatt, de Irland állapotját nem tartá olly gonosznak, minőnek azt az ellenfél festi, mit a’ be- és kiviteli kereskedés gyarapodása és a’ takarékpénztárak tőkéinek szaporodása is eléggé bizonyít. Alaptalan panasznak tartá, miszerint Irland nincsen elegendő számu követek által képviselve a’ parliamentben; mert Irland 105 követei közül most is alig vesz részt 12 az ülésben. Hasonlag törekvék a’ többi vádakat czáfolni, mellyek a’ kormány ellen fölhozatnak. Canada és Irland közt a’ szónok legkisebb analogiát sem talált; mert Irland nem külön törvényhozással biró gyarmat, hanem kiegészitő része a’ brit birodalomnak, mellynek ministereit tehát erre vagy amarra csak a’ birodalom többsége határozhatja. Az egyházi és haszonbéri viszonyokra áttérve, a’ szónok emezeket nehezen és csak a’ tulajdonjog gyökereinek fölforgatásával tartja szabályozhatóknak. Az uralkodó egyház mellett azt hozza föl védelmül, hogy ez protestansok által tartatik fen, kik az egész országnak O’Connell vallomása szerint is 9/10 részét birják, ’s e’ fölött a’ tized annyira mérsékeltetett, hogy a’ régi tizedharcz most teljesen megszünt. Végül azért is ellenzé O’Brien ur inditványát, mert az inditványban vád van foglalva a’ ministerek ellen. Wood ur, admiralitás titoknoka Melbourne alatt, O’Brien indit ványát pártolá, és Irland jelen izgatott állapotját a’ whig ministerek alatti aránylag békes állapottal összehasonlitván, a’ jelen izgalmak okát az ir népnek a’ tory kormány iránti ellenszenvében keresé, ’s valóban van is ez ellenszenvnek alapja, ha sir James Graham minapi nyilatkozatára gondol a’ ház, midőn a’ belminister Irland részére minden további engedményeknek ellene nyilatkozék. Végül egyáltalában szükségesnek tartá, hogy a’ kormány Irland körüli szándékai nyiltan jelentse ki, mielőtt a’ parliament eloszlik. Igen figyelemre méltó, hogy a’ vitatkozás folytában olly férfiak is, kik a’ protestantismus és torysmus legbuzgóbb pártolói közé számittatnak, mint p. o. Rous kapitány, Sidney Smith, Strangford lord fia, és Milnes ur, engesztelő rendszabályok mellett nyilatkoztak. Sir Robert Peel a’ kormány politicájának védelmére és O’Brien ur indiványa ellen szólalt föl. Ő sokkal fontosabbnak tartá a’ tárgyat, mintsem annak vitatására személy vagy pártérdekeknek befolyást kelljen engedni; véleménye szerint azonban a’ szőnyegen forgó inditványnyal nem orvoslás, hanem a’ kormány ellen ellenséges szavazat vétetett czélba. Az inditványozó beszédének és vádjainak részleteibe bocsátkozván, tagadá, hogy a’ kormány Irlanddal Scotiához képes mostohán bánik, és a’ ministerium védelmére felhozá, hogy Irland kevesb adót fizet, mint Anglia és Scotia, hogy a’ jövedelmi adótól és a’ szeszes italok díjától föl van mentve, és hogy a’ posták Irlandban majdnem egészen országos költségen tartatnak fen. Alaptalan vád, hogy a’ kormány Irlandot parliamenti többség nyerhetése végett föláldozza; de legnemtelenebb vád az, mellyel a’ kormány a’ népnevelés körül illettetik; mert épen e’ kérdés körül ohajtják számos párthívei a’ kormánynak, bár a’ ministerium más utat követne. – Általában a’ kormányt azon eltökélés vezérlette cselekvéseiben, hogy az emancipatio végzésének elvei híven teljesittessenek, miszerint protestans és katholicusok között teljes jogegyenlőség legyen. Ama’ vádat, mintha az irlandiak nem részesülnének őket illető mértékben a’ közhivatalokban, azzal czáfolá, hogy számos irlandiak Angliában viselnek hivatalokat. A’ ház figyelme három féle sérelmekre vonatott: társadalmiakra, politikaiakra és vallásiakra. A’ haszonbéri viszonyokra vonatkozó társadalmi panaszok nem ujak; de ámbár a’ kormány nem képes egyenes orvoslatot találni ellenök, ha mindazáltal e’ viszonyok nyomozására inditványoztatott volna választmány, örömest megegyezett volna benne a’ kormány. Howick lord tervét, miszerint Irlandnak az országos pénztárból, visszafizetést biztositó nyereség reménye nélkül vasutakra pénz kölcsönöztessék, nem tartja tanácsosnak elfogadni. A’ politikai és vallási sérelmeket illetőleg a’ szónok régi, már sokszor ismételt okait hozá föl. Megvallá, hogy az országos hivatalok betöltésében katholicusok és protestansok közt nem szabad különbséget tenni; kiemelé, miképen a’ kormány nem terjesztett elő törvényjavaslatot a’ választók lajstromzására nézve, nehogy a’ kormány azzal vádoltassék, hogy parliamenti többségét a’ katholicus választók kevesbitésére bitorolja. A’ még fenálló kath. eskű megváltoztatására már régebben is kedvezőleg nyilatkozott a’ szónok. Az irlandi egyházra nézve nem teljesitheti az opositio kivánságát, ’s készebb lenne lemondani, mint a’ protest. egyház megbuktatásában megegyezni. Nézete szerint ha Irland kath. papsága az országos pénztárból fizettetnék, ez Irlandban az elégületlenséget koránsem szüntetné meg, sőt inkább nevelné. Áttérvén a’ repealre, késznek nyilatkozék az uniót mínden a’ kormány hatalmában álló erővel fentartani. „Kérdezik – mond a’ szónok – minő utat van szándékom választani? Én elvagyok tökélve igazsággal kormányozni, a’ polgári jogegyenlőséget fentartani, a’ választási jogot és a’ haszonbéri viszonyokról szóló törvényeket fontolóra venni, ugy mindazáltal, hogy a’ tulajdonjog és az egyház jogai szentül fentartassanak. Szememre lobbanták, hogy egymásba kúcsolt karokkal állok itt, és nem javaslok a’ parliamentnek uj törvényt. Teljességgel nem szégyenlem, hogy nem javaslék uj törvényeket, mellyek, nézetem szerint, nem erősitették volna meg a’ végrehajtó hatalmat. Remélem, e’ tartózkodásom a’ kormányhoz csatolandja mindazokat, kik egy uj irlandi parliament összegyülésének következményeit előre látják. És ha majd végre szükség lenne rá, hogy a’ kormány uj hatalmakat kérjen a’ parliamenttől, e’ kérésnek annál nagyobb ereje és súlya leendene, minél nagyobb leendett addig az elnézés. Az ir nép loyalitása iránti bizalmamban legkisebb különbséget sem teszek protestans és cath. között. A’ catholicusoknak is vannak okaik oltalmazólag seregleni össze az unio körül; az utólsó 14–15 év historiája fölötte nagy politicai és társadalmi változást szült, kedvezőt a’ catholicusoknak; és e’ kedvező hangulat még most is uralkodik irántok az országos parliamentben. Én e’ tényekre hivatkozom, a’ két sziget hosszú legislativ egységére, közös érdekeikre és közös veszélyeikre.” Russell lordot, ki az oppositio részéről leginkább szokta magát kitüntetni, az első minister sehogy sem elégité ki; ő abban csak a’ ministerium hibáinak bevallását látá; tagadá, hogy Irland és Anglia közt polgári jogegyenlőség uralkodik, ’s e’ részben – ugymond – csak a’ parliamenti választóságokat és az angol meg irlandi helyhatósági törvényt kell egymással összehasonlítani. Az irlandi protest. egyházat ő is kivánja fentartani, de ugy, hogy a’ nagy többség egyháza a’ kisebb szám egyházával egyenlő lábra állittassék. A’ hivatalok betöltésében csakugyan történt részrehajlás, és ennek valahára meg kell szűnni. Mindenek előtt pedig szükség, hogy a’ kormány részéről valami történjék; mert most a’ kormány cselekvéstelensége miatti boszuság majdnem épen annyi irlandiaiakat hajt a’ repealerek soraiba, mint a’ repeal iránti rokonszenv. „Ölbe tett kezekkel akartok e várakozni – kérd a’ szónok – mig a’ repealmozgalomban kedvező apály jövend elő? lázadásra várakoztok e, mielőtt jótékony rendszabályokhoz nyulnátok?” Hasonlag nyilatkozék Palmerston lord is. Emlitést érdemel még Stanley lordnak ama’ hírre – mintha Irlandra nézve a’ kormány tagjai közt meghasonlás támadott volna – vonatkozó nyilatkozata, miképen a’ ministeruimban Irland körül teljes öszhang uralkodik. A’ vitatkozás eredményét már megirtuk.
Emlitők röviden a’ jul. 14-kén tartott felsőházi ülést, mellyben Clanricarde marquis (Melbourne alatt követ és a’ korán elhunyt Durham utódja a’ sz.pétervári udvaron) Irland ügyét szőnyegre hozá. A’ nemes marquis csendes, de hatályos beszédben az irlandi repealmozgalmat, a’ nélkül, hogy azt helyeslené, ugy állitá elő, mint szükséges következményét Irland ügyetlen és igazságtalan kormányzásának, és élénken szemére lobbantván a’ ministeriumnak cselekvéstelenségét, következő végzéseket inditványoza: „1) A’ ház elébe terjesztett iratokból kitetszik, hogy az irlandi kormány számosb békebirákat egyedül azon oknál fogva mozdított el, mert – ámbár ő felsége ministerei már mind a’ két parliamenti házban előre kijelenték, hogy ő felsége a’ nevezett unio fentartását szilárd eltökélte – szándékot nyilvánitának olly gyülekezetekben részt venni, mellyekben a’ Nagybritannia és Irland közötti legislativ unio fölbontásaért kérelmek valának határozandók, – holott elismertetett, hogy illy szándék nyilvánitása vagy épen ama’ gyülekezetekbeni valóságos részvét sem lett volna a’ parliamentben tett ama’ nyilatkozatok előtt elegendő ok arra, hogy a’ tisztviselők elbocsáttassanak. – 2) A’ ház jelentse ki, hogy a’ békebiráknak illy oknál fogva lett elmozditása alkotmány-, igazság- és okosságellenes.” Ez inditványra Wellington hg felelt hosszú beszédben, mellyet maga a’ Morning Chronicle is minden eddigi ministeri beszédek közt legjobbnak tart. A’ ns herczeg tétovázás nélkül elismeré, hogy a’ cabinet az Irlandra nézve követett rendszabályokért igen is felelős, és megmutatni tőrekszik, hogy ama’ rendszabályokra épen azok kényszeriték a’ kormányt, kik most panaszkodnak ellenök. A’ szónok O’Connellnek ama’ gyakorta ismételt kifakadásaira vonatkozólag – mintha Peel Robert a’ királyné nevét ismeretes nyilatkozatainál csak bitorolta volna – következőleg folytatá beszédét: „Mylordok! minden, a’ mi történt, ő felsége szolgáinak tanácsából történt. Ezek ő felségének a’ királyi elődje (IV. Vilmos) 1834-ki trónbeszédében és mind a’ két káz válaszföliratában kifejezett véleményhez ragaszkodni tanácsolák. Mindazokból, mik erre a’ két parliamenti házakban történtek, nem sokára köztudomássa lőn, hogy a’ parliament a’ legislativ uniót nem akarja megszüntetni, és hogy a’ kormánynak bármilly repealkisérlet ama’ parliamenti nyilatkozatok után sem szüntek meg; sőt folyton tartatnak, ’s valljon mi czélra? talán azért, hogy kérelmek határoztassanak a’ parliamenthez az unio megszüntetése iránt? Koránsem; hanem azért, hogy az unio megszüntetése a’ nép remigetése és erőszak által érettessék el. És azon személyek, kik e’ repealgyüléseket összehivák, köztisztviselők valának, békebirák, kiket a’ kormánynak rendzavarás esetében a’ szükséges rendszabályok végrehajtására kelle alkalmaznia. Lordságtoknak bizonynyal nincsen fogalmuk olly tanácskozásról; mellyben 50 vagy 100 ezeren részesülnek; nem! tanácskozásról ott nem lehet szó; – a’ kérdés rémités és erőszak által vala eldöntendő, ’s azért mondá a’ főcancellár a’ békebiráknak: ha a’ gyülekezetekben részt vesztek, vagy azoknak bármikép kedveztek, el kell mozdittatnotok. A’ nemes marquis (Clanricarde) törvényeseknek tartja a’ gyüléseket. Nem tartom magamat jogosítottnak e’ kérdést törvényes szempontból eldönteni; de tudom, hogy ama’ gyülések roppant néptömegek által látogattatnak, lovas emberek veézrlete alatt, zászlókkal és zenével, katonai rendben, ’s tudom, hogy egy parancsszóra ismét szétoszlanak, ’s néha 30 (angol) mérföldet is vándorolnak hazáig a’ nélkül, hogy útközben a’ béke háborittatnék; illy körülmények közt kötelessége volt a’ kormánynak óvó rendszabályokat tenni, és Irland helyzetét fontolóra venni. Láttuk, minő hatalmat akarnak Irlandban megalapítani, láttuk a’ gyüléseken történteket, olvastuk az ott mondott beszédeket és kiejtett fenyegetéseket, mint p. o. ama’ zászlóra hímzett jelszó: „repeal vagy vér!” és igy azt hivők, hogy a’ leggonoszabbra kell készen lennünk. Mylordok! Egy, e’ hon fejedelmeinek szolgálatában töltött hosszú élet folytában forradalmakban is szerzék némi tapasztalásokat. Egy jeles franczia iró hazájáról ezt irá: on conspire sur la place (összeesküvések fényes nappal koholtatnak). E’ tervekben nincsen titok, mert a’ rémités a’ munka nagy rugója. A’ demagogok megcsalják ugyan pártfeleiket, de ellenségeiket nyilt fenyegetés által szokták rémitgetni. Hiszen egy jogtudós ur (O’Connell) kijelenté, hogy Napoleonnak Oroszországban és Wellingtonnak Waterloonál nem volt olly hadserege. Sőt kijelenté, hogy egy éjjel egész erejét összevonhatja, és ez igaz lehet. De épen azért következik belőle, hogy a’ kormánynak készen kelle magát tartani.” A’ szónok végül még 520egyszer helyeslé, mi az irlandi kormány részéről történt, és kijelenté, hogy a’ ministerium minden felelőséget elvállal. A’ tanácskozásban többen vőnek részt, jelesül Campbell, Fortescue, Lansdowne lordok az inditvány mellett, Brougham és a’ lordcancellár pedig ellene. Vége a’ tanácskozásnak az lőn, hogy az inditvány, mikint már tudva van, félrevettetett.
