Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
Iparműkiállitásunk folyvást nyiltan áll, ’s mint a’ látogatók számából mondhatjuk, a’ közönség meleg, söt a’ tavalyinál is melegebb részvétével dicsekedhetik, melly részvétet azonban meg is érdemli, mert mint most már örömmel mondhatjuk, a’ tavalyit nemcsak a’ tárgyak belbecsére de számára is felülmulja, az iparban pedig a’ mennyiség igen nagy tekintetü dolog. Valóban hiszszük, ki ezen honi szorgalmunk – szabad legyen használnunk e’ szót, bár eddig csak honi szorgalmatlanságról lehete panaszkodnunk – gyümölcseivel rakott termeket gondolkozva nézni, mindenek előtt örvendeni fog, hogy hires hanyagságunk daczára is már ennyit birt hazai műiparunk előállitani, ’s látni fogja: már csak tavaly óta is mennyit használt az iparműkiállitás, kivált a’ díjak czélszerü kiosztása által, mit, ha czikkeink szük kőre engedné, könnyen bizonyithatnánk példákkal. De a’ ki gondolatait a’ következmények folyamán tovább vezeti, ki csak kicsit előre néz a’ czélok felé, átlátandja: miképen nemzeti iparunk jelen állapotjában már igen meg is érdemelne egy kis védvámot, melly miután a’ fejlődés magva elhinteték, egyedül érlelheti, ’s emelheti azt szerencsésb vetély társak irányában nagy országhoz illő polczra, ’s teheti azzá, mivé lennie kell, a’ nemzeti gazdaság bányajává. Emeljük fel azért neki erősitő sánczul a’ védvámot, mi magyarok különben is szeretjük a’ sánczokat, mert nem helyezzük e boldogságunkat abban, hogy – kivévén a’ kinhagyottakat – az alkotmány sánczaiban vagyunk? Szolgáljon például 1809-ki nemesi insurrectiónk, a’ szabad sikon ez is csatátveszte Győr alatt, de bezzeg megállt a’ komáromi sánczokban, hogy több bajba került volna a’ francziáknak őket onnak kicsalni, mint előbb megverni. Ezen például okulva, épitsük fel műiparunknak, melly még sikon a’ szomszédokával szembe nem szállhat, a’ védvám bástyáját, ’s nem sokára annyira erősülend, hogy a’ bástyákon kivül is megállhatand nem más ellenében, ellenségesen, hanem más mellett barátságosan, de eröteljesen. Ezért uraink és hölgyeink, meggyözni magokat mindezek felől, latogassák a’ még csak folyó hó 24-ig nyilt kiállitást. Az egyesület a’ közönségnek több élvet sőt tanultatást szerzendő, a’ nagy redoutte teremben kis vasutat épitett, mellyen a’ kiállitásban levő gőzkocsi az utolsó héten naponként és minden órában sétaútakat teend. Az iparműkiállitásról szólva nem hagyhatjuk megrovatlanul az arszlán lapot, vagy is a’ borús Honderüt, melly 10-ik számában ezen tárgyról szólván, az iparmükiállitást egész arszláni merészséggel de tudatlansággal is gr. Széchenyi Istv. munkálatai eredményének állitja. Valóban nem lehet eléggé utálni a’ hizelgésnek ezen szinlelő ’s aljas nemét, minőt a’ Honderü szerkeztője gr. Széchenyi István ellen gyakorol, ő valóban kevésbé tiszteli a’ grófot, mint még ellenei is ha volnának illyenek – különben bizonyosan olvasná munkáit, mit azonban a’ szaloni finomságú szerkeztő ur, kinek drága idejét a’ szönyegtaposás, ’s a’ primadonnák számárai koszorukötés annyira elfoglalja, természetesen nem tehet, különben, ha nem tudta volna is hogy gr. Széchenyi a’ tervezett iparegyesület létrehozására mindenek előtt felkéretvén, az intézetet czéliránytalannak tartván , azt nemcsak el nem vállalá, sőt azt még keletkezésének nehéz óráiban is decreditálni iparkodott; ha mondjuk ezt nem tudta is, olvasni kellett volna neki a’ nemes gróf „kelet népében” azon lapokat, mellyek egyenesen az iparegyesület ellen intézvék, ’s nem bosszantá vala a’ nagy hazafit idétlen hizelgéseivel, mellyekben már annyira ment, hogy lapjának 9-ik száma szerint Nagy Ignácz közkedvességet nyert „Tisztujitása” megirhatását is a’ nemes grófnak köszönhetjük. Ezen hizelgések valóban hasonlók azon állat esetlen czirógatásaihoz, melly egyszer arszlán bőrbe öltözék, de gazdája által megismertetett. Ha ezen szép pályán tovább halad Horváth Lázár ur, nem sokára meghalljuk hogy még nemzet művelő „Honderü” létét is gr. Széchényi Istvánnak köszönhetjük, mi valóban legnagyobb sértés lenne, melly azon férfiun elkövethető, ki minden magyar tiszteletét kivítta, ’s megérdemli. Tisztelje Horváth ur gr. Széchenyit, ’s olvassa annyiszor emlegetett munkáit, ’s tanuljon azokból bántó hizelgés helyett valódi férfi érzetet, ’s akkor ő is adhat egy fillért a’ hála nagy tőkéjéhez, mellyel a’ grófnak nemzetünk tartozik, de addig hallgasson e’ tárgyról, mert kivált egy ideje mióta t. i. dervist látott, eszméi valóban dervisi tánczban forganak, ’s ha, mint ő, szeretnők a’ polyglot elmésségeket, német szomszédinkkal azt mondanók: mióta a’ Honderü szerkesztőjének feltünt a’ dervis, a’ mit ír az is csak der – Wisch. – Mult hetfőn adaték szinházunkban, a’ már általunk is emlitett budapesti (nagyobbrészt budai) műkedvellők által Nagy Ignácz tisztújitása a’ miskolczi szerencsétlenek javára, kiknek részére tisztán 1200 v. ft. jutott. A’ hálához, mellyet a’ közönség nevében mondhatunk a’ nemes buzgó résztvevőknek, örömest csatoljuk azon dicséretet, hogy kivétel nélkül példás szorgalommal, és sokaknál várakozáson feletti ügyességgel feleltek meg a’ nemes czélnak. Utánok lehetlen Bartay igazgató ur nagylelküségét nem emlitenünk, ki nehéz helyzetét nem tekintve, hogy egyébb számos áldozatairól ne szóljunk, már csak a’ miskolcziak részére másodszor engedé át a’ szinházat, mindig szokatlanul jövedelmes estéken. Mennyire áll szinházunk e’ tekintetben is mind a’ két fővárosi német felett, és mégis – – – no de csitt! – Minapi közgyülésén hirdeté ki Pest vármegye Kostyál Adámnak, a’ találékony pesti magyar szabónak, kinek magyar ruhái messzebb földön viseltetnek mint a’ magyar nyelv beszéltetik, nemes levelét, melly szerint ő régi nemes család ivadéka, ’s azon csak örvendhet a’ nemesség, hogy a’ ki annyi magyar nemest felruházott maga is sorukba tartozik.
