Szabolcs.

Teljes szövegű keresés

Szabolcs.
Szabolcsból sept. 2. Évnegyedes közgyülésünk augustus 28-kán nyilt meg. Első ’s legérdekesebb tárgy, követeink összetorlott jelentései valának ’s olvastatának keltök rende szerint. Miután a’ RR. többsége megállapodott abban, hogy jelen gyülésen pótló utasitást – ha mindjárt az anya-utasitás változtatásával történendik is – határozni azért lehet, mert a’ meghivó levelekben az előre tudattatott; kies tér nyilt az egykoron lebicskázott szabad akaratnak, ’s midőn a’ jelentések részleteiből itt ott kisötétlének az anyautasitásnak árnyoldalai; kitört a’ szabolcsi RRnek a’ közjó irányában ős idők óta követett közgyülési szelleme, és ekint történt, hogy midőn követeink jelentenék, mikint a’ kerületi napló, és országgyülési ujság tárgyában, a’ szabad sajtó eszméjét általában tiltó utasitásukhoz hiven szavaztak, határozatul lőn kimondva: mikint mi a’ szabad sajtót lelkünkből pártoljuk, ’s kivánataink ez utoni sikeritését követeink buzgóságától várjuk. Azon országos végzést miszerint az országgyülési szállások bérét azok fizessék, kik az országgyülés költségeit viselendik abbeli határozatunkkal egészitők ki: hogy az országgyülési költségeket a’ nemesi rend, fizesse a’ fejér-megyei petitio élénk vitát gerjesztett a’ felett mennyiben czélszerü vagy sem a’ közjóra, országgyülésen illy magános uton oda vitt kérelmeknek helyt adni, ’s a’ teendők roppant tömegében a’ törvényhozók drágább idejét más utoni orvoslásra tartozható kérelmekkel lefoglalni; ’s határozatul mondaték ki: hogy a’ fejéri petitio, és hasonló tárgyak az országgyülésen követeink által ne pártoltassanak a’ magyarnyelv iránt szerkezett törvényczikkre nézve azon módositás adaték utasitásba, hogy Fiume és Buccari partvárosoknak mint a’ mellyek sor környülállásoknál fogva nem eshetnek olly tekintet alá, mint Horvátország a’ magyarnyelv használatára nézve, halasztási idő engedtessék, a’ közirat helyett lithographia használatának behozatalát nem pártoljuk, mert a’ közirat ifjaink által teljesithető, – irva is tanul az ifju, ’s mert fiatalaink országgyülésrei összesereglésének legfőbb tényleges eszköze a’ közirat. Az ősiség törvények módositása iránti kerületi végzés jelentetvén, ámbár – hiszem – különben is, de ekint annál inkább egyesült akarat hozá határozatba, hogy az ősiségi törvények módositása iránt mi is utasitást küldjünk fel, a’ nem kevés vita közt készült munkának vázlata ez: birtokáról mindenki még a’ birtonkban lévő Majoresco is szabadon rendelkezhessék, kivévén végrendelet esetében a’ gyermekeket különben illető osztályrész egy negyedit. – Mind az örök eladás, mind a’ zálogba adás szabad, a’ zálogos évek azonban legfeljebb 12 évre határoztatnak; – az eddig tett zálogok, mellyekben az évek lejártak a’ törvény kihirdetése után, az ezután teendők a’ kikötött évek kijárta után, egy év alatt elévülendnek. Az eddig tett örök eladások és zálogok beperlésére a’ törvény kihirdetésétől számitandó 3 év, a’ per lefolyására 12 év határoztatik. A’ királyi ügyészi örökösödésre nézve akint vélekedünk: hogy miután annak főczélja nem jövedelmezés a’ kormány részére, de jutalmazása az érdemeseknek, eme’ czél pedig gyakorlatilag elérve nincs, de különben is az ügyészi örökösödés egyik forrása, t. i. a’ hűtlenség után, az alkotandó bünt.törvény által, meg fog szüntettetni, – a’ kárpótlásnak helye nem lehet, ’s azért teljes bizodalommal hiszszük, mikép ő felsége által, ki magyar népe boldogitására czélzó legjobb akaratot, naponta ujabb adatokkal bizonyitja, a’ közjó iránti tekintetből illy követelés létezni nem is fog. A’ magszakadás ’s végrendelethiány esetében, az elmaradt javak értéke, a’ haza közpénztárába 664teendő. Tárgyaltatás alá vétetvén a’ vizek szabályozása iránti országos küldöttségi munkálat is, erre nézve elvül állapittatott meg az, hogy a’ Duna – főtekintettel Pest városába ’s Bécs felé hajózhatásra – a’ Tiszával együtt, ott hol legszükségesebb szabályoztassék: ugyan e’ jelen szüklésen felemlittetett, hogy miután a’ hon tömérdek szükségeiről, mellyek fedezése nélkül jólét ’s előhaladás nem adatik, – meggyőződtünk; az eszközökről is gondoskodnunk kell, igy keletkezett ama határozatunk, miszerint a’ hon legsürgetősb ’s csaknem egyszerre fedezendő szükségeire, jelesen: szellemi tekintetből a’ nevelés- ’s börtön rendszerre, anyagilag a’ vizszabályozásra, ludovicea ut megváltására, fiumei kikötőre, Pest városa biztositására, összesen 3 mil. p. ft jövedelmű tőke kimutatása kivántatik; forrásul: a’ só árának törvény által is közszükségre rendelt mennyisége, – a’ birtok adás-vevésekor fizetendő dij, – a’ honositási dijak, – a’ megürült egyházijavak három évi jövedelme, – a’ külföldön lakók jövedelmeinek 1/10-ed része, a’ czimekért járó taksák felemelt Ľ része jelöltettek ki, ’s a’ mi ezekből ki nem telik, országgyülésenkint megajánlandó segedelem utján határoztatik fedezendőnek; minthogy azonban a’ fent előszámlált szükségek fedezése egyszerre nagyobb öszveget igénylene, e’ végből a’ nemzet által a’ kormány minden befolyása nélkül 3 millio pgő ft jövedelmü biztos alap kimutatása mellett, országos kölcsön vétetni határoztatott. – Közérdekü magány ügy, jelen gyülésünkön nem igen fordult elő; azonban meg kell emlitnem: miként egy köztiszteletü táblabiró, megyénkből lakását eltévén, a’ megyéhez intézett búcsu szavaiban eddigi lakhelysége adózói számára 150 köböl gabonát magtárilag – a’ szabolcsi közgyülés által egykoron rendezett, helységi magtárak modorában kezelendőt, alapitványozott, – a’ bucsúzott férfiú érdemeinek méltánylata, és szép ajánlataérti köszönet, jegyzőkönyvileg van örökitve. – Végül még egyet – a’ szabolcsi kölcsönös tűzkármentesitő intézettel csak leszünk már valahony, az igazgató választmánynak választó képviselők általi választására, határnapul sept. 13-ika tüzetett ki, melly naptól a’ társaság, vagy intézet, vagy mikint mondjam, alakulva lesz; ha majd sikernek örvendhetünk egy pár sort irok róla.
G.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem