Vas.

Teljes szövegű keresés

Vas.
(Vége.) A’ biróilag elfoglalt javak árverés után először 6 évig, ’s ha akkor ki nem váltatnak, 12 évig, a’ vevőnek birtokában maradnak, ezután pedig annak örök tulajdonává váltak. Ime az üdvözitő ősiség feldicsőitése! Négy hó előtt védelmére harczra kelünk, ’s ma magunk elismerjük, hogy mellette, a’ birói itélet végrehajtásának erőt adni nem lehet. Vagy azt hiszszük, hogy az illy örököt is ex praejudicio, vagy ex neglecta praemonitione megsemmisiteni lehet? – Követ urak két irnokai számát még kettővel megszaporittatni kérvén, ámbátor szép szavakkal föstögettetett azon müvelődési, tanulási alkalom, mellyben az ifjuság országgyülés alatt részesül, de az még is egy kissé genirozott benünket, hogy a’ paraszttal, ki ugy is annyit izzad érettünk, még fiaink mivelésére is költessünk; azért e’ tárgyban addig változást nem teszünk, mig a’ költségek viselésére nézve országgyülési határzás nem leend. – Az országgyülési tárgyak meghaladtával az apr. 3-ki kicsapongásokról szóló tudósitás vétetett föl. Figyelemmel, ’s az indignatio jeleinek többszöri kitöréseivel hallgattuk azt. Mikép már fölebb említém, aggodalmunk e’ tárgyban nem volt egészen oknélküli, volt ok félnünk, hogy a’ második zavar sérelmesb ne legyen az elsőnél. De megemlékezénk főispánihelytartónk megnyitó szavaira, miszerint jelen eljövetelét leginkább azon gyászos események fájdalmas emléke okozá, minélfogva ő mlga azok szerzőinek kinyomozásáról szóló jelentést tulajdon elnöksége alatt kivánta tárgyaltatni. És nem hibázta el hatását a’ tények ezen kárhoztatása, melly az elnöki székből illy elhatározottan kimondatott. Mert voltak ám, kik onnét egy kis pártfogolást reménylének. Ezen szavak bizonynyal egyik fő eszközlői valának azon rendnek, mellyel a’ kétes tanácskozás vezettetett, azon komoly méltóságnak, melly a’ személyes bátorság biztositása mellett szólóknak előadását a’ tárgyhoz illőleg jellemzé. A’ szólásszabadság tökéletesen helyre állítva vala. Legyenek szívbül üdvözlöttek a’ darabos pályán, kik megmutaták, hogy életpályájok programmja, lelki erejök cselekvőségét mindenkor a’ közérdek szempontjából irányozni. A’ munkásságnak legnemesebb tére ez; de ne felejtsék, hogy nem termi meg mindenkor az érdemnek rózsáit, ’s ha majd jőne idő, mikor ez után nyulva kezök csak tövist találand, a’ csalódás keserűsége ne érje lelköket készületlen. Jelenleg az elismerő közméltánylás jeleiben méltán részesülnek. E’ nap dicsősége nagy részben őket illeti. Emléke az önérzet becses kincsével fogja őket mindenkor kisérhetni. – Egyébkint a’ főkérdés az volt, K. F. a’ proclamatiók kiadója ugy tekintendő-e, mint a’ kiütött lázongás okozója, ’s mint illyen közváddal fenyitendő-e, vagy nem? Pártolására felhozatott, hogy alkotmányos országban leveleket irni szabad, politicai véleményét másoknak tanácsolni is, K. F.-nek meggyőződése szerint a’ haza boldogsága adómentességben van, tehát közölhette másokkal nézeteit, ’s ha ezek kicsapongásokba keveredtek, neki vétkül tulajdonítni nem 619lehet; fölhozatott, hogy lám az ellenvéleményüek is igyekeztek a’ köznemességet részökre vonni, hogy magok a’ hirlapok is eleget agitáltak az adó mellett. Előhozatott még, miképen a’ proclamatiónak azon kifejezése, hogy „gonosz szándék”uk sikerétől a’ nemesség „mulhatatlan halála” bekövetkezendik, nem a’ megyei választmányról, hanem csak a’ korszellemistákról mondatott, ’s azt csak nem lehet föltenni is, hogy az utasitási választmány tagjai e’ szavakat magokra vegyék! Az ellenfél fájdalmának lángoló szavaival előadá, hogy a’ proclamatio, ’s a’ bekövetkezett lázongások ugy tekintendők már magukban is, mint ok, okozat, ’s igy elválaszthatatlanok, de kapocs közöttük K. F.-nek a’ gyülés napján a’ nemességhez élőszóval intézett buzditása, miszerint ezt jogainak „vérrel leendő védelmezésére” tüzelte. Ki ellen? kérdé egy mély belátású szóló, az adózók milliói, vagy a’ kormány százezrei ellen e? ha ezt értenők, mindenik egyformán bódultság és bün volna. A’ tanácskozás szentsége szinte nem azon hely, hol jogainkat vérrel lehetne védeni, erre mást fölszólítni tehát szinte bün a’ közállomány ellen. Előadatott, hogy egyik sarkalatos jogunk a’ szólásszabadság, ’s midőn K. F. a’ nemességet szép szavak, ékes szólások meg nem hallgatására buzditá, az alkotmányt támadta meg egyik fő talpkövében. A’ büntetésre nézve némellyek a’ kir. ügyigazgatóság által hűtlenségi pörbe, mások fenyitő, ’s imét mások köztiszti vád alá kivánták vonatni. A’ végzés lényege, melly egy szó-többséggel hozatott, következő: „A’ RR. a’ vizsgáló küldöttség munkájából értesülvén, hogy K. F. 4 fölhivó körlevélnek, mellyben a’ házi adó pártolói gonosz szándékról vádoltatnak, az alkotmány ellenségeinek bélyegeztetnek, szándékuk sükerétől a’ nemesség mulhatlan halála következtetik, kibocsátását elismeri; hogy a’ gyülés folyta alatt is a’ nemességhez tőbb buzditó beszédet tartott, mellyben többek közt szabadságának vérrel leendő védelmére tüzel, ott, hol a’ higgadt tanácskozás okok ’s szavazatok eredménye mellett a’ vérontás lehetségét is kizárja, miután mindezen buzditásokra a’ gyászos süker csakugyan bekövetkezett, békes tanácskozók előre vétkesnek kikiáltott véleményökért halálra kerestettek, a’ megyei tanácskozás zavaros erőszakkal megfertőztetett, K. F. ellen, mint ezen vétkes kicsapongásoknak körlevelei ’s buzditó beszédei általi félre nem ismerhető okozója, ingerlője ellen, a’ köztiszti vád elrendeltetett.” Ő kivüle öt nemes ellen, kik a’ tettleges erőszak főbb részesei valának, fenyitő, négy ellen pedig, kik hasonlag buzditás vádjával torheltettek, hasonlag köztiszti vád rendeltetett. Midőn ezen kényes tárgynak ’s jelen körülményink közt bizonynyal főéletkérdésnek illy törvényszerű meghaladását szemléltük, ’s a’ rend, szabadság, törvényesség tökéletes helyreállásának szívből örvendettünk, örömünk teljes mértékét csak annak emléke háboritá, hogy mlgos elnökünk – ki iránt az utólsó órák uj tiszteletet parancsoltak – ’s a’ haladási párt nagy része közé taszított keserű félreértés, a’ közrendnek már-már helyreállitott folyamát a’ vádaknak ’s védelmeknek harczában legzajlóbban fölzavarhatja. De hála a’ sorsnak, hála főisp. helyettesünk loyalis jellemének, hála mindazoknak, kiknek ez ügyben közvetett vagy közvetlen befolyásuk vala, e’ fergeteg is elvonult láthatárunkról a’ nélkül, hogy pusztitó erejét éreztük volna. A’ mélt elnök szót emelve előadá, mikint hirlapok által tudósittatott, hogy a’ szomorú emlékű apr. 3-ki gyülésen tett eljárása a’ mult gyülésen roszaltatott, ’s hogy e’ vádnak inditványozása jelen gyülésre halasztatott; miután azonban szó ellene nem emeltetett, fölveszi maga a’ tárgyat. Hivatalos állása – ugy mond – azon alkalommal olly sokféle tekintetet kivánt, hogy sokkal könnyeb eljárását a’ történet után critizálni, mint annak nehéz voltát a’ történet alatt megbirálni, és azt bölcsebben vezetni. „Ember vagyok – illy formán hangzottak szavai – ’s azért hibázhatok, bár a’ kérdéses esetre vonatkozva, belső birám e’ vád alól fölment, de törvénytelenséget nem követtem el, ’s akaratommal elkövetni soha sem fogok.” Előadá továbbá, hogy székfoglalása óta egyedüli vágya e’ megye boldogságának előmozditása volt, ’s ha eddig ezt jobban nem tanusithatá, csak az alkalom hiányát ’s idő rövidségét okozá; de hiszi, hogy méltatlanságot nem érdemlett. Hogy ezt ujolag tanusítsa, bár érzékenyen megbántatott, sokkal többre becsüli az egyetértés fentartását ’s a’ RR. további bizodalmát és szeretetét elegendő elégtételnek veszi. E’ szavak nem hibázták el hatásukat, az „egyetértés fentartásának” emlitése volt azon varázs hatalom, melly minden kedélyeket lecsillapítva, az egyesség zászlójához minden erőket egyesítse.
–o–

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem