Könyvjelentés.

Teljes szövegű keresés

Könyvjelentés.
Egy nevezetes tüneményre figyelmeztetjük olvasóinkat röpirati irodalmunkban. Záborszky Alajos ur egy munkácskát adott ki: „Az urbéri telkek örökös megváltásának terve és hasznai” czím alatt. Tervének alapvonásai ezek: 1) az egyházi tized ruháztassék át a’ telek népére törvény által, ugyanazon szerződések mellett, mellyeknél fogva azt most a’ földesurak birják és használják; – 2) ennek megtörténte után, minden honi telkek örökös megváltási ára, középszámitással 900 p.frtra tétessék telkenkint; 3) mivel a’ kiváltási öszvegnek Tetétleni terve szerint egyszerre leendő kibocsátásra, a’ pénz értékének ingadozását vonná maga után,az urbéri robotok egyszerre javaslott megszüntetése pedig a’ honi földmüvelést tán tönkre is juttatná, ezek elmellőzésére következőt javasol: a’ telkek megváltása és a’ népre átruházása idejét, szerző 32, ’s mesterséges vagy kölcsönvett pénzzel leendő kifizetése idejét, negyven évre határozná; e’ negyven év öt szakra osztatván, minden nyolczadik év első napján, az urbéri tartozások egy ötöde szüntettessék meg, és ezen ötödnek egész ára adassék át, Tetétleni terve szerint, az illető földesuraknak, törvény által kibocsátott, a’ telkek felszabadult ötödére inhypothecálandó, és minden cs. kir. pénztárakban ’s mindennemű közfizetésekben elfogadandó pénznemben; ezen az összes honi telkek ötödére eső öszveg, annyival kevesbbé vonná maga után a’ pénz becsének csökkenését, mivel minden félévben, vagy ha szükség kivánná, évnegyedes vagy féléves szakokban, ezen pénzmennyiségnek 1/16 vagy 1/32 része, vagy legalább évenkint 1/8 része a’ teleksek által adó utján vissza váltatnék, és igy az egész telkek árának egy ötödéből félévenkint egy tizenhatod, vagy évenkint – mint a’ körülmények kivánnák – a’ körzésből egy nyolczadrész elmaradva, eltörlesztendő lenne (amortizáltatnék); az ősiséget, a’ fiscus kárpótlása mellett, okvetlenül meg kellene szüntetni, csak laudemium ne állittassék helyébe; mert ez annyit tenne, mint az elüzött ördögnek Beelzebubot helyettesül rendelni; a’ házas zsellérek, 3 hold számittatván egy házas zselléri állományra, tizen együtt szinte egy egész telek árát, azaz 900 p.frtot fizetné váltságdíjul; a’ háztalan zsellérek nem lehetnek az örökös megváltás tárgyai. – Ennyit idézénk figyelemébresztésül. Sem időnk sem helyünk az érintett röpirat taglalatába ereszkedni; de a’ vitatott tárgy méltán igényelheti az olvasó és gondolkozó közönség részvétét, ’s mi fölöslegesnek tartjuk, meleg honfiérzelmű barátunk munkáját – melly mellesleg mondva Deák, Klauzál, Beőthy, Szentkirályi és Bezerédj, ragyogó nevű polgártársainknak van ajánlva – hosszas magasztalásokkal utasitani a’ közönség elébe. – Nem kevesbbé örvendetes ujdonság Vachott Imrének e’ napokban megjelent „Országgyülési Almanach”-ja, mellyet, bármelly politicai szinezethez tartozzék is az olvasó, minden esetre igen kedves olvasmánynak fogja találni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem