Bács.

Teljes szövegű keresés

Bács.
Oct. 8-ikán. Folyó hó 2-ik napján első alispáni elnöklet alatt nyittatván meg évnegyedes közgyülésünk, legelsőbb is szőnyegre került a’ sept. 28-ikán öszveült országgyülési utasitásokat tervező választmánynak javallati véleménye, melly követeinknek jun. 16-ikán és jul. 18-ikán leküldött tudósitásait pontonkint tárgyalván, ezekre következő pótló-utasitás terjesztetett elő: Az 1835-ik évi országos munkálatokra tett megyei észrevételeket kérvén követeink magokkal közöltetni, miután ez időszak óta, mind az országos irányelvek ’s honi életkérdések, mind a’ nemzet kivánátai, az átalakulási korszellemhöz simulva, tetemesen változvák, ’s e’ nemzeti uj korszakban a’ kiváltsági balitéletek ’s tekintélyek a’ polgári igazság szent hatalma előtt meghajlottak, azok ujabbi meghányás, ’s további átfontolás nélkül nem alkalmazhatók levén, ezekre nézve a’ követ urak későbbi intézkedéseink eredményét várják be. – A’ vallás tárgyában, a’ téritvényeknek multra nézve is eltöröltetésére adott követi szavazatban, a’ választmány olly elvet látván rejleni, melly a’ jelenlegi anyautasitás 5-ik pontjával, hol az 1839-ik évi nov. 9-én tartott országgyülésben, a’ képviselői tábla által megalapitott törvényczikk létesitése buzgón szorgalmaztatni meghagyatott, a’ szülöttek iránt multra nézve adott téritvények megsemmisitése kivánatában ellenkezik, ’s ez sok polgárok békes életében ujabb zavarokat költene, – követeinket oda vélé utasittatni: hogy e’ kérdés netaláni ujabb előfordultával, a’ téritvényeknek multra nézvei megtartandását pártolják. A’ vegyes házasságokból született gyermekek milly vallásbani neveltetésük iránt kiadott téritvényeknek, a’ multra nézve megtartása elhatároztatván, az átmenetre nézve, miután aziránt mind a’ két tábla megegyezett, hogy a’ hat heti oktatás, ha az 1790: 26. törvényczik 13. §-a megszüntetésére más alkalmas mód találtatik, eltöröltessék, ’s a’ képviselői tábla sem ellenzé, hogy az átmenet ünnepélyes szertartásokkal történjék, – innét a’ választmány azon módositó inditványt vél pártolandónak, mikint az átmenők szándékjokat az illető törvényhatóság előtt bejelentve, világi tagokból vegyes választmány küldessék ki; melly kiküldetésétől 15 nap alatt a’ folyamodót meghallgatni, ’s ha ez kijelentett szándoka mellett állandóul megmarad, a’ szabad átmenetről bizonyitványt azonnal kiadni, a’ végzettekről a’ kiküldő törvényhatóságnak tudósitást tenni köteleztetik, melly ő felségének tudomásul leend fölterjesztendő. – A’ recopulatióra nézve, a’ választmány 1840-ik évi majus 7-kén fölterjesztett felirás nyomán, a’ 13. §hoz képest, azt tartja, hogy akkor, ha az első esketés jó hiszemmel történt, az ismételésnek helye ne legyen, a’ gyermekek pedig mindenesetre törvényeseknek tekintendők. – Horvátországot illetőleg: a’ természeti igazság, ’s a’ jelen szelidült kornak kivánata, szükségessé változtaták, hogy a’ törvényileg jogositott hitvallások gyakorolhatása Horvátországban, ugymint Szerém, Verőcze és Pozsega vármegyékben, kiterjesztessék, ’s az illető vallások hivei ott is azon jogokkal birjanak, mellyeket az anyaországban élveznek; innét követeinknek az 1839ik évi országgyülésre adott utasitás nyomán kötelességül tétetik, hogy a’ törvényileg jogositott vallások szabad gyakorlatának mind Horvátországba, mind az érintett megyékbe behozatandását, buzgón sürgessék. – A’ polgári, vallási ’s egyházi viszonyokra tekintőleg, a’ teljes egyenlőség ’s viszonyosság elvének megállapitása, mint a’ bécsi és linzi békekötésnek, ’s az 1790/1: 26. törvényczikknek alapja, az előrebocsátottak legtermészetesb folyománya leven, hogy a’ követek ezek pártolására cselekvőleg léptek föl, helyeseltetik. – A’ görög nem egyesültek vallásos ügyében követeink pártoló szavazata kedvesen vétetvén, a’ választmány az igazság ’s méltánylás elvéből kiindulva, azt is utasitásul adá, hogy miután a’ közös haza ’s fejedelem iránti tántorithatlan ragaszkodás – polgári ’s hadi érdemek után e’ honban milliót felülhaladó hitfelekezetbőli egyének, az orsz. főkormány ’s főbb törvényszékeknél, az 1790: 10. törvényczikki biztositás ellenében, hivatalokra igen ritkán alkalmaztatnak, országgyülésileg terjesztessék ő felségéhez, hogy a’ fölhivott törvényczikk rendeletét teljesületbe hozni, ’s e’ vallásiakat e’ szerint megvigasztalni kegyelmeskedjék. – Az unitaria vallás, miután a’ Részek visszakapcsoltattak, pártfogoltatni; a’ pásztori körlevelekből, ’s az e’ tárgyban költ pápai brevenek királyi tetszvénynyel lett megerősitéséből, ’s ugyanannak egy külön primási körlevél mellett történt kihirdetéséből keletkezett sérelem, ugy végre Fejér megye nemesei által benyujtott petitio tárgyában a’ követek által tett kijelentés, ’s illetőleg szavazat helyeseltetett. – Királyi biztosi munkálatok közlendését pártoló követeink nézeteit, nem osztandóknak véli a’ választmány csak azon tekintetből is, mert a’ megyei kicsapongások nyomozása ’s orvosoltatása, a’ végrehajtó hatalomhoz tartozván, ha „meg sem is engedve” a’ szorgalmazott biztosi nyomozások eredményei a’ törvényhozó testülettel közöltetnének, ez némileg biráskodást vonna magával, melly körén kivül esik a’ törvényhozó táblának. – A’ túrmezei nemesek panasza tárgyában, követeink nem pártoló kijelentése helyeseltetett. – Az országos választmány által olly hosszú fáradozással kimunkált nagy vastagságú büntetőtörvénykönyv, ’s a’ királyi városok elrendezését tárgyazó választmányi munka rögtöni országgyülési tanácskozás alá vétele, a’ nélkül hogy e’ hon ’s annak szokásaira olly sok ujdonságot, rendszeri változást, költségi terhet árasztó intézkedések el- vagy nem-fogadására nézve, az országos törvényhatóságokban összpontosult nemzetnek akaratja, a’ kért utasitások által kinyilatkoztathatott volna, a’ képviseltettek jogaival ellenkezvén, Bács megye, melly azt hiszi: hogy az utasitások adásában feneklik a’ nemzetnek törvényhozásbani tettleges részvéte, oda utasitá követeit, mikint a’ fönnevezet munkálatok tárgyalása alkalmával, az ezekből kifejlendő intézkedési javaslatok létrehozását ellenszavazatukkal mindaddig akadályozzák, mig azok iránt utasitást nem nyerendnek. Egyébkint, ezen utasitási nézet pártolására, az ország minden megyéit tüstént szétküldendő körlevél által fölhivandja. – Azon inditvány azonban, hogy követeink az országgyülésen is eziránti óvásunkat jegyzőkönyvbe kivánják iktatni, pártolásra nem talált. A’ szóló követek neveinek, hirlapokbani kitétele pártolása, követeinknek utasitásul adatott, azért is, hogy miután a’ két tábla meg nem egyezése miatt, az országgyülési hirlapok létrehozandása iránt csekély remény sugárzik felénk, a’ kerületi naplónak kinyomtatására pedig vállalkozók nem találkoznak, ’s igy a’ hirlapok közléséhöz kénytelenittetünk ragaszkodni; igyekezzenek tehát azt kieszközleni, hogy a’ hirlapokban közlendő országgyülési vitatkozások előadóinak nevei is kitéttessenek; ezt kivánván a’ képviselők feletti ellenörködés is. A’ büntető-törvénykönyvre nézve legszorosb kötelességének tartá a’ választmány, hogy az iránti véleményét ’s javallati terveit a’ KK. ’s RR. eleibe terjessze; mivel azonban a’ munka roppantsága, az abbani elvek ujdonsága, ’s hazánkrai alkalmazása, ugy az idő rövidsége, legszivesb szándokában föltartoztatta, – néhány főczikkek iránt előterjeszté véleményét: a) a’ 2. fejezetben kitett büntetések nemeit illetőleg: mindenütt, hol az országos választmány örökös rabságot javallott, a’ halálos büntetésnek további megtartásával véleményezi e’ javallatot fölcseréltetni; ’s ámbár egyik szónok, a’ halálos büntetés eltörlése melletti okokat, lelkes beszédében előterjeszté, még is a’ más oldali előterjesztésre, a’ „halálos büntetés” föntartása köz „maradjon”-nal kikiáltatván, követeinknek utasitásul adatott, ’s imigy, mint több megyékben történt, követeink, országgyülési szavazatukat, előforduló alkalommal visszavonni kénytelenittetnek. b) A’ magányrendszernek elfogadását, az országos választmányi munkálatokban kitett okoknál fogva, czélszerünek vélvén a’ bizottmány, a’ botütésekkeli fenyiték megszüntetését véleményezé. Egy szó sem emelkedvén a’ nem javitó bot mellett, szivvel lélekkel elfogadva lön e’ korszerü javallat, ’s diszére a’ bizottmánynak ’s megyének, az emberiség nevében nyujtva, lett a’ dicsősség emléke. c) Az I. 8. fejezetére nézve, mi az elévülés idejét illeti: az A ·/· alatti különvélemény fogadtatott el. d) A’ tanácsosak felelőségét illető czikk, az országos választmány véleménye szerint módosittatott, ’s utasitásul adatott. e) Végre a’ büntető-törvénykönyv 3 részének 18 fejezete kerülvén szőnyegre, a’ választmány, 778a’ börtönök felállitására ’s azontuli fentartására szükséges költségeknek – az országos választmány javallata szerint – nemesek által is aránylag viselendését, bár ez a’ házi adó elfogadásának tárgyában hozott megyei határozattal ellentétben áll, miután a’ büntető-törvénykönyv behozatalát már az 1840: 5. törvényczikk rendelvén, a’ czél eszközök nélkül el nem érethetik, de azon jótékonyságot is tekintve, melly ezen intézkedések létrehozatával az egész nemzetre háruland, – elfogadta. Fölkelt több szónok, ’s előterjeszté, miként ezen választmányi javallat homlokegyenest ellenkezvén az anyautasitásban kimondott ’s követeinknek már utasitásul adott megyei határozattal, melly szerint a’ kiváltságolt nemesi rend nyakára, semmi szin alatt bármilly adó ne tolattassék, azért, mert sarkalatos törvényeink ’s szabadságaink nyilván mentessé tesznek e’ honban minden nemest bár mi nemü adótól, ’s miután itt nem csak ön – a’ jelenlévőket érté egyik szónok – erszényünkről vagyon szó, hanem távollévő nemestársainkéról is, ezek pedig meghiva nem valának, mert a’ körlevél e’ tárgyról nem emlékezteté a’ honmaradtakat, – oda hajlitá inditványát, mikint e’ tárgy ujabb rendkivüli közgyülésen tárgyaltatván, erre az egész megyei nemesség beszóllittassék. Kifejtvén azonban az ellenoldal szónokai, mikint személyi és vagyoni bátorságunk biztositására alkottatván a’ büntető-törvénykönyv, ha e’ szent czélt elérni akarjuk – ’s ezt akarnunk kell – az erre szükséges eszközöket is áldoznunk kelletik; induljunk már ki egyszer a’ haladási diszpályára, barátkozzunk meg a’ közös teherviselés nagy elvével, mellytől hazánk szerencsés jövendője igen nagy részben függ, ’s midőn szembetünő igazságtalanság, hogy hová szerencsétlen nemestársaink is elzáratnak, ’s bünhödési szenvedésük ideje alatt, a’ szelidebb emberiség pályájára javitva vissza vezettetnek, az itteni költségi terheket, egyedül a’ szegény adózó népre toljuk, ’s az osztó igazság ’s viszonyosság is azt kivánná, hogy minden urbéri telkeken lakozó nemestársaink már ugy is potolandják e’ költségi terheket, a’ más hasonjogu nemesség is, mellynek születésével több jutott a’ kedvező szerencse adómányából, osztozzék e’ közhasznu áldozatban, mert kimondva volt a’ KK. előadásukban „alkudnunk kell az idővel,” ’s ha a’ szerencsétlen nem-fizetési elv miatt a’ választmányi dicső munka megbukik, a’ jövendő nemzedék irgalmatlanul biráland fölöttünk, ’s megérdemlettük a’ legkeserübb rovatást. Uraim! folytattatott, a’ nem-fizetésben nem rejlik szabadság, sőt épen akkor vagyok szabad, ha fizetek. Itt minden halogatás politikai vétek, melly a’ müvelt világ előtt foltot hagyand a’ magyar néven. E’ nagy igazságu védokok több pártolókat találván, minthogy a’ közteherviselést ellenzők erőszakoltatni kivánák a’ kortesek becsöditését, a’ szónoki többség pedig kimondá, hogy az illy corteskedésnek nem barátja, sőt ellensége akkor, midőn a’ cortes-sereg egyéneinek szavazatát, se fontosabbnak, se többet nyomónak el nem ismerheti, ’s mivel már szőnyegen forgott e’ tárgy, itt határozni kelletik, fölkéré az elnök alispánt a’ szavazati többség kijelentésére, ’s csilapulván a’ kedélyek, kimondva lett: hogy a’ börtönökre kivántató költségterheket, a’ bácsi nemes ’s nem-nemes közösen viselendi.” Ez elnöki szavakat harsány örömkiáltás követvén, fölsugárzott Bács fölé a’ haladás első vezér-csillaga! mellyet ha hiven követünk, nagy lesz a’ haza, ’s ezzel nagy és gazdag Bács!
Sebők.
Bácsból. Nov. 5. Mult pénteken Zomborban rendkivüli közgyülés tartatott, és pedig ezen epithetonjának annyira megfelelő, miszerint alig hittük, hogy a’ megszokott teremben vagyunk; – az ismert arczokból nagy szám hiányzott, de annál számosabban jelentek meg az alkotvány oszlopai közül, kik a’ termet elözönlötték. – Tudtuk mit akarnak, vagyis inkább mit nem akarnak. – Az elnök alispán megnyitó beszéde elhangozván, a’ főjegyző kéri a’ RRket, mikint ingerültség nélkül tanácskaznának. – Erre a’ zöld asztal vége felől szó hallatszék, ’s ez volt az illy maiféle ünnepélyek szokott hőseé Cs. M.-é, ’s ekkor értettük, mit már előre tudtunk: „hogy a’ mult hó 2-kán tartott közgyülésen rólunk nélkülünk hozott végzés, melly szerint a’ börtönköltségeket nemes, ugy mint nem-nemes, egyaránt viselni kötelesek”, – „mint alkotmánysértő, azonnal töröltessék el;” – ’s erre dörgő morajjal hangzott: „el kell törölni, nem fizetünk.” – Ezután felkelt egy tiszti ügyvéd, csend lön, ’s a’ franczia forradalom rémei sorban marchiroztattak el képzetünk előtt, ’s mivel mi most ott állunk, hol a’ guillotinozó nemzet épen a’ forradalom előtt állt, azért a’ fizetést nem kell erőtetnünk; – erre a’ zöld asztal vége felől intés, a’ jámbor tömegnek: „éljen, nem-fizetünk”-je, ’s egyes felkiáltások következtek. – Végre az elnök, tett kérdése után kimondá a’ végzést, miszerint az emlitett határozat megsemmisittetik; – ’s igy az a’ nélkül, hogy megtartása mellett csak egy bánatos szó emelkednék, ez árnyékvilágból kiköltözött. – Volt még inditvány, miszerint ama’ vészterhes határozat a’ jegyzőkönyvből is, nehogy annak nyoma fenmaradjon, kitöröltessék; – hogy az eltemetett végzés létrehozói közt ollyanok voltak, kik e’ megyében nem birtokosok ’stb. eff. – Most felolvastatott két rendbeli folyamodvány, egyik a’ nemes militicsi magyar és dalmata közbirtokosak aláirásával ellátva, mellyben kérik, hogy az oct. 2-kán hozott végzés semmisittessék meg, – ez már megtörtént, – ’s jövőre ha hasonnemű tárgy kerülend tanácskozás alá, erről ők eleve értesittessenek; – a’ másik a’ jobbágytelken lakó nemesek nevében olvastaték föl, mellyben ezek az 1832/6: 11-ik t.czikk eltöröltetését, a’ követeknek pótló utasitásul adatni kérik. – Következett az utasitásokat készitő választmány munkálata, a’ k. városokat érdeklő, – 8 szavazat inditványoztatott; – de miután Szabadka város küldöttje, a’ corpus juris tömkelegében jó ideig vezetgetett bennünket, hogy megmutassa, mikép minden k. várost az országgyülésen egy szavazat illeti, végzés lön: az anyautasitáshozi ragaszkodás. – Ez alatt a’ „jött, látott, ’s győzött” sereg annyira szétoszlott, ’s olly kevés számra olvadtunk le, hogy méltán kérdezhettük: „valljon közgyülésen vagyunk e? – ’s ekkor tétetett ama’ kérdés is: hogy eltörölvén az octob. 2-iki végzést, a’ börtönöket illetőleg mi legyen már most az utasitás? – valóban ez „embarras”, de nem „de richesses.” – A’ nyomtatott megyei körlevelek választmányhoz mentek, és felsőbb rendeletek magányügyeket érdeklők, zárák be a’ „tanácskozást;” ’s még délelőtt szétoszlottunk, sokan az árván hagyatott téren nyert diadal felett örvendve, de vajmi kevesen, a’ szeretett hon valódi érdekének, e’ búzadús tájakon majdnem általános félreismerése miatt, elszomorodva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem