Vezérczikk. (Még két ellenvetés.)
Vezérczikk. (Még két ellenvetés.)
Ha egykor egy boldogabb kor elkövetkezendik, midőn az önmagán segitni akarásnak hangya-munkássága e’ nemzetet nagygyá, boldoggá teszi; midőn a’ törvényhozás nem leend kénytelen a’ felekezetesség szükkeblüségéveli harczban, ’s megfoghatatlan balitéletekkeli tusában emészteni a’ közlelkesedés legszebb erejét; nem leend kénytelen vallások igényeivel, nyelvek fanatismusával, ’s castaszerű érdekek rozsdás bilincseivel küzdeni minden parányi térért a’ közjólétnek, hanem minden érdek, melly a’ közállomány ezredes boltozata alatt menedéket avagy helyosztályt kiván, jogegyenlőséggel, jogviszonossággal, egy roppant erőbe öszforrasztva lesz, ’s az egyesített erő a’ népet ’s nemzetet – de az egész népet és nemzetet – boldogitó munkás szeretettel átalkarolja: buskomoly kedélylyel fog megállapodni a’ történet-buvár korunk emlékének romjain, ’s bánatos kebele nem tagadandja meg a’ részvétet e’ nemzedéktől, melly annyi öntudattal keblében, annyi akarattal izmaiban olly sikerszegényen küzködött. – Mi nehéz e’ honban tenni valamit! mi nehéz a’ legjobb eszmét is tetté érlelni! hogy szinte hősies resignatio kellene hozná, hogy tenni akarjunk.
Azonban hagyjuk ezt ha ugy tetszik; kisérjük őrszemmel kereskedési érdekeinket, segélyre készen a’ hol tőlünk függ; de minél kétesbek ott reményeink, annál határozottabb készséggel tegyünk ott, ahol tenni csak mi tőlünk függ. Lehet tér – van talán – hol ezernyi ezerek ohajtásai, néhány kevesek „nem”-jén megtörnek; de van tér, a’ hol csak akarnunk kell, és a’ siker bizonyos, hahogy akarnánk. – Illyen tér az egyesületi munkásság tere; itt ha két ezren akarunk, csak annyi akarattal akarunk, a’ mennyit példaul az iparegyesületnél évenkinti két szegény forint, a’ gazdasági egyesületnél évre tiz forint mint áldozat a’ honnak oltárán –, a’ kereskedelmi társaságnál pedig négy éven át évenkint fizetett 125 ft nem mint áldozat, hanem mint önmagunknak kamatozásra megtakaritott tőke-érték nyom; akarjunk ennyit két ezeren csak, ’s a’ többi milliók ha nekik ugy tetszik ne akarjanak; ’s mi, kik akaránk, még is czélt értünk, czélt – önmagunknak, czélt a’ hazának. – Minő kedvező viszony ez, uraim, amahhoz képest; milly erős ok, hogy a’ drága időt azon téren el ne hanyagoljuk lustán, tunyául, hol a’ czélérés csak magunktól függ, és a’ sükernek nincs akadálya, hahogy mi magunk az nem vagyunk.
Kereskedést! kereskedést! hangzik a’ Kárpáttól Adriaig; e’ szóban véljük kimondva lenni anyagi bajaink orvos bűszavát; de hát a’ kereskedés égből hull alá, mint a’ manna hult? vagy azt gondoljuk: arra, hogy kereskedésünk legyen, más semmi nem kell, mint egy ser törvény? ’s ha törvény nem lesz, vagy nem ollyan lesz, minőt az optimisták álmodnak, akkor vesztegelni akarunk olly nyomorultan mint ahogy vagyunk? Isten őrizzen e’ gondolattól! Ha kereskedést akarunk, akarni kell annak minden eszkőzeit; egytől, kettőtől mindent ne várjunk, de azt higyjük el, hogy ha még százszorta mostohábbak volnának is a’ körülmények, mellyek tőlünk nem függnek, valamit tenni még is lehetne; nincs olly lebilincselt helyzet, mellyben valamit tenni nem lehet: de mi ekkorig nem tevénk semmit, nem tevénk nemzetileg, nem egyesületileg. – ’S a’ magánosak? azok tettek valamit, ’s ha sok bukik is, sok gazdagodik; ’s ép ez mutatja, hogy nincs olly lebilincselt helyzet, mellyben valamit nem lehetne tenni. – Azért hát ragadjuk meg, uraim, az associatio eszméjét, ragadjuk meg e’ téren is, mellyen még eddig azt nem használtuk; hatalmas eszköz az, erős, hatalmas mint semmi más; vétek volna meg nem kisértenünk.
Vagy teszen a’ törvényhozás kereskedésünk dolgában valami üdvöst és jót, vagy nem teszen. Ha teszen: ugy kétszeres szükség van arra, hogy egy, kellő módokkal és eszközökkel ellátott kereskedelmi társaság létezzék, melly a’ törvényhozás által kiegyengetett, megnyitott és biztositott ösvényen utat törjön, ’s kereskedésünket a’ szomszéd piaczoktól függő gyarmati állásából önálló activ nemzeti kereskedés polczára felküzdeni segitsen; különben a’ törvény betüi vagy csak irott malasztok maradandnak, vagy pedig jótékonyságuk tejszinét ismét csak ama’ minket függésben tartó külpiaczok aratandják; – ha pedig a’ törvényhozás jót ’s üdvöst a’ kereskedés dolgában nem teend, vagy nem tehetend, vagy legalább nem annyit tehetend a’ mennyi jó, sőt szükséges volna: akkor ismét kétszeresen szükség, hogy egy nemzeti kereskedelmi társaság létezzék, a’ kedvetlen viszonyok közt lehető legnagyobb forgalmat teremtendő ’s élénkitendő; mert ha a’ törvényhozás nem tevén semmit, még egyesületek sem teendnek; ha a’ közintézkedések hiányát, még társulati szövetkezés sem igyekezendik pótolni; ha minden tehetségeink csak függeteg magány vállalatocskákban porlandanak szét; ’s erőnket, tehetségünket, a’ kereskedés mezején sehol és semmiben nem egyesitendjük, ugy valóban isten legyen irgalmas jövendőnknek; mert nem csak „mind inkább sodortatni fogunk a’ közelszegényedés örvénye felé” hanem még egy hatalmas eszközt is elmulasztottunk arra, hogy a’ törvényhozásnak most talán teljesedésbe nem mehetendett intézkedései, legalább a’ jövő diaetáról ujra és ismét el ne maradjanak.
Igen is, uraim, ez utólsó állitásunkra különösen figyelmet kérünk. A’ törvényhozási eventualitások lélektanához tartozik, hogy az életnek tisztán nyilatkozó szükségeit fedezetlenül sokáig nem hagyhatja. Mig a’ nemzet köz és magán életében nem sürüdnek meg a’ jelenetek, nem keletkeznek viszonyok, mellyek a’ törvényhozás gondoskodását mulhatatlanná teszik: addig meg lehet, hogy a’ statusformák nehéz vajudásaiból a’ kellő törvények meg nem születnek; de minél sürübben keletkeznek olly viszonyok, minél ágazottabban mutatkoznak olly szükségek, mellyek a’ törvényhozás gondoskodását sürgetőleg igénylik: annál bizonyosabb, hogy azon gondoskodás okvetetlenül minden nehézségek daczára, elkövetkezzék. – Erre ezer példát tudnánk felhozni a’ legrégibb, ezeret a’ legujabb időből, elannyira, hogy nem kétségeskednénk kimondani, mikint a’ magyar kereskedelmi társaság haladéktalan létesitése már csak azért is szükséges, üdvös és tanácsos, miszerint a’ törvényhozási intézkedés annál mulaszthatlanabbnak bizonyodjék. – Lehetetlen, hogy a’ törvényhozás philosophiája, saját korának typusát ne viselje. Ámde miben nyilatkozik a’ kor, miben nyilatkoznak annak szükségei? Nyilatkoznak a’ magán-élet viszonyaiban, és kivált az egyesületi mozgalmakban. – Az emberi természetben fekszik, hogy az elevenen érzett hiányt pótolni ügyekezzék, ’s a’ hiány érzetéből fejlődő erőegyesités ösztöne teremti az associatio szellemét; ez pedig teremt uj meg uj szükségeket, mellyek a’ megszaporitott érdekviszonyokban olly erővel nyilatkoznak, miszerint lehetetlenné válnék a’ törvényhozási gondoskodás továbbrai elhalasztása. – A’ gazdasági egyesületben concentrált, ’s onnan észrevétlenül is szerte sugárzó érintkezések sietteték a’ mező-rendőrségi törvényeket; azok siettetendik a’ rétöntözési törvényt, ’s egyéb agrariai törvényeket; az iparegyesület létezése siettetendi a’ polytechnicumot, a’ találmánybiztositó patentalis rendszert, a’ gyártási szabadságnak városokrai kiterjesztését, a’ czéhek körüli intézkedéseket, ’s más hasonlókat; létesüljön a’ kereskedelmi társaság, ’s olly bizonyos, mint kétszer kettő négy, hogy annak létezése siettetendi, a’ kereskedés körüli törvényeket.
És ezekben már már elmondók a’ feleletet azon három ellenvetések másodikára, mellyeket czáfolatunkra kitűztünk volt, t. i. „hogy még közlekedési eszközeink nem levén elrendezve, különösen pedig a’ magyar tengerparttal ugy szólván minden kereskedelmi kapcsolat hiányozván, a’ társaság még idő előtti kora gondolat” – ugyan is: ép azért, hogy közlekedési eszközeink minél elébb elrendeztessenek; hogy a’ magyar tengerparttal minél bizonyosabban kapcsolatba jőjünk, szükséges a’ kereskedelmi társaság.
Aztán nem kell felejteni, hogy a’ társaság a’ maga munkásságát, egyedül Fiuméra, alapszabályilag nem szoritandja; és nem kell felejteni, hogy az Adriai-tengerpartokhoz még igy a’ mint állunk, közlekedési eszközeink jelen szomorú helyzetében is, csak van valami kereskedésünk, következőleg a’ társaság munkálódásának még azon szerencsétlen esetben is volna mezeje, ha közlekedési eszközeink a’ jelen szomorú karban maradnának; mert ha kereskedni ahogy ugy, de csakugyan lehetett, ámbár sem a’ szállitványozás szabályszeritve, sem raktárokkal, ügynökökkel könnyitve nem volt: minél inkább lehetend egy olly társaságnak, ’s olly társaság segedelmével magánosoknak is, melly biztos szállitványozást rendszeritend, ügynökököket tartand, raktárakat nyitand, szóval: mindent megteend, mit a’ közintézkedés hiányának kipotolására egyesületi erő tenni képes. – A’ dilemma tehát minden esetre ekképen áll: vagy elrendeztetnek közlekedési eszközeink ez országgyülésen, ’s vasut épittetik Fiuméhoz, vagy nem; – ha igen: ugy valódi szerencse, ha már létezni fog egy kereskedelmi társaság, melly a’ törvény gondoskodását a’ nemzet közjavára idővesztés nélkül azonnal gyümölcsözővé tehesse; – ha pedig nem: ugy ismét kétszeres szerencse ha létezik egyesület, melly a’ kereskedésnek pangott bár, de mégis csak létezett forgalmát egyesületi erővel élénkitse, egyszersmind a’ közlekedési eszközök elrendezésére, ’s fiumévali összeköttetésünkre mind magában ujabb ösztönül, mind hatalmas részvényeseinek befolyása által sikeres eszközül is szolgáljon. – Elismerjük mi, hogy az egyesület sokkal több haszonnal, nyerességgel és sikerrel munkálódhatandik, ha Fiuméhoz vasutunk lesz, de körül belől 40 vármegye alá utasitásba a’ Fiumei vasutat; adjuk még ehez a’ szükségszaporodást, mellyet a’ kereskedelmi társaság életbelépése éreztetni fog, és nem lehet kételkednünk, hogy ép azt mozditottuk előre, a’ mire olly igen szükségünk van.
Lássuk egy két szóval még a’ harmadik ellenvetést, melly abban áll: hogy a’ mező, mellyet magának munkakörében az egyesület kitűzött, sokkal tágabb, mint sem hogy egyhamar betölteni képes volna, következőleg jobb lett volna kevesebbre szoritkoznia. Ezen ellenvetés az alapszabályok figyelmes megolvasásával – ’s némelly természetes combinatiók felfogásával, azt hiszszük, önkényt el fog enyészni.
Ugyanis, kérdezzük, egy kereskedelmi társaság tüzhet e ki magának valami kisebb kört feladatúl, mint magát a’ kereskedést? hiszen ha ezt nem tüzné ki magának feladatul, ugy lehetne valami más, talán minden más, csak kereskedelmi társaság nem. Már pedig ha ki a’ társaság alapszabályaiban foglalt czélt ’s munkakört megolvassa, egyszerre átlátandja: mikint egyenesen csak a’ kereskedés az, mit a’ társaság magának fő munkakörűl kitűzött; a’ többi mellékes munkálatok pedig vagy ollyanok, a’ mellyek amannak a’ társaság nyereségét minden legkisebb veszély nélkül bizonyosan nevelő corollariumai, vagy pedig olly munkálatok, mellyeket a’ társaság, már főczélja – t. i. a’ kereskedés végett rendszerezett segédeszközei által, minden legkisebb költség nélkül végrehajthat. – Az elsőbbek, t. i. a’ corollariumok, a’ szállitványozás körül forognak; – már pedig ezt általában ’s különösen azon részvét, hogy a’ társaság iparkodandik, a’ külföldi átszállitványozást kelet felé Pestre vonni ’s biztos szállitási ajánlkozásaival, Pestet a’ nyugatról kelet felé vonuló transito-kereskedés fokhelyévé tenni; azt valóban gondatlanul választott szerfelett tág munkakörnek csak senki sem fogja tán nevezni. – A’ második osztályba, ugymint a’ mellékes munkálatokba pedig a’ következők tartoznak: 1) Szállitványozás által a’ hazai hajózást előmozditani. – És mikép történendik ez? A’ társaság, midőn ki- ’s bevitel végett hajókra van szüksége, a’ honi hajóknak ad elsőséget, mire ekkorig magánosak figyelemmel természetesen nem valának; miből következik, hogy a’ hajó-épitésre olly kedvező magyar tengerpart lakosai látván, mikint hajóik bizonyos foglalatosságra számithatnak, hasznukat bizonynyal szemügyre veszik, ’s a’ honi hajózás beláthatlanul élénkülni fog. Továbbá a’ külföldet figyelmessé tiszi a’ jó ’s jutányos magyar tengerparti hajókra, ’s megrendeléseket teljesités végett elfogad; tengeri hajókra magyar hajósok felvételét eszközli; folyóinkon a’ vitorlás hajóknak elsőséget ád, ’s a’ hajózásnak ezen olcsóbb nemét divatba hozza; ha pedig hajóépítőink ezen műipar-ágnak valamelly uj fejleményével, uj tökélyesitésével meg akarnak ismerkedni, arra külföldi ügynökei által, kiket kereskedése végett különben is tart, a’ szükséges adatokat beszerzi, ’s épitő mestereket felfogad. – Mind ez a’ társaságnak egy fiillérébe sem kerül; ellenben szép hasznot hoz a’ honnak pedig kimondhatlan javára válik. És végre, ha látja, hogy a’ világkereskedésben a’ körülmények 640akkint alakulnak, miszerint hajóval kereskedni nyereséget vállalat (a’ mint ez a’ délamericai köztársaságoknál még mindig bizonyos, és még sokáig bizonyos lesz) ekkor maga költségére épittetvén hajókat, csak azt teszi, mit a’ gabonával, dohánynyal, gyapjuval, kenderrel, borral, repczével ’stb. tesz, ha és mikor az egygyel vagy mássali kereskedésnek hasznát látja. – Ide tartozik másodszor „a’ külföldi kölcsönök eszközlése; ’s gyáripar-vállalatok előmozditása.” – A’ társaságnak külföldön, a’ legnagyobb kereskedőhelyen, saját kereskedése végett ügynökei levén (kik, a’ mint már csaknem biztosan mondhatjuk, a’ társasághoz részvények birtoka által is csatolva lesznek) igen természetes, hogy ezen accreditált tekintélyes társaság, ha valaki külföldről pénzt akar kölcsönözni, vagy valamelly gyáripar-vállalat végett gépekre, szerkezeti tervekre, mintákra, szakértő emberekre leend szüksége: ezt ügynökei ’s összeköttetései által jutányos dijért a’ honnak kimondhatatlan hasznára mind megszerezheti; a’ nélkül, hogy mindez csak egy fillérnyi veszélyébe is kerülne. – Ide tartozik továbbá „a’ biztositó magyar intézetek pártolása, ’s ha kell ujaknak felállitása.” – Biztositania valahol csakugyan kell, ’s ha ezt a’ társaság a’ lehetségig belföldön teszi – ismét minden mellékes kiadás nélkül – a’ honnak sok pénzt kimél meg, ’s igen jótékony czélt mozdit elő. – A’ kereskedelmi conjuncturáknak, bel- ’s külföldről köztudomásra juttatása pedig, a’ mi szint ugy a’ mellékes munkálatok közé tartozik, reméljük nem kiván apologiát; ez ollyas valami, a’ mi honi termesztőknek, gyártóknak, kereskedőknek véghetlen hasznos szolgálat, a’ nélkül hogy a’ társaságnak nagy áldozatába kerülne. – Végre még ide tartozik a’ közlekedési eszközök könnyitése. – Legyen szabad egy példát felhoznunk. A’ duna-fiumei vasut létesitését a’ megyék roppant nagy többsége utasitásba adá; tehát természetesen kész a’ pénzforrásokat is megajánlani, mellyek arra szükségesek. És még is illy nyilvános készség mellett is igen könnyen megtörténhetik, hogy a’ dologból most semmi sem lesz. És miért nem? mivel semmi elődolgozatok nincsenek: nincs költségvetés, nincs technicai terv kidolgozva; pedig amugy ,könyv nélkül’ milliókat ajánlgatni csakugyan bajos, a’ nélkül hogy tudnók: mi kell, mennyi kell, hová ’s mire kell? – Reméljük ugyan, hogy az országgyülés sietni fog ezen adatok beszerzését elrendelni; azonban nagy kérdés lesz: honnan fedezze ezen előleges költségeket. De léteznék most csak a’ kereskedelmi társaság; ’s az ország Rrinek, csak egy költség-visszatéritést biztositó szavukba kerülne, hogy tavaszig, a’ legtekintélyesb műértők által tökéletesen kidolgozott terv, ’s költségvetés asztalukra tétessék. – Minő hiány, minő veszteség, hogy ez most igy nem lehet! olly hiány, olly veszteség, melly e’ lapok szerkesztőjét, ’s a’ társaság tervezőjét, ifj. Szabó Pál urat, a’ hon ’s különösen a’ kereskedelmi társaság érdekében is arra birta, hogy műértők társaságában az aldunai részekre, ’s onnan Fiumeig, e’ napokban egy kis kirándulást tegyenek; miszerint legalább valaki legyen, a’ ki mondhassa: hogy a’ helyszinét megtekintette, az adatokat a’ lehetségig összegyüjtötte, ’s egyről másról egy kis gyakorlati vizsgálódáson épült véleményt mondjon, nevezetesen arról is, valljon műtanilag lehetséges e a’ Luiza-utat, lóerőre számitott vas sínekkel ellátni; mit a’ triestiek és barátaik lehetetlennek kiáltani már csak azért is igen szeretnek: mi szerint reményök legyen, hogy a’ magyar nemzet által Károlyvárosig felépitendő vasutat, ők majd a’ mult országgyülési törvény segedelmével, egy oldalkanyaritással magokhoz vezethessék, ’s a’ magyar tengerpartot tönkre tegyék.
Látni való tehát, hogy azon ellenvetés, mintha nagyon széles tért vett volna a’ társaság, a’ mellék munkálatokra teljességgel nem áll; – de a’ főmunkálatra, a’ kereskedésre nézve sem áll; mert a’ munkálati tervet józanul senki sem fogja akkint érteni: hogy akár kedveznek a’ körülmények, akár nem, a’ társaságnak mindig, ’s minden irányban Bécsnek és Lembergnek, Fiuménak, ’s a’ Fekete-tengernek ’stb. okvetetlenül dolgoznia kell; hanem ki kellett tüznie magának az egész tért ép a’ végett, hogy válogathasson, ’s mindig oda irányozhassa nemzeti szemponttól ihletett munkálatait, hová a’ körülmények javasolják. – Egyébként is az igen természetes, hogy a’ társaság első pillanatban mindjárt az egész roppant térre nem fogja eldarabolni erejét; mutatja ezt már az is, hogy csak 4 év alatt kivánja a’ részvények befizetését; – először szükségkép el fogja belkereskedési viszonyait rendezni, raktárakat állit, szállitványozást szabályoz, Fiuméval teszi magát érintkezésbe, ’s a’ mint ereje növekszik, ’s a’ körülmények javasolják, terjeszti mindig tovább tovább karjait, mig végre egy hatalmas óriássá fejlődik; mellyről még azt sem kell felejteni, hogy a’ melly társaság például 2 millio ft értékkel bir, azon ellenőrség ’s biztosság mellett, mellyel csak egyesületek dicsekedhetnek, legalább is még két millio ftnyi hitellel bir, és igy forgalmi tökéje kétszerezve van.
Azt véljük tehát, eloszlatók a’ lehető ellenvetéseket, ’s azért nincs egyéb hátra, mint hogy az egyesületet polgártársaink részvétébe ujra sürgetőleg ajánljuk.
