Országos ülés a’ RR-nél, sept. 27-én, d. u. 1 órakor.

Teljes szövegű keresés

Országos ülés a’ RR-nél, sept. 27-én, d. u. 1 órakor.
Több kerületi határozatok bemutattattak.
Egy itélő-mester némelly főRRi válaszokat által hozván, jelenté, hogy a’ főRR. elfogadák a’ pörök’ gyorsabb folyama iránti törvényjavaslatot; ’s a’ fölirást, hogy ő felsége a’ törvényjavaslatok’ szerkezetére is adja ki válaszát. A’ törvény-példányok’ szétküldésére 60 napot kivánnak a’ törvényhozás’ eloszlatása után.
Ezután vegyes-ülésbe mentek a’ RR. a’ felsőházba.
Innen visszajövén olvastatott azon fölirat, mellyben a’ katonai kihágások iránt mult orsz.gyülésről felterjesztett törvényjavaslat’ jóváhagyása kivántatik.
Olvastatott továbbá a’ zsidók’ ügyében rendelkező törvényjavaslat. E’ tárgyban mindenekelőtt az elnök mondá el nézeteit. Ő excellentiája igazságosnak tartja közszempontból az emancipatiót; azonban tekintve kivihetőségre is, most csak három teendőt tart szükségesnek. A’ türelmi adó’ megszüntetését pártolja. Kivánja továbbá e’ népfajt az előitéletektől megmenteni, mik különösen eddig követett életnemekből származnak ellene; ’s ez okból szükségesnek tartja, hogy előtte más kereset-mód nyittassék. Nincs ok, miért ne vehessen a’ zsidó bármelly városi házat, ez más vallásu lakosok’ biztositására is szükséges, hogy azon népfajnak, melly csak nem egész kereskedést kezeli, látható vagyona legyen; gyakorolhassanak továbbá keresztyén legényekkel is mindennemü mesterségeket. Ez ellen csak az argumentum invidiae szólhat. – Végre legszükségesebb a’ zsidók’ polgárositása a’ falusi zsidók iránti rendelkezés. Ezeknek azon föltétel alatt engedné meg ő excellentiája urbéri telket szerezni, hogy azt maguk műveljék. Különben attól tart, hogy csak egy kis pálinka, és váltó kell, ’s a’ köznép rabszolgája lesz a’ zsidóságnak.
Az előadás igen hő pártolókra talált azokban, kik kerületi ülésben a’ zsidóság ellen szónoklottak. Az eltérő utasitások most is hosszas beszédek’ kiséretében adattak elő. Az argumentumok sokkal ismeretesbek, semhogy velök untatni kivánnók olvasóinkat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem