Pozsonyi hirek, julius 22.

Teljes szövegű keresés

Pozsonyi hirek, julius 22.
Az országgyülésre sereglettek nagyobb része a’ szünidő alatt Pozsonyból eltávozott. Legtöbben mentek le a’ gőzösökön Pest felé és föl Bécsbe, leginkább ’s ugy szólván egyedül a’ Pozsonytól igen messze lakók, a’ hivatalos foglalkozás által most is ide kötöttek, ’s végre az egy vagy más ok miatt helyhez kötöttek maradván itt. Ezen szünidő sajátos alakot ölte kiürült városunkra. Itt jelenleg a’ tetemesen leapadt országgyülési élet hasonlít a’ csak homályosan, alig égő gyertya világához, hasonlit a’ fellegboritotta naphoz, mellynek legközelebbi ujrakisütéséről bizonyosak vagyunk. – Az utczákon, a’ nyilvános helyeken mindenütt feltünően lehet észrevenni a’ magyar sereg nagy részének hiját, sehol sincs most itt olly nagy tömöttség, sehol sincs olly nagy zaj és elevenség mint azelőtt. De azért nem kell azt hinni, mintha a’ szünidő miatt nyoma sem volna itt az országgyülési életnek. Nem, nem! csakhogy az bizony parányi, miniature képben látható. A’ különféle választmányi ülések részint a’ redoutépületben, részint a’ megyeháznál élénken, ’s néhány hallgató figyelmes kiséretében nyilvánosan folynak, ’s különösen a’ megyei kihágások ügyében összeült választmány egyik érdemes tagja, a’ Pozsony megyei követ által bemutatott titkos szavazási ládák, eredeti és czélszerü szerkezetöknél fogva, tetszéssel fogadtattak. – És általán véve a’ magányéletben is észre lehet azt venni, mikint az országgyülés nem eloszolva, hanem csak kis időre felfüggesztve van. – Ugy látszik, az eddigi munkálatokat csak erőteljes előjátékaul lehet tekinteni a’ következő nagyszerű drámának, mellynek szerencsés, derült kimenetelét minden igaz magyar szivből ohajtja. Valának többen, kik nem tudván előre az országgyülési tanácskozások ideigleni megszünését, ama’ jó szándékkal, hogy azokat közelebbről megismerjék, messze tájakról Pozsonyba jöttek, és sürgetős körülményeik miatt ismét visszautazni kényteleníttettek, a’ nélkül, hogy Rómában levén a’ pápát látták volna. – – E’ mai napig az alsóházi terem ujitásával annyira mentek, hogy már a’ termen középajtó is van, mellyhez külön uj lépcsőzet, egészen uj feljárás vezet. E’ javitás igen czélirányos; mert bár azelőtt is volt két ajtó a’ termen, de mivel ebbe ’s ebből csak egy lépcső vezetett, a’ szük folyosóni tolongás igen alkalmatlanná tevé a’ ki- és bejárást, ’s e’ miatt tűz vagy más veszély idejében iszonyu sors érhette volna a’ sokaságot. És igy a’ széles, uj lépcsőt, méltán lehet haladási lépcsőnek nevezni. – A’ karzatok is erősen készülnek minden oldalról. – – A’ pozsonyi polgárság házi abroszain, vagy szőnyegein egy idő óta két tárgy forog fen legtöbbször, egyik az: hogy az országgyülés két évig fog tartani, – erről ők, mióta a’ szállások fizetését remélik, szivesebben beszélnek most prolongatorie mint azelőtt; a’ másik tárgy az: miszerint ő felségét a’ királynét septemberben fogják ugyanitt ünnepélyesen megkoronázni. Lám, lám, mit mindent nem tudnak ezek a’ pozsonyiak, miről az országgyülési embereknek félannyi tudomásuk sincs! – – A’ haza közjavának előmozditásában még mindig csüggedetlen buzgósággal munkálódó Széchenyi gróf legujabban tervezett pesti kikötője, az országgyülési közönség által is közméltánylattal fogadtatott. Vajha a’ nemes gróf, legyőzve a’ különben emberi gyarlóságunkkal annyira közös szenvedélyesség izgató rugóit, a’ journalistica vészes tengerére bocsátott hadi naszádjával minélelőbb békepartra szállana, ’s kezet fogva azokkal, kiket tervei akadályainak, elleneinek képzel, valahára az általa annyiszor emlegetett egyetértés, egyesülés áldott kikötőjébe lépne! – Ugy hiszem, hogy e’ kivánatban igazán közkivánatot fejeztünk ki! – –

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem