Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
Igen, de minőket? Könnyű neked, nyájas olvasó, otthon a’ karszékbe dőlni ’s a’ kandalló jótevő tüze mellett – mert bizony ránk fér már ez istenvert hideg napokban a’ fűtés – elővenni a’ ,Hirlap’-ot és kényelmesen átfutni, mint magyar diák a’ tiz oskolát, a’ sűrű nyomtatásu czikkeket, mellyeken mi szegény ujságirók váltig átizzadtuk magunkat, hogy neked mulatságot szerezzünk, ha néha legkevésbé sem mulatságos az, mit ujságirói jogunknál fogva – mi, köztünk legyen mondva, csak ollyan jog, mint az utas vadászjoga az országuton, ki meglőhetné ugyan a’ vadat (Hochwild), ha elérné – amugy isten és még valaki engedelméből elődbe tálalunk. – Kisértsük meg tehát ujdonságainkat egy kisérlettel, melly rémletes kiáltásaival a’ budavári bástyarepedékekben több éjjelig ijesztgeté a’ házi urakat és bormérőket – ők tudják, miért? – mig egy legio bátor volontiereknek sikerült a’ szörnyet, bagolyképen szerencsésen agyondurrantani. Mondják, hogy a’ buhún kivül senki sem lőn megsebesitve. Sokan, kik ezen manoeuvre-nél jelen voltak, hasonlithatlanul jobban mulatták magokat, legalább ugy mondják, mint a’ pesti polgári katonaságnak a’ napokban adott fegyvergyakorlatánál, melly egyébiránt szabatossággal, renddel és ügyességgel ment véghez. Hirlik, hogy a’ derék legénység ezredesévé Pest-város érdemdús főkapitánya választatott bicska és ólmosok nélkül, azaz: közfelkiáltással, a’ mi, t. i. a’ közfelkiáltás, nem csekély tanusága annak, mennyire birta a’ nevezett ur uj tisztje rövid ideje alatt a’ közkedvességet magának kivivni, mit nem kis részben hajdani eszmedús democritoszi cseppjeinek, ’s jeles alkalmi czikkjeinek a’ ,Jelenkor’-ban is tulajdonithatni. A’ ,Humorist’-nak egy igen elmés levelezője bővebben irja le az egész ünnepélyt ’s ez alkalommal igen sok badar beszédet is tesz: igy a’ többi közt az uj városházat (mellynek hogy nagyon csinos és tiszta külseje van, magunk is elismerjük) igen megfelelőnek mondja a’ város számtalan archaeologiai és geognosticai ritkaságainak... isten a’ mondhatója, hol járt ekkor a’ jámbornak esze házallani? – elmésségétől lehetetlen föltenni, hogy magyar példabeszéd szerint: sógoraszszonyról szólván, hogy nénémaszszony is értse, a’ nemzeti muzeumot gondolta volna, mellynek épitése mindinkább gyorsabban halad, ’s deák felirása első magyar történetirónk t. Horvát István urnál már készülőben van; – ő lássa azonban, ha a’ városházat par force ritkaságok gyüjteménytárává akarja varázsolni. Bizony nem mi; hanem marad minden ugy a’ mint volt, még az alacsony bolternyők is, és a’ koldulás, és a’ bérkocsisok durvasága, melly némelly urak humánismusa mellett még lehetőségig nagyobbra növekedett, és a’ kintornások, és a’ hájatlan szekerek, és az operák ’stb. Vannak ugyan egy pár exaltadok „kik közügyeinkben, mint a’ rátótiak templomukon, minden erővel mozditani szeretnének ’s kiknek jelszavuk: το χαλον, χαι το αγαϑον... mintha bizony a’ nem exaltádóknak más jelszavuk volna. A’ χαλον alatt a’ rántott csirkét értik, melly kün a’ fáczánnál legízletesben, az angolkirálynénál pedig legdrágábban készíttetik, az αγαϑον alatt pedig ismét a’ rántott csirkét értik, de már nem solo, hanem olajos salátával és kemény tojással. És milly boldog emberek ők, hogy a’ korszellem kendőzetlen intései elől a’ serházba bujóskálhatnak ’s szeretetreméltó együgyüségökben az árpalénél döntik el a’ kérdést: valjon szabad e az országgyülésnek Pesten tartatni vagy nem, vagy megelégedjenek e követ uraik tizenhat votummal vagy opponáljanak? Természetesen, hogy a’ viszhang mindig az utolsó szótagokra esik. Ezen szerencsés elkapatásról eszünkbe jut mikép e’ napokban délután a’ Krisztinavárosban két úrhölgy elragadtatott, de nem a’ budai fabódéban tomboló Kunst hanem két szilaj csikó által, mellyek most először voltak befogva: a’ kocsi egy sarokkőhez ütődvén felfordult és egészen öszszetört, a’ dámáknak azonban semmi bajok nem történt a’ kis ijedtségen kivül, melly mint halljuk másnap ágyban tartá őket. A’ szemes lovászmester ezen megszelíditési modorért különös dicséretet nyert. – Ugyanaz nap a’ nemzetiben ,egy ur és egy aszszonyság’ czímű darabot láttunk, természetesen franczia köntösben. Ez ám a’ darab! Olly természethíven van itt minden előadva, hogy szinte a’ paradicsomi élet látjuk tükrözve a’ fügefalevél-catastroph előtt, ’s pedig csupán azért, mivel mindig panaszolkodnunk, hogy hölgyek olly ritkán látogatják meg intéztünket!! E’ sikamlós tárgyról a’ víztiprókra térünk, kik mult vasárnap utolsó mutatványukat adák a’ Duna színén tömérdek néző előtt, kiknek azonban több mint négy ötöde nem fizetett... hja, ollyan spectaculumok, hol nem kell fizetni, nálunk mindig igen szép közönségre számithatnak. Kár hogy Moriani nem énekel valahol a’ szabadban, például az uj piaczon vagy a’ budai várréten, ha már a’ casinói hangversenyek december előtt nem kezdődnek: volna ám közönség! Sokan a’ számos naszádok és csolnakok ellen panaszkodnak, mellyek víz-tiprókat a’ város-sziget csúcsától a’ partig kisérték, ’s azokat különfé manoeuvre-irozásaik által majd nem egészen elfödték a’ parton állók szemeik elől... mi cseppet sem csudálkoztunk, midőn láttuk, kik vannak többnyire a’ csolnakokban, és tudtuk, milly célszerü rendeletek tétettek e’ tolakodás meggátlására. Legnevetségesebb volt ez alkalommal egy ingyenvendégekkel terhelt gabnáshajó kissé nehézkes fordulatait látni, mellyekkel a’ viztipróknak mindenütt nyomukban akart lenni, ’s egyiket közülök kormánylapátjával majdnem elbuktatott.
