Országos ülés a’ RRnél, sept. 9.

Teljes szövegű keresés

Országos ülés a’ RRnél, sept. 9.
Felséges királynénk’ születésnapja levén, 10 órakor isteni tisztelet tartatott.
Az ülés kezdődött déli 12 órakor.
A’ váltótörvényi módositások’ átvizsgálása befejeztetett. A’ több változtatások között kitünőbb, miszerint valamint a’ váltólevélre nézve kivántatik, hogy váltónak megneveztessék: ugy az áruszerződvényben is egyik kellékül határoztatott, hogy annak neve „áruszerzési kötelezvény” benne foglaltassék; hogy ekkép’ a’ nevetlen kötelezvényből a’ birósági illetőség’ tisztában tartása végett is, igaz nevü kötelezvény legyen.
Az áruszerződési képesség, mint irtuk, az egyházi személyekre is kiterjesztetett, ’s e’ részben különbözik a’ váltóképességtől. Egy káptalanbeli követ azonban, a’ RR. és elnök ő excja’ közcsudálkozására ez ellen felszólalt. ’S miért? Mivel ugymond, másféle jogok’ megakadásában nem tapasztalt a’ RR. részéről az egyházi rend olly készséget, mint e’ képesség’ kiterjesztésében, mellynek gyakorlása közben a’ váltótörvényszéktől az ember nincs bátorságban. A’ RRnek nem kis fáradságába került megnyugtatni az érdemes egyházi szónokot, hogy nekik is jó lesz, ha biztos vevőt kapnak az egyházi javak’ termékeire, miknek ideiglenes kezelése őket illeti. Egy ősz követ pedig a’ jésuiták’ történeteiből adatokkal tud – ugymond – szolgálni a’ főtisztelendő uraknak, hogy a’ kereskedés nem ismeretlen az egyházférfiak előtt; emlité, midőn a’ marseillesi parliament három millióig el is marasztalá a’ nevezett rendet bizonyos speculatio’ esetében.
Végül sérelmi izenetek olvastattak. Pozsega, Verőcze és Szerém megyék’ sérelmei a’ többi magyar megyék’ sérelmeivel együtt leendő fölterjesztése ellen a’ főRRi válaszban most sem találván a’ RR. semmi okot, ragaszkodnak előbbi nézeteikhez; az elnök’ felhivására azonban megnyugszanak abban, hogy ezuttal a’ pótlólag beadott sérelmek között terjesztessenek föl a’ kérdéses elemek.
Ez ellen Horvátország’ részéről ismét interponáltatott a’ cautela.
Az utóbb nevezett megyének követe ez óvást visszautasitá, nem ismervén el, hogy megyéje legkevésbé is függene utasitásadás’ tekintetében, vagy a’ jelen kérdésre nézve Horvátországtól.
Visszautasitá egyszer mindenkorra P– követe is a’ közbevetett, ’s jövendőre is közbevetendő mindennemü cautelát, mint mellynek a’ törvényhozás’ cselekvései ellenében semmi helye nincs.
Az elnök ez óvást csak ugy kivánja vétetni, mint midőn eltérő utasitását valamelly megyének követe igazolása végett előadja.
Horvátország’ követe azonban e’ magyarázatot el nem fogadja. Ő nem a’ törvényhozás, csak a’ tábla’ határozata ellen protestál; és ezt ő is teheti, ha a’ clerus a’ törvénynek is ellenmondhata.
P–követe ugy hiszi, hogy ha helye volna a’ RR. többségének határozata ellen illyes cautelának: következnek, hogy azon határozatból törvény ne lehetne. Különben igaz, a’ clerus is ellenmonda, de megmondja a’ törvény, mit ér ellenmondása: contradictionibus non obstantibus, imo in perpetuum nullum vigorem habentibus.
A’ tábla’ ősz jegyzője pedig ezekhez még egy tanuságos történetet emlite, 1826/7-ki orsz.gyülésen országos határozat ellen protestált Nógrád megye; a’ miért ő felsége annyira megneheztelt a’ nevezett megyére, hogy királyi biztosságot küldött reá; ’s a’ RRnek magoknak kelle kérőleg felszólitani mellette, de ő felsége még akkor is azt mondta, hogy illyes tiszteletlenség a’ törvényhozó test iránt fenyitést érdemel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem