FRANKHON.
FRANKHON.
(Követkamrai vitatkozások az egyházügy fölött.) Montalembert gróf a’ párisi érsek emlékiratából néhány helyet idéz, ’s ekkép folytatja beszédét: „Elleneink erre igy válaszolnak: ,De hát még mindig a’ középkorban forog az egyház? még mindig VII. Gergely, VIII. Bonifácz egyháza ez?’ Én istenem! természetes, hogy ugyanaz. XVI. Gergely egyháza még mindig az, melly VII. Gergely egyháza, valamint ez ugyanaz volt nagy Gergely, Sz. Vazul és Sz. Hilarius egyházával. Természetesen sokkal kényelmesb lenne, ha nem volna igy; – kényelmesb volna statusférfiainkra nézve, ha az egyház, hittanaival, igényeivel és vallásos gyakorlataival hasonló változásokon menne át, mint a’ törvénykönyvek és törvényszékek. Ez esetben azonban csak az lenne a’ baj, hogy a’ kath. vallásnak egygyé kellene lennie ama’ vallásfelekezetekkel, mellyek századról századra változnak és a’ társasághoz idomulnak, mellyben élnek. Mert a’ társaság változott meg, nem pedig az egyház, ’s e’ szerint e’ vádban az egyház ellen – miszerint ez ma is, mint őseink idején, a’ világi kormányra is hatni akar – a’ múltnak a’ jelenneli egybehasonlitása épen olly nevetséges, mint igazságtalan. Illyesmire az egyház nem vágyakodik, ’s ha egykor tette, tette azért, mert a’ hajdani társaság e’ közbejárulást tűrte is, kivánta is. De a’ lelkek kormányát, a’ lelkek nevelését sohasem engedte át, sohasem fogja átengedni.“ Itt a’ szónok beszéde különös fordulatot vesz, ’s megmutatni törekszik, hogy a’ püspökök, kiknek nagyobb részét a’ mostani kormány nevezte ki, a’ nevelést nem akarják pártczélokra használni; hogy az egyházi rendnek roppant többsége – szégyenűl az ó-nemességnek, melly régebben, mikor még az egyház gazdag és hatalmas vala, olly számos fiait szentelé papságra, most pedig, mikor önfeláldozás hivatása a’ papságnak, olly gyéren adja oda fiait – a’ franczia földnépből támad, hogy nemzetibb, ’s a’ szó legjobb értelmében democrataibb egyházi rend sohasem létezett. „Valamint a’ köztársaság katonái egykor őseik ekéjét elhagyák, hogy a’ határszélekre sietve, az ellenünk szövetkezett Európát legyőzzék, ugy siet honi ekéjétől a’ franczia eghyázi rend is a’ lelkek és mennyország meghóditására. És ezen papság ellen, melly mindentől meg van fosztva, mi egykor nagyságát ’s dicsőségét tevé, nem átalják a’ régi monarchia, 315XIV. és XV. Lajos végzéseit felhozni, mintha illy tekintélyek érvényesek volnának egy szabad kormány alatt! Ti a’ régi monarchiára hivatkoztok ellenünk; ám, adjátok nekünk hát vissza a’ régi monarchiát, adjátok vissza nekünk a’ királyság azon esküjét, mellyel az koronázásoknál a’ kath. vallást fentartani és az eretnekséget kiirtani kötelezé magát. Állitsatok egyebeket is helyre, mik a’ régi királyság alatt olly kedvezők valának. Akkor az egyházi rend egy egész külön kamrát képezett, az országos rendek első osztályát; 80 millionyi fekvő jószága volt, Frankhon földét zárdák és apátságok fedék, léteztek egyházi statustanácsnokok, egyházi parlamenti tanácsnokok.“ Itt a’ szónok katholicus túlbuzgósága mosolyra fakasztá a’ kamrát, mire ő sietett kijelenteni, hogy ő mindezeket természetesen nem kivánja; ő csak szabadságot kiván az egyháznak, ollyat, minő Frankhonban jogilag, Angliában tettleg, Belgiumban tettleg és jogilag létez. Szónok mérték fölötti elnyomást, jogtalanságot és képmutatást lát abban, hogy, miután az egyháztól a’ régi fényt és a’ régi dicsőséget elvették, most a’ régi bilincseket tartják elébe. A’ mi itt következik, hosszas megmutatása annak, hogy a’ gallicanus szabadságok, mellyek a’ franczia püspöki karnak a’ sz. szék ellenébeni előjogait illetik, törvényes erővel sohasem birtak, hogy az 1682-iki nyilatkozvány ismeretes négy czikke, hol a’ királyi méltóságnak a’ sz. szék és a’ népek irányábani jogáról van szó, országos törvénynyé lett ugyan, de soha végre nem hajtatott, ’s különben is a’ szent szék által erőtlennek nyilvánittatott. E’ czikkek elseje arról szól, hogy a’ királyok az egyházi fejedelmek hatalma által sem közvetve, sem közvetlenül meg nem fosztathatnak méltóságuktól, sem a’ jobbágyok föl nem oldoztathatnak a’ jobbágyi hódolat kötelessége és a’ hűség esküje alul. Ha e’ czikket, Bossuet, és ama’ négy czikk leghiresb magyarázói, a’ monarchia hatalomnak a’ tömeg – vagy mi most nemzetnek hivatík – általi megváltoztatására illesztették volna, hogyan lehetne azt megegyeztetni p. o. azzal, mit Guizot ur a’ másik kamrában mondott egy támadó és egy hanyatló legitimitásról, ’s mit Duchatel ur mondott az 1830-iki esküszegésről, mellyet nem a’ nép, hanem az országos főhatalom követett el, ’s miből a’ belminister ur azt következteté, hogy hasonló körülmények közt a’ nép a’ mostani kormány iránti hűsége alól is föl lenne oldozva. E’ nézetekben szónok is osztozik (természetesen csak azért, hogy a’ katholicismus, a’ püspöki kar és egyházi rendre, ’s ennek a’ világi hatalom irányábani tekintélyére nézve erőt meríthessen belőlök). Igaz ugyan, hogy egy 1810. febr. 25-kén költ császári rendeletben az emlitett czikkek megtartása megparancsoltatott, de egy nyolcz nappal előbb költ tanácsvégzésben az is kötelességűl tétetett a’ pápáknak: trónfoglalásuk alkalmával eskü mellett megigérni, hogy a’ gallicanus szabadságokat illetetlenül hagyandják. Ha a’ pecsétőr ur e’ tanácsvégzést képes végrehajtani, ám emelje amazt is törvényes erőre; de szónok addig is felhívja őt, vagy lehető utódinak egyikét, p. o. Dupin vagy Isambert urat, nevezzen csak egyet Frankhon nyolczvan püspökei közül, ki ama’ négy czikkel egyetért, vagy minthogy négy vagy öt püspökszék épen ürességbe jött, tegyen próbát, ha talál e csak egyetlen egy papot is, ama’ püspökségekre olly föltétel alatt, hogy ama’ négy czikk mellett nyilvános vallást tegyen. Igy van az a’ concordatumhoz csatolt organicus czikkekkel is: ezeket az egyház sohasem ismerte el, ’s nagyobb részt végrehajtatlanúl is maradtak. ’S mégis illy részint erőtlen, részint végre nem hajtott törvények nagylelkűségtelen, ’s talán hatálytalan üldözésekre használtattak alapúl a’ püspöki kar és az egyházi rend ellen – jelesül egy férfiu (abbé Combalot) ellen, ki egész életét apostoli munkáknak szentelé, mig a’ pairpalota kapui előtt, a’ Collége de Franceban, a’ tanitók ismételt felolvasásokban, minden megrovás és roszalás nélkül, szabadon gúnyt és csúfot űzhettek abból, mit sok francziák legszentebbnek tartanak. És valljon mit nyertek ezen üldözésekkel? Van e valaki Frankhonban, ki ezt mondaná: ,Tegnap meg valék háboritva lélekismeretemben, mert püspököm olly dolgokról szólt nekem, mellyek előttem igen kényeseknek látszának; de most d’Haubersaert és Martin urakkal szóltam, ’s meg vagyok már nyugtatva?’ – De – mondják némellyek – a’ biróilag elintézett ügyet tisztelni kell; ugyan ugy e? ’s e’ szabályt mindig következetesen megtartották e ezen urak (t. i. az egyetemi tanitók), kik programmjokban annyira ajánlják Pascalnak, Literae provinciales’ czimű ártatlan munkáját, ámbár ez, parlamenti végzés következtében, bakókéz által lőn elégetve? E’ pár oldalvágás után szónok ismét visszatér Combalot ügyére, ’s egy hajon oda hurczolt hasonlitással él. O’Connell is – ugymond – elitéltetett, még pedig Anglia jóléte és nagysága elleni összeesküvés miatt; de mikor legelőször ismét megjelent a’ parliamentben, az egész alsóház felállva üdvözlé őt, ’s későbben egy nyilvános tiszteleti lakománál peerek és alsóházi tagok, 3000 polgárral együtt, ültek vele egy asztalnál! Igy szónok szemében Combalot abbé sincsen megbélyegezve. Olly férfiu, kinek hatalma van egy isten testét megszentelni, kinek hatalma van isten igéjét hirdetni, ha magas tisztjétől elragadtatik, ’s az igazságért bilincseket szenved, csak részvétet és szeretetet fakaszthat. A’ terroristák vérpadjokkal ’s deportatiójokkal, Napoleon országos börtöneivel, nem valának képesek a’ lélekismereteket elnyomni; ’s a’ legisták hatalma sem terjed ki még rájok, kivált ollyanoké, kik sem egy Mirabeau, sem egy Robespierre, sem egy Napoleon mértékét meg nem ütik. Napoleon egy pápát öt évig tömlöczöztetett, a’ vincennesi börtönt püspökökkel töltötte meg, ’s ha breviariumot kértek, egy Voltaire-kötetet adatott kezökbe. A’ németalföldi király a’ kath. papságnak egykor be akarta száját kötözni, Broglie bibornokot két tolvaj közötti bitóállásra itélteté. Mind hasztalan! Bármelly kormánynyal legyen is a’ katholicismusnak harcza, meggyőzetni egyiktől sem fog. Ama’ sajnálatos események, mellyek Helvecziában, Porosz-, Orosz-, Spanyolországban és Angliában történtek, nem a’ katholicusoknak, hanem a’ protestansok és schismaticusok befolyásának tulajdonitandó. De azért nem szükség aggódni, mert habár mindenütt elnyomatnának is a’ katholicusok, az egyház azért még sem fog elenyészni, ’s a’ keresztes hadak fiai Frankhonban sem fognak hátrálni Voltaira fiai elől. Szónok hosszasan adja elő a’ külföldi kath. egyház elleni üldözéseket az utolsó 15 évben, átszőve a’ katholicismus apologiájával, minőt a’ franczia karmák rég nem hallottak. Mi őt e’ részletekben nem követhetjük tovább, ’s csak annyit jegyzünk még meg, hogy e’ nyilt vallástétel magában a’ kamrában nem tett olly rémitő hatást, minőre a’ gróf számolni látszék; a’ kamrákon kivül azonban hihetőleg ujabb meg ujabb áltatásokat fog előidézni. (Vége köv.)
A’ másodoktatást tárgyazó törvényjavaslat fölötti vitatkozások folyamai april 27-keig fekszenek előttünk. Cousin, Dupin Károly báró, Rossi, Guizot és Montalembert gróf valának eddig a’ legkitünőbb szónokok. Az egyetem szónokai eddigelő kétségbevonhatlan szónoki felsőbbséggel birtak a’ papság igényeinek pártvédjei előtt. A’ követkamra tagjai közül sokan jelennek meg a’ pairkamra karzatain, ’s a’ tanácskozásokat igen feszült figyelemmel kisérik.
