Pest, sept. 5. (Evang. egyházi közgyülés.)
Pest, sept. 5. (Evang. egyházi közgyülés.)
Mig az országgyülés erős férfias léptekkel haladván előre, a’ nemzeti közélet ezen legfontosabb ága, a’ hirlapok szűk hasábjaiból mindig több ’s több helyet igényel; addig, itt a’ középponton legalább, e’ napokban szintugy megszaporodának a’ közéletnek bár kisebb körű, de még is fontos momentumai, el annyira, hogy az ember alig tudná, mellyikben vegyen részt, és alig tudná, mellyiknek szánja a’ keves helyet, mi az országgyülésről lapjaink hasábjain fel marad. – Megyei közgyülés, iparegyesületi, gazdasági ’s kisdedóvó-egyesületi közgyülések, a’ közönség meleg részvétével folyvást dicsekhető iparműkiállitás körüli munkálatok; az ágost. vallástételt követő evangelicusok egyház kerületi, majd ismét egyetemes közgyülése ’stb. ’stb, mind ez az augustusi vásár kevés napjaira szorul. – Jele, hogy Pest városát bizony még csak jóformán a’ nyári vásárokon lehet az ország közép- ’s gyül pontjának mondani; azokon kivül alig van remény, hogy a’ közmunkálatokban vidékiek részt vegyenek; magából Pestből pedig nem igen jut ember mindenhová, annál inkább nem, mivel a’ közélet minden ágábani részvét keves változattal bizony alkalmasint azon egy körben forog.
Egyebekről ha késik is, nem marad el tudósitásunk; jelenleg az evangelicusok egyházi gyüléseiről egy két szót. – A’ Bánya városinak nevezett superintendentia august. 30-kán kezdé b. Prónay Albert kerületi felügyelő, és Szeberényi superintendens urak elnöklete alatt évszerintes közgyülését. – A’ közönség emlékezni fog, milly zajosok voltak az utóbbi két évben e’ gyülések; emlékezni fog ama’ néhány tót ajku lelkészeknek sértő folyamodásukra, a’ még vallásában is szenvedelmesen tót bácsi esperestre, a’ ki e’ honban nyiltan irni meré, hogy ő linguae hungaricae usum capere non vult! – tudnillik közigazgatási dolgokban, mert magány körébe soha sem akart senki avatkozni) és emlékezni fog mind azon mozgalmakra, mellyek az evangelicus egyházat azon veszélynek tették ki, miszerint a’ nemzet már-már elég balul hinni kezdené: hogy az olla ellenséges tót mozgalmak az evangelicus egyházzal ugyaz azonulvák, ’s ez amazoknak valóságos fészkét teszi. – A- egyháznak el kellett magáról eme’ szint háritania, és elháritotta becsületesen; – meg kellett mutatnia: hogy a’ vallással sem literaturai, sem politicai mozgalmokat identificálni nem enged; meg kellett mutatnia, hogy midőn a’ magány élet körét kötelessége szerint respectálja, és sem abban kényszeritőleg nem avatkozik, sem a’ vallásosság és erkölcsiség érdekeit politicai czélzatoknak alá nem rendeli, de a’ fanatismus által is alárendeltetni nem engedi; más részről érzi polgári kötelességeit is, érzi a’ törvény rendelete, ’s a’ törvényhozás bölcs iránya által kijelölt hazafiui tartozást; és megtevé, mit tennie kellett, nem tennie lehetetlen volt, t. i. közigazgatási köréből a’ holt latin nyelv bilincseit kiküszöbölé; ’s helyébe azt állitotta, a’ minél egyebet Magyarhonban állitani nem lehetett, t. i. az élő magyar nyelvet. – Ezen átalakulás, néhányak makacs, daczos ellenszegülése miatt zajos vala; és a’ maradék, ha egyszer részrehajlatlanul itélhetni fog e’ tények fölött, való ’s igazságos kutfők után fog itélhetni, nem pedig olly nyomorult pasquillusok után, mint a’ „Beschwerden der protestantischen Slaven in Ungarn” mellynek minden panasza, vagy malitiosus rágalom, vagy gyáva koholmány, vagy rosz akaratu elferdités; nem fogja hinni, hogy a’ bányai superintendentialis gyüléseknek annyi zajon, ’s viszálkodásokon kellett át esniők azért, mivelhogy közgyüléseinek jegyzőkönyvét nem holt latin, hanem élő magyar nyelven rendelé vitetni. – De, istennek hála, átesett a’ bajon szerencsésen. – A’ nyelv mozgalmi tusáknak egy gyönge, ’s hisszük és reméljük, végső utórezgésén kivül, az ez idei egyházi gyüléseken immár hirök sem volt, ’s a’ béke, igazság ’s engesztelés szellemétől vezérlett gyülekezet szép egyetértéssel fordithatá gondjait belügyeire. Azért hát a’ superintendentialis gyülésből nem is látjuk szükségesnek az ellenszegülés ama’ gyönge utórezgésének történeténél egyebet emliteni.
Az ismeretes bácsi esperest Sz–o F. és hivei, jó eleve emlékiratot készitettek a’ superintend. gyüléshez, azt másolatokban a’ felvidék lelkészei közt körözteték, ’s azokat pártolására fölhivták. – És mit kértek ők ennyi robajjal? „Azt, hogy adassék nekiek vissza a’ conventekrőli latin jegyzőkönyv, ’s kiméltessenek meg a’ magyartól” „cujus usum facere non possumus” mint most mondják, „nolumus” mint esperestjök mondá. Ezen kérelmök, egyházmegyéjök küldötjei által előterjesztetett és főtiszt. superintendens ur által pártoltatott, ki, mint mondá, e’ tárgyban még egyszer ’s utólszor szót emel, de szokott szelidségével szendén előterjeszté, hogy a’ gyülés akaratával nem kiván ellenkezni. Felszólitá ugyan is a’ gyülekezetet: tegye meg azon 5–6 aggastyán kedveért, ki a’ magyar nyelvet nem érti, ’s agg korában már nyelvet nem is tanulhat, hogy számukra az eredeti magyar jegyzőkönyv mellett annak latin forditása is adassék ki; mert, ugymond, különben nem értvén a’ convent határozatait, az előttők ismeretlen nyelven irt jegyzőkönyvet olvasatlanul tovább bocsátják, ’s e’ miatt szenved az egyházi közigazgatás, teljesitlen maradnak a’ határozatok, ’s nevezetesen a’ reform. atyafiakkali – annyira kivánatos – unio sem mozdittaték olly sükeresen előre, mint különben történhetnék, ha azon lelkész urak tudnák, ’s értenék, 609mik erre nézve a’ convent határozatai, ’s kivánatai. – Szeliden és szenvedély nélkül terjesztetett elő a’ kivánat; szeliden és minden ingerültség nélkül adatott válaszúl: hogy ideje már ezen nyelvtusákat egyszer minden korra bevégzetteknek tekinteni; ideje annyival inkább, mert ha az országgülésre tekintünk, ’s látjuk, mikint a’ magyar nyelvnek a’ közélet minden ágaiban hivatalos nyelvvé tétele a’ két tábla között már elfogadást is nyert, – a’ minek valóban ötven évi készülgetés után egyszer már ideje is volt – nem lehet ki lelkiismeretében át ne lássa, hogy bizony már a’ holt latin nyelv hözdolgainkbani rémjárásának ideje lejárt, ’s azt többé feleleveniteni soha senki sem fogja. Ha itt Isten tudja minő zsarnoki avatkozásokról, minő igazságtalan kényszeritésekről volna szó, az illy békételen ellenkezés – minő a’ bácsiaké – legalább lélektanilag meg volna fogható; de valóban megfoghatlanná válik, ha látjuk, hogy mi a’ tárgya ezen küzdésnek? – latin protocollum!! Nem is áll az, hogy az egyházi beligazgatás e’ miatt szenvedhetne; mert hiszen vitassuk bár, hogy miután a’ latin nyelvnek hazánk világi ’s egyházi közéletébőli kiküszöbölése, nem egy tegnapról mára hirtelen termett esemény, hanem ollyas mi, a’ mi ötven év óta lépcsőnkint elő készitetvén, bizony nagy jós tehetség nélkül régen előre látathatott; ne vitassuk bár mondom, mennyire feleltek meg nemcsak a’ hazafiui kötelességnek, de az életbölcseségnek is, azok, kik e’ mai napig sem értek reá hazájuk diplomaticai nyelvével csak annyira is megbarátkozni, hogy egy jegyző könyvet megértsenek; ne vitassuk bár, hogy bizony alig van csak egy is közöttünk, ki azt valósággal ne értené; annyi minden esetre igaz, hogy ha a’ latin nyelvbe annyira szerelmes 5–6 öreg ur, vallásuk valódi szeretetével, ’s azon köteles buzgósággal veszi a’ conventek jegyzőkönyveit kezébe, hogy azt, mit törvényes felsőbbségük, vallásunknak, ’s egyházunknak javára, ’s a’ protestantismus érdekeinek előmozditására czélszerűnek vélt; szívök, lelkük egész tehetségével, buzgalmasan előmozditsák, ha erre szent buzgalom heviti lelkeiket, ha nem inkább gyűlölik a’ magyart, mint szeretik vallásukat; nincs az országnak olly vidéke, hol ne akadnának olly emberre, ki, ha hozzá igy szólanának: „Atyámfia, szeretem vallásomat, akarnék egyházam javára közredolgozni, de nem értem mit kiván tőlem felsőségem – kérlek magyarázd meg” azt velük megértetni képes nem volna, vagy nem akarná; – magában a’ bácsi esperesség belső körében is, ott van annak derék, lelkes, tndományos esperességi jegyzője, ki azon testvéries fáradságot attól, kinek reá valósággal ’s nem daczból van szüksége, bizonyosan meg nem vonná; e’ miatt tehát egyházunk ügyei az ország legtávolabb részeiben is hátramaradást nem szenvedhetnek; – de ha valaki nem illy vallásos ügyszeretettel, nem illy kötelességérzettel hanem daczos fanatismussal veszi a’ jegyzőkönyvet kezébe; ’s látván hogy magyarul van, vétkes szenvedéllyel ellöki, és sem bele nem néz, sem megértésre lépést nem tesz; illy egyén által igen is szenvednek egyházunk ügyei, de annak bizony nem a’ magyar jegyzőkönyv oka, hanem oka az ő személyes daczos fanatismusa; ’s nehány illy ember miatt visszalépni attól, a’ mi olly természetes, olly igazságos, olly méltányos, valóban ép olly megfoghatatlan gyávaság volna, mint a’ minő bizonyos, hogy azon fanaticus urak büntetést vonnának magukra, ha eszükbe jutna, az ország törvényeinek, ’s a’ megyék határozatainak nem engedelmeskedni, mivelhogy az ő számukra, az ő kedvükért latin törvények nem irattak. Hagyjunk hát már egyszer békét ezen abnormitásoknak. A’ mult két évi conventek elég zajosak voltak e’ miatt, ’s ez kikerülhetlen dolog vala, egyszer át kellett rajta esnünk, mert az átalakulás stadiumán valánk; de átestünk, ’s átalakultunk, tekintsük tehát már egyszer a’ dolgot bevégezettnek; ne kényszeritsük azon törvényes többséget, melly azon törvényes végzést hozá, hogy ingerültté téve, szigoruvá is legyen. Barátkozzunk meg az élettel; halandók vagyunk; amaz 5–6 egyén fanatismusáról a’ nép, istennek hálá, semmmit sem tud; azt a’ kis ellenzést a’ mi még hátra van, az élet maholnap kiegyenliti.” – És ugy lőn; béke, szeretet, engeszteltség lengett a’ gyülés fölett; – a’ dolog közértelemmel, mondom közértelemmel, magának főtiszt. superintendens urnak is hozzájárulásával bevégzettnek nyilatkoztaték; a’ bácsi clamorosus körlevél csak egyetlen pártfogóra sem talált; szenvedély, ingerültség, ’s a’ nyelv tusák küzdelmei, a’ gyülést szent hivatásában csak egy pillanatig sem zavarák, és végzett sokat, és végzett üdvösöket az evangelicus egyház javára, ’s ki e’ gyülésben részt vön, bizonynyal Isten és ember iránt, magával elégedetten térhetett haza.
Ezt kérjük szórúl szóra értetni, a’ sept. 3-kán (gr. Zay fő felügyelő ur az országgyüléseni jelenlétnek ép a’ vallás érdekébeni szüksége miatt távol lévén) ugyancsak b. Prónay Albert elnöklete alatt megkezdett egyetemes közgyülésről is, mellyen a’ nyelvtusáknak, ’s minden azzal viszonyos ingerültségnek még csak árnyéka sem fordult elé.
