Jelentés.

Teljes szövegű keresés

Jelentés.
Időrövidség miatt a’ tűzkárosult miskolcziak fölsegélésére Emich G. könyvárus urral kiadni igért „Szivárvány” czímű albumunk eddig meg nem jelenhetvén, szerencsésnek érzem magamat tudtul adhatni a’ tisztelt olvasó közönségnek, miszerint nevezett album szerkesztését befejezvén, az, legsükeresebb intézkedések következtében, nov. fogytán okvetlen megjelenendik. Örömmel emlithetem egyszersmind, hogy az emberbaráti czél kivitelére szép irodalmunk több legnevesbjei járulván, az album igen kedves ’s gazdag tartalommal kinálkozik élvezetet szerezni azon lelkeseknek, kik pártolásuk által szivesen törlik le embertársaik szemeiből az inség könyét. Fölhivásomhoz képest czélszerűnek tartom tartalmát is soraimba fűzni. A’ közlött programm szellemében szerkesztőn kivül kötetlen beszédet adtak: Gaal, Nagy Ignácz, Pilta Mihály – Miskolcz vésznapjának eleven szinezetű rajzával – Remellay G. és Vachot Imre; lantos költeményi részét alkották: Beőthy Zs., Császár, Lauka, Lakner, Lisznyay, Liszy V. –I– Ida, Ney, Pájer, Petőfi Sándor, pönögei Kis Pál, Samarjai Károly, Sujánszky, Tárkányi, Tompa, Jámbor Pál, Vachot Sándor, Vajda Péter és Vidor Emil; régibb költőink néhányai ’s a’ fiatal lyrai erő majd minden feltünőbbjei, kikhez több jeles epigramm-iró is járul. – Megjelenendik az album kettős velinen, arany vágással, vastag préselt papirboritékkal, ’s előfizetési ára a’ mintegy 14–15 ivre terjedendő ízletes könyvnek csak 1 ft 40 kr pp. Előfizetés elfogadására tisztelettel ’s egész bizodalommal kéretnek meg minden megyék alispáni hivatalai, mellyeknek nyilt térök lesz megyei közgyüléseken járulni a’ czél megközelitésére, ’s ezeken kivül: Debreczenben Péczely József, Gömör megyében Széplaky Lajos, Kassán Klestinszky László, Komáromban Beőthy Zsigmond, Losonczon Farkas Károly, Miskolczon Nagy Gedeon és Pilta Mihály, Pesten casinoi pénztárnok Antal Mihály, Fényes Elek és Nyáry Pál; Pozsonyban: Szemere Bertalan, Záborszky Alajos és Lisznyay Kálmán; Bécsben Jászay Pál, ’s Erdélyben h. Kemény Zsigmond és Méhes Soma urak; nemkülönben elfogadja az előfizetést alólirt szerkesztő ’s kiadó Emich Gusztáv könyvárus ur budai és pesti boltjában. Az előfizetési ívek beküldendők a’ könyv megjelentének a’ P. Hirlapbani kihirdettetése után, melly alkalommal minden ív elfogadtával a’ járandó példány kiadójától átvehető. – Pesten, oct. 15. 1843. Halászy József mk, szerkesztő. (Bálvány utcza 187. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem