Sáros.

Teljes szövegű keresés

Sáros.
Octob. 16. Folyó hó 12-kén rendkivüli közgyülésünk vala, ’s mivel első alispánunk bizonyos ügyei miatt huzamosabb időre elutazni kénytelenittetett, másod alispánunk elnöksége alatt, kinek ezen gyülésünkön tanusitott ügyes elnöki tapintata méltánylásaul, eddigi érdemei koronájául, a’ mind két résztől egyiránt osztatlan szeretet jutott osztályrészül. – Gyülésünk, határozatink rendelete szerint, az időközben tartatott kisebb gyülések jegyzőkönyvei meghitelesitésével kezdetett; mellyek befejezésével a’ követeink által megküldött kerületi választmányok munkálatai kerültek szőnyegre, mint mellyek kirekesztőleg okai valának jelen közgyülésünknek. – Első volt a’ megyei kihágások tárgyában megküldött javaslat. Az utasitási tárgyakkal foglalkozó választmány, a’ megküldött munkálatot, némi apróbb módositásokkal egészen elfogadandónak ajánlá, – ’s gyülésünk is egész a’ honoratiorok szavazatáról rendelkező pontig az öregeknek itt-ott feltünedező moraja ellen, csak maradjonnal tartá meg a’ szerkezetet. – De bezzeg ekkor elővágtata egy lovag három aprodjával, lándsát törni a’ honunk felvirágzására nyitott ösvényünkön szikla gyanánt gátló szokásaink maradása mellett. – A’ kerületi választmány munkáját birálgatván, állitá: hogy feladatának meg nem felelt, mert szavazati jogokat osztoat épen akkor, midőn a’ szavazattal birók visszaélései korlátozásáról kell vala csak véleményt készitnie ’stb. De nemcsak az orsz.választmány vala szerencsés a’ szóló roszalásában részesülni, mert minmagunkat t. i. a’ megye közönségét is, kegyes volt emlékeztetni, hogy ha megyénk méltóságát letiporni nem akarjuk, a’ honoratiorok szavazatát pártolnunk nem is lehet. – Mert hiszen a’ mult években, midőn Borsod, Pest ’s több megyék felszólitottak, hogy adjunk rögtön szavazatot a’ honoratioroknak, akkor nem pártoltuk, ’s igy most sem pártolhatjuk ’stb. – De most az egyszer számitásában csalatkozott, ’s a’ szónoknak ugy az országos választmányt, mint megyénket sértegető kedvencz modora, elnökileg roszaltatott. – Ezután nyomban egy 500 éves familia ivadéka, a’ szó legteljesebb értelmében aristocrata, vágtata be a’ sorompóba, csüggedező bajnok társa gyámolitására. Okai legfontosbika vala: mikép történhessék az, hogy az ő 500 éves aristocraticus voksa egy sehonnai kasznár által elidáltassék ’stb. – Harmadik, ki a’ hanyatló félben lévő zászló felragadására előszökött, egy diákul szóló táblabiránk vala, ki nem tudá megfogni, mikép választhasson az tisztviselőt, ki maga annak viselésére nem képes. És végre negyedik, a’ már csaknem porba hanyatlott kis hadat uj vivásra felbuzditni erőködött szónok K. S. tb. volt, – ki látván hogy igy egyenes csatában teljes lehetetlen gyözniök, czélszerübbnek találta egy mellék fordulattal más irányt adni az egésznek; ajánlá: hogy legyen nekünk is választott közönségünk (mellyet a’ városoknál annyira kárhoztatunk) ezek választásába folyjanak be a’ honoratiorok is, azután a’ választott közönség teremtse a’ tisztviselőket. – Ez egy szóval sem pártoltatván, elhangzott. – Ezek ellenében a’ háromszor nagyobb számu szónokok okokkal vivtak, megmutatván, hogy a’ kerületi választmány munkája ugy nem felelt volna meg a’ kivánt czélnak, ha a’ honoratiorokat mellőzi vala; – mert miután a’ képviseleti rendszer el nem fogadtatott, a’ magát veszgetettetni engedő nyers erő ellenében csak az értelmiség birhat kiegyenlitő nyomatékkal. – Alkotmányunk egyedül csak annak köszönheti fenmaradását, hogy őseink az értelmiséget magokhoz kapcsolni mindig hajlandók voltak; – világos példa erre az 500 éves aristocraticus voksot védő táblabiró ur nemesi állása is; mert akkor, midőn eldőde a’ nemesi rendbe felvétetett, az épen ugy elidálta az akkor már 300 éves aristocrata voksát, mint most fogja a’ beveendő kasznár. De parancsolja ezt nemzeti kifejlődésünk is; mert valjon az ipar és müvészet meg fog e nálunk honosulni, ha a’ hozzánk bejövő külföldieket magunkhoz föl nem emeljük? – És hogy jelenleg is sok ollynak van választási joga, ki maga nem képes hivatalokat viselni, elegendőleg tanusitja a’ papság, és a’ magát eszközül használtatni engedő müveletlen nemesség. – Megyénk törvény előtt, igaz, nem akart szavazatot adni a’ honoratioroknak: – de most, midőn épen törvényes utoni bevételőkről van szó, csak ugy hibázna és cselekednék a’ hon érdeke ellen, ha őket bevenni nem akarná ’stb. – És miután a’ négy vitéznek több pártfogója nem akadt, a’ honoratioroknak – egyedül a’ községi jegyzők kivételével, kik a’ felföldön leggyakrabban az egyházfi és harangozó személyében jelennek meg – a’ szavazat megadatott azon hozzá adással, hogy 1855-ik év után azon honoratiorok, kik magyarul nem tudnának, szavazatot ne kapjanak, és a’ községek is, csak magyarul tudó képviselőket küldhessenek. – Ezen munkálat többi részei fölött érdekes vita nem is keletkezett; itt-ott pótolva fódoztuk, másutt némi csekélységekben módositottuk. – Nevezetesen, a’ birói hivatalokat a’ honoratiorokra nem terjesztettük ki, de a’ többit igen. – Az iskolákat (ide értve a’ törvényt is) végzett ifjaknak ugy a’ választásnál, mint a’ tanácskozásokban szavazatot adunk, a’ teljes korra való tekintet nélkül. – Végre ha a’ szólók egy negyed része szavazatot sürgetne, azt az elnök meg ne tagadhassa ’stb. – A’ városok ügyét rendező kerületi választmány munkálata szintén csekély vitatás után elfogadtatott. – Jelesül a’ városok indirect adóztatási joga minden ellenzés nélkül pártolásra talált, a’ személyes adó alól azonban a’ nemeseket kivettük. – És igy mind a’ két munkálatot utasitásul adtuk. Ezeken kivül Somogy felszólitására mi is meghagytuk követeinknek: hogy nemcsak a’ kerületi napló nyomtatását, hanem a’ hirlapokban is a’ szólók neveinek kitételét hathatósan sürgessék. – (Vége követk.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem