FRANCZIAORSZÁG.

Teljes szövegű keresés

FRANCZIAORSZÁG.
Nov. 20-ig. A’ kamarák dec. 26-ára egybehivattak.
A’ Moniteur Algerien nov. 4-i számában ismét nagyszámu benszülöttek’ neveit idézi, kik a’ kormányzó marsal Bugeaud-nál tisztelkedtek, ’s legközelebb Francziaországba utaznak. Ezen utazások a’ kormány’ részéről mindenképen könnyittetnek, ezen Francziaországgali érintkezéstől, ’s a’ benszülötteknek franczia szokásokkali közelebbi ismeretségétől sokat várván Algirnak francziásitása’ ügyében.
825A’ kikötőkészités Algirban, mellyre a’ franczia kamara évenként másfél millió frankot határozott (az egyetlen magyar fiumei kikötőre mindössze csak egy pár százezer forint kivántatott, ’s egy időre legalább, ebből sem lett semmi), folytonosan halad. A’ kikötő állani fog egy éjszaki, 570 métre, ’s egy déli, 600 métre, hosszu töltésből. Az utóbbi még mind e’ napig megsem kezdetett, az elsőből pedig még mindössze 290 métre rész készittetett el a’ vizen felül, és 90 métre a’ vizben. A’ kormányzó marsalnak, ki egyszersmind követ, a’ közelebbi követkamarai ülésbeni leendő megjelenésétől bizton várják, hogy az algiri kikötői munkálatokról még gazdagabban fog a’ kamara gondoskodni, ’s ekkép’ az egész annál hamarább elfog készülni.
A’ franczia tengeri erő’ állapota sok vitára ad alkalmat jelenleg a’ párisi ellenzéki lapoknak. A’ követkamara’ 1842-ik évi mart. 4-én hozott határozata’ folytán ez idő szerint a’ franczia tengeri erőnek 70 hajóból kellene állani; nevezetesen 5 hajónak egyenként 540 lóerővel, 15-nek 450 lóerővel, 20-nak 220-tól 320 lóerőig, és 30-nak 160 lóerővel és alább; ekkép’ a’ 220-tól 320-ig menő lóerejü 20 hajót, középszámitással egyenként 270 lóerejünek számitván, a’ 160 lóerejü és alábbvaló 30 hajót pedig közép számitás szerint 150 lóerejüeknek számitván, összesen 19,350 lóerővel kellene birni a’ franczia tengeri erőnek. E’ helyett azonban az 1844-i évi jan. 1-én volt 47 hajó, mindössze csupán 8,240 lóerővel.
Marseille-ben nagy készületeket tesznek a’ Francziaországba bizonyos időre visszatérő Bugeaud kormányzó marsalnak az Ysly folyam melletti dicsőséges csata’ hősének, ’s ezen eseményről hasonló néven elnevezett herczegnek, ünnepélyes elfogadására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem