FRANKHON.
FRANKHON.
Lehető rövidséggel emlitjük a’ válaszfölirat egyes szakaszai fölött folyt vitát, a’ nevezetesb pontok kiemelését jövő alkalomra halasztván. Thiers urnak határozott föllépése által az ellenzéknek megint látható feje van, ’s igen hihető, hogy e’ zászlónak, akár becsvágy akár elvek gyüjtötték legyen a’ harczosokat alája, végre mégis sikerülend Guizot urat a’ kormánytól eltávolitani. Thiers ur fölléptében még az is igen feltünő, hogy ő, ki 1840-ben – még mielőtt ministeriumba lépett volna – mikor a’ kamra majdnem minden kitünőbb szónokot, a’ doctrinair St. Marc Girardintől kezdve a’ legitimista Valmy herczegig Anglia ellen declamaltak – egy maga állitá meg a’ kiáradó szenvedélyeket ’s szóla engesztelő szókat Anglia mellett – ez alkalommal minden tartózkodás nélkül az angol szövetség ellen nyilatkozott. A’ vitatkozás perczről perczre élénkült; annyival inkább, mert Lamartine ur megjelenése is hevesebb harczot reméltete. A’ kamra tagjai által javaslott egyes módositások egyenkint mind félrevettetének. Leghevesb vitára adott azonban alkalmat jan. 27-kén a’ válaszföliratnak utolsó – a’ legitimisták ellen szóló szakasza. A’ legitimisták főszónokainak itt megint alkalom nyilt magukat a’ ministerium vádjai ellen védelmezni; de ekkor p. o. Berryer ur nem a’ vétkes öntudat ama’ félénk nyelvén szólt, melly minapi felszólalását jellemzé; hanem olly vihart idéze Guizot urra, minőnek a’ kamra 13 év óta nem volt tanuja. Röviden csak annyit emlitünk mikint az illető szakasz elvégre, hosszas tusa után csakugyan elfogadtatott. Hely szűke miatt e’ nevezetes ülés leirását jövő számunkra vagyunk kénytelenek halasztani.
(A’ jan. 17-ikei kamrai ülésnek vége.) Villemain ur közoktatási minister Tocqueville urnak adott válaszában kétséget nyilvánitott az előtte szólónak őszintesége iránt. Szerinte Tocqueville ur, csakhogy a’ bár legellenkezőbb jogtalanságokat hárithassa elleneseire, két dolgot kevert össze, mellyet senki sem választhatott volna el annyira egymástól mint épen ő: t. i. a’ nép valódi jólétét és a’ nép nyugtalan henyeségét, melly gyakran épen e’ jólétből szokott eredni, kivált ha a’ közszabadságok mozgalmai által izgattatik. Boszonkodni vagy elrémülni philosophiai és vallási tusák miatt illy roppant sajtó- és véleményszabadság közepette, melly a’ mostani kormányrendszert jellemzi, annyit teszen mint az okot következményei nélkül akarni. A’ kamra bajosan fogja megfoghatni, hogy a’ mostani kormány – melly elég erős vagy szerencsés volt az országot lecsillapitani és a’ csendet fentartani – mikint vádoltathatik a’ társaság fölszinén támadó értelmi izgásokkal. Nehéz meghatározni, mit helyesel vagy kárhoztat a’ szónok egymással annyira ellenkező vádodkaival. A’ minister több okokkal megmutatni ügyekezék Tocqeville urnak ezen önmagával ellenkezését, ez p. o. egyfelől kárhoztatja a’ kormánynak a’ vallási gyülekezetek iránti türelmét; másfelől meg azt állitja, hogy e’ gyülekezeteket épen olly kevéssé kell gátolni mint más társulatokat. Tocqueille ur elég ügyesen két oldalról akarja egyszerre leverni a’ kormányt: azért, a’ mit mond és nem mond, a’ mit tesz és nem tesz, ’s ezen ügyesség abban is kitünteti magát, hogy a’ szónok egyfelől azt kiáltja a’ ministereknek, hogy a’ közoktatásba semmi beavatkozást ne tűrjenek, mert itt a’ lélekismeret szabadsága forog kérdésben, másfelől meg a’ ministereket vádolja az egyetemi oktatás elleni rágalmak miatt. A’ szóló minister helyesli ama’ kivánságot, hogy a’ beavatkozások gátoltassanak, de az kissé igen nagy követelés, mikint a’ kormány arról is gondoskodjék, hogy az országos közoktatás a’ sajtó és pártok szabadsága közepette ne rágalmaztassék. ’S most már ezért felelőssé tétetik a’ kormány, mert az országos közoktatás, az egyetem elleni megtámadásokat nem gátolták. A’ minister szemére veti Torqueville urnak, hogy több gondja van polemiai hatásra, mint az igazságra. Ez egy magasb műveltségű philosophiai szellemhez nem illik. E’ visszatorlások után a’ kormánynak a’ közoktatás körüli politikáját kezdi védeni, ’s megmutatja, vagy legalább törekszik megmutatni, hogy a’ kormány csakugyan megtette a’ magáét, hogy az egyetem megtámadói ellen határozat van hozva, mellynek ereje épen mérsékletében fekszik, hogy az egyetem ellen legindulatosabban kifakadó vélemény törvényes kereset tárgyává is tétetett. Villemain ur XIV. Lajos kormányára hivatkozik, mellyet senki sem vádolhat tulságos engedékenységről, ’s épen az emlitett fejedelem kormánya alatt támadt egy hosszas philosopiai és vallási véleményharcz, ’s e jelenetnek mostani megujulása most mégis olly rendkivűlinek kiáltatik! A’ minister – isten tudja, miképen? – O’Connellt is beszövi e’ vitatkozásba, ’s azzal végzi beszédét, hogy a’ pártszellem mindenből fegyvert készit magának, ’s igy most is a’ politikai pártszellem az, melly a’ vallási szellemnek ezen álarcza alá rejtezett! – Tocqueville ur rövid feleletében csak annyit jegyze meg, hogy a’ minister állitásainak egyikét sem czáfolta meg. Többen vőnek még részt e’ vitatkozásban, melly azonban – minthogy különös inditvány nem forgott szőnyegen – némelly szóharczokon kivül, minden eredmény nélkül végződött, ’s csak azt bizonyitá, hogy a’ kormány az egyetem és vallás között fenállani kellő viszony iránt csakugyan nincsen tisztában.
