Zólyom.

Teljes szövegű keresés

Zólyom.
Martius 20. Mult hó végén tartott közgyülésünkön szőnyegre került a’ zsidók emancipatiója; ’s hosszas vitatkozás után az lőn tanácskozásaink végeredménye: hogy a’ RR. a’ zsidók emancipatiója fölött elsőbbséggel birónak ismervén el az adózó nép felszabaditását, egész általánosságban mondják ki, mikép honunk adózó népe felszabaditását a’ következő három elveknek, mint ezen nagy vállalat ugyanannyi stadiumainak, törvényszerű megállapitására épitik, ugymint: 1. A’ kormány részéről is a’ jelen országgyülés teendői közé sorolt, ’s már országos tanácskozás alatt levő népnevelés tárgyának törvény általi elrendezésére. 2. Az adózó nép birtokjogának teljes biztositására, ’s a’ legfőbb anyagi engedvény az általi sikeritésére, ha az 1840:VII. tczikk 9. §-ában kimondott urbéri örök megváltásnak a’ földesurra nézve kötelező ereje törvény által kimondatik, ’s a’ czél elérése a’ törvényhozás által megállapitandó zálog-bank, vagy kölcsönintézetek által lehetségesittetik*. 3. Azon elvnek, hogy minden, ki a’ közterhekben részesül, részesittessék aránylag a’ közigazgatásban is, – életbe léptetésével, a’ törvény előtti teljes egyenlőség törvény általi megállapitására. Ezeknél fogva országgyülési követ urakat oda utasitják, hogy mellőzvén a’ zsidó néposztály kivételes emancipatiójának vitatását, a’ felszabaditás, ’s a’ kiváltságok másokkali megosztása kérdésének fejtegetésében az elősorolt fokozatot kövessék; a’ mult országgyülésen szép engedményekben (?) részesült zsidók honunkbani állását pedig korszerű intézkedések által lehetőkép elősegiteni igyekezzenek! – Ezzel vége szakadt első napi tanácskozásainknak; másnap Izrael fiainak bányavárosaink környékén a’ helységek vásáraira való megjelenést ezentul szabadnak nyilatkoztattuk. – Jövő évnegyedes gyülésünk határnapjául majus 28-ik napját, helyéül pedig Breznobánya városát tűztük ki.*
Isten áldása azért Zólyomra; hozd fel, uram, ránk ez inditány országos napját! de aztán ki a’ czélt akarja, akarja, uraim, az eszközöket; – tehát telekdíj! telekdíj!
Szerk.
Ha jól tudjuk, a’ vallás tárgyábani kir. válasz közbejötte miatt rendkivülileg a’ jövő szombaton is lesz gyűlés Zólyomban.
Szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem