Zemplén.
Zemplén.
Berettő, jan. 3. Gyüléseink a’ törvénykezési hetek utolján (dec. 15.Ö karácsonig nyultak, mig a’ fölveendők halmaza végzendővé apadt. Hivatalnokaink 9/10 részét azonban a’ hallgatag háziüdv karaiba kergetvén az unalom, az ellenzék lovagait meg, „nem levén már semmi érdekes,” falura idézve egy – hajtóvadászat polgárkoszorús nyúl-sükere: a’ tömött padok olly otthonos conversatiová zsugorodtak, hogy még a’ nagy terem fűtését is meggazdálkodhattuk mostohaléányunknak, a’ domesticának; sőt egy ülés folytatása ellen, a’ szolgabirói kar 21 (érts: huszonegy) tagu dandárának tökéletes hiánya miatt, óvás tétetett. És lőn láng és fergeteg, ’s a’ gyüléseket okatlanul elhagyni merészlő hivatalnok ellen „actio” rendeltetett, ’s tartott is rendithetlenül – másnap reggelig, mikoron atyai megintéssé keresztényült. – És illy (eheu) kinézések közt vétetett föl követeinknek utolsó postával érkezett jelentése a’ latin beszéd iránti határzat uj módositásáról. És mi önbizottan véltük, miszerint e’ gyülések foyltában keletkezvén a’ megyének utolsó határzata: a’ bennünket, mint megyét, nem kötelező kerületi végzés egyszerűen tudomásul vétetik. ’S ime! – „a’ megyéknek kétségbe vonhatlan joga levén, a’ körülmények szelleméhez alkalmazni határzataikat, sőt egy uj határzat egészen más térre vivén az ügyet” stb. ’stb.: a’ páros napos végzés megszüntetése inditványoztatott. ’S egy pillanat a’ fontolva-haladás tömött phalanxára koszorús sükert jósola a’ tacticának. És szót emelt Rh. L. ur: „Nemzetet és egyedet szilárdság teszen; ezt kell kivívnunk; ’s e’ jellem tiszteletéből szól a’ tárgyhoz, de saját szempontjából szinelve ki az oct. 12-iki leirat mindnyájunk előtt ismert hischtoriáját: a’ követek – ugymond – köveket hánynak a’ vizbe, ’s a’ megyékkel vonszoltatják ki. Ezért húzák-halaszták annyira a’ leirat tárgyalását, hogy intézkedésök, a’ megyék ősjogainak kijátszásával, épen tartassék. Az illy, eljárás radical curát igényel. – 1825-ben csak 24 nap kivántatott, hogy minden inditvány a’ megyékkel közöltessék, ’s vissza is kerüljön. – E’ határozatot föl kell éleszteni, hogy követeink illyszerű következetlenségektől megóvassanak, ’s a’ megyék és nemzet jelleme ne veszélyeztessék” stb. – Ismét: A’ megye határzata az akkori követjelentéshez képest most is áll; a’ jelen kérdés azonban egészen uj. A’ követtábla most ismerte el, hogy sem jogköre, sem hatalma nem jogositá föl előbbi határzatára. A’ horvát követek latin beszéde physice sem meggatolható, tehát hallgassuk; de hogy beszédeik a’ naplóban ne iktattassanak, uk törvénytelenség ’s egyszersmind czéliránytalan dolog. Mert nem jőn e be csakugyan szavazatuk a’ számitás által? sőt nem veszélyesb e, hogy elveik czáf nélkül maradnak, sőt elfogadtatnak a’ qui tacet consentit szabálya szerint? ’S megszünvén a’ napló két országé lenni, mit teszünk, ha a’ horvátok külön naplót kivánandnak? a’ mi egyszersmind szellemi, sőt, tartható, physicai elszakadásra ingerelhetendi. Ne tűrje a’ nemzet e’ következetlenségeket ’stb. ’stb. Az elnöklő személynök eljárását illetőleg: ha a’ testület a’ törvény utján marad, ’s elnöke ellenszegül; hibázik; de ha a’ keletkezésekor is törvénytelen határzat ellen tiltakozik, azhon jogával él, mit semmi egyestől meg nem tagadhatni. – Egy főtiszt. ur szerint: ha most a’ latin beszédek rekesztetnek ki törvény nélkül az ekkint nem hiteles naplóból, később a’ kevésbé népszerű szónoklatok kitiltását követelendi „logicai egymásutánnal” a’ mindenható ifjuság. – Az országgyülésnek ezen „modorát” eléggé nem roszalhatni, annál inkább kötelessége a’ megyéknek erkölcsi fensőbbséget gyakorolni fölötte. Kezdeményül ez utasitást inditványozá először: „Megilletődött kebellel értették a’ RR., mikint a’ horvát követek latin beszédének megakadályozása végett sokan felszökdöstek: követeinket tehát az effélék követésétől szigorúan tilalmazva, egyszersmind oda utasitják, hogy minden illyszerű illetlenségek, valamint – procoronide – az ifjuság piszszegése ellen is „minden lehető módon” – nos? – „felszólaljanak”. Az elnöklő személynök pedig, ha nem azt teszi, a’ mit cselekvék, jogkörét kivánta volna túlterjeszteni. ’S azért utasitásul inditványozá másodszor ez óvást, miszerint Zemplén rendei tagadják az elnökség jogát valakit beszédében meggátolhatni ’stb. ’stb. – Majd a’ 80követek kerültek kefe alá, ’s kik eddig a’ megye elégültének ünnepeltjei valának, most meg éles kifejezésekkel emlékeztettek kötelességeikre – több holmi közt a’ privát levelekből már ismert fölirat nemközlése miatt, pártolásától egyelőre eltiltatván. – – – Mind ebből láthatja ön e’ nap magasztos „modorát,” „tacticáját,” „eszélyét” ’stb., mikint a’ fontolva-haladás uj vakolata fegyvertárának mind e’ mázsás czikkjei neveztetnek. A’ másik oldalon – hála a’ „nincs semmi érdekes többé!” jelszó dandárának – most hárman álldogáltunk árvaszerényen; a’ multkor velünk szavazott jelenlevők részint bölcsen (eszélyesen hallgattak, részint ellenünk fordúltak horribilis logicával, ugy annyira, hogy az előbbi határzatnak jegyzőkönyvileges megszüntetése ellen a’ centrum egyik loyalis – bár akkor ellenünk szavazott – emberének kellene tiltakozni. – „A’ multkor tanácskozott testület 54 szónokának figyelmét – mondá nemzetiségünk egy tisztes agg bajnoka – egyike sem kerülte ki azon „ugynevezett” okoknak, miket főjegyző ur most ujdonujakul elsorola. Higyje el azonban, hogy mi akkor is tudtunk volna más határzatokat is hozni. Nem a’ követtábla hány vizbe követeket, hanem mi, a’ megyék, hordjuk vizure a’ táblát. A’ helyett, hogy a’ hazai értelmiség e’ tekintélyes testületét, mert az egyetemes népvélemény által pártolt ügyet olly hőn karolta föl, botlásról, vádolnók, vagy korcsmához ’stb. hasonlitgatanók – ha „tiszteletes ’s modorral” e? – elsőben mi tanuljunk következetesek tisztában lenni minmagunkkal, ’stb ’stb. ’S gyászbeszédül mintegy a’ felpuskaporzott kérészéletű határzat fölött, elmondám, mikint azon chaoticus, irány- ’s egységtelen forrongás, miben e’ megyét a’ politikai elvek minden árnyéklatának küzködése tartja: a’ dicsőségtelen jelent mellőzve, a’ jövő tekintetében áldás volt szereintem; mert önálló bár gyakran tévesztett eszmélkedésnek, gondolkozásnak, értelmiségnek kifolyása volt. A’ párt mindig tiszteletes előttem, ’s a’ közjó leghatalmasb vehiculuma, mig diadalmát „fogásokkal” elszennyezni vélvén, a’ loyalitás nyilt terén vív tekintetlenül. E’ moralitas kéltszeresen életföltétele a’ megyék méltóságának, ha termeit, mint annyi máshol! a’ felzaklatott megtorlás tusaterévé sülyeszteni nem kivánjuk, hol ma egyedi szenvedelmek dulongnak a’ tegnapi többség határzatai fölött. Némi ideje már, hogy e’ bűnvádtól óvakodni kezdünk, annál kevésbé szabad szótlanul mellőzni legparányibb jelenségeit. ’S illyesminek lehetlen a’ mai ülést nem tartanom. Nem a’ kisebbségben maradás fájdalma szól belőlem – azt e’ helyen megszokhatám – azonban méltányos, sőt, ha tetszik, eszélyes volt e az útolsó napok határzatának felforgatását most, egy szűk kör barátságos conversatiója közt megkisérteni, ’s nálunk, kik minden csiklandósb kérdést a’ marcalis gyülésekre utalgatunk? e’ kérdésre feleljen a’ lelkismeret. Én a’ mai napok kitörésnek, ’s egyszersmind parlag szóvitának tartom – enyhitó köpenyül; mert a’ leirat elkésett tárgyalása fölött szónokolva, nem veszszük e észre, hogy követeinknek – nem kisebb érdekű – augustusi küldeményei csak most, december 18-kán, tárgyaltatnak? ’stb. stb. Azonban tetszett a’ rendeknek a’ régi ösvényről letérni; ne tagadják meg majd öntettüket, ha jövend alkalom, midőn a’ mathematicai többség kénye szerint halomra döntetendnek a’ megyének régibb ’s eddig pietással csak ezért óvogatott határzatai ’stb. Mire egy kis házi jelenetke következett, minek zajongó invectivei közül „actio! tiszteletlenség! elbizottság!” ’s hasonló töredékek örvényeztek ki ’s torlattak meg annak rende szerint. Az e’ félék azonban nem közuönség elé valók. Elég az ahoz, hogy a’ másnapi jegyzőkönyvben ott leltük ugyan a’ latin beszédek kitilthatlanságát, de a’ leiratrai határzatunk ünnepélyes megsemmisitése, valamint követeink roszalása, kinteljes vajudozása közben, szépen elcsucsúlt.
Kazinczy Gábor.
