Vezérczikk. (Adalék a’ városi kérdéshez. I. Bevezetés; historiai ’s philosophiai jog.)
Vezérczikk. (Adalék a’ városi kérdéshez. I. Bevezetés; historiai ’s philosophiai jog.)
Azon országokban, hol az időszaki sajtó megelőző vizsgálat által korlátolva nincs, ’s a’ nemzetre régóta gyakorolja hatását, a’ tapasztalás már megfejtette azon kérdést, mit lehessen hirlapi czikkektől követelni, ’s a’ mindennapi gyakorlat meghatározta a’ korlátokat, mellyek tudományos értekezések és journalisticai czikkek közt léteznek. Nálunk azonban, hol a’ szabadabb sajtó a’ legközelebbi alig leélt multnak gyermeke, nálunk, hol a’ tanulási vágy a’ nemzetnél olly csekély, hogy emlékezetünkre is voltak, ’s talán még most is vannak megyei tisztviselők, kik kérkedve elmondják önmagokról: hogy, mióta az iskolákat elhagyták, kalendáriomon ’s corpus jurison kivül semmi könyvet nem olvastak, – nálunk, hol még sok ember van, ki érezni kezdi politicai ’s közgazdálkodási tudományának csekélységét, ’s nem tudván hogy ezen hiányt munka ’s fáradság nélkül kipótolni nem lehet, hirlapi czikkekből akarja könynyű móddal meríteni a’ bölcseséget, – nálunk gyakran lehet panaszokat hallani a’ hirlapok ellen, hogy ezek fölületesek, hogy a’ tárgyakat, mellyekről szólnak, ki nem merítik, hogy meggyőződésre nem elegendők; sőt vannak tudósok, kik a’ hirlapokat hosszu, citatumokkal telt dissertatiók tárává szeretnék átváltoztatni, azon meggyőződésben, hogy a’ mi könnyü, az felületes, a’ mi nehézkes az nyomadékos is, és annál hatékonyabb az olvasókra, minél unalmasabb*. Vannak ellenben ollyanok is, kik nem ismerve a’ journalistica hatását, minden szabadabb mozgásától elijednek, ’s ámbár tulajdon véleményök nyilvánitására sajtószabadságot kivánnak, mégis mindenben a’ mi nézeteiktől eltér, minthogy szándékuk tisztaságárol ’s keblök hazafiságáról önérzetök tanuságot teszen, ügyetlenséget, tapintathiányt, sőt rosz szándékot is keresnek, ’s nyiltan hirdetik: hogy néhány hirlapi czikk a’ magyar nemzetet sirba fogja dönteni (!) mintha azon nemzet, melly századok óta „annyi balszerencse közt, olly kétes harcz után, megfogyva bár de törve nem” alkotmányában ’s nemzetiségében megállott, néhány pipa vagy házi gondok közt elolvasott ’s kevés percz alatt felejlett czikkecske által megdöntethetnék, mintha azon nemzetiség minden életerőből kifogyott volna, melly még akkor sem halt el, midőn azok, kik a’ legnagyobb jogokban és javakban részesültek, elnemzetlenedtek.
Illy szempontból taglalt Kállay Ferencz ur több pestihirlapi czikkeket a’ Világban, de tudós citatiói, mellyek olvasottságát bizonyitják, nem menték meg a’ legnagyobb botlástól; példaul, midőn azt állította, hogy a’ baszk és spanyol nemzetiség csak annyira különböznek egymástól, mint a’ székely és magyar; sajnáljuk, hogy Humboldt Vilmos értekezése a’ baszk nyelvről, melly tavaly uj kiadásban jelent meg, nemkölönben Chahos munkája a’ baszk tartományokról, melly, ha nem csalatkozom, már 1834-ben Párisban jött ki, tudós hazánkfiának figyelmét kikerülte.
Hirlapi czikk nem iratik az utókor számára, hanem a’ jelen pillanatira; főczélja a’ gondolatébresztés, ’s figyelemgerjesztés. Az iró tehát abban csak eredvényeit adhatja vizsgálódásainak, ’s azon főokokat, mellyekről hiszi, hogy meggyőződést szülhetnek, mellőzi pedig a’ kisebb részleteket, mellyek a’ közönséget untatják; csak pillanatnyi hatásra számolván hangja élénkebb ’s metszőbb, mintha könyvet irna; mert az olvasó közönségnél a’ hirlapolvasás a’ mindennapi dolgok sorába tartozik, jó- vagy roszkedvü az ember, mégis elolvassa az utólsó számot, mielőtt uj következnék reá, ’s igy a’ tegnapi benyomást megszünteti a’ mai, a’ máit a’ holnapi, ’s csak azok olvasnak hetek után régi ujságot, kik a’ régen felejtett czik ellen hosszu értekezéseket készülnek irni, ’s az által a’ közönség figyelmét még egyszer arra forditani, mi nálok nélkül talán már akkor, midőn a’ czáfolatot irják, a’ feledség örvényébe merült.
Illy nézőpontból irattak a’ következő sorok, mellyek egyáltalában irányt adni nem igényelnek, sem valami kimeritőt nem adhatnak, ’s legfőlebb arra szolgálhatnak, hogy a’ tájékozást az annyira terjedelmes városi kérdésben némileg könnyítsék.
Midőn a’ törvényhozás olly életbevágó kérdések elrendezésével foglalkozik, melly a’ jövő kornak alakjait megállapitandja, midőn nyugvó erőket ébreszt, ’s azoknak előre biztosan ki nem számitható működésére az alkotmányban tért adni kész, habár ez által az alkotmány súlypontja meg is változtattatnék, akkor kétszeresen köteles visszatekinteni azon tapasztalásokra, mellyeket a’ mult kor örökségül reánk hagyott; köteles a’ historiától tanácsot kérni, nehogy azon örök szabályokat elmellőzze, mellyek szerint az emberi nem ’s minden egyes nemzetek történetei kormányoztatnak, intézkedéseinek következményei reményeit meghiusítsák, ’s a’ czélbavett elrendezés uj bonyolodásoknak termékeny szülőjévé váljék. – Ezen állitás azonban legkisebb ellentétben sem áll azoknak vélekedésével, kik törv.hozásnál valamelly igaznak ismert elvből kiindulva, azt legvégső következményeig szabályokul tekintik, ’s intézkedéseiket ahhoz idomítják, – Bentham nem ellentéte Montesquieunak. – Mert az ember ugyanazon törvényeket követi tetteiben, mellyek gondolatainak folyamát szabályozzák, észszerűen fejlődnek ki, ugyanazért a’ történetek és szoros logica létez a’ historiában, a’ kétkedő fatumnak nevezi, a’ hivő az isten gondviselésének. Azon paralellismus, melly nemcsak Hegel philosophiájában, hanem a’ valóságban is eszme és tett közt mindig létezett, ’s melly az eszmét, ha az belső igazsággal bir, előbb utóbb életbe is lépteti, kiegyenlíti a’ két iskola tanjait, mellyeknek követői különböző induló pontokról különböző utakon haladva, ugyanazon végeredményre jutnak el. Mert miután tett és gondolat a’ logicának ugyanazon törvényei alá tartozik, szűkséges, hogy a’ mit a’ philosophiai ész a’ synthesis utján jónak talált, az a’ historiából is analysis utján következzék. Tapasztalás bizonyítja ezen állitást, hogy az észjognak nem ellensége, hanem bizonysága a’ historia, ’s ki a’ historiát a’ philosophiának ’s észjognak ellentételeül hozza föl, az csak a’ történetek észszerüségét hozza kétségbe. Midőn azonban a’ felállitott elvek alkalmazásához fogunk, akkor szükséges, hogy a’ historia próbakőül szolgáljon, melly megmutassa, valljon az elvül fölállitott eszme alkalmazható e a’ fenálló állapotokra, ’s ugyanazért az adott körülmények közt maradandó e vagy veszendő; mert vannak sokszor külszinre egymáshoz hasonlatos viszonyok, mellyek minden külső hasonlatosságok mellett eredetökben ’s kifejlődésökben különbözők, ’s ezeknek elrendezése természetesen szintén különböző szabályokat kiván meg; ezen különbségeket pedig a’ historia mutatja ki legélesebben.
Vannak azonban, kik magokat a’ historiai iskola követőinek nevezik, ’s más szempontból tekintik a’ multat. – Szerintök a’ historia nem vezetője, hanem ura a’ törvényhozásnak, ők kételkednek a’ jelennek törvényhozási képességén, ’s ugyanazért irtóznak az öröklött formák megváltoztatásától még akkor is, ha ezek a’ kor kivánatainak meg nem felelnek, ’s a’ nemzetet minden lépésében a’ kifejlődés fölé megakasztják. Ezen nézet ujabb időkben különösen Németországban fejlődött ki. Midőn t. i. a’ német nemzet a’ franczia nyűgöt hősileg lerázta nyakáról, akkor a’ bécsi congressus, látván az idegen elemek ellen nyilvánitott gyűlölséget, arra törekedék, hogy az idegen institutiókat eltörölje, ’s a’ forradalom előtti állapotot, a’ mennyire csak lehetett, helyreállitsa. A’ német jellem azonban huszonöt forradalmi év által erősen megváltozott, a’ közös szolgaság, a’ francziáktóli közös függés, ’s még inkább a’ közös erőkifejtés, melly végre győzelmet aratott, fölébresztette a’ nemzetben az egység eszméjét, fölelevenítette a’ közös eredet ’s érdek emlékét, ’s egy tüzes ábrándozó párt politicailag is kivánta kivíni ezen egységet, czéltévesztett lelkesedése azonban börtönben vagy számkivetésben hűlt meg. A’ hazafiaknak egy más felekezete szinte átlátta az egység szükségét, de átlátta a’ politicai egység békes utoni kivihetőségének lehetlenségét is; átlátta egyszersmind, hogy a’ legközelebb mult uj igényeket, látta egyszersmind, hogy a’ legközelebb mult uj igényeket, uj szükségeket fejtett ki, mellyeknek a’ régi törvények többé nem felelnek meg, ’s azt kivánta tehát, hogy minden politicai eldarabolás mellett, nemzetöknél, melly eredetére, nyelvére, érdekeire egy, minden polgári viszonyok egyforma törvények szerint rendeztessenek, szóval: hogy olly polgári, kereskedési és büntetőtörvénykönyv állittassék, melly a’ harminczkilencz fejedelmek országlása alatt, rendi vagy képviselői rendszer mellett vagy minden alkotmány nélkül élő német nemzet szükségeihez alkalmaztatva, Németország minden részeibe behozassék, az egység eszméjét megtestesítse, a’ különböző statusok közt összefüző kötelékül szolgáljon, ’s ne engedje, hogy a’ magasztos hazafiuság kisszerű provincialismussá váljék, melly a’ nagy hazát erőtelen kis fejedelemségekre föloszlatva, az ellentállást a’ közös ellenség ellen lehetetlenné teszi. – És ezen kivánat, mellynek képviselője a’ híres Thibaut vala, olly természetes volt; hiszen előre lehetett látni, hogy a’ szőrszálhasogató római jog nem esközölheti a’ német egységet, hogy Justinian idegen, és soha Németországban meg nem honosult törv.könyve előbb utóbb a’ nemzetek és fejedelmek által ki fog küszöböltetni; hogy a’ honi alapokon nyugvó provincialis törvények, mellyek már a’ forradalom előtt a’ római jogot különbözőképen módositották; végre a’ byzanczi császárság idegen nyelvű ’s idegen szellemű codexe fölött végső diadalmat fognak űlni, – ’s képtelenségnek látszott, hogy egy nemzet fölött száz különböző törvénykönyv uralkodjék, hogy a’ mi ugyanazon nemzetnél az egyik helységben törvény, az a’ szomszéd faluban szabályul többé ne szolgáljon, ugy hogy végre tudóson kivül a’ nemzet törvényeit senki ne ismerhesse. – Hogy illy szoros törvényhozás már azon szoros kapcsolatnál fogva is, melly magány- es közjog közt létezik, nagy nehézségekkel jár, azt senki sem tagadta; de azon ivadékhoz, melly csak imint Napoleon világbirodalmát megtörte, nem illett nehézségek által visszarettentetni, – Thibaut tehát más részről támadtatott meg. A’ római jog alaki bevégzettségének bámulói tagadták a’ jelenkor képességét a’ törvényhozásra (!), mintha bizony a’ byzanczi hanyatló birodalom müvelődésével a’ mai ki nem állhatná az összehasonlitást, – tagadták még a’ német nyelvnek érettségét is, pedig a’ német prosa hőseinek halhatatlan munkái előttök feküdtek, – tagadták, hogy a’ német nemzetnek a’ XIX. században más törvényekre volna szüksége, mint a’ byzanczi császárságnak, ’s minthogy a’ multnak törvényeit változatlanul javalták megtartatni, magokat büszkén történeti iskolának nevezék. – Ezen tudományos vitának eredménye az volt, hogy Thibaut szava süker nélkül elhangzott, ’s a’ közös német törvénykönyv elmaradt. De a’ maradásnak apostolai, a’ római jog csudálói, az uj kor törvényhozó képességének tagadói sem győztek, a’ törv.hozás szükségét csakugyan nem lehetett elvitázni, Németország minden tartományaiban hozattak uj törvények, ’s a’ német nemzetnek azon jellemző hajlama, melly szerint mindig sok részekre eloszlik, mellyek egymás mellett egymástól függetlenül folytatják utjokat, azt eszközlé végre, hogy most alig van ember, ki a’ Németországban fenálló törvényeket mind ismerné, hiszen közel 50 különböző törvénykönyv szabályozza csak a’ kis Bajorország különböző részeiben a’ magányjogot. Németországban azonban már megszokták ezen állapotot, ’s ott senki sem tartja nevetségesnek, hogy a’ reusz-schleizi vagy schwarzburg-sonderskanseni herczeg Theodosiusnak, vagy a’ kelet és nyugat bármelly más csaszárjának valamelly törvényét egy módositó pótlékkal megbővíti, sőt a’ történeteknek azon mély ironiája is alig vétetett észre, melly szerint Savigny, a’ fenérintett historiai iskolának feje, tavaly a’ burkusoknál mint igazságminister a’ törv.hozási biztosság elnökévé neveztetett. De a’ huszonöt év előtt elhintett mag sem maradott minden eredmény nélkül, ’s Thibaut eszméje mindig ujra föltünik a’ német közéletben uj meg uj alakban, itt mint hirlapi igénytelen kérelem közös kereskedői törvények hozatala iránt, ott mint kormányi közös kisérlet a’ német vertpénzláb egyformaságának behozatalára, most mint sikerült közös vámszabályozás, másszor mint minden német kamarákban előfordult, ’s mindig nyomosabban követett olly büntetőtörv.könyv, melly szóbeliségen és nyilvánosságon alapuljon.
De mi köze mindezeknek a’ magyar viszonyokhoz ’s különösen a’ városok kérdéséhez? ezt fogja kérdezni az olvasó. Feleletül figyelmeztetjük a’ kérdezőket azon szoros kapcsolatra, melly most a’ közös müvelődés által Europa minden népei közt fenáll, ’s melly meg sem engedi, hogy az eszmesurlódás egy nemzet vagy egy nyelv határai közt maradjon, hanem annak hatását csakhamar a’ müvelt világ minden részeire kiterjeszti, és sokszor a’ tudományos vitát más országban az életbe is átviszi. Azon, még szorosabb kapcsolat pedig, melly német szomszédink 534közt ’s köztünk létezik, még sokkal inkább átszivárogtatja az eszméket Németországból honunkba, sőt lehet állitani, hogy alig van nagyobb kérdés, politicai bár vagy philosophiai, melly Németországban tudósok közt fejtegetve, Magyarország közéletébe befolyással nem birna, ’s mintha a’ levegő is saturálva volna ezen eszmékkel, a’ mint ezt egy német iró megjegyezte, hatások azokra is kiterjed, kiknek a’ rokonszellemű vitáról tudomások sincs.
Mennyiben álljon ezen állitás a’ historiai és philosophiai jog védőinek vitájáról, ’s meddig terjed e’ részben a’ hasonlatosság a’ magyar és német viszonyok közt, – ez a’ jövő czikknek föladata.
Pulszky Ferencz.
