SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Szerb határszél, sept. 14-kén. (Esti 5 órakor.) A’ régen várt nagyuri berát, ma délelőtti tizedfél órakor következendő ünnepélyességgel olvastatott fel. A’ Kale meidanon felütött 5 sátor középsőjében Lieven zimonyi hadi parancsnok ’s az ezzel együtt oda ment eszéki dandárnok, továbbá az angol, franczia, orosz consulok ’s több osztrák tisztek helyet foglaltak; erre Sándor hg után küldöttség ment; ki is lóháton a’ rendben felállitott szerb katonaság soraihoz érkezvén, háromszoros éljennel fogadtatott; ’s ezzel ő is a’ sátorba ment. Ekkor Hafiz pasáért is küldöttség ment, ’s nem sokára ez is megérkezvén, egy nagy fehér atlacz zacskóbol – vagy zsákbol – a’ hat láb hosszu, ’s két láb széles aranyozott irásu berát kivétetett – és egy e’ végre épitett vörös posztóval bevont emeltebb helyről Hafiz pasa kihájája által ünnepélyes hangon felolvastatott; olvasás közben az oriási oklevelet hárman tartották. Az eredeti berát felolvastatván, annak szerb forditása hasonlólag felolvastatott. A’ szerb nemzet levert kedélye bezzeg látható vala; mert a’ jelenlevő 10–15,000 ember szájából legkisebb lehelet vagy szuszogás sem vala hallható; a’ különben élénk nép aggodalmasan néma csendbe mélyedett, ’s e’ siri hallgatást elvégre csak a’ felállitott szerb és török katonaság mozgalma, és ágyúk ’s taraczkok durrogásával vegyitett lövöldözései, szakaszták félben. A’ katonai ünnepélyek végeztével Sándor herczeg sokak kiséretében egyházba ment, ottan az isteni szolgálatot, és egyházi beszédet – mellynek alapja a’ jó pásztor vala – illoki születésü Péter érsek tartotta. A’ Tedeum után Sándor herczeg haza tért, és az egész tiszti kar ő magassága udvarlására sietett – ’s mig ezek a’ consulokkal együtt nála mulatának, az alatt a’ szerb nagyok Péter érsek vezérlete alatt hasonlag udvarolni mentek szeretett fejedelmökhez, kit már Szerbia teljes joggal sajátjának nevez; a’ papok ’s helységbeli vének hálálkodó ’s üdvözlő sorainak végét hosszát alig lehete várni – ezen egyszerü vidékiek redős homlokán a’ bánat-teljes keserü öröm ’s bús jelleme nagyon is olvasható vala; aggodalom nélküli bel nyugalmat mutató kifejezés még csak egy szerb arczon sem vala látható. A’ Zimonyból jött ausztr. tábornokok és tisztek Sándor hgtől Lieven látogatására mentek – ’s onnan sajkájokon ágyu durrogások között ismét Zimonyba vissza eveztek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem