CLXII. Kerületi ülés, mart 4-ikén.
CLXII. Kerületi ülés, mart 4-ikén.
Elnökök: Fiáth (Fehér), Bárczay (Abauj); naplóvivő: Zákó, tárgy: nemességnek adóbani részvéte. Jegyzővé a’ tanácskozás folytában kikiáltatott Szentkirályi Móricz.
Az elnökség kitüzvén a’ napi renden levő fontos kérdést tanácskozás tárgyául, az első szónok illy értelemben emelé a’ mellett szavát: Ez azon kérdés – ugymond – melly mellett a’ gondviseléstől neki mért hatáskörben, mióta tiszta öntudata van, folyvást tehetsége szerint működött; ’s mellynek szerencsés megoldásához szeretett nemzete életét, boldogságát, fenmaradását ’s virágzását kötötte, ’s midőn erről szól, előre tudva a’ kérdésnek bizonyos halálát, lehetetlen meg nem rendülnie lelkében, mert elhomályosulnak a’ szép remények szemei előtt, ’s csaknem kétségbe kell esnie az értelmiség győzelméről, mert ezáltal bizonyság van adva az egész müvelt világelőtt, hogy mind az, mit e’ hazában évek óta hirdettünk, csak üres szájhősiség volt, hogy e’ nemzet rövidlátó többsége igaz érdekét fölfogni nem tudja, ’s a’ haza közérdeke ott sinylik ledorongolva a’ magányérdek ellenében. Az országgyülésen azonban, hol okok győznek ’s nembunmkós erőszak, szükség a’ nagy kérdés mellett felszólalni. Nem tudja, mit végzett az örök sors szeszélye e’ sokat hányatott nemzetről; nem kárhoztatja azokat, kik benső meggyőződéésöket követék: de erősen hiszi, hogy azok, kik szennyes önérdekből szegültek az adó ellen, ’s ezáltal gyilkos kezekkel milliók sorsát ’s jóllétét támadák és a’ nemzet életét törék meg, nagyobb büntetést érdemelnek, mint mellyet szóló kimondhat, ’s haláluk óráján ezen tettöket fogják leginkább megbánni és kinos öntudattal szállni az anyaföldbe, mellyet hűtlenül tapodtak. – Minden nemzet fölvirágzása bizonyos népességet ’s terjedelmi nagyságot föltételez, de főkelléke mégis a’ nagyságnak, hogy alkotó elemei közt összehangzás ’s egység legyen, melly számüzze a’ kölcsönös gyülölségingerét; – közös legyen öröm ’s veszély, ’s e’ közérzet legyen a’ nemzeti szív vérkeringése. Illy érzelemtől átmelegült népet ki lehet erőszakkal irtani, de leigázni nem; annak okvetlenül nagygyá kell lennie. – Nem akarja szóló e’ helyen vizsgálni, mi vala azon csodaerő, melly hazánkat megtartá, hogy külharczok martalékaul nem esett, ’s maga magát föl nememészté, – elég tudni, hogy élünk ’s itt vagyunk, ’s megtartott a’ gondviselés, és a’ történetek csodás összehatása. A’ mondott föltétel egy nagyra termett nemzetnél sem hiányozhatik, de egyiknek sincs olly szüksége rá, mint épen a’ magyarnak; annak hiánya miatt pang és tesped nálunk minden nemes törekvés, abban van a’ kórállapot gyökere. Átmenvén a’ szónok haladásunk akadályainak, bajaink forrásinak fejtegetésébe, különösen három okban találja azokat fel, ugy mint 1) nyelvkülönbség, 2) valláskülönbség, 3) nép és aristocratia közti viszonyok. – Nyelv tekintetében meglehetős öntudattal tekinthetünk vissza a’ multra; e’ részben tagadhatlanul haladánk, ’s remélhetni, hogy a’ testvéries összeforrás soká késni nem fog. – A’ vallásra nézve legyen szabad szinte sokat reméleni, noha szóló azt hiszi, hogy a’ vallásos felirásban nincs kiemelve a’ sérelmek alapja; a’ polgári jogoknak valláskülönbségen épült egyenetlensége; mindaz, mi fölterjesztetett, nem egyéb, mint egyes sarjadékai a’ visszás állásnak, a’ vallásból eredő politikai jog-különbségnek, miszerint csak egy vallás van az országgyülésen képviselve, csak egy vallás részesül a’ status segedelmében. Mig ez meg nem szüntetteik, e’ tekintetben egységre számolni nem lehet. – Mi a’ harmadikat, a’ nép ’saristocratia közti viszonyt illeti: ez a’legsúlyosb baj. A’nép ellensége az aristocratiának, ’s csak abban fekszik egyedüli záloga a’ kibékülésnek, nyugalomnak, ’s mindennek, mi nagy ésszent, ha az aristocratia megtanul igazságos lenni, ha átlátja, hogy e’ baj ellen orvoslást csak önkeblében talál föl, hogy nem elég a’ szép szó, hanem tettek kellenek, ’s a’ népet be kell hozni a’ törvényhozásbani részvétbe. – Ezen aristocratiai kapcsolat feloldásának ismét két főfeladása van; 1) a’ hűbéri (eudalis) lánczok széttörése, 2) teherviselésbeni egyenlőség. Ama’ feudalis viszonyok megölik a’ nép szorgalmat, elrabolják szorgalma gyümölcseit, ’s egyiránt nyomják és lealacsonyitják személyét ’s vagyonát; innét a’ nép sziveben titkos gyülölet az aristocratia ellen, innét keblében a’ nemesség bukását ohajtó sovárgás. Ez ellen azonban ki van már találva az orvosság az örökváltság nagy elvében. – Másik feladása átalakulásunknak az adó együttviselése. Hogy a’ házi adó, ugy a’ mint most fekszik a’ nép vállain, igazságtalan ’s abnormis teher, ezt elismeré már régebben egy nagy hatásu aristocrata; ’s hirdeté a’ Pesti Hirlap. Midőn azonban a’ hirlap csak a’ házi adóra szoritá izgatását, ezáltalmár vétett a’ teheregyenlőség nagy elve ellen, ’s áldozatul hozá az elvet a’ kivihetőségnek. – Olly törvény alkotásánál azonban, hol tehermentességről kell lemondani, nem elég a’ csupa igazságot bizonyitani be, ott a’ haszon és szükség tekintetét is be kelle bizonyitni, különben senki sem érez kedvet lemondani bár legigazságtalanabb önérdekéről. Az adó kérdését mint egy becsületkérdést, mint egy hirlapi divatczikket találni a’ kiváltságosok elébe, csak az igazságra támaszkodni ’s a’ szükséget be nem bizonyitani, rosz és sikeretlen tactica. Pedig mi tudunk addig a’ házi adó kérdéséről? ismerjük e a’ kulcsot, a’ rovatokat, a’ czélt, mellyre a’ pénz fordittatni fog? tudjuk e, mi marad megyei, ’s mi országos intézkedés alatt? nem föltételez e’ az adó rendezést a’ megyei institutióban is? mert az urbéri telken lakó nemesek adóztatása körüli eljárást csak nem fogjuk itt is követni akarni! – Átment ezután szónok saját eszméinek fejtegetésére az adókérdés körül. Ő alkotmányt nem képzelhet állandónak igazság nélkül, lehet talán nélküle ideigleni üres ragyogás, de nincs alap ’s állandóság. Lehet valahol népnevelés, ipar, iereskedés ’stb. de ezek sem a’ kellő eredményt, sem önmagokat nem biztosithatják a’ nélkül, hgoy az alap a’ nép szivébe legyen fektetve, ’s azon meggyőződésébe, hogy az alkotmány, mellynek terheit viseli, övé is, és reá jótéteményeket áraszt. A’ nép szivének ’s szeretetének megnyerésére pedig két ut vezethet: a’ törvény előtti egyenlőség, ha t. i. a’ feudalis viszonyok örökváltság által ellesznek törölve; ’s a’ teherviselési egyenlőség elve. Ez utóbbi elkerülhetlen eszköz a’ kártákony visszavonás ’s néposztályok közti gyülölség megszüntetésére; ez pedig nincs kielégitve a’ csupa házi adó kérdésével; mert ez csak fél igazság, vagy annyi sem, ’s félig biztató, félig ámitó eszme. Ha elfogulatlanul ’s szűkkeblüség nélkül a’ dolog mélyére tekintünk, meg fogjuk érteni, hogy most nem lehet máskép, mint hogy a’ nép jég hidegséggel különözze el magát az aristocratiától; gyülölje az alkotmányt, melly számára csak terheket készit ’s mellynek jótékonyságait nem érzi; hogy szükség esetében megtagadjon az aristocratiától minden oltalmat, ez azon forrongó mély vulkán, melly folyton ássa alattunk az enyészet örvényeit. Lássuk át, hogy ez többé igy nem maradhat; egyedüli menekvésmód pedig csak a’ teherviselési egyenőségben fekszik. – Megjegyzi a’ szónok e’ helyen, hogy ne vélje senki, mintha ő e’ nagy tárgyat ugy le akarná alacsonyitani, hogy búvó ajtóul használja azt, majd ha a’ házi adó viselése alól ki akar sikamlani, mert ő utasitásánál fogva olly szerencsés helyzetben van, hogy minden terhet elvállalhat. – Volt e’ nemzet életében, olly időszak, midőn a’ vitéz ’s harczos aristocratia véres karddal virrasztott a’ nép békétlensége fölött ’s a’ hon határain; ezen régi aristocratia nemes és tiszteles volt ’s a’ nép remegve bár de tisztelettel hajlott meg előtte, mert vész idején ő állott ki a’ csaták sikjára. De mióta állandó katonaság létesült, az aristocratia át rakta e’ terhet is mások vállaira, mig a’ jogokat kizárólag magának tartá; igy a’ régi tisztelet megszünt ’s az ó nimbus eloszlott. És hova jutottunk! tegye mindenki kezét szivére, ’s vallja meg őszintén, valjon a’ hadi adó felajánlását képesek volnánk e megtagadni? – miért ingadoz ebben olly könnyen a’ követi tábla? oka az, mert a’ jog a’ nemességé, a’ teher pedignem az övé. Ezen hézagot, melly a’ jog ’s kötelesség közt támadt, ki kell tölteni. De e’ munkában nem az aristocratia régi ’s lekopott bélyegéhez képest kell eljárni, mert annak örökre vége, hanem tekintve, hogy az aristocratia nem katonáskodik többé, a’ hadi adót is el kell fogdni, mi ama’ megszűnt kötelességnek pótléak. Ha érdekegyesitéről ’s ezáltal nemzeti erősödésről van szó: a’ házi adó elvállalása nem elég. – A’ sérelmek ellen nincs más erő ’s orvosság, mint ha az aristocratia is részt vesz, érdekelve lesz a’ hadi adóban: minek bizonyitására példákat hoz elő a’ szónok. Hiszen vannak törvényeink a’ só áráról, vámról, katonák miképi használásáról, elszakadt részek visszakapcsolásáról ’stb., de nem hajtatnak végre. Innét magyarázhatni 165tehetetlenségünket, hogy egy polytechnicumot saját költségünkön fel nem állithatunk, az orsz.gyülést Pestre vinni képesek nem vagyunk, a’ pénzünkön emelt Ludoviccában tetsző nevelési rendszert meg nem állapithatunk ’stb.,mert, a’ ki terhet nem visel, mi joggal is követelheti, hogy akaratja teljesittessék? – Ne gondoljuk, hogy mindig elég lesz az országgyülésen sérelmeinket ’s panaszainkat czifra szavakban lesírni, a’ sérelmek roppant tömegét három hónapi vesződséggel összeszedni ’s azután kikiáltani: „nagy isten! mennyi dolgunk van!” – itt az ideje a’ teheregyenlőség üdvezítő elvét felállítani ’s életbe hozni. – Vajha lángoló betűkben tudná – ugy mond szónok – a’ törvénykönyv homlokára oda lehellni a’ történettan azon tanulságos hagyományát, hogy: azon nemesség, melly a’ közterhet nem viseli, a’ teherviselő osztálynak okvetlenül ’s előbb-utóbb alárendeltjévé válik, vagy a’ kormány szolgájává szegődik.” A’ közteherviselés jótékony következései kimondhatlanok, ez adand erősbülést a’ megyei hatóságnak, megváltoztatja az országgyülés typusát, helyreállitja a’ néposztályok közti bizalmat, megnyitja a’ polgári erények forrását, olly bástyafalat emel az alkotmány biztositására, melly mögött egy nép üdve rejlik ’stb. ’stb. – De valljon mind ezen nézetek meg voltak e a’ nemzet előtt kellőkép vitatva? – A’ törvényhozásnak két feladása van, egyik: a’ nemzetet, hol még kifejlett nézetek nincsenek, vezetni ’s felvilágosítni. Hogy e’ másodiknak elmulasztásával ne vádolja a’ törvényhozó testet az utókor, szóló azt javasolja: „mielőtt az adó kérdése szavazásra bocsáttatnék, neveztessék ki országos választmány, melly az adóról véleményt adjon, ’s e’ kérdést kellőkép és minden részeiben kifejtse.” Mert a’ nemzet nem ismeri még eléggé e’ kérdést, ’s ha szinte az adó elve elfogadtatnék is, sok részeletes intézkedés lenne szükséges. A’ rögtön megbuktatásban bizonyos halál van, az elhalasztásban még élet reménye rejlik; illy nagy eszme hasonló a’ cecsemőhöz, melly ott szendereg anyja ölében fejletlen erővel ’s tehetetlenül, de gonodos ápolás ’s nevelés által megnő ’s felizmosul. Ne vonjuk meg e’ szülői gondos ápolást a’ fiatal fejletlen eszmétől. – Javalja ezt az is, mert akár buknék szavazás által e’ kérdés, akárnem: a’ nemzet minden esetre tévutakra vezettetnék; ha buknék, azt hinné a’ nemesség, hogy csakugyan helytelen ’s igazságtalan eszme, mellyet a’ törvényhozó test is elvetett; ha meg nem buknék, ez esetben bele ringatná magát azon hamis képzeletbe, hogy már mindent megtett, mit tenni kötelessége, ’s ezt ismét önmystificálás volna. – Végre javalja azt szóló azért is, mert bizván követtársai egyéniségében azt hiszi, hogy sok van ezek közt, ki utasitása által kötelezve bár, de nehéz szívvel adná szavazatát az adó megbuktatására; a’ halasztás által pedig csak nyerni lehet. A’ javaslott választmány, ha jól végzi feladását, irányt adhat arra, mit kelljen majd tenni ezután.
A következett hasonértelmű szónok, azon megyének követe, mellynek egyik széke mai napig is gyászos elhagyatottságban áll épen az adókérdés következtében, szinte igennel felel a’ nagy kérdésre. Jeles beszédéből, melly tömve volt argumentumokkal, csak a’ törvénykönyvből szedetteket emeljük ki, mellyekkel bebizonyitá, hogy a’ szabad ember a’ közterhekben törvényeink szerint is részt vett; idézvén Kálmán király 1-ső könyve 4-ik fejezetét, I. Lajos 135 1-ki 6-ik törvényét, mellyben azért rovatott a’ kilenczed a’ parasztságra, hogy a’ nagy király hadaiban katonáskodónemesség a’ költségeket könnyebben viselhesse; ugyanazon 1351-ik évi 12-ik czikkelyt, miszerint az ugynevezett „lucrum camerae” adóhoz is járult a’ nemesség, mert ahzon t. czikk azt rendeli, hogy a’ kincstári nyereséghez a’ Dráva és Száva közli, nem különben a’ pozsegai és valkóinemesség is, mint azországnak egyéb nemessége, egyaránt járuljon; – az 1486-ki 64-ik, ’s ezt megerősitő 1659-iki 68-ik törvényt, melly különösen parancsolja, hogy a’ megye által kivetendő költségeket kivétel nélkül a’ nemesség fizesse. Hogy a’ nemesség fizetett a’ beligazgatási költségekre, világos Mátyás k. VI. törvénye 64. czikkéből, ’s az 1655: 37. és 1647: 134-ből, mellyek az országgyülésre személyesen, vagy követeik által megjelenőket a’ megyei költségekhezi járulástól felmentik. Az 1723-ki 90-ik t. cz. pedig, az akkori törvényhozásnak becsületére egyenesen kimondja, hogy a’ ki a’ közállomáyn hasznaiban részesül, részesülnie kell annak terheiben is. – A’ követk. hasonló utasitással ellátott szónok szinte hosszabb és okokkal-teljes beszédét megyéjében történt azon szép felbuzdulásnak rajzáéval végezé, melly megérdemli, hogy el ne felejtessék. Egyik tisztviselő (Huszák) ugyanis kimondá, hogy „becstelen embernek nyilatkoztatja, ki e’ nagy kérdés eldöntésére nyers erőt merne használni” ’s miután az adó elve közegyezéssel, ellenmondás nélkül elfogadtatott, Kovács Mátyás kanonok reá adá a’ megyének e’ nemes szellemére ihletett papi áldását.
Következett most egy lelkesült beszéd, mellyet hallani, a’ szónok meleg kebléből fölzengve, hallani kelle, hogy roppant hatását képzelni lehessen.
Égető fájdalom és szégyen vesz rajtam erőt – ugymond szónok – midőn látom, hogy e’ tárgyról vitatkozni kell, ’s ez axiomát, mellyre már kis gyermekeinket is megtanitjuk e’ példabeszédben: „ki nem vet, nem arat,” itt a’ nemzet szine előtt okokkal szükség támogatni. Üdvös lesz a’ nap, mellyen a’ nemzet kivergődve azon mocsáros hinárból, hol őt jelenleg ármány fogva tartja, túlemelkedik illy szomorú előitéleten, ’s e’ nagy napra szegezett szem adhat reményt ’s vigasztalást, hogy nemzetünk egykor mostani bajai tömegéből kifejlik még. – Okokkal akarni támogatni a’ közteherviselés elvét, ugyan nem ollyan e, mintha okokkal akarnók megmutatni, hogy a’ nap fénye melege, ’s a’ jég hideg? Azon okoskodások ellenben, mikkel némellyek eszöket ’s lelkisméretöket meg akarják csalni, hogy t. i. a’ nemesség sajátságos helyzete fölmenti őt az adóviselés kötelességétől, valóban nevetségesek. Hogy hangzik ez okoskodás, ha más szavakba foglaljuk? „minthogy már annyi idő óta nem insurgáltunk: tehát nem adózunk; mivel a’ katonáskodás és katonatartás terheiben nem veszünk részt, tehát nem adózunk; mivel birjuk e’ szép haza egész földét: nem adózunk; mivel kizárólag hozunk törvényt, ’s birjuk a’ haza hivatalit, tisztségeit, mellyekért magunkat még jól meg is fizettetjük: nem adózunk; mert élvezünk minden jót, ’s minden jónak virágát, mit a’ magyar haza nyujt: nem adózunk! – Szóló jobban tiszteli az ügyet, jobban e’ táblát, mintsem ez okoskodást, melly inkább carricaturába illik mint törvényhozásba, czáfolni akarná. – Mondják, hogy statusban törvény teszi az igazságot; de hol a’ törvény, melly tiltja, hogy a’ nemesne adózzék? ’s ha volna is illy törvény, az Verbőczy prolog. titulusa szerint nem volna érvényes, miszerint „lex sit justa et honesta;” azon törvény pedig igazságtalan, sőt – bátran kimondva – gyalázatos lenne. – Van egy országos közmondás: „meghalt Mátyás király, oda az igazság!” ennek alapja főképen abban fekszik, hogy Mátyás igazságos adóztatási törvényeit, mellyeket ez, az ármánynyal siekeresen küzdve, a’ nép javára életbe léptetett, halála után, a’ szomorú király alatt, ismét elbirták törölni a’ nemesek. – De nemcsak lelkismeretünkhez, hanem eszünkhez is szl a’ dolog egyszerű igazsága; ’s azon kis nemesis, mellyet megcsalni nem lehet, itt is rémalakokkint állitja előnkbe az igazságtalanság következéseit, és súlyos csapásai alatt érezteti velünk, hogy igazság nélkül nincs üdv. – Közpéldabeszéd, hogy „a’ kevélység lealáztatik,” és ezigaz,mert ezen magyarnemességnek, és vele a’ magyar nemzetnek, mellynek annyi anyaga volna e’ dús hazában a’ jólétre, a’ külfölddeli concurrentiára, minden a’ legnagyobb, magasb, dicsőbb dolgokban; ugyan van e Ruropa előtt neve, tekintete, befolyása? kérdezzük meg csak az utazókat? és más részről a’ fösvénység, a’ nem-adózás másik kútfeje, nem kétszeresen fizet e? nem volna e képes az országgyülés a’ megyei, városi és kerületi municipium annyi adót vetni ki, mennyivel a’ külföld rendszere folytonosan nyomja hazánkat a’ közvetett adók iparunk tönkre tétele, ’s határvámjai által? – És miért teheti ezt? valljon nincs e érzésünk, hogy azt fájlaljuk? van igenis! de nincs módunk segiteni, mert nem adózunk, s igy nem állithatjuk, tarthatjuk fel azon szükséges intézeteket, mellyek fedezése alatt a’ külföld sarczolásai alól menekülhetnénk; mihelyt adózunk, azonnal nem kell sok könyörgés ’s repraesentatio; mig ellenben nem adózunk, meg vannak kötve kezeink, ’s az igazságtalanság zsibbasztó érzése lenyomja, csüggeszti, lelánczolja lelkeink röptét. Nézzük nemzeti jólétünk szomorú állapotját, a’ népben lakó keserű érzést, ellenséges indulatot, kárörömet; mindez a’ nem-adózás következése!! – Szóló e’ szomoru képet azzal fejezi be, mit József császár Pálffy cancellárhoz irt elvelében mondott, hogy t. i. Magyarországnak csak egyetlen módja van mostani alacsony colonialis állásából kivergődni, ha t. i. adózik, mert addig Ausztria sohasem tér el mostani rendszerétől. Ime’ az utmutatást már Jóhzsef szelleme adá, és szóló elvesztettnek tart minden munkát, ’s irást, mellyel a’ külföldtől valamit kérünk; hiábavaló pazarlás a’ papiros, mellyre panaszainkat firkáljuk, mig magunk magunkon nem segitünk, ’s adózván azt nem tesszük, minek természetes következése lesz az, mit most hiába kérünk. – Szóló tehát az adózás elvállalásában keresvén hazánk üdvét, lelkesült szavakban szólit fel, hogy a’ tanácskozási termekben, ’s azokon kivül mindent kövessünk el, ’s egyesüljünk kor- és nemkülönbség nélkül az adózási eszme kivivására azon módon, mikint p. o. védegyletek jöttek létre honi gyártmányok viselésére, de annál nagyobb hévvel ’s energiával, mennyivel fontosabb e’ tárgy minden egyébnél. A’ gyermek, midőn mosolyogva simul apja kebelére, édes hizelgések közt nyerje azt meg az ügynek; az ősz szülő halálos ágyán gyermekeinek adott áldása feltételeül tegye ezt; ne boldogitson magyar leány szerelmével ollyat, ki nem adózik. Midőn mindenről van szó, mindent kell tenni, ’s egész erővel! Ha az anyaszentegyház virágzó idejében, mellyre vallásos ihlettel emlékezünk vissza, a’ közönséges bűnöst ki lehetett zárni az anyaszentegyház kebeléből, mig meg nem tért és ki nem békült istennel és az ő szent igazságával, – nem elég ok e hasonlóra annak bűne, ki magáéval együtt a’ nemzet lelki testi életét öli el? bélyegezze az egyház bűnné a’ nemadózást, kereszténység, isten, emberiség ’s nemzetiség elleni bűnné!! – 300 évvel ezelőtt, 1546-ban itt Pozsonyban, midőn a’ hazát török hatalom nyomorgatá, ’s égés, rablás, pusztitás dúl mindenfelé; a’ véghanyatlás gyászképe ül a’ romokon, hölgyek ’s kisdedek az ellenség martaléki lőnek: törvényben mondák ki magokra szállt ősapáink a’ hatalmas isten boszuló haragját, melly őket bűneikért sujtja; ’s kimondák, hogy nincs más mód isten áldását visszaszerezni, e’ hajdan virágzó, de romlásnak indult hazának, mint a’ szegény adózó nép siralmainak letörlése, jajainak megelégedés hangjaivá változtatása által. Ezt nem szóló mondja, – 300 év előtt atyáink mondák ki. ’S még most is ez átok nyom, az ősatyai átok, melylyet 300 év előtt az ország atyái önmagokra kimondottak. – Ha nyomásától menekülni akarunk, teljesitsük az ősök igéretetét, legyünk igazságosak, ’s az átok áldássá fog változni.
Átmenvén végre szóló a’ teendőkre, B. inditványát szerencsének tartja, ’s egyszerüen ahoz csatlakozik. Az a’ szétágazó szándékokat egyesitni fogja; mert lehet sok jó, de különböző vélemény e’ tárgy körül, miket összeforrasztani, és ugy sikerre juttatni azon orsz.küldöttség feladása leend. – Féljük isten itéletét, ’s egész müvelt világ itéletét, ha e’ kérdés roszúl dől el! Szóló azon szomorú esetben, mellyet isten távoztasson, a’ legroszabbaktól fél, – bár félelme olly igen alapos ne volna!
Rokon értelemben szólott három megyei követ; a’ negyediknek beszéde kivonatát, csak azt sanálva közöljük, hogy minden szókincset, melly e’ kérdés védelmében elmondatott, hasábjaink szűke miatt adnunk lehetetlen. – „Az országgyülés törvényeinke kifejlendő eredménye iránt – ugy mond a’ jeles fiatal szónok – nem táplált dús reményeket; mert a’ törvényhozás első stadiuma ’s feladása csak eszme-előkészités, és sok százados előitéletek leküzdése; – azután jő a’ tett ideje. Sajnálja, hogy ma a’ csatavesztés előérzetével kell föllépnie olly eszme mellett, mellyet csalódásában egy uj boldogabb aera megnyitójának tekintett nemzete életében. Mert csak akkor lehet a’ haza boldog, ha jog ’s kötelesség közt meg van azon kellő arány, melly hiányzik a’ mostani adózási rendszerben. Előadá küldői nézeteit. A’ status szükségei kétrészre oszlanak: 1) mellyek a’ statust in complexu érdeklik, 2) a’ megyék házi szükségei. Amazok ismét vagy ollyanok aö mellyeket külvédelem, vagy b) mellyeket a’ beligazgatás kiván meg. A’ külvédelmi szükségek fedezésére kellő, vagyis hadi adót akkorra tartja fel, ha a’ védelmi rendszer iránt tisztában lesz a’ nemzet, ’s a’ mulhatlan garantiák meg lesznek adva, addgi abban részesülni nem kiván; de ezen tárgy tisztába-hozását is a’ jelen országgyülés teendői közé tűzi ki. De az országos honi adót, valamint a’ megyék beigazgatására szükséges költségeket elvállalja. – Azt véli, hogy e’ kérdést nem abstraciók utján, nem is a’ diplomák poros kincsei nyomán kell eldönteni; érezze annak szükségét az áldozni kész kebel. – Ezután, kikeresve azon tért, melly még számára az előbbi szónokik által felhagyatott, czáfolatokba ereszkedik. Sokfelől hallotta, mintha következetlenség volna abban, hogy ő ’s a’ vele egy véleményárnyéklatúak a’ házi adót elfogadják. Minden alkotmányos honban több véleményárnyéklat van, ’s mindeniknek van túlsága; egy részről a’ tespedők, kik csökönyösen egy helyben állanak; más részről azok, kik egyedül saját érdekeik miatt akarják a’ fenállót felforgatni. Az elsők felejték, hogy valamint lehet a’ virág fejtését elősegítni ’s hátráltatni, de a’ kifejlettet bimbóba visszavezetni nem: ugy a’ társas állapotokra is áll ezen természettörvény. A’ második osztályról szólni nem méltó, azok nem jőnek a’ politicai mérlegbe. A’ haladók kétfélék, kik aristocratiai uton, tehát az alkotmány gyökerének fentartásával akarnak haladni; ’s kik democratai irányban. Szóló az első irány embere, mert abstractiók utján indulni nem szertvén, tekintve körülményeinket, absolut országok szomszédságát, a’ nép jellemét, azt hiszi hogy aristocratiai elemre szükségünk van, melly őrfal legyen a’ felülről jöhető önkény kisérletei ’s egyszersmind a’ tömeg agrarial törekvései ellen. De épen azért, mivel az aristocratiát erősnek ’s értelmesnek ohajtja, két föltételt kell annak hite szerint betöltenie: a) hogy befogadjon magába minden ollyas elemet, melly hozzá fölemelkedett; a’ slaakot pedig kilökje magából; b) hogy aránylag járuljon a’ közterhekhez. Az aristocratia e’ fogalmához az angol jár legközelebb. Szóló tehát azt hiszi, hogy sohasem szólt inkább az aristocratia igaz érdekében, és sohasem volt inkább conservativ,mint most midőn feláldozni akarja azt,mit megtartani ugy sem lehet azért, mit minden megtartani akar. A’ köz teherviselést halasztani lehet tanán még egy ideig, de végkép gátolni lehetetlen, ’s ha mind egyesülve vívunk mellette: rövid időn meg lesz az. Azért szóló, hajolva bár de nem törve reményeiben, a’ b-i inditványhoz, t. i. országso küldöttséghez járul. – (Folytatása következik.)
