GÖRÖGORSZÁG.

Teljes szövegű keresés

GÖRÖGORSZÁG.
A’ német lapoknak, ’s még sokkal inkább a’ német lapok bajor-görög levelezőinek a’ legujabb athenei események nincsenek inyökre. A’ dolog igen természetes; mert a’ görög nép és a’ védhatalmak – mellyeknek inditó okait kutatni nem a’ mi dolgunk – kissé furcsa dolognak tarták, hogy bizonyos herék egy szegénysége ’s anyagi segély források hiánya által haladásában gátolt és eladósult ország szük velőjén élődjenek, ’s ez a’ sáskatermészetű sógoroknak – kiket b. e. Börne Lajos kétnemüekre osztott, ollyanokra t. i. kik már tanácsosok, ’s ollyanokra, kik tanácsosok szeretnének lenni – nem igen tetszhetik. Nem lesz talán fölösleges a’ görög ügyekre kissé visszapillantani. Görögország függetlensége és a’ görög nép jövendője köztudatul három védhatalom: Oroszország, Anglia és Frankhon ótalma alá állittatott, ’s az ország, anyagi forrásainak kifejlődéseig tetemes kölcsönnel segittetett. A’ kormány gazdálkodási rendszerében lappangott e a’ hiba vagy nem? elég az hozzá, a’ kormány nem birt köteleztetésének eleget tenni, ’s e’ miatt nagy tollharcz folyt a’ védhatalmak diplomatiája és a’ görög kormány közt, ’s a’ közigazgatás több ágaiba behozott takarékossági rendszernek sem volt sikere. Könnyü lett volna segiteni a’ dolgon – egy képviseleti alkotmánynyal, melly minden terhet a’ nemzet nyakára rótt volna, ’s melly a’ nemzetnek a’ védhatalmak garantiája alatt ugy is ünnepélyesen volt megigérve; de – a’ ki Zeüusz pohárából nem ivott, nem sejti a’ kisértések varázserejét, ’s egy népszerű alkotmánynyal a’ sok bajor kalandor létezése nagyon compromittálva lett volna, Az alkotmány tehát sok sürgetések után is elmaradt, ’s a’ görög kormány – kormányzott és nem fizetett; a’ sógoroknál pedig nagy volt a’ – gaudium! F. évi sept. 5-kén végre a’ védhatalmak követei, Katakazy, Lyons Edmudn és Piscatory urak közös jegyzéket nyujtának be a’ görög kormánynak: miszerint a’ londoni conferentia javaslata szerint a’ görög kormány az 1832-ben adott ’s 60 millio francra menő kölcsönnek darab idő óta meg nem fizetett kamatait, a’ hátralevő törlesztési részletekkel együtt teljesen fizesse le; hasonlag a’ jövő félév kamatait is, a’ törlesztési részlet bizonyos ideig még elhalasztható lévén; végre hogy mindezek biztositására következő, a’ görög kormány által e’ czélra ajánlott országos jövedelmek foglaltassanak le, u. m. a’ vám- és bélyegdíj, marhaadó és sóaknák. A’ fizetésre szükséges tőkék könnyebb megszerezhetése végett eszközül ajánltatott: 1) az országos pénztár szabadittassék meg minden külföldi származásu tisztviselők fizetésének terhétől (más szóval: a’ külföldiek bocsáttassanak el szolgálatból); 2) a’ mostani országlási rendszer változtassék meg, azaz: hivassanak össze a’ nemzet képviselői ’s egy nemzetszerű alkotmány megalapitása által emeltessék az ország belhitele. A’ görög kormány himezett hámozott, mig a’ sept. 15-kei népmozgás a’ sok kétségnek véget vetett. Sokan ez eseményt külügynökök fondorkodásainak tulajdonitják. Egyébiránt a’ forradalom vérontás, ’s a’ tulajdon szentségének sértése nélkül ment végbe, ’s miután a’ népmozgás czélja eléretett, mindenek lecsendesültek, ’s a’ király népszerűbb lőn mint valaha. A’ forradalmat több kir. rendeletek követék, többek közt egy, mellyben a’ külföldiek hivatalaikból elbocsáttatnak. kivevén a’ régi philhellenek, kik t. i. még a’ görögök szabadsági harczaiban részt vettek. ’S itt a’ botránkozás nagy nagy köve, melly a’ német lapokat olly erényes kifakadásokra fakasztja. „Hálátlan Görögország!” kiáltanak ők, mert azt vélik, hogy kik Plato és Aristoteleshez foliantokra menő commentárokat irtak, legjobban tudhatják, mikép kelljen a’ helleneket kormányozni. A’ hivatalvesztett bajorok legnagyobb része már Triestbe érkezett. – A’ franczia sajtó egészben véve kedvezőleg nyilatkozik az athenei eseményekre nézve. A’ Journal des Débats nézete szerint a’ monarchia elvén súlyos sérelem esett ugyan; de ama’ rend és egyetértés, melly a’ forradalmon uralkodott, kiengeszteli némileg a’ doctrinair lapot, mert a’ népnek ez önmérséklése ama’ kénytelenséget, melly a’ királyt az alkotámny megadására birá, megnemesitette. Frankhon – ugy mond – nem akar egyebet, mint hogy Görögország szabad és boldog legyen, hogy a’ világban még egyszer kifejleszsze bámulásra méltó lángelméjét, hogy önmagához méltó legyen ’s hivatásának megfeljen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem