CIII. Kerületi ülés részletei, nov. 18-kán.
CIII. Kerületi ülés részletei, nov. 18-kán.
Két követ a’ végzés felfüggesztése, de fölirás, más kettő pedig annak fentartása és szinte felirás mellett szavazván, az e’ napi ötödik szónok nyilatkozása igy hangzott: A’ nemzetiség kérdése hazánkra nézve sem több, sem kevesebb, mint a’ kérdések ama’ legnagyobbika: lenni vagy nem lenni! Nem akar szónok ingerlőleg szólani, mert a’ követi kar koszorújában nem szabad lenni csak egy kebelnek is, melly nemzetiségünk ügyében hidegen érezne, vagy arra, hogy melegen érezzen, felhevitésre szorulna; ha pedig lenne illyen, az a’ magyar honnak képviseője nem volna, ’s ahoz szónoknak szava nincs. Lefojtja magában az enthusiasmus legszentebb tüzét is, hogy ne modnhassa a’ rosz akarat, mikint mi magyarok indulattól elfogultak ’s igazságtalanok vagyunk nemzetiségünk ügyében. De egyet fentart magának, ’s ez egyhez olly reszketeg féltékenységgel ragaszkodik, hogy attól a’ világ minden kincseért megválni nem tudna, ’s egy azon szent pietás érzése, mellyel hű fiukint gyermekded ájtatosan illeti anyahazánk nyoszolyáját, mellyben az sérveitől betegen fekszik, ’s bádgyattan néz körül fiainak ápoló buzgóságaért, kiknek körötte virasztani legszentebb ’s legédesb kötelességök. Magáévá teszi egy tegnapelőtti szónok azon szavait, hogy a’ haladás nemzetiség nélköl halál, ’s lemond inkább mind azon nagy korkérdésekről, mellyeknek megoldását olly méltán várhattuk ez orsz.gyüléstől, ’s fölfüggeszti, elhalasztja legalább mindezeket addig, mig nemzetiségünk eléggé szilárditva ’s biztositva nem lesz; mert e’ tér, mellyen a’ négyes folyam ’s hármas bércz czímerét hordjuk még ma, szép és virágzó és dús lehet, szalma gunyhók helyén pompás paloták emelkedhetnek, ezer gőzös hasithatja szőke Dunánk habjait, számtalan vasut szegheti keresztül kasul a’ gazdag földet, hegyen völgyön diszelghetnek az ipar és gazdaság vidor képei; ha mind ez nem lesz magyar, e’ nagy jövendő reá nézve csak lesujtólag hat; mivel a’ pompás paloták, czikázó gőzösök, dörgő vasutak nem lesznek egyebek, mint elhalt nemzetiségünk koporsója fölött emelkedő megannyi sírkövek, ’s az uj birtokosnak öröm lármája, ki elfelejtve, vagy mi még gúnyosabb, megvetve bennünket, élvezve dőzsöl gazdag szerzeményében, mellyet mi eldődeinktől örökleni igen, de maradékinknak megtartani nem tudánk. – Nemzetiség és alkotmány, ez azon két kincse a’ magyarnak, melly iránt nyugodt biztosnak kell lenni keblében, hogy hazája egyéb ügyei fölött sükeresen tanácskozhassék; mig e’ két kincsét veszélyeztetve látja, addig minden igyekezete ’s ereje ezek védelmére irányoztatik, elfelejti egyéb nyomasztó bajait, sovár kivánatait és ereklyéjét őrzi csak, mellyektől elválni vagy meghalni, reá nézve egy. És ezért maradtunk el annyira mi magyarok Europa egyéb népeitől, mert nemzetiségünk és constitutiónkat folytonos veszélyben láttuk eddigelé, ’s egész teehtségünket ezek védelmére valánk szentelni kénytelenek. Mikor lett volna hát időnk a’ haladásra, mikor a’ kifejlődés nagy munkájára? 1840 óta (dicsőség és hála azon férfiaknak, kik ezt eszközlötték) meg lön a’ nemzet e’ két kincse iránt egy kissé nyugtatva, és ez orsz.gyülés kezdetén bizodalommal tölt kebellel foglalván el helyeiket a’ nemzet képviselői, leszállottak a’ gyakorlat mezejére, ’s tehetség szerint kezdék előmunkálni e’ haza szebb jövendőjét, melly hogy bekövetkezzék, egyedül a’ főRR. bizodalmas ’s a’ kormány atyai közremunkálásától függ. Pedig aggodalmunk minden oldalról szétoszolva nem vala, mert veszélyes és vakmerő pártok keletkeztek a’ honban, kik a’ nemzetiség ürügye alatt uj viszályokat kezdének, hogy megoszszák a’ nemzeti közös erőt, melly összesítve talán valami nagyot lenne képes kivívni; és mi reménylve néztünk a’ kormányra, melly iránti bizodalmunk csak legujabban ébredt föl; vártuk, hogy a’ törvénytelen, merész ilir botrányokat bölcsőjökben fogja elfojtani! és mit nyertünk? a’ szokott lassú dicasterialis fontolgatásokat követte egy királyi commissio, mellynek irományai közt hiteles bizonyitványok mutatják ki az ilir párt főnökök kétségtelen bűneit, ’s mégis mindeddig semmi nyugtató lépés nem történt. Ez után szónok a’ k. k. leiratra tért át, mellyet ő is alakjára, tartalmára ’s hangulatára nézve törvénytelennek hisz, ’s erre nézve különösen két szempontot emel ki. Egyik ez: pár éve mult már, hogy az ilir párt fedetlen arczczal lépett föl, ’s nyiltan űzi merényeit gúnyjára nemzetünknek, ’s e’ pár év lefolyta után létrejött hosszas elővizsgálat következtében sincs még orvoslás, a’ bűnös merények mai napig büntetlenül maradtak; holott a’ kormány nemzetiségünk érdekében hozott végzésünk iránt csak hasonló engedékenységgel sem viseltetett, mint millyet az ilir merények ellenében mutattatott, sőt előbb, mint az ilir kicsapongásokat rendre utasitotta ’s az e’ részben méltán aggódó magyar nemzetet megnyugtatta volna, egy k. leiratot küldött, melly egy aránytalan szigorral látszik a’ küzdő két nemzetiség közt biráskodni; mert mig egy részről mindent megad, addig más részről semmit sem nyujt. A’ másik körülmény ez: ha mi hibáztunk volna is, ha nemzetiségünk iránt buzgó és mindenesetre nemes hevünk elragadott is (mit szóló elismerni épen nem akar) kitől lehete inkább várni, mint épen a’ kormánytól, hogy atyai kézzel fog utat mutatni a’ kiegyenlitésre, ’s alkalmat szolgáltatni a’ tárgy olly elintézésére, melly mind a’ két felet megnyugtatván, egyiket se szégyenitsen meg. És mit tett a’ kormány? egy leiratot küld, mellyben nem kiegyenlít, nem utat mutat, hanem azt kivánja, hogy a’ nemzet képviselői változtassák meg határozatukat, mellyet nemzetiségük szent hevében hoztak, mi más szóval annyit tesz, hogy tagadják meg szívök legforróbb érzését, mondják ki magokról, hogy nem jól cselekedtek; szóval: tegyék magokat nevetségessé küldőik előtt, kiknek kezeikbe letett legdrágább kincsét eljátszani csak, de megtartani nem tudák, ’s legyenek gúny tárgyává a’ diadalmaiban már is elrészegült ilir párt előtt. De ha mindez fáj is szólónak, ha meglepőn szomoritó tapasztalásnak tartja is, hogy a’ kormány nemzetiségünk ügyében nem atyailag bánt velünk, mégis e’ szomoritó érzések közepett magát lesujtva érezni nem tudja; ’s pedig azért nem, mert mi szabad alkotványos nemzet vagyunk, ’s mint illyennek fejedelmünkhöz a’ legaggasztóbb körülmények közt is szabad szavunk marad fen, ’s valamint érzi azt, hogy önkényes uralkodás alatt létező népnek, szükségkép kétségbe kellene esni kormánya által veszélyeztetett nemeztisége fölött, ugy azt tartja, hogy nekünk alkotmányunk szárnyai alá vonulni, ’s erősségünket egyedül abban keresni, legszebb jogunk ’s legszentebb kötelességünk. Felirásra szavaz tehát felséges urunk trónjához, mellyben megmondjuk neki, hogy kormánya nemzetiségünk szent ügyében nem bánt velünk atyailag, hogy ez által azon fejlődni kezdett bizodalom, mellynek erősödése biztosithatná egyedül ugy a’ trónnak mint hazánknak szebb és nagyobb jövendőjét, ujra megrázkodtatott; hogy mi gyáva nép nem lehetünk, valamint nem hiszszük, hogy ő gyáva népnek királya szeretne lenni; végre hogy mi magyarok akarunk lenni egészen ’s örökre.
Szóltak ezután többen részint a’ végzés felfüggesztésére, részint annak megtartására, elmondván az utóbbiak, hogy olly nemzet, mellynek erős nemzetisége nincs, a’ királyi trónusnak sem lehet, vész idejében, hasznos, hogy mindaz, mi az erős nemzeti állást veszélyezteti, az ausztriai ház jövőjének is árt ’stb. Egy káptalani követ azt mutogatván, hogy a’ k. leirat nincs a’ nemzetiség ’s annak diplomaticai fejlődése ellen intézve, hanem csak ideigleni türelmet kiván, ’s hogy repraesentálni, és egyszersmind a’ végzést fentartani nem fér össze: a’ hallgatóság zaja annyira növekedett, hogy az elnöknek keményebben ki kellett kelni e’ visszaélés ellen. Figyelmeztetjük e’ helyen azokat, kiknek a’ képviselők teremében hallgatni és tanulni hivatásuk, hogy minél szentebbnek tartják az ügyet, mellynek folyamát élénk részvéttel kisérik, annyival inkább őrizkedjenek minden ollyas demonstratiótól, 812mellyet a’ rosz akarat ürügyül vehetnek balmagyarázatokra. – Egy következő ősz szónok történeti adatokból bizonyitgatá, hogy a’ némellyek által hánytorgatott több százados usus nem olly felette erősen áll a’ horvátok részére; emlité a’ nagy Lajos törvényei közt találtató magyar eskü-formulát, 1446-iki rákosi országgyülést, hol a’ követek magyarul esküdtek, ’s felszólitá a’ százados usust emlegető követet, hogy bizonyitsa be, mikint az emlitett esetekben a’ horvát követekre nézve kivétel tétetett. Emlité továbbá az ujabb gyakorlatot 1825 től fogva, az előbb divatozott deák nyelvnek egyszerre ’s törvény nélküli magyarrá változását, a’ deákul szerkesztett gravamenek el nem fogadtatását a’ mult országgyülésen, és ezt a’ horvát követek ellenmondása nélkül, az üzenetek csupán és kizárólag magyar nyelveni szerkesztését, mellyet a’ tábla törvény nélkül állapitott meg, ’s mind ezekből azt következteté, hogy a’ szokást ellenkező szokás megszüntetheti, annak korlátozó hatalmát tehát a’ junius 20-iki végzés ellen felhozni nem lehet. – A’ szóló követ mint kerületi jegyző, a’ felemelt helyen ’s a’ káptalani követek során ülvén innét némi közvidámságot gerjesztő humoristicus czélzatokra vett alkalmat; mondá, hogy csak azért is kénytelen ellenkező nézeteit kijelenteni, nehogy a’ főtisztelendő urakkal – kiknek során ül – egyértelműnek gondolják; elbeszélte a’ mult orsz.gyülési törvényczikkek deákra forditásának történetét, miszerint tudniilik, miután a’ tábla kijelenté, hogy azokat bár süssék főzzék, ő ugyan deákra nem forditja, Bécsben kénytelenek voltak néhány tudós Benedictinus barátot bezárni, ’s azokkal az articulusokat lefordittatván készen leküldeni, mellyek itt az országgyülés általános rá nem hallgatása közt olvastattak fel; de furcsa is ám a’ forditás, mellyre Cicero, ha feltámadna, alkalmasint felsikoltana. Egy káptalani követ ur, a’ szóló kerületi jegyző követtársa ellen kikelvén, azt állitá, hogy a’ magas clerus nem vett részt a’ leirat kiadásában, azonban nyilatkozása által ellenkezőt tanúsít; honnét a’ szóló követ alkalmat vesz felszólítani a’ főtisztelendő clerust, hogy minekutána hajdan Áron száraz veszszején mandola is termett, ’s a’ clerus csudákat tud kivinni, most vessék össze vállaikat ’s szabaditsák meg a’ nemzetiség ügyét. Emlité végre az országgyülés szétoszlatásának következéseit az 1822-ki ’s 1836-ot követő eseményeket; hogy a’ zárkozott körű ministerek nem ismerhetik a’ nemzetek életét, ’s végre IV. Henrik ismeretes mondását, hogy t. i. egy kanál mézzel több legyet lehet fogni, mint husz tonna eczettel.
Ezen nap érdekes nyilatkozásai közül, ha hely engedi, adandunk még többeket is.
