SÁROS.
SÁROS.
Sept. 30. E’ hó’ 25-ik 26-ik napjain rendkivüli közgyülésünk volt, melly a’ végre hirdettetett hogy rögtön utasitást adjon az adó’ tárgyában kiküldött országgyülési választmány által bényujtott munkálatra. Rendkivüli volt e’ gyülés idejének megtartására nézve, a’ mennyiben évnegyedes, de egészen érdektelen gyüléseink alig három héttel ezelőtt tartattak; de nem vala rendkivüli, tekintve határozatink’ eredményét; sőt egészen rendes, eredetileg sárosi. Nem hinné az ember, mi sok eredetiség lakja kebleinket, miről azonban majd máskor; most csak marcalis gyülésünk’ főbb vonásiról. Lehetetlen azonban egypár hónapok előtt történtekre vissza nem térnem; csak igy láthatjuk tisztán lelkesedésünk’ torzalakját. – Egy érdemes táblabiránk szóbahozá a’ telekdíjt, ’s egy ellenvéleményt kivéve, nem volt szó ellene, mindnyájan kürtöltük azon dicsőséget, mellyben megyénk részesül, a’ terv’ elfogadását első inditványozandó az országgyülésén; ’s az egész csupán azért halasztatott el egy rögtön tartandó marcalis gyülésre, minthogy általa teher rovatik a’ nemességre. Eljött a’ marcalis gyülés, ’s mi visszaijedve mintegy bőkezűségünktől, a’ telekdíjt egy évenként fizetendő két milliónyi subsidiumra szállitánk le, olly nagylelkü hozzá-adással, hogy mi ugyan, ha kedves hazánk szükségli, bármi pillanatban még nagyobb áldozatokra is készek vagyunk, de csupán a’ kölcsön-eszmétől rettegünk. Utólsó fillérünk tehát a’ honé, csak tulajdonunk legyen az, és ne kölcsön. Most évenként három milliót tervez négy esztendőre a’ választmány, mi összegyülünk, talán, hogy megajánlott két milliónkat háromra emeljük? Nem! hogy ezt másfél millióra, ’s csak három évig fizetendőre devalváljuk. Bizom conservativ szellemünkben (mint magunkét büszkén nevezzük), hogy ha az adó’, bocsánatot kérve subsidium’ tárgya még egyszer kerülne szőnyegre; a’ másfél millióból legalább a’ hat nullát akarnánk számunkra conserválni, a’ többit hazánk’ felsegélésére ajánlva. Különös szép, ’s a’ maga nevében egyetlen vonása ez a’ hazafiságnak, melly kebleinkben honol. Mi igy okoskodunk. – E’ hazai testnek nem jó eledelt nyujtani, különben megronthatná gyomrát, maradjon tehát örökre a’ lehetőségig ösztövér. ’S ha majd kimúl, öngyilkolási vétkeinket még akkor is erénynyé magyarázva, egy bizonyos valaki’ módjára igy sóhajtunk föl: kár érette, most mult ki már, midőn megszokta a’ nemevést! – Mi az, hogy mi sárosiak, önhazánkat tartjuk ellenségnek? Hogy ugy állunk irányában, mint egy alkudozó zsugori, ki hosszu perlekedés után kényszerittetvén elismerni adósságának valóságát, a’ mennyiség felett fillérkedik egész a’ szerénytelenségig; ’s még azt is, mit egyszer már megigértünk, minthogy – hatályosban lépett fel ellenünk akkor a’ hon – más pillanatban megtagadjuk, kipuhatolván, hogy talán kevesebbel is megelégszik, a’ már olly rég óta sanyargatott hitelezőnk, a’ haza. Mi az, hogy nem tudunk sem nemzetileg, de még önzőleg sem érezni, hogy nem tudjuk érezni az áldozat’ szép erényét, de nem tudjuk belátni azon hasznokat, sem, mellyekben illy áldozatokból mi is részesülnénk. Mi az, hogy magasztosb szempontra nem vagyunk képesek felvergődni tespedő helyzetünkben. Mi az, hogy készakarva döntjük meg a’ hont, ’s rohanunk véle a’ sírba. Mindez meg számtalan más – sárosi eredetiség!! – A’ megajánlott mennyiségnek hová forditása hosszasb szó-vitát vont maga után, mig végtére országos utak’ készitésére, hitelintézet’ létrehozására, ’s népnevelésre forditandónak határoztatott; ideértvén még azon kiadásokat, mellyeket a’ szükséges hivatalnokok bérűkben emésztenek fel. A’ hivatalnokok’ kinevezése, országgyülése által minden hivatalra három-három ajánlott egyének közül ő felségét illeti, valamint a’ felelősséget is a’ kir. kincstárral kivánjuk elvállaltatni. Mit, ha orsz.gyülési befolyással tenni nem akarna, korlátlan kinevezési jogot adnak a’ kormánynak; az illetők mindenesetre szigorú számadással tartozván minden orsz.gyülésnek. Az egész rögtönzött adómunkálat, ’s orsz.gyülési kerületi ülés által e’ körül használt eljárás ellen municipiumunk’ alapkövét az utasitásadást sértvén, ünnepélyesen tiltakozunk.
