FRANKHON.
FRANKHON.
Lamartine ur nem régiben uj hirlapot alapitott „Le bien public” czím alatt, mellyben regenerationalis eszméit rakogatja le időnkint. A’ jeles hírű maconi követnek nincsene kisebb czélja, mint a’ franczia kamrai oppositiónak sokfelé szakadozott ’s vezérelv nélkül tévelygő töredékeit egybeforrasztani, ’s ekkép a’ juliusi forradalom szellemétől annyira eltérő kormánynak compact czéljaiban ’s elveiben egy parlamentalis ellenzéket állitani ellenébe. Illy irányban bocsátott ki legujabban egy felhivást fenidézett hirlapjában, mellyben ismeretes kamrai politicai hitvallását ismétli. A’ nyilatkozvány figyelmet érdemel annyival is inkább, mivel a’ franczia journalisticában igen nagy zajt ütött. Lényeges tartalmát ime közöljük: „A’ revolutio ezt mondja: az emberiség isten előtt democratia, Frankhon tehát democratiaszerű legyen. A’ kormány ministerei szája által az aristocratiának, mint a’ királyság alapjának szükségét vallja; a’ pairségben utókra szálló politicai hatalmat akar alkotni, egy születésjoggal járó felségiséget, ’s fenszóval panaszkodik, hogy nem elég hatalmas az egyenlőséget kellőleg megsemmiteni. A’ polgárok – mond a’ revolutio – egyenlők legyenek, mert isten egyenlő jogokat adott nekiek. A’ kormány két osztályra osztja a’ polgárokat: hogy az egyik politicai jogokat birjon, a’ másik pedig kizárva legyen belőlök; az egyik törvényeket alkosson, a’ másik engedelmeskedjék. A’ revolutio igy szól: a’ király örökös jogú tisztviselő legyen, tekintélyének forrása a’ nép legyen, a’ képviseleti monarchia csak egyfejű democratia legyen. A’ kormány a’ királyságból önálló ’s mindent elnyelő hatalmat csinál, melly mindent magához ragad, a’ nélkül hogy valamit bitorolnia kellene, mindent szükségkép meghódit; mert ministere az idő, ’s előjoga a’ béketürés, ’s nehogy valaki csalódjék, a’ nemzetet még ideiglenes önkormányzási jogától is megfosztja. A’ revolutio ezt mondja: a’ király a’ nemzeti gyülés helyétől tartsa távol a’ katonaságot, a’ kényuralom fellegvárai enyészszenek el a’ nemzet szabad földéről. A’ kormány 300 millió frankba kerülő várakkal épiti körül a’ várost, mellyben a’ törvények alkottatnak, ’s az épitést elkezdi, mielőtt a’ törvények felhatalmaznák rá. A’ vallásszabadság – szól a’ revolutio – föltételetlen és őszinte legyen; én nem akarom az isten és az emberek közé tenni kezemet, nem akarok lélekismeretet valamelly törvényes hitvallás oltárához kötni, se uralkodó vallás, se országos vallás, se többségi egyház ne létezzék, se kedvezés, se elnyomás ne történjék isten nevével; a’ hitvallások a’ köztörvénynek legyenek alávetve, ’s ne legyenek se üldözve, se előjogositva. A’ kormány hitvallásokkal szövetkezik hitvallások ellen, az oltár ügyeivel foglalkozik, törvényesiti a’ hitet, ’s ha két vagy három személy egy hit nevében összegyül, fegyveres rendőrök jőnek, ’s űzik szét az imádkozók e’ gyülekezetét. A’ revolutio azt mondja: hogy a’ munka, szorgalom, kereskedés szabad legyen; a’ törvény lásson utána, hogy a’ fogyasztók ellenében ne alakuljon egyedáruság, mert olcsóság élteti a’ népet. A’ kormány műiparos feudalis urakat teremt, és a’ fogyasztó népet a’ kiváltságolt termesztőknek adja zsákmányul. A’ revolutio ezt mondja: a’ törvény valamennyi polgárok kivánságának szabályozott kifejezése legyen, a’ kormány 200 ezer polgár kivánságát emeli törvénynyé. – Mindezeknek vége hoszsza nincs! – Ha a’ nemzeti gyülés ma kiszállna sirjából, ’s ennyire elidomtalanított müvét megpillantá, országos férfiainak mellyike lenne e képes müvére a’ ti kezeitekben ráismerni? Visszahatásról visszahatásra, vesztegetésről vesztegetésre, félelemről félelemre, ürügyről ürügyre menve, minő elvet hagytatok épségben? Democratia helyett oligarchiát hoztatok, egyenlőség helyett választó nemességet, királyi hivatal helyett királyi dynastiát, sajtószabadság helyett septemberi törvényeket, társulati jog helyett gyülekezési tilalmakat, szabad ’s oltártól élő vallás helyett vallási viszályokat ’s vallási felekezeteket, mellyek a’ budget körül tusakodnak, végetlenül elosztható földbirtok helyett számtalan testületekben ujra feltámadó és egész családokat örökükből kizáró, holt kezekbe szorult birtokot, a’ munka és kézmüvesek szabadsága helyett a’ tőkepénzesek egyedáruságát, kiknek Frankhon eladatott, az értelmiség mozgékony és erkölcsi felsőbbsége helyett a’ census felsőbbségét ’s a’ telek- és kézműpatens felsőségiségét. Ez egy 759felől a’ revolutio, másfelől a’ kormány. – Most itéljetek. Illy kormány kifejezi e a’ revolutio szellemét, vagy épen ellenkezőjét? Igaz, hogy a’ kormány azt nem nevezi ellenrevolutiónak, de nem legsükeresb eszköz ’s legügyesb fogás e a’ nevet mellőzni, ’s illy álarczban vinni végbe az ellenrevolutiót? ’S ti kérditek még, hol seregeljen őssze az oppositio, ’s honnan vegye erejét? Itt vagy sehol, ’s innen vagy sehonnan! Ha a’ franczia revolutiónak ujra kitüzött zászlaja – ezen elvekkel, ezen igazságokkal ’s ezen tanulságokkal, mellyek atyáinkat egy elenyészhetlen társadalmi forradalomra lelkesiték, ’s mind azon igazságokkal, mellyeket korunk eszméje napfényre hozott – nem képest most az eszmék seregét az érdekek hadának ellenébe állitani; ha egy egészen uj nemzedék lelkében ’s kedélyében nem bir elég erős hittel ez igazságok iránt, ’s amaz igazságok megtagadói ellen elég haraggal, hogy ez igazságok védelmezőinek részére a’ nemzeti érzelem mindenhatóságát állitsa; ha ezen elveknek, mellyek Europát lángra gyulaszták, nem volna elég erejök arra, hogy Frankhonban szózatot keltsen vagy lelkismeretet ébreszszen: ugy többet kellene fájlalni, mint csak az oppositiót. Akkor mindnyájokat fájlalni kellene, ’s Frankhon nem létezne többé! De Frankhon igenis létezik, még pedig lábaitok előtt, hanem ti azt nem látjátok. Az evő és ivó Frankhon közepette létezik még egy gondolkozó és érző FRANKHON. Létezik egy Frankhon, melly még hisz valamiben, ’s melly nyugalmát, vagyonát, életét feláldozta, hogy vérének cseppjeivel revolutiója iránti hitét a’ világban elhintse. Ez a’ Frankhon még koránsem olly kész politicai hitvallását megváltoztatni, mint sokan gondolják. Ez a’ Frankhon tudja, hogy ez uj evangelium hadát képezi a’ népek között; ’s hogy az ész, igazság és müveltség ezen táborozásait folytatnia kell. Azt is tudja, hogy tanok, ismeretek, intézmények és remények bizományát őrzi, mellyet nemcsak az utóknak hagyományozni, hanem nevelni is kötelessége. E’ Frankhon hű és büszke. És nem akarja, hogy egykor a’ történetek azt mondhassák róla, miképen Frankhonban az egyik nemzedék az ész uralmát kivítta, a’ másik nemzedék pedig elárulta ’s túladott rajta, és hogy mi valánk e’ nemzedék. Nem! E’ Frankhon béketürő ugyan, de nem aludt el; lágymeleg ugyan, de nem hitetlen. Az oppositio tiszte azt serkenteni és áltatásaiból kiragadni; az oppositio tiszte: szünetlenül megmutatni Frankhonnak, hogy kormánya revolutiója szellemével ellenkezik. A’ munka könnyű, és az eredmény kétségbehozhatlan. Mihelyt Frankhon látandja, hogy az oppositiónál van a’ revolutio szelleme, nem pedig a’ kormánynál, ugy a’ kormánynak vége leend. Ennek vagy megváltoznia, vagy szükségkép elenyésznie kell. Mi erőinket örömest oda szánjuk nekie, hogy visszatérithessük őt az igazság utjára. De ha e’ perczben a’ franczia revolutio és valamelly kormány egymással szemközt állanának: ugy választásunk és Frankhon választása már meg van téve. Tisztelet a’ kormányoknak, béketürés a’ körülményeknek, de diadal az eszméknek!” – Lamartine urnak e’ himezetlen nyilatkozata, mellyet ez előtt néhány évvel még senki nem várt volna – mint emlitők – nagy bajt okozott a’ párisi sajtóban, a’ Journ. des Debats, a’ költő országos férfiui tehetségeinek egykori nagy tisztelője, kimélet nélkül önti ki epéjét rá, ’s azt hiszi, hogy ezek mind elkoptatott régi dolgok, mellyeket már Odilon-Barrot ur is elmondott; Lamartine ur regenerator akar lenni, ’s nincsen kisebb szándéka, mint ugy a’ kormány, mint az oppositio politicáját megifjitani. A’ doctrinair-lap azonban azt jósolja neki, hogy mindig ragyogó iró leend, de soha országos férfiu, sőt még csak pártvezér sem, ’s egyetlen szomorú jutalma az leend, hogy neve, melly kevéssel ez előtt még olly tiszta vala, a’ törvénytelenségnek fog díszül szolgálni.
