Komárom.

Teljes szövegű keresés

Komárom.
Komáromból, majus 10-kén. Tegnap tartatott rendkivüli közgyülésünk, Kürthy Lajos helyettes-alispán ur elnöklete alatt. A’ boldogtalan emlékű tisztujitás után, mindenesetre az elnöknek jutott legkeserűbb feladat. Midőn számosak kedélyére az ingerültség méregcsöppje hallott, ’s számosak kebelét egy részről elégületlenség, más részről jogkövetelés csatái dúlják: bizonyosan, ha közvetitő szándék még most merész ’s kivihetlen gondolat volna is, de illy állapotban a’ gyülések habokba hullámozható szinét, rengetlen tükörsimaságban őrizni meg, valamint kivihető, ép ugy kellemes ’s mindenesetre dicséretes eszme. A’ fájó keblek még soká fognak sajogni, de ha fájdalmaiból egy akaratban szilárd, ’s jellem- és kedélyben nemes ellenzék magvai csiráznak fel: ugy e’ fájdalom tiszteletreméltó, ’s a’ kebel, hol felsajog, szentek szente leend. Ime’ e’ gyülés is már egy uj élet aeráját nyitotta meg, mellynek discussióiból azon tanulság lőn még most legszebb eredmény, miszerint hallottunk ajkakat megnyílni, mellyeket eddig a’ patriarchalis rendszer házi pecséta zárt, ’s mellyekről legalább megértettük nyilvánulását azon egyes nézeteknek, miknek jól kihallgatott többségéből kell alakulnia minden helyes tanácskozási eredménynek. És e’ részben elnök ur ellen senkinek jogos panasza nem lehetett, sőt kötelességének híven megfelelőleg, a’ nálunk olly ritka esetben, méltányló tiszteletünket érdemlé. E’ gyülés orsz.gyülési utasitások végett lőn összehíva. Illy alkalommal szokatlan szép számmal jelentünk meg, az osztályok minden felekezetéből egyiránt. Több rendbeli utasitások közül a’ nevezetesbek im’ ezek: 1) A’ magyar nyelv ügyében érkezett k. leirat tartalmával a’ RR. teljesen meg nem elégedvén, ováskép jelentik ki, miszerint a’ törvények egyes hatóságokhoz küldetni czélzott 350forditásának sem törvényes, sem politikai fontosságot adni nem kivánnak. 2) A’ népnevelésre forditandó költségek megajánltattak, ’s a’ kisdedovó-intézetek pártolása különösen meghagyatott. Ez alkalommal S. I. t.biró a’ megye által kiküldött népnevelési választmány munkálatát kivánta fölvétetni, a’ jelen utasitásnál talán adatul, vagy irányul szolgálhatót; de minden oldalról csak az jelentetett, hogy ezen, évek óta munkálódó választmány, munkálatát még be nem végezte. A’ kisdedovó intézetek felállitásának, ’s némelly kezelési költségeknek fedezése egyes községek vállait nyomandja, az azokban használandó tanitók képezését azonban az orsz. pénztár fizeti. 3) A’ védvámrendszer pártolása továbbá is meghagyatott. 4) A’ hitel-bank által kibocsátandó levelek olly tulajdonnal birjanak, miszerint azon esetre, ha a’ kölcsönzőtől e’ leveleket az illető fél el nem fogadná, a’ visszavitt illyetén levelek a’ bank által kész pénzzel cseréltessenek ki. 5) Az öszmüvészeti intézetre megkivántató 300,000 frt. megajánltatott. E’ helyett azonban G. J. t.biró alsóbb illynemű iskolák felállitását ohajtotta, honnan azután magasabb kiképezésre polytechnicumba történhetnék átmenetel; ’s ezt annyival inkább, mivel egy illy nagy intézetnek, melly eszmeileg is már többféle szirtekbe ütközött, jelen conjuncturáink közötti felépülhetését, sajnosan bár, de még most nem reméli. Ez inditvány azonban pártolásra nem lelt. 6) Az utak általában ne kényszeritett kézi munkával, mert ebből nem nagy a’ nyereség, sőt tán semmi sincs, hanem kész pénzzel fogadott munkások által készittessenek, ’s javittassanak. 7) A’ belföldi utakon és ezek vonalában minden vámszedés eltöröltessék, olly formán, hogy még a’ magányosok által birt vám megváltása iránt is kötelező törvény alkottassék. E’ tárgyat én az utasitásban is bővebben és részletesebben ohajtottam volna kifejtetni; mert az egész határozat radicalismusa attól függ, valljon a’ nem-nemesek adózásának e’ rovata kiszakasztatik e a’ domesticából, vagy sem? Ha igen, ’s a’ megváltás joga nemest és nem-nemest egyformán illetend: ugy a’ kereskedési választmány szerkezetén, valamint az e’ tárgyú utasitás szellemén is megnyugszom; ámbár a’ mindenki által különbség nélkül, ’s az ut használatának arányában fizetendő vám mellett, szinte gyökeres nézetek ’s méltányos okok harczolnak; ha e’ status-politikai elvben, ki milly arányban élvezi az állomány kényelmeit, ép olly arányban oszsza azoknak terheit is, megnyugszunk. Mind a’ két elv mellett számos szónokok nyilatkoztak. Amazt pártolák P. D. majd minden tisztviselő szavazatával ’s többséggel, emezt S. J. szinte szép számu nyilatkozók szavazatával. 8) A’ czéhek, a’ mennyiben a’ rend fentartására ügyelnek, pártoltatnak; a’ mennyiben pedig a’ műipar szabad versenyének gátolásával egyedáruságot gyakorolnak, módositás alá veendők. 9) A’ közteherviselés rendeink asztalán is elvűl kimondatott, ’s ámbár a’ küldöttség annak ismeretes kulcsában, a’ telekdíjban is, megnyugodott; mindazáltal a’ RR. jobbnak vélék nem kizárólag szoritkozni ahhoz, ’s csak annyit jelenteni ki utasitásukban, hogy addig, mig a’ financialis küldöttség ebbeli munkálatát bevégzendi, ’s netalán jobb és czélszerűbb kulcsot javasol, jelenleg a’ telekdíj eszméjénél megmaradnak; kötelességül tétetvén a’ követ uraknak, hogy e’ tárgyban a’ küldöttségi eredményről nyomban tudósitsanak. 10) A’ vallási leirat nem pártoltatott, ’s e’ részben az anyautasitáshozi ragaszkodás továbbra is meghagyatott. 11) A’ városi curiáknak városi hatóság alóli mentességök felett megkondult vészharang még mindig lázas borzalommal tölt el bennünket, ’s ha már részükről mást nem is, de azt az egyet mégis csak kivívni akarjuk, hogy legalább a’ városi tisztviselők választásába, valamint a’ tanácskozásba is, befolyási jogot gyakorolhassanak. Egyébiránt a’ komáromi curiákra nézve, minthogy ezek más számmal és egészen más jellemmel birnak, kivételes törvényczikket szeretnénk alkottatni. A’ városi curialistáknak e’ részbeni kivánatok iránt nyilatkozatát várandja be a’ megye, melly az utasitás kapcsolatában a’ követ urakhoz felküldetik. Ujabb emlékezetűl végre megérintem, hogy jövő évnegyedes közgyülésünk jun. 24-kén leend.
S–v–.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem